Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-06 / 208. szám

ouiviuüri niKLAM - 200/. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK s r U K T 11 Horváth Gréta már Kanadára készül triatlon Becsülettel végig küzdötte a hamburgi vb-t a kaposvári sportoló Balszerencse-sorozat miatt rosszul sikerült Horváth Gréta idei fő versenye, de az MG Produkt Kaposvári AC triatlonistája már a jövő évi világbajnokságot várja. Temesvári Iván- A hamburgi világbajnokság­ra való kiutazás előtt milyen eredménnyel lett volna elége­dett?- A tizedik hely környékén szerettem volna végezni, ami reális is lett volna, feltéve per­sze, ha nem jött volna közbe semmi - mondta Horváth Gréta.- Miként kezdődtek a problé­mák?- Az úszáshoz készülődtünk, amikor egy napernyő sarka ki­szakította a ruhámat. Biztostűvel összefogtuk ameny- nyire lehetett, de a víz így is be­folyt. Ennek köszönhetően pe­dig egyre „nehezebb” lettem, így mintegy harminc helyezés- nyivel később jöttem ki a víz­ből, mint normális esetben kel­lett volna. De még csak nem is ez volt a fő gond. A 20 km-es ke­rékpár táv során az egész boly felborult, amelyikben én is vol­tam. A hátsó fékem teljesen szétment. Fékezni gyakorlatilag nem lehetett vele, viszont a ke­reket befogta.- Nem gondolt arra, hogy fel­adja a versenyt, hiszen még 12 km várt Önre ilyen körül­mények között?- Egy világbajnokságot azért § ... a jövő évi kana­dai,világbajnoksá­gon szintén junior korosztályban in­dulhatok, és szeret­nék nagyon jól sze­repelni. Csakúgy mint a 2010-es bu­dapesti vb-n. A nagy álom pedig a londoni ötkarikás játékokon való részvétel... MMMMMMHHMMSMMMMí ■ MM Horváth Gréta már derűsebben látja a világot, és a hazai mellett a nemzetközi sikerekért dolgozik nagy erővel nem ad fel könnyen az ember. Volt, aki megtette, de én tovább mentem. Valahol az is vigasz­tal, hogy volt, akit így is meg­előztem és a hatvanhét induló­ból végül az 53. lettem.- Nagy volt az elkeseredés a célban?- Azt nem állítom, hogy nem pityeregtem. Sokan azzal vi­gasztaltak, hogy a nehézségek ellenére legalább becsülettel vé­gig mentem. Egyébként a jövő évi kanadai világbajnokságon szintén junior korosztályban indulhatok és nagyon szeret­nék jól szerepelni. Csakúgy, mint a 2010-es budapesti világ- bajnokságon. A nagy álom pe­dig a londoni ötkarikás játé­kokon való részvétel. Ezekért a célokért dolgozom.- Mire emlékszik vissza szíve­sen az idei versenyszezonból?- A tiszaújvárosi Európa Ku­pán harmadik lettem, csakúgy mint a triatlon tour ranglistán. Erről az utóbbiról azt kell tudni, hogy az itthoni versenyek ösz- szesített eredményei alapján ál­lítják össze, korosztálytól füg­getlenül.- Miként fest a közeljövő programja?- Ezekben a napokban a két hetes pihenőmet töltöm, ami testileg és lelkileg is rám fér, főleg egy ilyen verseny után. Aztán Hirt Mihály vezetésével újra elkezdjük a heti tizenkét edzéssel fűszerezett munkát. Misi bácsi mellett Kovács Lász­ló, Takács Barbara és Zakariás Géza segíti a felkészülésemet. Fiatalos lendülettel ragadtak ütőt a veteránok tenisz Szabó Éva nyolcadszor is rajthoz állt a hagyományos somogyi korosztályos versenyen Kitűnő időben, színvonalas mér­kőzéseken dőltek el a IX. Kapós Kupa veterán teniszverseny ka­tegória győzelmei. Az ország kü­lönböző városaiból (Budapest, Debrecen, Pécs, Érd, Balaton- boglár, Szombathely, Balaton- fűzfő, Kecskemét, Szolnok) har­minchét teniszező érkezett Ka­posvárra. A 15-szörös magyar bajnok, Szabó Éva nyolcadszor vett részt a viadalon, ahol a so­mogyiak is jól szerepeltek. EREDMÉNYEK, FÉRFI EGYES 45+: 1. Vogl Bertalan (Érd), 2. Scherer Ferenc (Budapest), 3. Horváth Zoltán András (Kapós TC). férfi egyes 55+: 1. Vígh Miklós (Kapós TC), 2. Almás Károly (Balatonfüzfő), 3. Horváth Gábor (Bp.). férfi egyes so+: 1. Bakonyi Levente (Kecskemét), 2. Pokly Ferenc (Bp.), 3. Fedász Ferenc (Bp.). FÉRFI EGYES 65+: 1. Harmath Gyula (BBTC), 2. Szabó Győző (Pécs), 3. Elekes Géza (Pécs). Női EGYES 55+: 1. Kiss Ág­nes (Pécs), 2. Péterffy Erzsébet (Debrecen), 3. Bérezési Julianna (Érd), női egyes 60+: 1. Szabó Éva (Szombathely), 2. Kővári Erzsé­bet (Kecskemét), 3. Szilágyi Ág­nes (Pécs). FÉRFI PÁROS 45+: 1. Scherer Ferenc, Vogl Bertalan (Bp., Érd), 2. Kishonti András, Rácz Tamás (Kapós TC), 3. Hor­váth Zoltán András, Csányi Mol­nár Károly (Kaposvár, Szolnok). FÉRFI PÁROS 60+: 1. Bakonyi Le­vente, Fedász Ferenc (Kecske­mét, Bp.), 2. Harmath Gyula, Szabó István (BBTC, Bp.), 3. Szentkirályi István, Pokly Fe­renc (Debrecen, Bp.). női páros: 1. Kővári Erzsébet, Szilágyi Ág­nes (Kecskemét, Pécs), 2. Szabó Éva, Guoth Edit (Szombathely, Bp.), 3. Péterffy Erzsébet, Bér­ezési Ilona (Debrecen, Érd), ve­gyes páros: 1. Szabó Éva, Har­math Frigyes (Szombathely, Kapós TC), 2. Kővári Erzsébet, Szabó István (Kecskemét, Bp.), 3. Kiss Ágnes, Fedász Ferenc (Pécs, Budapest). ■ K. Z. Elődöntőbejutott Szávay párosban tenisz A legjobb négy kö­zé jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon, az US Openen párosban Szávay Ágnes és Vladimira Uhlirova; a 14. helyen ki­emelt magyar, cseh egység a Stephanie Foretz, laroszlava Svedova fran­cia, orosz duót búcsúztat­ta. Egyesben - ahol szin­tén az elődöntőbe jutás volt a tét - a negyedik he­lyen rangsorolt orosz Szvetlána Kuznyecova volt az ellenfele, akitől sajnos vereséget szenvedett. Tagai váltja Bahort ifjabb Tóth mellett rali Tagai Róbert váltja Bahor Beát a hétszeres ab­szolút magyar ralibajnok ifjabb Tóth János mellett. Bahor Bea megnövekedett munkahelyi elfoglaltsága miatt volt kénytelen szakí­tani; a szeptember 27-e és 29-e között esedékes San Remo IRC-futamon már az új navigátor foglal majd helyet a népszerű zamárdi ralipilóta mellett, (fg) Fehérvárra látogatnak a kaposvári hölgyek asztalitenisz A Honvéd Szondi SE vendége lesz Székesfehérváron szomba­ton 10 órakor a Kaposvári NAC női asztalitenisz-csa­pata az NB I második kö­rében. Az egy osztállyal lejjebb, az NB Il-ben érde­kelt Kaposvári Marázplast FAC férfi alakulata a Turris SE Sopron együtte­sét fogadja majd szintén szombaton 11 órakor, (fg) Két meccset kapott Homonyik Gábriel LABDARÚGÁS A Magyar Labdarúgó Szövetség fe­gyelmi bizottsága két mér­kőzésre tiltotta el Homo­nyik Gábrielt. A Siófok labdarúgóját a Kaposvári Rákóczi FC elleni, 4-3-as zöld-fehér sikerrel zárult élvonalbeli bajnoki mérkő­zés 87. percében állította ki Fábián Mihály játékve­zető, miután Szakály Pé­terrel szemben szabályta­lankodott. (ti) Hét érem jutott a nagyatádiaknak a Tenkes Kupán Magyar invázió a népszerű horvát tengerparton porecsi delfin-öbölúszás Először kellett a rendezőknek korábban lezárniuk a nevezést Hét éremmel térhetett haza a Nagyatádi JC judócsapata a ha­gyományos siklósi Tenkes Ku­páról. A 9-10 éveseknél a 30 kg- os Jancsik Ákos a második, a 33 kg-os Boros Bence és a 36 kg-os Altmann Patrik a harmadik, a 27 kg-os Kozma Ákos, a 45 kg- os Göbölös Richárd, valamint az 55 kg-os Csalos Martin pedig az ötödik lett. A 11 évesek mező­nyében a 28 kg-os König Mercé­desznek és az 50 kg-os Musztács Máténak is ezüst ju­tott, akárcsak a 12 évesek között a 35 kg-os Balogh Adriennek. A junioroknál a végig magabizto­san versenyző 100 kg-os Di- viánszki Imre aranyérmet szer­zett. ■ Fenyő G. Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg - a hagyomá­nyos Coca-Cola Balaton-átúszás mintájára - a népszerű horvát tengerparti üdülőhelyen, Porecsben a Delfin-öbölúszást, ahol a bátor próbázók három táv közül (1,5 km, 3 km és 5 km) vá­laszthattak.- A porecsi öbölúszás lassan egy évtizede íródó történetében most fordult először elő, hogy a feltámadt szél miatt a tervezett­nél jó másfél órával korábban le kellett zárni a nevezést. A horvát szervezők most élték át először azt, amiben sajnos ne­künk már többször is volt ré­szünk - mondta Szántó László, a Balaton-átúszások főszerve­Közel félezer magyar sportember próbált szerencsét a porecsi öbölúszáson zője, aki kollégájával, Péntek Istvánnal, a Somogy Megyei Önkormányzat Stratégiai Fő­osztályának turisztikai referen­sével hasznos információkkal látták el a magyar résztvevő­ket. - A szokásoknak megfele­lően a legtöbb úszó most is tő­lünk érkezett - a mintegy félezres magyar kolóniának szép számmal voltak kaposvári és somogyi tagjai is -, s szlo­vén, bosnyák, cseh, szlovák, ro­mán, ukrán, észt, olasz, német, osztrák, belga és dán sportem­berek is szerencsét próbáltak a házigazda horvátok mellett. Az öt kilométeres távot 263-an, a három kilométert 216-an, a másfelet pedig 360-an teljesí­tették sikerrel az Adrián; a fel­támadt szél miatt több mint 100 úszót kellett csónakba ül­tetniük a rendezőknek. ■ Fenyő Gábor így kezdődött AZ 1999-BEN RENDEZETT Bdla- ton-átúszáson részt vett Stevko Zsufic, Isztria megye akkori fő­ispánja is. A horvát sportem­bernek - aki azóta már több­ször is sikerrel teljesítette a Rév­fülöp és Balatonboglár közti több mint öt kilométeres távot - annyira megtetszett a Balaton- átúszás, hogy elhatározta, en­nek mintájára Porecsben is szerveznek hasonló erőpróbát. t i 4 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom