Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-09 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 36. szám

2007. SZEPTEMBER 9., VASÁRNAP 13 SPORT Célba szeretnének érni Pécsen rali A kaposvári páros húsz éves Suzuki Swiftre váltotta a Trabantot és a Zsigulit Egy húsz éves Suzuki Swifttel áll majd rajthoz a jövő hétvégén Pécsen a hagyományos Mecsek Rallyen a kaposvári Nagy Balázs, Pál Kornél kettős. Fenyő Gábor- A lelkes ralirajongók a sprintversenyekről ismerhetik a kaposvári párost. A jövő hét­végén viszont a pécsi Mecsek Rallyen, egészen pontosan a ü. osztályú bajnokságon is sze­rencsét próbálnak.- Mindenképpen szeretnénk előrébb lépni, ez azonban első­sorban anyagiak kérdése. Mivel pedig abból meglehetősen szű­kösen vagyunk, így idén csak ezt az egy futamot tudjuk bevál­lalni - mondta a csapat navigá­tora, Pál Kornél.- Nem lehet azt mondani, hogy új kocsival rajtolnak.- Egy esztendő híján 20 éves a versenyautónk. Tavaly augusz­tusban készült el a felújított Su­zuki Swift GTI 1300-as; akkor ül­tünk össze Nagy Balázzsal, s az­óta járjuk szorgalmasan a sprintversenyeket. A lehetősége­inkhez képest persze toldozzuk- foltozzuk - nagyon elkelne már például egy új váltó -, azonban behatároltak a lehetőségeink.- Mire képes a '88-as Suzuki Swift?- Ez az egyetlen „kockaautó” a sprintversenyeken. Négy-öt erő­sebb versenygép is van a kategó­riánkban, ám ha jól megy a Su­zuki, odaérünk vele a második, harmadik helyre. Legutóbb Ba­ranya megyében, a Komló mel­lett található Kisvaszaron verse­nyeztünk, ahol a 18 autót szám­láló mezőnyben a harmadik he­lyet szereztük meg. A teljes kép­hez tartozik, hogy ez elsősorban a társam, Balázs érdeme, akinek rettentően jó keze van.- Mire lehetnek jók Pécsen?- Számunkra most az a leg­fontosabb, hogy egyáltalán célba érjünk. Önmagunknak szeret­nénk bizonyítani, hogy igenis helyünk van ebben a mezőny­ben.- A következő feladatok?- Még vár ránk több fellépés is a sprintverseny-sorozat kere­tében. Jövőre aztán - az idei eggyel szemben - két-három II. osztályú raliversenyen is sze­retnénk rajthoz állni; olyan via­dalokban gondolkodunk, ame­lyeket a környéken rendeznek. Ahhoz azonban, hogy a terve­inkből valóság is váljon, a már meglévő szponzorokhoz és tá­mogatókhoz újakat kell(ene) találnunk. Az eddig sprintversenyeken jeleskedő Nagy Balázs (elöl), Pál Kornél páros legközelebb Pécsen áll rajthoz Nagy Balázs Kovács Józsefnek, Pál Kornél pedig Kiss Lászlónak szerelt a kaposvári duó nem teljesen ismeretlen a hazai ralisport világában. A 29 éves Nagy Balázs annak idején Traban- tozott, a nála két esztendővel idősebb Pál Kornél pedig Zsi­gulival versenyzett; előbbi haj­danán Kovács Józsefnek, utóbbi pedig Kiss Lászlónak szerelt. Sőt, Nágy Balázs már a nagy hazai ászok társasá­gában is megmutatta magát. Egy évig szerepelt az első, s két szezont húzott le a máso­dik osztályban. A Lelle hármat vágott, a Rákóczi ligacsapata pedig negyet kapott NB III - DRÁVA CSOPORT: BALATONLELLE SE-BÓLY 3-0 (2-0) Balatonlelle (zártkapus mérkő­zés). V.: Szűcs L. BALATONLELLE SE: Országh -Vég, Mitasz, Kenéz, Pintér - Valla (Balogh a 85. percben), Petronovics, Dede (Himics a 60. percben), Márki - Kohány, Ta­kács (Földes I. a 75. percben). edző: Készéi Ferenc. gólszerzők: Takács (a 6. percben), Kohány 2 (a 20. és a 78. percben). kenéz István DOMBÓVÁRI FC-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC LIGA 4-0 (1-0) Dombóvár, 100 néző. V.: Botló. RÁKÓCZI fc LIGA: Horváth L. (Horváth T.) - Márton, Tonko- vics, Hajdú, Németh P. - Balogh L., Graszl N. (Horváth R.), And- rosics (Keczeli), Reszli - Májer, Ivusza. edző: Pusztai László. GÓLSZERZŐK: Samu (a 18. percben), Pest R. 3 (a 80., a 86. és a 90. percben), takács Róbert NB III - DUNA CSOPORT: CSEPEL-SIÓFOK LIGA 1-1 (0-0) Csepel, 500 néző. V.: Kádár. siófok liga: Baloni - Nyers, Miklósvári, Bartos - Kozmor (Kun a 65. percben), Klauz - Homonyik, Gyánó, Köntös (Bara­nyai a 60. percben) - Gajda (Ba­logh L. a 60. percben), Horváth B. edző: Horváth Károly. Gólszerzők: Borda (a 91. percben), illetve Gajda (az 50. percben), kiállítva: Mik-lósvári (a 65. percben), keszthelyi z. Takács Attila nyert Máté József és Vígh János előtt Az Andaücs Villanymotor Kupá­val folytatódott a somogyi megye- székhelyen a Közutasok csarno­kában a kaposvári amatőr teke- sprintverseny-sorozat. A hagyo­mányos péntek esti tekeparti leg­utóbbi felvonását Takács Attila nyerte Máté József és Vígh János előtt. Folytatás pénteken 18 óra­kor a Kocsis Oktató Központ Ku­páért. ■ F. G. HIRDETÉS Bajnokveréssel nyitott az újonc teke A rajton a Kezdőket ütötték a Közutas Titánok TEKE NB III - FÉRFIAK: KÖZUTASOK KAPOSVÁRI TK II.- SZEKSZÁRDI VÍZÜGYI SE 4:2 (1827:1774) A Közutasok KTK elnöksége úgy döntött, az NB III-ban is indít egy csapatot azzal a cél­lal, hogy a hétvégi NB I-es for­dulókban a tartalék tekézők is játéklehetőséghez jussanak, valamint az amatőr bajnok­ságban feltörekvő játékosok további fejlődését biztosítsák. A cél egyértelműen az első hely, azaz az NB II-be való fel­jutás; ennek első állomását je­lentette a tavalyi bajnok Szek­szárdi Vízügyi SE együttesé­nek a legyőzése. A házigazda kaposvári eredmények: Illés 475, Bodor 461, Kozma 456, Fenyvesi 435. KAPOSVÁRI VÁROSI AMATŐR TEKE-CSAPATBAJNOKSÁG „B" csoport - a nyitóforduló­ból elhalasztott két mérkőzé­sen: Opel-Áram SE II. 4:2 (902:897) - a legjobb dobók: Tö­rök 229, illetve Bodó 235; Kezdők-Közutas Titánok 1:5 (825:944) - a legjobb dobók: Szerb 236, illetve Lengyel 261. ■ Fenyő G. MŰVÉSZETI KÉPZÉS INDUL 2007. OKIüflfR i-tol a Budapest Bank hátsó épületében \ j ^ / (Kaposvár, Fő utca 3.: megközelíthető az Európa Park felől). _ D Balettelőkészítő gimnasztika óvodásoknak és alsó tagozatosoknak Bakos Anettel, a Pécsi Balett balettművészének vezetésével D Jazz-balett 6-25 éves korig D Hastánc és aerobik felnőtteknek, anyukáknak. D Minőségi könnyűzenei oktatás, jazz, pop - ének és hangképzés Bukucs Rózsával, klasszikus és jazz gitár oktatás Kováts Sándor Scast (Happy End Bánd) vezetésével, szolfézs és zongora, furulya Váldi Csillával, aCsikyQergely Színház művészével, hegedű Jónás Zoltánnal 0 Színházi stúdió művész tanárokkal. □ Kézműves foglalkozás, zeneovi gyerekeknek óvodás csoportoknak. Érdeklődni 2007 szeptember 4-től kedden és csütörtökön 10-16 óráig a 82/510-800-as telefonszámon, a postmaster@muveszhely.t-online.hu e-mail címen, illetve személyesen a Müvészbejáróban lehet SÉiliil! í. ► i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom