Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-07 / 209. szám

4 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. SZEPTEMBER 7., PENTEK wzmMMMmi Nyugalom a gyerekeknek LAMPERTNÉ ZÁKONYI JUDIT, a siófoki óvodavezető: - Az ér­dekel, hogy az új törvényi elvárások milyen feladato­kat rónak az óvodákra. Az is foglalkoztat, hogy a jelen­leg sok minden mással fog­lalkozó szülőket hogyan le­het megnyugtatni arról, hogy a gyerekeik jó helyen vannak nálunk, és nem kell attól tartaniuk, hogy az óvó­nőket elbocsátják. Szeret­nénk, ha a felnőttek is érez­nék, hogy nálunk meleg nyugalom várja a gyereke­ket Érdekel az is: a szülők hogy fogadták az óvodánk újdonságait. Például azt, hogy a gyerek ünnepi leve­let kap a beiratkozás után. WMMsmmm A kiliti lelkész BOZSOKI-SÓLYOM JÁNOS, a kiliti református lelkész:- 1999 nyara óta vagyok Siófok Kiliti városrészének református lelkésze. Emel­lett a Dél-balatoni Reformá­tus Gyülekezetek Regioná- Us Együttműködésén belül a lelkészi kiskört vezetem. A városrész óvodájában és általános iskolájában is tar­tok hittanfoglalkozásokat Örülök, hogy az elmúlt évek alatt a gyerekeken ke­resztül sikerült a szülőket is megszólítanom, így a felnőt­tek is kedvet kaptak a közös programokhoz. A gyerekek­nek vasárnaponként külön istentiszteletet szervezünk. Ezeket feleségem, Eszter tartja a kicsiknek. Reményt kelt a világban st. martin Különleges hangzásvilágával rabul ejti a közönséget Rendkívüli közgyűlés mégsem lesz Kaposváron Hazánk legismertebb sza­xofonművésze, az instru­mentális popzene hazai megteremtője Kaposváron mutatja be új albumát. Meiszterics Eszter- Mire számíthat a somogyi közönség?- Egészen új hangzást muta­tok meg az érdeklődőknek, a világhírű Váci Szimfonikus ze­nekar kísér majd a színpadon. Hiszek abban, hogy mindig mást és újat kell adni a közön­ségnek, ezért ragaszkodom a sa­ját hangzásvilágomhoz, ugyan­akkor mégis csempészek egy kis pluszt az új produkcióba.- Hálásak a rajongók?- Mindig. Az a fajta zene, amit én képviselek, egy különleges miliőt teremt. Szeretném azt hinni, hogy abban a néhány órá­ban teljesen ki tudom kapcsolni a hétköznapokból a hallgatósá­got és meg tudom őket érinteni a játékommal. Szeretnék egy plusz töltést adni... ... ezért kedveli a különleges koncerthelyszíneket?- Az Aggteleki Cseppkőbar­lang vagy az Esztergomi vár tö­kéletes helyszín volt az efféle hangulat megteremtéséhez. En­nél már csak egy svájci kisváros jégbarlangja volt extrémebb hely, ahol az Örök titok című dalt rögzítettük a lemezemre.- Mindenki szaxofonosként is­meri, pedig régi szerelem fűzi egy különleges hangszerhez.- A pánsíp egy csodálatos felfedezés volt az életemben. Kubai eredetű, egy hazai hang­szerboltban pillantottam meg. Első látásra szerelem volt! Egy hónapon keresztül csak néztem, hogy ékesíti a szobám falát. Az­tán egyszercsak úgy döntöttem, hogy kipróbálom a két és fél ok- távos hangszert. Szinte beleszé­dültem!- Nagy utazó hírében áll. Mer­re járt legutóbb?- Kínában koncerteztem. Le­nyűgöző számomra, milyen cso­dálattal vannak a kínaiak az instrumentális zene iránt és hi­hetetlenül élvezik az improviza- tív muzsikát. Két tartományt ba­A közönség kedvence. Októberben a kaposváriakat is lenyűgözi St Martin óvodás kora óta zenélt, tíz évig trombitált, majd basz- szusgitározott és dobolt. Évekig külföldön zenélt, itt­hon először a Névtelen Nul­la, majd az Első Emelet és a Prognózis együttes tagja lett. 1993-tól szólókarrierbe kez­dett. 2005-ben eMeRTon dí­jat kapott. pánsípon és szájharmoni­kán is játszik. rangoltunk be, Tibetet is érintet­tük, több mint háromezer méte­res magasságban túráztunk gya­log meg lovakkal, ötezer méteres hegycsúcsokat láttunk. Napokig tudnék róla meséim, annyi ka­landban volt részünk. Vonzó­dom az idegen tájak tradíciói­hoz, az építészetükhöz, a művé­szetükhöz, a kultúrájukhoz... ... a gasztronómiájukhoz...- Valóban nagyon szeretek főzni!- Talán családi hagyomány az édesanyjától?- így igaz, örökletes a főzés tu­dománya a családunkban. Sokféle fogást tanultam az édes­anyámtól, de mégis az az érde­kes, hogy amit egyszer megta­nultam, azt csak ritkán készí­tem el. Sokkal jobban szeretek kísérletezni a konyhában...- Vagyis improvizálni, mint a zenében?- Igen. Szeretem a hangje­gyek és az ízek sokszínűségét A zeneszerzés és a dalszövegírás is mind kísérlet, hiszen nem minden esetben ír tudatosan az ember. Van úgy, hogy csak be­nyomások és megérzések alap­ján alkot valami szépet.- Mi van olyankor, amikor jön az ihlet?- Azonnal rögzítem, mert na­gyon nehéz később visszahozni azt a hangulatot vagy dallamot, ami egyszer feltört belőlem.- 172 fotókiállítása volt szerte az országban, kétszáz fénykép négy részre osztva. Hobbi vagy örökség?- Mindkettő. Hobbi, mert örö­mömet lelem ebben a művészet­ben, ugyanakkor jólesik újralát­ni azokat a tájakat, ahová eljutot­tam életem során. Másrészt szí­vesen megmutatom másoknak is a különböző vidékek szépsé­geit és különbségeit.- Mik a tervei? Mert azok min­dig vannak.- A közelebbi, hogy minél több emberhez jusson el a legú­jabb lemezem hangzásvilága. A távolabbi pedig egy nagyszabá­sú produkció, zenés-táncos elő­adást tervezek a világ keletkezé­séről. A címe: Reményt szülni a vüágnak. Polgárdi Erika, a kaposvári vá­rosháza sajtóreferense csütör­tökön arról tájékoztatta szer­kesztőségünket, hogy a városi közgyűlés MSZP-s, SZDSZ-es és somogyértes képviselői a Szita Károly polgármesterrel folyta­tott szerdai tárgyalás végén be­jelentették: okafogyottá vált a rendkívüli közgyűlés összehí­vása, így kérelmüket visszavon­ták. Mint arról korábban már beszá­moltunk, az említett képviselők nyílt levélben fordultak a kapos­vári polgármesterhez, hogy hív­jon össze rendkívüli közgyűlést az útfelújítások ügyében. A le­vél aláírói szerint a város által kiírt ajánlati felhívásban olyan referenciákat írtak elő, melye­ket egyetlen kaposvári cég sem tud teljesíteni. ■ A polgármesteri ígéret birtokában a kezde­ményezők elálltak a rendkívüli közgyűlés összehívásától. A Polgárdi Erika által szer­kesztőségünkhöz eljuttatott közleményben az áll: a képvi­selők áttekintették a közbe­szerzési eljárás rendjét és meg­állapították, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is nyitva áll a pályázat lehetősége a kaposvári cégek számára is. A polgármester úr által szor­galmazott beruházások, így vi­ta nélkül hamarosan megin­dulhatnak, és a polgárok által várt fejlesztések eredménye­ként ismét jelentős mértékben bővülni fog a város felújított, megépített úthálózata. Zsoldos Róbert MSZP-s és Kovács Imre kaposvári so­mogyértes képviselők szintén közleményt juttattak el szer­kesztőségünkhöz, melyben a következővel indokolták kérel­mük visszavonását: a polgár- mester úr a rendkívüli közgyű­lés előtt megbeszélést kezde­ményezett. A megbeszélés so­rán garanciát kaptunk arra, hogy a kaposvári vállalkozá­soknak ezután is lesz lehetősé­gük pályázni kaposvári út- és járdafelújításokra, egyedi ki­írások alapján. A polgármeste­ri ígéret birtokában a kezde­ményezők elálltak a rendkívüli közgyűlés összehívásától. ■ Márkus Kata Ledolgozzák a lakbért a barcsi önkormányzatnak hátralék A somogyi városokban nehezen bírják behajtani a bérlakásokban lakók tartozásait Nyolc lovagrendet hívtak meg a patcai ostromra Várostrom lesz a hét végén Pat- cán; az országos lovagrendi ta­lálkozón 120 mindenre elszánt harcos mutatja meg tudását. Kardcsata, nyílzápor, hadké­szültség - középkori csatajele­neteket elevenítenek fel a lo­vagok. Látványos összecsapá­sokat és mozgalmas műsort ígérnek a szervezők. Egy 13. századi vár hasonmását építet­ték fel Patcán, ahol a küzdel­mek zajlanak, tájékoztatott ifj. Handó János, a Katica Tanya Bemutatógazdaság vezetője csütörtökön. - Nyolc lovagren­det hívtunk meg - mondta a fő­szervező. - A rendezvény va­sárnap délelőtt lovagi tornával folytatódik. ■ Harsányi M. Barcson tartoznak a legtöbb lak­bérrel az önkormányzatnak a la­kók. A rekorder az a család, ame­lyik mostanáig 1,2 millió forintos lakbérhátralékot halmozott fel.- Velük ledolgoztatni sem le­het, hiszen mozgássérültek, hal­mozottan hátrányos helyzetűek, és kisgyerek, idős is van a család­ban - mondta a városgazdálko­dási igazgató. - Nincs hova men­niük, de jövedelmük sincs, ami­ből lakbért fizethetnének. A ki­lakoltatás az ő esetükben sem jár­ható út. Az lenne a megoldás, ha szükséglakásba költözhetnének. A városnak azonban ma még nin­csenek komfort nélküli lakásai, bár ilyenek építését már fontoló­ra vette a képviselő-testület. Nem csak munkával kínálták meg az adósokat Barcson. Akik­nek van jövedelme, azoknak pert helyeztek kilátásba, ha nem fizet­nek. Ez is észre térített néhány la­kót, bár voltak köztük olyanok is, akik visszaírtak: csak később tudnak fizetni, mert le van kötve a pénzük. A lakásfenntartók azonban nem adtak több haladé­kot, mondván: furcsa dolog in­gyen használni más tulajdonát, miközben a bérlő pénze a bank­ban kamatozik. Marcaliban már egy példaérté­kű kilakoltatás gondolata is fel­merült, de egyelőre bírósági fize­tési meghagyással, bérből való le­tiltással és felszólításokkal pró­bálják behajtani az elmaradt lak­béreket. Akik vállalják, azok a Szociális és Egészségügyi Szol­gáltató Központon keresztül az adósságkezelési programba is be­léphetnek. Az önkormányzat Gamesz szervezetéhez tartozik a bérlakások kezelése. Bársonyné Varga Anna vezetőhelyettestől megtudtuk: százhetvennyolc ön- kormányzati bérlakás van a vá­rosban. Augusztus 31-ig ötmilüó 595 ezer 753 forint volt a kifize­tetlen lakbértartozás. Siófokon százkilenvcenöt bér­lakás van. Az önkormányzat az elmaradt bérleti díjakból 6,3 mil­lió forintnyi tartozást tart nyilván. A legmagasabb egy főre jutó kinnlevőség jelenleg hatszázezer forint. Kaposvár kilakoltat Kaposvár 1200 önkormány­zati bérlakásában négy és fél ezer ember él. júliusban 9 millió 760 ezer forint volt a fennálló összes lakbértar­tozás - tudtuk meg Vörös Gyula népjóléti igazgatótól.- Amennyiben valaki egyha­vi lakbérrel tartozik, írásbeli fizetési felszólítót kap, amelyben figyelmeztetjük: három havi tartozás esetén felmondjuk a szerződését. Kaposváron évente 20-25 ki­lakoltatásra kerül sor lak­bérhátralék miatt. A tartozások behajtására az önkormányzatnak két lehetősé­ge van: jogerős fizetési megha­gyás alapján a bérlő fizetéséből vonják le a lakbért. A fecskela­kások lakóinak esetében más a helyzet. Nekik az önkormány­zattal megkötött lakásszerződés aláírása előtt előtakarékossági számlát kell nyitniuk valame­lyik banknál. Ha a fecskelakás­ban lakó fiatalok lakbértarto­zást halmoznak fel, az önkor­mányzat ezt az előtakarékossá­gi számlát terheli meg, így a bérlők addig nem juthatnak hozzá félretett pénzükhöz, míg a tartozásukat nem rendezik. ■ Nagy L., Márkus K., Vigmond E., Kolumbán T. t ft 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom