Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-19 / 245. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 19., PÉNTEK MI A VÉLEMÉNYE Mit gondol a feketemunkáról? gócza károly kaposvári kőműves: - Dunát lehetne rekeszteni a feketemunkásokkal, rengetegen lehetnek az országban. Nem fizetnek se adót, se tb-t, gyakran a normálisan bejelentett dolgozók elől halásszák el a munkát. Megértem, hogy a hatóságok lecsapnak rájuk. A feketetarifáról is hallottam. Sokszor többet tesznek zsebre, mint azok, akik törvényes vállalkozásnál güriznek. András Júlia patcai asz- szisztens: - Az emberek sokasága talán nem is sejti, hogy mennyire súlyos társadalmi problémáról van szó. De a lehetetlen helyzet azt is sújtja, akit törvénytelenül alkalmaznak. Ezek az emberek voltaképp a saját jövőjüket eszik meg, később nem számíthatnak normális nyugdíjra. A gondok kezelése érdekében csökkenteni kellene a kisebb vállalkozások terheit. oláh Lóránt kaposvári focista: - Főként kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek dolgoznak feketén, ló páran az építőiparban és a mezőgazdaságban keresnek állást. Ebből próbálják eltartani családjukat. A kisebb falvakban talán még rosz- szabbak lehetnek a kilátások, mint a városokban. Alig van állandó munkahely, ezért az emberek bármilyen ajánlatot elfogadnak. Ház épül a diplomásoknak Kaposvár A piaci árnál jóval olcsóbban juthatnak lakáshoz A félfogadási rend az ünnepek miatt megváltozik majd a hivatalban Kaposváron diplomások házának építésével igyekeznek elősegíteni a fiatal szakemberek letelepedését. Kaposvár egyik legfontosabb célja - nyilatkozta lapunknak Szita Károly kaposvári polgár- mester -, hogy elősegítse a fiatal, diplomás szakemberek városban történő letelepedését. A „Kaposvár számít Rád” elnevezésű támogatási programcsomag kimondottan azt ösztönzi, hogy a város megtartsa a fiatalokat. Ennek egyik lényeges eleme, hogy a diplomás fiatalok az önköltségi ár alatt juthatnak lakáshoz. Többen vannak olyanok - tette hozzá Szita Károly -, akiknek csupán egy kis plusz, egy kis segítség, egy kis odafigyelés kell ahhoz, hogy saját tulajdonú otthonuk legyen. Mi ezt a többletet igyekszünk megadni Kaposváron azzal a kezdeményezéssel, hogy a piaci árnál olcsóbban vásárolhatnak lakást a városban a fiatalok. Nemcsak bérlakást, hanem értékesíthető otthonokat is építünk. A telekárat, a tervezés és a közművesítés költségeit a város magára vállalja, így négyzetméterenként a piaci árnál több tízezer forinttal olcsóbban vásárolhatnak lakástulajdont a fiatal szakemberek. Ahhoz, hogy hosszú távon is kaposvárinak érezzék és tudják magukat, a közösségSzita Károly: Kaposvár igyekszik elősegíteni a diplomások letelepedését nek is áldozatot kell hoznia. Az otthon a biztonságot és a jövőt jelentheti számukra, számunkra pedig a szakértelem megbecsülését és hasznát, amit a város érdekében mozgósítanak. A polgármester kiemelte: az első ingatlant már ki is jelöltük erre a célra Kaposváron, a Fő utca 93. szám alatt, egy ezerötszáznegyvenöt négyzet- méter alapterületű telken. A rajta lévő épület bontási terve már készen van - hangsúlyozta Szita Károly -, s a tíz lakásból és három üzletből álló társasház kiviteli terve is elkészült. Előreláthatólag novemberben írjuk ki beruházásra a pályázatot, majd felépíttetjük a házat, ahol a lakások hatvan és kilencvenegy négyzetméter közöttiek lesznek nappalival és étkezővel. A fiatal, diplomás szakemberek pályázat útján juthatnak majd otthonaikhoz ebben az új építésű ingatlanban. Kaposvár azonban természetesen számít a munkaadók, vagyis a kaposvári gazdaság szereplőinek a részvételére is a program sikeres megvalósításában - mondta Szita Károly. - Véleményünk szerint ugyanis a kaposvári munkáltatóknak is jól felfogott érdekük, hogy segítsék a fiatal szakemberek somogyi megyeszékhelyen történő letelepedését, mégpedig legalább hétszázötvenezer forint munkáltatói támogatással. Az október huszonharmadikai nemzeti ünnep valamint november elseje, mindenszentek miatt a kaposvári polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje a következőképpen változik: október 19-én, pénteken, azaz ma 13-tól 16 óráig, október 20-án, szombaton pedig 8-tól 12 óráig lesz ügyfélfogadás a hivatalban. Október 22-én, hétfőn és 23-án, kedden az ügyfélfogadás szünetel a polgármesteri hivatalban. Október 26-án pénteken és 27-én, szombaton azonban 8-tól 12 óráig várják az ügyfeleket. November 1-jén, csütörtökön és 2-án, pénteken szintén szünetel az ügyfélfogadás az ünnep miatt a városházán. Két helyszínen is megemlékeznek a nemzeti ünnepen Nemzeti ünnepünk alkalmából Kaposváron az ünnepségsorozat október 19-én 10 órakor a Kossuth téren ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik. 23-án 10 órakor a Nagy Imre parkban megemlékezés és koszorúzás lesz katonai tiszteletadás mellett. Fél tizenkettőkor a Berzsenyi parkban, az egy évvel ezelőtt ünnepélyes keretek közt felavatott Szabadság angyala szobornál helyezik el a város vezetői a megemlékezés virágait. Másnap 10 órakor a Kossuth téren ünnepélyes zászlólevonással zárul az ünnepségsorozat. Kitüntetetteket választhat Kaposvár elismerés Díszpolgár]elöltre, a városért címre várják a javaslatokat A kaposváriak legkésőbb november 15-éig tehetnek javaslatot a Kaposvár Város Díszpolgára, illetve a Kaposvár Városért kitüntető cím adományozására a polgármesteri hivatal titkárságán. Nadrai Norbert titkársági igazgatótól megtudtuk: előbbi azoknak a magyar vagy külföldi személyeknek adományozható, akik a város gazdasági, társadalmi, tudományos vagy művészeti életében maradandót alkottak. Illetve egész életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal szolgálták az egyetemes haladás, kultúra vagy művészet ügyét, közvetlenül vagy közvetve hozzájárulva ezzel városunk tekintélyéhez, jó hírnevének növeléséhez. A Kaposvár Városért címmel pedig azok a személyek, közösségek és szervezetek tüntethetők ki mondta Nadrai Norbert -, akik, amelyek a tudományok, a művészetek, a fejlesztés, a kutatás, a gyógyítás, az oktatás-nevelés vagy a gazdasági élet terén kifejtett példaértékű, magas színvonalú munkájukkal hozzájárultak Kaposvár fejlődéséhez, hírneve növeléséhez. A Kaposvár Város Díszpolgára cím adományozását a közgyűlés tagjai, bizottságai mellett legalább 500, a Kaposvár Városért cím odaítélését pedig a közgyűlés tagjai, bizottságai mellett legalább 100 kaposvári állandó lakos javasolhatja. Valamennyi javaslathoz csatolni kell a javaslattevők nevét, születési idejét, lakcímét és aláírását, valamint a jelölt életrajzát. A korábbi években kitüntetésben részesültek névsora megtekinthető Kaposvár város honlapján. Szép karácsonyfát keres a város a Kossuth térre Kaposvár Megyei Jogú Város városgondnoksága már a karácsonyi ünnepekre készül. Ennek kapcsán nyolc-tíz méter magas, szabályos, sűrű koroná- jú fenyőfát keres a város karácsonyfájának a Kossuth térre, amely körül együtt ünnepelhet majd a város. Az esetleges felajánlásokat munkaidőben a 82/526-043-as telefonszámon várják a város- gondnokságon. ■ November tizenötödikéig várják a jelöltek névsorát. Milliókat érő egy százalékok támogatás Méltatlannak érzi a történelmi egyház Bírságot szüretel az ellenőr ellenőrzés Negyvenből harminckét munkáltató hibázott Az NCA évente 7-8 milliárd forintot oszt szét, és ugyanennyi jut a civileknek az szja-felajánlásokból is. Ebben jelenleg nem kell versenyezniük az egyházakkal, az új elképzelés szerint viszont a három százalék egy helyre is fölajánlható lenne. Az ötlet az egyházak körében sem aratott osztatlan sikert. Bellái Zoltán kaposvári református lelkész, a zsinat pénztárnoka elmondta: majdnem mindegy, hogy egy vagy három százalék ajánlható föl az egyházak számára.- Méltatlannak érezzük, hogy a szintúgy fontos, ám más dimenzióban működő szülői munkaközösségekkel kelljen versenyeznünk - mondta. - Úgy kell érez- nünk, mintha adományt kapnánk, az állam zsebében kotorásznánk, holott fontos közfeladatokat látunk el. A megoldás egy olyan vagyoni alap lehetne, ami egykor megvolt a történelmi egyházaknak. Ez megszüntetné a kiszolgáltatottságot, s a függést a mindenkori költségvetési törvénytől. Ennek az esélye ma nem túl nagy. A magánszemélyek tíz éve ajánlhatják föl a befizetett személyi jövedelemadójuk 1 (1998 óta 1+1) százalékát a civil szervezetek, egyházak részére. A felajánlók köre, s ezzel az összeg évről évre növekszik. Idén megközelítette a 14,4 milliárd forintot. A progresszíven adózó 3,3 millió magánszemély 26,1 milliárd forintról rendelkezhetne. Idén a lehetségesnek alig több mint a feléről döntöttünk. A támogatottak között 27.426 civil szervezet, 144 egyház és hat kiemelt költségvetési irányzat (bűnmegelőzés, parlagfű-mentesítés, Szülőföld Alap satöbbi) szerepel. A kedvezményezettek november végéig kapják meg az idei támogatást. Az állam most újragondolná a támogatások rendszerét, amitől - ismerve hazánk költségvetési lehetőségeit- előre fáznak a civilek. Mert a több végül könnyen kevesebb lehet, mondják. ■ Balassa T. Összesen több mint huszonkét- millió forint bírságot szabott ki a munkaügyi felügyelőség az őszi ellenőrzések során a mezőgazdasággal foglalkozó cégek között. Negyven munkáltatót ellenőriztek, harminckét esetben szabálytalanul foglalkoztattak embereket. Agócs Lajos, a Dél-dunántúli Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség szakembere úgy tájékoztatott: az ellenőrzött 1229 foglalkoztatottból 832-en dolgoztak szabálytalanul őstermelőknél vagy egyéni vállalkozóknál. Közülük 241-en feketemunkások. Külföldi munkavállalót egyet sem kellett büntetni. Az ellenőrzések között szőlőAz ellenőrzések között szőlő-, dió- és almaszüret is akadt. Több cég kétmillió forintos büntetést fizet. és diószüret is akadt. Az egyik gyümölcsfeldolgozó kft.-nél 68 alkalmi munkavállalót találtak. Egy almáskertben hatvan dolgozó szüretelt két napon át szabálytalanul. Mindkét céget kétmillió forintra bírságolták meg. Volt olyan állattartó telep, ahol huszonhárom munkást foglalkoztattak szabálytalanul öt hónapon át, a telep tulajdonosát 250 ezer forinttal sújtották. A munkaügyi felügyelet szakembere elmondta: a büntetés nagysága függ a szabálytalanság és az érintettek számától, valamint hogy mennyi ideig foglalkoztatták a dolgozókat. Súlyosbító körülmény, ha valamelyik cég „visszaeső”. - ■ M. E. ■ A több hazánkban még kevesebb is lehet.