Somogyi Hírlap, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-08 / 235. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. OKTÓBER 8., HÉTFŐ % BULVÁR&MŰSOR Névjegy: SZÜLETETT: 1962, Szentes FŐBB FILMJEI: 1985 Hatvan- kilenc, 1990 Vattatyúk, 1992 Európa Kemping, 1987-92 Citromdisznó, 1995 Kiss Vakond, 1996 Kis húsleves, 1996 Nagy húsleves, 1997 Boldog lovak, 1998 Három, 2000 Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele, 2002 Tündérdomb, 2005 Zsiguli, 2007 Hasutasok Macskák már negyed százada, mindig zajos sikert aratva Huszonöt éve, 1982. október 7- én tartották Andrew Lloyd Web­ber Macskák című musicaljének ősbemutatóját a New York-i Broadway-n. Budapest volt a harmadik város, ahol a darabot bemutatták London és New York után. A premier 1983. március 25- én volt a Madáchban. A Rom- hányi József által fordított darab Szirtes Tamás és Seregi László rendezésében immár 24 éve sze­repel a színház repertoárján. A pesti előadást Andrew Lloyd Webber többször is megtekintet­te, és mindig elismerő szavak­kal nyilatkozott róla. ■ London, New York után harmadikként Pesten mutatták be a musicalt. Az életüket eltáncoló és el­daloló, nagyon is emberi tulaj­donságokkal bíró macskák törté­netét eddig húsz nyelvre fordí­tották le. Budapesten többek között Bencze Ilona, Dunai Tamás, Mikó István, Kautzky Armand, Köké- nyessy Ági változott macskává egy-egy előadás erejéig. Webber a bemutató óta több­ször is változtatott a darabon, az újdonságokat azonban nem min­denhol vették át, a Madách macs­kái, szinte egyedüliként, nem kér­tek az átírt dalokból. ■ V. H. R. Szőke kapitány, örömdoki rozsdás vasszög'Önmagát is gyógyítja, ha másokat megnevettet Szőke Andrásról (a rek­lámban Szőke kapitány) sokunknak a humor jut rögtön az eszébe. Pedig életének csak kis részét teszi ki a szórakoztatás. Hegedűs V. Rita- Mióta foglalkozik természet- gyógyászattal?- Már 19 éve foglalkozom ter­mészet-, illetve archaikus gyó­gyászattal a népi gyógymódok­hoz és az ázsiai masszázsokhoz kapcsolódóan. 18. századi tech­nikákkal is dolgozunk. Kis cso­portos tanfolyamokat tartunk. Ilyenkor folyamatosan együtt va­gyunk, főzünk, kirándulunk, pincéket látogatunk, lovagolunk. Mindez a Művészetek Völgyé­ben, Taliándörögd segítségével.- Önmaga kezelésére is jut idő?- Egy órája kaptam egy jó masszázst. De már könyörögtem érte. Badár Sanyival (állandó szí­nésztársa a reklámokban - szerk.) hetente minimum 3000 kilo­métert utazunk, hogy kiszolgál­junk másokat. Kevés időm jut pi­henésre. Ugyanannyi fájdalom, feszültség van bennem is, mint másokban. De ha az ember kiáll a színpadra, akkor a közönség azt várja el tőle, hogy szórakoz­tasson.- Egy főzős műsorban, a Szár­nyas fejvadászban is láthatjuk.- A Baromfi Terméktanács fel­kérésére vállaltam el. Keressük a vidéket, keressük azokat a helyzeteket, ahol bemutathatjuk a magyar baromfit. A főzősoro­zatban rengeteg üzenet van a vi­déki ember hétköznapjairól, és természetesen a humor is egy lényeges hozzávaló.- Egyszer rozsdás vasszeget főzött a bográcsba. Miért tette?- Régi népi trükk. Főleg vadá­szok használják, olyan emberek, akik nehezebb húsokkal dolgoz­nak, mint a birka vagy a marha. Ahol hosszú ideig kell főzni. Valószínűleg a vas-oxid puhítja meg a húst. Ne feledjük, a szög­nek rozsdásnak kell lenni! £ 3 § A közönség azt várja tőlünk a színpadon, hogy szórakoztassuk- Hogyan jut ereje arra, hogy másoknak segítsen?- Az én gyógyulásom az, ha lá­tom, hogy a körülöttem lévők gyógyulnak, és örömet tudok ne­kik szerezni. Ha valakit kezelek, masszírozok, az nekem is jó, hiszen rajtam keresztül műkö­dik a gyógyítás, én vagyok a köz­vetítő. Én ezzel foglalkozom leg­inkább, az én mindennapjaimat ez hatja át. 13 ■EfEIISSi Petőfi Sándor Pakisztánban is hódít Petőfi Sándor verseiből először jelent meg váloga­tás pandzsábi nyelven Szarvát Mohiuddin költőnő fordításában. A kötetet Pa­kisztán fővárosában, Iszlá­mábádban mutatták be. Laborkromoszómából mesterséges életek? mesterséges kromoszómát készített egy amerikai tudós laboratóriumban létrehozott vegyi anyagokból, írta a The Guardian szombaton. Az így elkészített DNS-alapkövek- ből mesterségesen létreho­zott életformákat lehet elő­állítani. A felfedezés nagy vitákat fog kirobbantani. Szerdán indul az első maláj űrhajós SZERDÁN FELLÖVIK az első maláj űrhajóst. Sheikh M. Shukor orvos, fotómodell fent is betartja a ramadánt, gyakran imádkozik majd. A Szojuzra felfestették a maláj zászlót és állam- rímért. A két társ az orosz Jurij Malencsenkó és az amerikai Peggy Whitson. Malajzia legutóbb 1 milliárd dollárért vásárolt az oro­szoktól új vadászrepülőket. @ további hírek: www.beooex.hu H 5.30 WS Teleshop 6.00 Magellán © 5.10 Válaszd a mozgást! 5.23 Kárpát expressz 6.50 Lety, a csúnya lány 5.35 Gazdakör 6.00 Jlmmynekmalaca van íQ 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.20 Hajnali gondolatok 5.50 Nap-kelte (mexikói sorozat) © 6.00 Világunk - Reggel 7.05 Kávékóstoló J 8.35 Reflektor 7.00 Mokka 5.23 Kárpát expressz 9.00 Századfordító magyarok 7.50 Jaké meg a dagl © 8.10 Négyzetméter (ián.) 8.10 Az utolsó napok... © M 10.05 Top Shop 9.15 Stahl konyhája 5.50 Nap-kelte 9.50 Minifesztlvál 8.50 8 perc a konyhában 8.40 Kikötő (ián.) 9.10 KI hitte volna? j 11.10 Receptklub (ism.) 9.20 Betűbár 9.00 Frasier, a dumagép © 10.10 Slovenskl utrlnkl 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.40 Sors - váltó 10.00 Bagolyblrodalom VM 11.25 Kávé és szerelem © 10.00 Teleshop 10.00 Kalandos nyár © 10.35 Együtt (amerikai krimisorozat, ism.) 10.15 Magyar elsők 11.00 Guruló büfé (27-28.) “ (angol film, 2005) 89" 11.20 Mlchael Jackson... 10.55 Parlamenti napló 11.05 Kárpát expressz 10.00 Gyilkos sorok © 10.40 Váratlan utazás (ián.) 50 dolláros hamburger; ** Fsz.: Bili Nighy (amerikai zenés életrajzi film 11.45 A sokszínű vallás 11.30 Átjáró 11.05 San Francisco utcáin © 11.30 Kívánságkosár Bingó bankett 13.20 Disney-rajzfllm © 13.20 Észbontó 12.15 Tv-taxi (ián.) 12.10 Záróra 12.05 Trükkös hekus © 13.50 Duna tér 12.00 Bili - Sydney szakácsa Sjj 13.50 06-91-334-455 14.20 Melrose Piacé © 12.30 Nemzetiségi magazinok 13.00 Közvetítés 13.10 Magnum © 14.00 Európa csodái 13.00 Madagaszkár! 15.15 Receptklub 15.25 Perzselő szenvedélyek © 13.40 BBC-exkluzív a parlament üléséről (amerikai akciófilm-sorozat) 14.30 Európa kék szalagja képeskönyv H 15.30 L. A. Heat - Halálos páros 16.25 Rex felügyelő © 14.35 Múlt-kor © 16.30 Válaszd a tudást! 14.15 Halálblztos diagnózis© 14.55 Civilben (12/3.) 13.55 Jimmynek malaca van p (amerikai akciófilm-sorozat) 17.30 Monk - Flúgos nyomozó 15.10 Drága doktor úr © 17.30 Membrán 15.15 Gyilkos sorok © 15.30 Heuréka! Megtaláltam! 15.00 Az elmebajnok kJ 16.30 A szembesítőshow © (am. krimivígjáték-sorozat) 16.00 Válaszd a mozgást! 17.55 Maigret: A kelepce 16.20 San Francisco utcáin 16.00 Világunk 16.05 Gyilkos tüzek © 17.25 A kibeszélőshow © 18.30 Tények ® 16.15 Sophie © (olasz krimi, 2005) © (amerikai krimisorozat) © 17.00 Váratlan utazás 17.00 Méhek és társaik Q 18.30 Híradó. Esti kiacfife 19.00 Aktív© 16.45 Körzeti hírek 18.45 Esti mese 17.25 Jaké meg a dagl © 17.45 Duna tér 17.20Hetedhétország... 19.10 A harc törvénye © 19.40 Jóban Rosszban 17.05 Tv-taxi 18.55 Igenis, miniszter úri 18.30 Otthonunk Í8.ÖÓ Híróra 18.30 Határtalan határok (amerikai akciófilm-sorozat) (magyar sorozat) 17.25 Thomas, a gőzmozdony (angol vígjátéksor.-21/1.)© (ausztrál sorozat) 18.30 Válté (ism. sorozat) Rekviem 20.20 Favorit © 17.35 Marci Nyitott kormányzás Fsz.: Rebecca Cartwright 18.40 Mese 19.40 A mór örökség (1.) ® 20.00 Fókusz© 21.00 NCIS© 17.55 Kisváros© 19.30 Híradó este 19.00 Tuti fuvar 19.00 Derrick © (ism. sorozat) W 20.35 Barátok közt © (amerikai krimisorozat) 18.30 Bűvölet © 19.55 Sporthírek. Időjárás (szórakoztató vetélkedő) (német krimisorozat) 60' 20.45 Trópusi túrák (1.) H (magyar sorozat) A becsületkód 19.28 Föld Tv 20.05 Prlnc, a katona © 20.00 Jó barátok © Egy borzasztó erős személy- (ism. sorozat) W Utána:Hrek 22.10 Gyilkos számok® 19.30 Híradó este (magyar sorozat-11-12.) (amerikai vígjátéksorozat) iség Jemen szívében ® H 21.15 Szexis fiúk © (amerikai krimisorozat) i 19.55 Sporthírek. Időjárás Bemáth tizedes menyasz- 20.35 Nevess csak! © 20.05 Közbeszéd Tóth Krisztával ! 21.50 Történelmi (francia vígjáték, 2001)85' Igazságot 20.10 Tv ügyvédje szonyai; A kölcsön ára (kandikamera-show) 20.40 Sportaréna fordulópontok (6.) © Fsz.: Julién Baumgartner, 23.10 Különleges ügyosztály © 21.10 Kék fény © 21.15 Klikkerek © 21.05 CSI - A helyszínelők 21.20 Felelet az életnek© (kanadai dók. sorozat) Matthias Van Khache (amerikai krimisorozat) Bűnügyi magazin 21.30 Kultúrház © (amerikai krimisorozat) ® 21.50 Hírek. Időjárás A Lennon-gyilkosság 23.15 Delta Force 3. 0.10 Dolce Vita © 22.05 Hétfő este 21.50 Védelmi jog © 22.05 Szívek szállodája © 22.00 Balkán Bajnok © 22.45 Henri de Toulouse­j - Gyilkos Játszma © 0.50 Kurázsi 22.45 Kultúrház ® (olasz krimisorozat-26/17.) (amerikai sorozat) 23.30 Coslmo de’Medici kora Lautrec(2.)@ M (amerikai akciófilm, 1991) 1.25 Tények este 23.15 KészPénz 22.50 Napló 23.05 A holtsáv © (olasz sorozat-3/3.) 88' (dokumentumfilm) Fsz.: Nick Cassavetes 2.00 Soha többé háborút! 23.45 Hírek. Időjárás 22.55 Záróra (amerikai-kanadai sorozat) 1.10 Híróra (ián.) 23.50 A régi világ nagyvárosai *9 1.00 Reflektor © (angol-amerikai háborús 23.50 Sporthírek 23.45 Nap-nyugta 0.05 A polip © 1.40 Közbeszéd Tóth Krisztával - Róma és PompeJI vH 1.20 Bundesliga film, 2001) 24.00 Tv-taxi (ián.) 2.15 Titokzatos Násztya (olasz krimisorozat) 2.15 Váltó (angol ismeretterj. film) 2.25 AutóMánla 3.50 Aktív 0.15 Titkosszolgálat - MI-5 © (orosz-am. sor. -127/36.) 1.05 CSI - A helyszínelők 2.35 Trió Midnight 1.00 A sivatag tábornokai GA HrRTV .....lÉMMBIIi MAfiVAH ATTZ..."'Pl8 HAJLÓKAT _ HMBHi EraÖSPORTTBBBI SPORT 1 HBO iflM—É DISCOVERY WM 5 14.05 Európai híradó. 1430 Napról napra. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen 16.00 Játékháló. 17.00 Stílus. 1730Te vagy 830Motorsporthétvége9.00Rali-vb930Tú- 11.15 Amerikai futball. 15.45 Olasz láb- 630 Dogtown urai 820 Szülinapos időjós 13.00Vetélkedő. 14.00Atúléléstörvényei. y 1535Péntek8.1605Célpont.l630Paletta. ajánlat 13.50Többet ésszel! 1635 Tempó, az életem. 1830 Csacska angyal (argentin raautó-vb 1030 Vívás 1130 Asztalitenisz danígás. 18.15 Holland labdarúgás. 19.15 930 Azt beszélik 1135 Egy cipőben 1335 1530 Hogyan készült?. 16.00 Egyszeregy 17.00 Híradó. Sport 1730 Vonalban. 1830 17.00 Laci bácsi konyhája. 1725 Kőbányai sorozat-156.). 1930 Fekete gyöngy (argen- 13.00 Tenisz WTA-toma, Moszkva 16.30 Mai helyzet 1930Francia labdarúgás. 2030 Négyen egy gatyában 1530 Imagine-John ilyet..!. 17.00 Ötödik sebesség. I8OOM0­■jj Zöldövezet 19.00 Híradó. Sport. 1930 Pa- regionális híradó. 18.10 Fórum. 1835 Hír- tin sor.-156.). 2030 Hírháló. 21.00 Az igaz- Snooker Hallót Fiamé 1730 Csupa sport Az Olasz labdarúgás. 2130 Főrtugál labdarúgás. Lennon 17.15 Nászút az anyámmal 1850 torok. 19.00 Állítólag... 20.00 Hogyan *2 naszkönyv.20.05Rájátszás.2130Híradó21. adó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikusz ságmegszáltottja3.-Abefejezetlenügy(am. elmúlt időszak sporteseményei 1800 Láb- 22.15 Spanyol labdarúgás. 23.15 Holland Felvétel indul! 1920 Anyád napja 21.00 A készült?. 21.00 Megrázó történetek. 22.00 K 2135 lapzárta. 22.05 Pálya. 2230 Zöld- most 21.05 Újságíróklub. 22.10 Haszon. akciófilm). 23.00 Börtönterror(am. akciófilm, darúgás 19.00 Snooker, Sheffield2130Küz- labdarúgás. 0.15 Francia labdarúgás. 1.15 rózsaszín párduc 2230 Marakodó mozisok Megtörtént bűnügyek. 23.00 Motorkerék­Q övezet 2335 BBC-híradó.2330 Panaszkönyv. 23.10Többetésszel!020700-asklub. 1995). 1.00 Hírháló. 130 Kézilabda fesztivál. dősport2430 Labdarúgás Olasz labdarúgás. 2.15 Portugál labdarúgás. O.OSSzüzetszüntess! pár-építő vb. 24.00 Veszélyes versengés. KAPÓS TV f * * BOGiK"TV’........“‘ÜIB mE5tT,PIi 9ll ENJOYKAPOSVÁbU PETŐFI KOSSOTH 83 0 Képújság 9.00 Korzó-magazin egy óra- Napközben folyamatos képújság hírekkel, in- 19.00 Marcali Híradó 19.05 Marcali Városi FC 0800-Órankénthírekkel, közlekedéssel kap- 0600-Óránkénthínekkelközlekedésselkap- 6.00Óranként Hírek, idöjárás603Zeneébre- ÓiánkéntHírek930Napközbenll35Élhe­ban, ism. 10.00 Képújság 17.00 Stílus - élet- formációkkal, felhívásokkal 19.00 Híradó - Nagyatád NBIII-as bajnoki labdarúgómérk., csolatos információkkal, időjárásjelentéssel. csolatos információkkal, időjárásjelentéssel, déshez 630 Hírpercek, hírek, körzeti időjárás, tó világ 1230 Magánhangó 13.04 Für 0ise \Q módma^zin 1730 Kaposvári Rákóczi-Győr, 19.20 Mi somogyiak - megyei hírmagazin felv. 2030 Hírtráló 21.00 Az igazság megszál- közérdekű közleményekkel 06.00 Enjoy Reg- közérdekű közleményekkel 0800 Enjoy Reg- közlekedéséssport902Sporthírekl0.03Ze- 11.1330Az ev. egyház félórája 14.05 Rádió­NM NB l-es labdarúgó mérkőzés, ism. 1839 Útra- 2020 Híradó 20.40 Mottó-kulturális maga- lotáa3.-amerikaiakciófilm2330Film0130 gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni gél 10.00 FM kommandó 15.00 Délutáni Kok- ne munkához 11.02 Sporthírek 13.02; 1802 kabaré 15.00 Közelről 1545Zöldövezet 1803 0 való 19.00 Kapospont-A Kapós Televízió hír- zin 21.05 Ismétlések reggelig Hírhákj 030 Kézilabda fesztivál Koktél 17.00 Élő kívánságműsor 1800 Hírős- tél 17.00 Éló kívánságműsor 1800 Hírössze- Sporthírek 1803 Zene tanuláshoz Benne: fél- Parlamenti ütköző 1815 Ma^nhangzó 18.30 műsora 1920 Kapós Sport 1930 Pótkerék, is- szefoglaló 20.00 Zenegép foglakj 20.00 Zenegép óránként közlekedés. Óránként hírek, időjárás Határok nélkül 19.05 Sport 19.45 Nyelvész Cg méáés 1939Útravakj 20.00 Kapospont ismét- és közlekedés. 17.02:19.02 Sporthírek-Rö- 1930 Mese 2804 Metamorphosis Transyl­lés 2020 Kapós Sport, ismétlés 2030 Hírháló r.Tr.T’TT. .Y...............r..”................................................r.T.....”.. 7................................JMIilililil .‘.""•.'yrr.. r“T.. .V... r* vid összefogl. a napi eseményekről 19.03 vaniae, avagy az Újmódi 2030 Az én hetem 21 .00 Az igazság megszállottja 3. A befejezet- 19.00 Híradó 1920 Mi somogyiak - megyei 1830 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Stílus - Életmódmagazin 18.15 Pan- 06.00 Juice 10.00 Retró Metró 15.00 Clas- Kultúrfitnesz 20.00 Hírek, időjárás és közieke- 2036 Dave Koz: Lucky Mán 21.04 A nap tor len ügy-amerikai akc.film 2330 Kapós Kióni- hírmagazin 2020 Híradó 20.40 Mottó - kul- tűm-és ismeretterjesztő kisfilmek. sorozatok non Krónika 19.00 Híradó 1.1920 .így tör- sic Délután 17.00 Zenevonat 20.00 Táska- dés20.03Zeneolvasáshoz2330Netidök0.02 ténetei 22.00 Krónika 2225 Esti beszélgetés ka, éjszakai magazin: Útravaló, Kapospont turalis magazin 21.05 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film tént.."20.30 HálózatTv rádió Éjféli mix 1.00 Zenei válogatás 2300 Kenő 23.04 Népzene 0.10 Éjszaka

Next

/
Oldalképek
Tartalom