Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-08 / 210. szám
auiviuuri NIKLAC - ZÖÖC SZtPItMBER 8., SZOMBAT O Zj 1 XN XI A £l 11 Mit vár az idei évadtól? SARKADI KISS JÁNOS: Életem legjobb nyara volt az idei. Régi vágyam teljesült azzal, hogy eljutottam az Egyesült Államokba. Jártam New Yorkban, láttam a Niagara vízesést, így feltöltődve készülök az évadra. Elsőként a Karnebálban lépek színpadra, a Fekete Péterben pedig a címszerepet kajv tam meg. Szeretném, ha a nézők megelégedésére az idei is olyan jól sikerülne, mint az előző néhány évad. kocsis PÁL: Izgalmas évadnak ígérkezik az idei. Két, eddig nem játszott gyerekdarabot láthat a közönség két új rendezővel: a Palacsintás királyt Tóth András, az Ellopott holdfényt pedig Felhőfi Kiss László rendezésében. Örülök, hogy szilveszterre újdonsággal készül a színház: a kabaré fénykorának jelenetein szórakozhat a közönség. Először az Úri Muriban lépek a közönség elé. CSAPÓ VIRÁG: Örülök, hogy színesnek ígérkezik az idei évad, ám egy kicsit félek is tőle. Leginkább attól, hogy fogom-e bírni energiával, sikerül-e úgy beosztani az erőmet, hogy mindenre jusson. Ugyanakkor bízom benne, hogy az idei műsorral többféle réteget sikerül megszólítanunk, s olyanok is eljönnek a színházba, akik eddig nem. Kedves Közönségünk! Znamenák István vagyok, a Csiky Gergely Színház új igazgatója. Bár 16 eve élek és dolgozom ebben a városban, színházvezetőként ezek az első napjaim. Tudva, hogy a kaposváriaknak és a környező megyékből rendszeresen hozzánk látogatóknak mennyire fontos nagyhírű színházuk jövője, elengedhetetlennek tartom, hogy néhány szót írjak magamról és terveimről. A társulat amelynek vezetője lettem érzi azt a felelősséget, amit az elmúlt évtizedek és napjaink sikerei - édes teherként - a váltunkra raktak. Szeretjük ezt a várost, nézőinket és szeretjük a színházat, amelyben dolgozunk. Tehát nem akarhatunk mást, minthogy Kaposvár és a régió nézői örömmel jöjjenek hozzánk és büszkék legyenek társulatukra. A Csiky Gergely Színházhoz még 1991-ben szerződtem, és azóta Kaposváron élek a családommal. Számomra ez a színház és a jövője nem lehet kaland, hiszen ez az életem, amit a továbbiakban is csak itt tudok elképzelni. Nem változtatok azon a hagyományon, hogy a lehető legszínesebb skálájú műsort tárjuk a színházlátogatóink elé, vagyis továbbra sem hiányozhat az operett, a vígjáték, a klasszikus és kor- társdráma és komédia. Kaposváriként fontosnak tartom, hogy a színház nézői olyan teátrumra legyenek büszkék, ahol minőségi, magas művészi színvonalú munka folyik. Kérjük Önöket, legyenek ebben továbbra is partnereink. Az Önök szeretete és támogatása nélkül nem valósulhat meg estéről-estére az, amit színháznak hívunk. Nekünk pedig nincsen más célunk, mint a tetszés. Szabadaz Á: Réthly Attila zenés hátraarca Különleges évadra készül az új vezető rendező Csákányi Eszter és Kulka János zenés vallomása A stúdiószínpad egyik különleges bemutatójának ígérkezik a Szabadaz Á. Réthly Attila, a darab író-rendezője nem tagadja, hogy személyes ihletettségű az anyag. - Ezzel az előadással remélhetőleg lezárul bennem egy korszak - mondta -, szeretnék végre elszakadni a számomra oly fontos 1989-90-es évektől. Azoknak, akiknek néha az a különös érzése támad, hogy a rendszerváltás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, és az oly áhított jövő ma szürkébbnek látszik, mint az az időszak, amiben felnőttekké váltunk, azok feltehetőleg ráismernek majd valami közös élményre. Ezek a mai harmincasok-negyvenesek. Az előadást azonban elsősorban a fiatalabb generációknak ajánlom. Tréfásan mondva: számukra ez kötelező érettségi tétel, rengeteg élő zenével, videóval, és hát velőtrázó humorral. Bolondság volna kihagyni. Rusznyák Gábor, a színház új vezető rendezője: Az ember hajlamos, pont azt nem észre venni, ami az orra előtt van, amit nap, mint nap lát sőt, ami tulajdonképpen az övé. „Kaposvári Csiky Gergely Színház." A közönség - tudjuk - nem homogén valami. Különböző ízlésű egyénekből, egyéniségekből áll, más-más ingerküszöbbel. A színház lehetőség. Többek között lehetőség arra, hogy ez a sok fajta ember, egy-egy estére közösség, közönség legyen. A mi dolgunk, hogy ezt a lehetőséget megteremtsük, a közönségnek pedig az, hogy ne vegye el magától ezt a lehetőséget. Az előttünk álló évad minden szempontból különleges. Számomra különösen az, de a társulat és remélhetőleg a közönségünk számára is az lesz. Az értékek újra-teremtése, újra-definiálása mellett igyekszünk minél több új dolgot megmutatni. A felolvasó színház, a beavató színház, az hogy lesz táncelőadás, hogy eljön hozzánk a Káva együttes, mind mind ezt célozzák. Sőt - s gondolom nem árulok el nagy titkot - egy meglepetéssel is készülünk, ami valamilyen különös oknál fogva pont szilveszter estéjére készül el. Az értékek újrateremtését is fontos feladatunknak tartjuk A Csákányi-Kulka az előadás címe és műfaja egyben - mondta el érdeklődésünkre Csákányi Eszter az idei évad különleges nagyszínpadi bemutatójának egyik szereplője. - Egy élő zenével kísért színházi estére számíthatnak a nézők, amely rólunk szól zenében és prózában. Tulajdonképpen egy vallomás magunkról és barátságunkról. Semmiképpen nem nosztalgia estnek szánjuk az előadást - mondta Kulka János -, amely kifejezetten a kaposváriaknak készül. A Csákányi-Kulka című előadás dalai közül néhány talán még sehol sem hangzott el magyarul. Csákányi Eszter vallja: sokat köszönhet Kaposvárnak. Itt tanulta meg, hogy a színészet hivatás, s hogy az ember csak teljes odaadással, 100 százalékosan művelheti, bármelyik színpadon áll. - Ezt fogjuk tenni Kaposváron is - mondta. Eangamaaa Mit gondol a színházról? LEITNER SÁNDOR, a Kaposvári Egyetem művészeti karának főigazgatója: A 70-es években a Zsámbéki, Babarczy, Ascher fémjelezte színház egy életre magához kötött. Ma a régi nagyok a fiatalokkal az ország egyik vezető színházi műhelyét adják, ami egy művészembernek a kultúra egyik fellegvára. Amióta színművészképzés van az egyetemen, még szorosabb a kapcsolatom a színházzal. GELENCSÉR ATTILA, Somogy megye közgyűlésének elnöke: Gyermekkoromban szüleimmel gyakran jártunk színházba, varázsa akkor megfogott. Később pedagógusként tanítványaimmal is megismertethettem a színház élvezetét. Ez az a művészeti ág, amelyet nem helyettesíthet sem a rádió, sem a televízió. A színház olyan kulturális érték, amelyet mindenki számára elérhetővé kell tenni. szita károly, Kaposvár polgármestere: A színház eddig nem csupán sok-sok örömet okozott a kaposváriaknak, hanem jó hírnevének köszönhetően ismertebbé is tette a várost. Jó hallani az arról szóló nyilatkozatokat, milyen emlékeket ébreszt a város az emberekben. Mindig meg tudott újulni a társulat, szeretnénk, ha a kivívott hírnevük tartós lenne. FONTOSABB TUDNIVALÓK TÓTH BÉLA, a Csiky Gergely Színház társulatának tagja a Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozatát kapta. - A színház alapítótagjaként 1955-ben én mondtam ki az első mondatot ebben a színházban - mondta Tóth Béla. - Ötvenegy évet szolgáltam a kaposvári színháznál, talán ennek is szól az elismerés. Sajnos egy éve már nem vagyok aktív, ám ez a kitüntetés jó alkalom arra, hogy kissé felfrissüljön az emlékezet. Büszke vagyok arra, hogy ennél a színháznál szolgálhattam, hálás vagyok azért, hogy bejárhattam vele a világot. Nem bántam meg, hogy soha nem szerződtem el innen. A kaposvári színház változatlanul az elsők közt van az országban, még mindig egy márka, amit mindenki ismer. Tóth Béla: a kaposvári színház még mindig az elsők közt van kovács zsolt, a Csiky Gergely Színház társulatának tagja Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet kapott. - Jól érzem magam a kaposvári társulatban, ha nem így lenne, akkor elszerződtem volna innen - mondta Kovács Zsolt. - Reményeim szerint jól sikerül az idei évad. Bízom abban is, hogy tudja tartani a tárulat azt a színvonalat, amit a korábbi években kiküzdött magának. Komoly munka vár ránk, mert az idén kettővel- hárommal több bemutató lesz, mint a tavalyi évadban. A nyáron egy főiskolás vizsgafilmen dolgoztam, ami jól sikerült, mert ötöst kapott a tulajdonosa. A beavató színház Rómeó és Júliájában játszom, és a Rusznyák Gábor rendezésében színpadra kerülő Úri Muriban is kaptam szerepet. Kovács Zsolt: Jól érzem magam a kaposvári társulatban A CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ 2007/ 2008-AS ÉVAD NAGYSZÍNPADI BEMUTATÓI: Ion Luca Caragiale: Karnebál (komédia) rendező: Réthly Attila. Eisemann Mihály: Fekete Péter (operett) rendező: Znamenák István. Móricz Zsigmond: Úri muri (színmű) rendező: Rusznyák Gábor. Heinrich von Kleist: Amphitryon (dráma) rendező: Gothár Péter. Peter Shaffer: Sötét komédia (vígjáték) rendező: Mohácsi János. Csákányi- Kulka (zenés est). Mihail Bulgakov:Bíborsziget (vígjáték) rendező: Babarczy László (főiskolai vizsgaelőadás). GYERMEK ELŐADÁSOK: Fésűs Éva: Palacsintás király. Felhőfi Kiss László: Az ellopott holdfény. BEAVATÓ SZÍNHÁZ (13-17-ÉVES KOROSZTÁLY): William Shakespeare: Rómeó és Júlia rendező: Fűnk Iván. FŐISKOLAI-EGYETEMI BÉRLET: Ion Luca Caragiale : Karnebál (komédia) rendező: Réthly Attila. Eisemann Mihály: Fekete Péter (operett) rendező: Znamenák István. Heinrich von Kleist: Amphitryon (dráma) rendező: Gothár Péter. Színházunk lehetőséget biztosít intézmények, cégek számára előadással egybekötött rendezvények megtartására, illetve reklámozásra műsorfüzetben, szórólapon, plakáton, valamint a színház előterében lévő megállítótáblán való megjelenésre. Bérlet váltása esetén igénybe vehető kedvezmények (összevontan is) Kaposvár Kártya (20%); Diák, nyugdíjas igazolvánnyal további kedvezmények. Bérlet- és jegyvásárláskor Accor Services kultúra utalvány és Sodexho Pass kultúra utalvány beváltható. Jegyirodánk meghosszabbított nyitva tartással: H-P 8-18-ig; szombaton: 9- 14-ig várja kedves vendégeinket! E-MAIL: jegyiroda@csiky.hu J/VEB CÍM: www.csiky.hu TELEFON: 82/511-207, 82/511- 208,82/511-209. A i 4 l i