Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-27 / 226. szám

7 2007. SZEPTEMBER 27, CSÜTÖRTÖK GAZDASAG FORRÁS: PM - F.UROPRESS-GRAFIKA Veres: a megszorítás vége büdzsé Kedvezőbb hiány, nagyobb adósság - Két tárca rosszul jár? B33EEB39I Hangszerződés: felhívtak, s ebből szerződés lett szóbeli szerződés Olva­sónk idős édesapját két vezetékes telefonszolgálta­tótól is felhívták egy-egy kedvező ajánlattal. Az öreg rábólintott, így az ajánla­tokból szerződés lett. Jog­szerű ez? A legszebb az egészben az, hogy az idős úr nem is hasz­nálja a telefont - mondta el levélírónk. Agyérelmesze­sedése miatt pedig már dön­tésképessége sem a régi. így fizet most több pénzt a tele­fonért a régi tarifánál. Szerződés nemcsak írásban, de szóban is létrejöhet - mondta el fogyasztóvédelmi szakértőnk, Magdus Ágnes. A hasonló módszerrel dolgo­zó cégek figyelmeztetik a fel­hívott meglévő vagy poten­ciális ügyfeleiket, hogy a be­szélgetésről hangrögzítés ké­szül. Amennyiben mégis be­lemegyünk a beszélgetésbe, hozzájárultunk ahhoz, hogy a felvételt megcsinálják. Ezt hívják hangszerződésnek. Márpedig ez ugyanúgy doku­mentum, mint a papíron leírt megállapodás. Sok ember memóriája szelektív, és erre az aprónak tűnő, ám fontos mozzanatra nem emlékszik. Innen adódik a sok panasz. A jogász egyetért a fogysztó- védelmi vezető főtanácsos­sal. A szerződést, amelyet hangszalagra vettek, meg le­het ugyan írásban erősíteni, de az anélkül is érvényes - mondták el a Magyar és Tár­sai Ügyvédi Irodában. A rá­menős szolgáltatók által be­csapott emberek tömege va­lójában többségében olyan személyekből áll, akik a tele­fonbeszélgetés során az ol­csóság, a kedvezőbb feltéte­lek említésekor elcsábultak - hagyták magukat bepaliz- ni. Később ráébrednek, a szerződésnek árnyoldalai is vannak, de akkor már késő. Legyünk óvatosabbak - fi­gyelmeztet a szakember. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu A pénzügyminiszter sze­rint jövőre már nem kell megszorításoktól retteg­ni: a fogyasztás szerény mértékben, de javul, az államháztartási hiány a vártnál kedvezőbb, az ál­lamadósság viszont nő. Éber Sándor - Tóth Marcella „A jövő évi költségvetés szigorú és feszes, de további megszorítá­sokra már nincs szükség” - han­goztatta tegnap Veres János, mi­után a kormány elfogadta a jövő évi büdzsé tervezetét A pénzügy- miniszter ismertetése szerint a GDP növekedése 2,8, az infláció 4,5, az eredményszemléletű GDP- arányos államháztartási hiány pedig 4,1 százalékos lesz. így a pénzügyi szemléletben a deficit 1240 milliárd forint lesz. A deficit így mintegy negyedé­vel csökken 2007-hez képest, és némileg kedvezőbb a konvergen­ciaprograménál. Egyéb főszámokat Veres nem ismertetett, mert a kabinet még mindig a büdzsén dolgozik. A minisztériumok is harcolnak a nekik járó összegekért. Az In­dexen megjelent tervezetben a kiadási főösszeg 9034 milliárd, míg a bevételi oldalon 7896 mil­liárd szerepelt. minisztériumok. A tárcák közöt­ti pénzosztásban a gazdasági és a környezetvédelmi járhat rosszul. Kóka János minisztériuma az idei 600 helyett 329 milliárdot, míg Fodor Gáboré a tavalyi 7 5-höz ké­pest 50 milliárdot kap. Az Index szerint az egyik legnagyobb nyer­tes a pénzügyi tárca, mivel az APEH-nél, a VPOP-nál és az Ál­lamkincstárnál a gyakoribb ellen­őrzések miatt növelik a létszámot, így 18 százalékkal több pénzt kap­nak. A honvédelmi tárca plusz 32 milliárdot kap a NATCPvállalá- sokért, míg a kancellária kerete 25 milliárddal nőhet. Igen elége­dett lehet az uniós pénzeket fel­ügyelő Bajnai Gordon is. fogyasztás. A pénzügyminisz­ter elmondta, jövőre a fogyasztás szerény mértékben, 0,4 százalék­kal emelkedik, az idei 4 százalé­kos csökkenéssel szemben. A köz­szférában sem szükségesek to­vábbi elbocsátások. A kiadások nem nőnek, ez alól azonban kivé­telt jelent a nyugdíj, a családi és szociális támogatások, plusz az uniós támogatáshoz biztosított társfinanszírozási források. államadósság. A GDP-arányos államdósságról annyit mondott Veres, hogy 2007-ben várhatóan 65,6 százalékos lesz, jövőre pe­dig 66,1 százalékra nő. adóváltozások. A pénzügymi­niszter szerint a 2008-tól beveze­tendő változások az adózás egy­szerűsítését és egységesítését szolgálják, szélesebb reformot csak 2009-től terveznek. szja-adójóváírás. A személyi jö­vedelemadó sávjai nem változ­nak. Összevonnák ugyanakkor a jelenlegi alap és kiegészítő adójó­váírást, így havi 11340 forint adó­jóváírást lehetne majd igénybe venni. A havi bruttó 170 ezer és 200 ezer forint közötti jövedelem­nél így az eddigieknél havonta 4500-4700 forinttal több marad a lakosságnál. Az új adójóváírás 1 millió 250 ezer forintos éves jö­vedelemnél kezdene csökkenni, s 2 millió 762 ezernél szűnne meg. INGATLANADÓ. A terv 2009-től az építmény- és telekadó alapját és mértékét módosítaná, s így vezet­né be az egységes ingatlanadót. Törvényben rögzítenék megyén­ként, településtípusonként és ingatlanfajtánként a négyzetmé­terre vetített értékhatárokat, és az adó mértékének maximumát. Ez lakóingatlan esetén az ingat­lan értékének legfeljebb 0,5 szá­zaléka, nem lakáscélú építmény és telek esetén pedig 1,5 százalé­ka lenne. Az adóról az önkor­mányzatok dönthetnének. luxuasadó. Jövőre már a cégek­nek is fizetniük kell ingatlan után, a százmillió forint feletti rész fél százalékát. Aki két év alatt több mint négy ingatlant ad el, áfát kell fizetnie. kisadók. Ezek közül megszüntet­nék az erdőfenntartási járulékot, a tenyésztési és halászatfejleszté­si és a vadvédelmi hozzájárulást Összevonnák a munkaadói járu­lékot, a szakképzési és a rehabi­litációs hozzájárulást. Az innová­ciós járulékot egyetlen közös új adónembe illesztenék. A kulturá­lis járulék megmarad ugyanab­ban a körben, mint 2007-ben. Újrakezdődnek a ferihegyi bértárgyalások beleegyezik a Budapest Airport menedzsmentje ab­ba, hogy munkaügyi közve­títő részvételével folytassák a bértárgyalásokat az ezt kezdeményező két szak- szervezettel. A Világbank üzleti listáján előrukkoltunk kedvezően változott az üz­leti környezet Magyarorszá­gon - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési mi­niszter tegnap a Világbank üzleti környezet minőségi rangsora jelentésére hivat­kozva. E szerint hazánk a vi­lág országait tekintve a tava­lyi 66. helyről a 45.-re lépett elő a gazdaság liberalizálása területén. A jelentés Magyar- országot a kelet-európai és közép-ázsiai régió „top refor­merei” közé sorolja. Kóka: dicséret piacnyitásért Október 23-i ünnepségek: itt a tendergyőztes A masztodon kft. rendezheti meg az október 20. és no­vember 4. közötti állami ün­nepi rendezvényeket, össze­sen nettó 224 millió forintért - tájékoztatott a Kormány- szóvivői Iroda szerdán. Az állami ünnepségsorozat megrendezésére csak ez a cég nyújtott be ajánlatot. Kiemelt figyelem jövőre a fürdőturizmusnak 2008-AT a vizek évévé nyilvá­nítja a Magyar Turizmus Zrt., és ennek keretében százmillió forintot fordítanak a felszíni, illetve a termál- és gyógyvizeket népszerűsítő idegenforgalmi kampányra. Róna Tamás vezérigazgató szerint idén rekordot döntött a belföldi turizmus. Fidesz: jövőre még mélyebb a szociális válság „a kormány gazdaságpolitiká­ját és döntéseit elnézve sajnos ki kell jelenteni, 2008-ban to­vább mélyül a szociális válság, 2008-ban az emberek még ne­hezebben fognak élni, mint él­tek idén” - mondta tegnap Szijjártó Péter. A Fidesz szóvi­vője szerint hiába sulykolja a kormány, hogy nem lesznek megszorítások, rendkívüli mó­don növekednek majd az élel­miszerárak, a rezsiköltségek, utóbbiak a kormány privatizá­ciós döntése miatt, és az adó­terhek sem fognak csökkenni. Kevesebb segédeszközt váltanak ki gyse-támogatás Elismeri az államtitkár a bajokat - Jövőre 45 milliárd kellene Vaskos borítékot kap novemberben a nyugdíjas Jelentős mértékben, harmincöt- milliárd forintra csökkentette az egészségügyi szaktárca a gyógyá­szati segédeszközök (gyse) tá­mogatását, és ez nagy fejtörést okoz a betegeknek, a forgalma­zóknak és az orvosoknak is. Ezt Baracka Mariann, az Egészség- ügyi Minisztérium szakállamtit­kára is elismerte a parlament egészségségügyi szakbizottsága szerdai ülésén. Már tavaly év vé­gén jelezték a betegek és a for­galmazók is, hogy a támogatás­kurtítás gondot okozhat az ellá­tásban. Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlá­tozottak Egyesületei Országos Szövetségének elnöke úgy véli, a rehabilitációs programot össze Ellehetetlenülhet, aki nem tudja megvenni a segédeszközöket kell hangolni a segédeszköz-ellá­tással, és jobban kell támogatni azokat az eszközöket, amelyek a mindennapi élethez nélkülözhe­tetlenek. A térítési díjak emelése miatt kevesebb gyógyászati se­gédeszközt adtak el, de ez nem azt jelenti, hogy csökkent az igény, hanem hogy sokan nem tudták megvenni azokat. A forgalomcsökkenésről Hor- nyák László, az Orvostechnikai Eszközök Gyártói és Forgalma­zói Szövetségének elnöke is be­szélt, aki emellett azt is hangsú­lyozta, hogy a tárca rendelet-mó­dosítását nem gondolták át Hor- nyák szerint jövőre a gyse- kasszának körülbelül 45 milliárd forintra lenne szüksége. ■ P. A. Novemberben 2,4 százalékos ki­egészítő nyugdíjemelést kapnak januárig visszamenőleg az idős korúak a nettó átlagkereset és a nyugdíjas infláció várható mérté­két figyelembe véve - döntött tegnap a kormány. A kiegészí­tő nyugdíjemelést a januárban négy szá­zalékkal megemelt juttatás össze­gére számítják. Ezzel éves szin­ten 6,5 százalékos lesz a növek­mény. Az intézkedés 2,7 millió nyug­díjasnak összesen 61 milliárd fo­rint többletjövedelmet hoz, ami egy főre számítva, tíz hónapra ve­títve átlagosan 17 ezer forintot tesz ki. Az így megnövelt jutta­tást veszik figyelembe a 13. havi nyugdíj kifizetésénél is. A nyugdíjasok a szokásos no­vemberi kifizetés napján minden járandóságukat egyszerre kapják meg. így a januárig visszamenőlegesen járó emelést, továb­bá a 13. havi nyugdíj második felét, és a márciusban kifizetett 13. havi nyugdíjrészlet 2,4 százalékkal ki­pótolt összegét is. A visszamenőleges emelés a nyugdíjszerű rendszeres szociá­lis ellátásokat is érinti. Ezek dön­tően a megváltozott munkaké­pességhez, a fogyatékossághoz és a politikai rehabilitációhoz kap csolódó ellátások. ■ D. N. ■ Minden járan­dóságot egy­szerre fizetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom