Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-24 / 223. szám

2007. SZEPTEMBER 24., HÉTFŐ SPORT A HARMADIK HELYEN ZÁRT A KAPOSVÁRI KK CSAPATA A ZALAEGERSZEGEN RENDEZETT GÖCSEJ KUPÁN M, Nem csak az MTK volt az ellenfél labdarúgó nb i Két esetben is büntető járt volna a Kaposvári Rákóczi javára Megszerezte idei első pontját a sereghajtó tatabányai gárda Parázs hangulatú mér­kőzésen szenvedett 3-0- ás vereséget a Gabona Transz Kaposvári Rákóczi FC az MTK ellen a Sopro­ni Liga 9. fordulójában. Temesvári Iván GABONA TRANSZ KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC-MTK 0-3 (0-2) Amennyiben valaki csak az eredményt olvassa vagy hallja a Rákóczi-MTK meccs kapcsán, azt mondhatja, nem történt meg­lepetés; a bajnokságban még mindig veretlen fővárosiak ma­gabiztos győzelmet arattak. Pe­dig nem így indult az összecsa­pás, amelynek több fordulópont­ja is volt, vagy inkább fogalmaz­zunk úgy, lehetett volna. Az első negyedórában abszolút a Rákó­czi akarata érvényesült. A zöld­fehérek jóval többet biftokolták a labdát, ha pedig elveszítették azt, már a saját térfelükön letá­madták a vendégeket. A hazai fölényt két gólszerzési lehetőség is jelezte; Pintér Attila 18 méte­res szabadrúgása után centiken múlt, hogy nem akadt be a jobb felső sarokba a labda, majd Le- andro jobb oldali beadását köve­tően Lambulics mentett Oláh elől. Az első MTK-helyzetre ti­zenöt percet kellett várni, Urbán azonban hat méterről mellé lőtt, hat perccel később azonban már nem hibázott a kék-fehérek fia­tal csatára; Kanta ugratta ki a védők közül jó ütemben kilépő Urbánt, aki 12 méterről a bal al­só sarokba lőtt (0-1). A némileg váratlanul bekapott gól után néhány perccel egyen­líthetett volna a Rákóczi, de Pin­tér bal oldalról beívelt szabad­rúgása után Grúz hét méterről a felső kapufára fejelt. A 30. perc­ben Alves 23 méterről lőtt ke­véssel főié, majd ugyanő lépett meg a jobb oldalon Leandro lab­dájával, csinált két cselt, végül a 16-os vonalán buktatták. A já­tékvezető szabadrúgást ítélt, Pintér lövése után pedig a jobb kapufáról vágódott ki a labda. A 34. percben Lambulics rántot­Rodenbücher István magabiztosan fejeli el a labdát, ám csapata győzelme az eredmény ellenére nem volt ilyen sima ta le Alvest a 16-oson belül, bün­tető helyett azonban továbbot intett a játékvezető, az ellentá­madás végén viszont harsant a síp, és Urbán buktatásáért 11- est ítélt Szabó Sándor. Kanta büntetőjét Milinte kiütötte, de a kipattanót már közvetlen kö­zelről a hálóba továbbította az MTK irányítója (0-2). Milinte Árpád egyébként az idei sze­zonban már a harmadik 11-est hárította, pechére ezúttal a duplázásból gól született. A 43. percben Alves remek labdája után már talpon volt a Rákóczi stadion közönsége, de Vasziljevics ötösről leadott, bal alsóba tartó lövését Végh óriási bravúrral védte. A második félidőt is nagy len­dülettel kezdte a Prukner-le- génység, mégis az MTK szerzett JEGYZŐKÖNYV Kaoosvár-MTK 0-3 ÍO-21 Kaposvár: MTK: Milinte ­Végh ­Graszl K., Horváth L, Mező, Lambulics, Grúz, Rodenbiicher, Pintér A. ­Vadnai ­Leandro da Silva, Kulcsár Pest (Kecskés, 78.), (Bozsovics, 64.), Szabó Á., Vasziljevics, Pátkai, Szakály P. ­Kanta J. Oláh, (Zsidai, 46.) ­Alves Pál, Vezetőedző: Urbán (Bori, 64.) Prukner László. Szakmai igazgató: Garami József Kaposvár Nézőszám: 3500. Játékvezető: Szabó S. (*). Gólszerzők: Urbán (21.), Kanta (35.), I Pátkai (53.). I j Sárga lap: Lambulics (26.), Horváth L | (44.), Pátkai (56.). _____J ILYEN VOLT IRAM ___________ Ne m lehetett rá pa­nasz, hiszen mindig történt valami. SZÍNVONAL A játékosok ezúttal kevesebbet adtak a látványosságra. HANGULAT Ahogy a csapat, úgy a Rákóczi-szurkolók sem adták fel. JÁTÉKVEZETŐ Az elmaradt hazai büntetőkkel bele­nyúlt a meccsbe. újabb gólt. Az 53. percben Lambulics 27 méteres szabad­rúgásába Pátkai tette bele a lá­bát, a labda pedig a jobb kapu­fáról vágódott a kapuba (0-3). A Rákóczi a reménytelennek tűnő helyzetben is ment előre, s becsülettel futballozott, aminek az 59. percben meg is lehetett volna az eredménye, de Szabó­nál Szakály Péter egyértelmű­nek tűnő buktatása sem ért büntetőt. A hátralévő időben is alakítottak ki helyzeteket a zöld-fehérek, de Pest léc alá tar­tó fejesét Végh bravúrral szög­letre ütötte, Alves az 5-ösről fö­lé, Oláh pedig 20 méterről cen­tikkel mellé bombázott. Az eredmény tükrében fur­csának tűnhet, mégis azt lehet mondani, hogy a hazaiak jól ját­szottak, ám ez volt az a mérkő­zés, melyen semmi nem sike­rült. A Rákóczi erőfeszítéseit közönsége is elismerte, hiszen az utolsó percekben is zúgott a „Rákóczi, Rákóczi", a csapatot pedig vastaps kísérte az öltöző­be. A mérkőzés után szokatlan érzés kerítette hatalmába a Rá- kóczi-szurkolókat, olyan, me­lyet 2006. december 8-án éltek át legutóbb. A Rákóczi ugyanis ekkor szenvedett utoljára vere­séget hazai pályán, ahol a Budapest Honvéd aratott 2- 1-es győzelmet. Szombaton a Győrt fogadja szintén hazai pályán a Rákóczi, ám szerdán még a Pénzügyőr otthonában kell kiharcolni a továbbjutást a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé. prukner László: Az ered­mény nem tükrözi a játék ké­pét. A játékvezető döntően befo­lyásolta a mérkőzés eredmé­nyét, az MTK pedig jobb csapat annál, hogy ilyen segítségre szoruljon. Gratulálok csapa­tomnak küzdeni tudásához és hozzáállásához. GARAMI JÓZSEF: Az első ne­gyedórában a Rákóczi ránk erőltette az akaratát, de ebből a szorításból kétgólos vezetés­sel jöttünk ki. A folytatásban hihetetlenül ideges hangulatú volt a mérkőzés. BP. HONVÉD-ZTE FC 2-1 (1-1) Bozsik Stadion, 2000 néző. V.: Iványi Gólszerzők: Abraham (31.), Bárányos (47.), illetve Tóth Z. (32.) KIÁLLÍTVA: Dudic (67.). TATABÁNYA-DIÓSGYŐR 2-2 (0-2) Tatabánya, 600 néző. V.: Solymosi GÓLSZERZŐK: Takács M. (75.), Hajdú (80.), illetve Simon A. (5.), Douva (40.). NYÍREGYHÁZA-DVSC 1-1 (1-0) Nyíregyháza, 8000 néző. V.: Vad D. GÓLSZERZŐK: George (9.), il­letve Kerekes (65.). GYŐR-FEHÉRVÁR 4-1 (1-1) Győr, 6000 néző. V.: Sulyok GÓLSZERZŐK: Brnovic (31.), Bajzát (58.), Bogdanovic (74.), Bank (88.), illetve Sitku (23., 11- esből). KIÁLLÍTVA: Koller (89.). REAC-ÚJPEST FC 1-1 (1-0) Budai II László Stadion, 2500 néző. V.: Arany GÓLSZERZŐK: Polonkai (42.), illetve Kvon (65.). FC SOPRON-PAKSI FC 1-1 (0-0) Sopron, 2000 néző. V.: Szilasi Gólszerző: Zana (83.), illetve Éger (76.). A Soproni Liga 9. fordulójá­nak zárómérkőzését, a Va- sas-BFC Siófok találkozót hét­főn 18 órakor játsszák. Az ösz- szecsapást a Sport2 élőben közvetíti. A bajnokság állása 1. Honvéd 9 7 1 1 22-10 22 2. MTK 9 5 4­21-9 19 3. Debrecen 9 5 2 2 18-11 17 4. Fehérvár 9 5 1 3 20-14 16 5. Újpest 9 4 4 1 16-9 16 6. Győr 9 4 3 2 12-9 15 7.ZTE 9 4 2 3 16-13 14 8. Nyíregyháza 9 3 3 3 7-8 12 9. Kaposvár 9 3 3 3 12-16 12 10. Vasas 8 3 2 3 11-13 11 11. REAC 9 3 1 5 10-14 10 12. Sopron 9 2 4 3 7-10 9 13. Paks 9 2 1 6 13-20 7 14. Diósgyőr 9­6 3 9-16 6 15. Siófok 8 1 2 5 11-15 5 16. Tatabánya 9­1 8 8-26 1 Szíjártó Attila érdemelte ki a kiilöndíjat A jó védekezés hozhat eredményt az újonc számára labdarúgó nb i A hétfői tévés meccsen a Vasas otthonában lép pályára a Siófok csapata A soron következő idény sorsolá­sával együtt rendezték Budapes­ten a 2006/2007. évi sakk csa­patbajnokság díjkiosztó ünnep­ségét. Az NB-II Asztalos Lajos csoport aranyérmese a Nagy­atád lett. Vereség nélkül hat pont előnnyel nyerték a soroza­tot. A legjobb pontszerző Szí­jártó Attila, 11 játszmából 9,5 pontot szerzett. Nyolc győzelem mellett csak három játszmát adott döntetlenre. Bocska János és Koppány Tamás 9-9, Vrban Mladen, Percze János és Vass Péter pedig 8-8 pontot szerez­tek a bajnokságban. A kapos­vári csapatból szintén kiválóan teljesített Horváth János, aki 8,5 pontot ért el. ■ K. Z. Két egymást követő vereség után hétfőn este hat órától a tizedik helyen álló Vasas vendégeként lép pályára az újonc BFC Siófok. A kék-sárgáknak nem lesz köny- nyű dolguk, hisz Mészöly Géza vezetőedző gárdája még veretlen a Fáy utcában: háromszor nyer­tek (Tatabánya, Sopron, Paks) egyszer pedig döntetlent játszot­tak (Diósgyőr). A balatoniak mindezek ellené­re sem esélytelenek, hisz a fővá­rosiakkal közel azonos mutatók­kal bírnak. A Vasashoz hasonló­an tizenegy gólt rúgtak, és a ka­pott gólok számában sincs nagy eltérés. A siófokiak tizenötöt, a fővárosiak pedig kettővel keve­sebbet, tizenhármat szedtek be. Fülöp Zoltánra (balra) és társaira komoly feladat vár a Fay utcában Az utóbbi teljesítményre egyik gárda sem lehet büszke, különö­sen a siófokiak nem. A mezőny­ben mindössze két csapat, a Ta­tabánya (24) és a Paks (19) ka­pott több gólt Botos Antal együt­tesénél. A bajnokság nyolc mérkő­zéséből eddig mindössze egyet, a diósgyőrit „hozták nullára”. Ezek alapján úgy tűnik, a Vasas otthonában is az lesz a fő kér­dés, hogy Fülöpék rúgnak-e leg­alább annyi gólt, amennyit Kut- torék beszednek? Már ha egyál­talán pályára lép a házi gólki­rály. Mint Botos Antal elmondta, az ötgólos támadójának lágyék- duzzanata van, így a bokasérü­léssel bajlódó Nagy Lajoshoz, Sü­tőhöz és Melczerhez, illetve a lábfejét fájlaló Lipcseihez hason­lóan több edzést is kénytelen volt kihagyni. Az biztos, hogy Tusori három sárga lapja, Ho- monyik pedig kaposvári kiállí­tása miatt fog hiányozni a Fay utcai összecsapásról. A házigaz­dáknál is van eltiltott, a rutinos védő Tóth András és a középpá­lyás Pavicsevics. @ élő közvetítés: www.sonijne.hu A kezdőcsapat bfc siófok: Hegedűs L. - Miklós- vári, Kuttor, Forgács, László - Csopaki, Eugene, Kanta Sz., Köntös - Gajda, Kozmor. ■ KESZTHELYI ZOLTÁN I i Á » i

Next

/
Oldalképek
Tartalom