Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-20 / 220. szám
A recept alapján az ételt Molnár Róbert, a kaposvári Corso Étterem mesterszakácsa készítette el. Az etterem címe: Kaposvár, Dózsa Gy. u. 2. Asztalfoglalás a 82/416-614-es telefonszámon. 2007. SZEPTEMBER 20.. CSÜTÖRTÖK Ma ünnepli 167. születésnapját Toponáron I TÓTH TIBORNÉ Szeretettel köszönti férje, Tibor. A receptet winkler lajosné kaposvári olvasónk küldte. Parasztkaraj tepsiben HOZZÁVALÓK: 1 kg burgonya, 4 fej vöröshagyma, 8-10 szelet csontos karaj, 2 pohár tejföl, 1 pohár víz, 10 dkg füstölt szalonna, só, bors, szerecsendió. ELKÉSZÍTÉS: A csontos karajszeleteket sütés előtti este sózzuk, borsozzuk. A hagymákat karikákra vágjuk,^ reszelt szerecsendió-^ val megszórjuk. A hús- J szeleteket egymásra * rakjuk úgy, hogy közéjük tesszük a hagymakari- | kákát a fűszerekkel, és egy éjsza- V | kára hűtőbe tesz- -. I szűk, hogy az ízek F. összeérjenek. Más-fe ' nap egy közepes tepsibe rakjuk a négybe vágott burgonyákat úgy, hogy közékeverjük a hús között érlelődött hagymakarikákat. Az egészre szeletelt szalonnát fektetünk, majd rá- . rakjuk a hússzeleteket. pályázók tudomásul ve- hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben báime- lyik termékében megjelentetheti. A két pohár tejfölt összekeverjük 1 pohár vízzel, és ráöntjük a tepsi tartalmára. Alufóliával befedjük, és sütőbe tesszük. Körülbelül másfél óra a sütési ideje. Ha kész, salátákkal kínáljuk! Továbbra is várjuk kedves olvasóink receptjeit. Kérjük, hogy a receptjeikkel együtt küldjék el címünkre (7401 Kaposvár, Postafiók 31.) nevüket és pontos címüket is! MA NAPKELTE 6.27 - NYUGTA 18.47 HOLDKELTE 15.41 - NYUGTA 23.19 FRIDERIKA napja FRIDERIKA. A Frigyes név német megfelelőjének női alakja. Becézése a Frida. Jelentése: béke + hatalom. Védőszentje: Szent Frida, egy oxfordi apácakolostor alapítója. Virága: az erika graciális. Frida Kahlo különleges tehetségű mexikói festőművész volt, aki Diego Riverához, a nála 21 évvel idősebb nagy mexikói festőművészhez ment férjhez. Viharos házasságukból, regényes sorsukból amerikai film készült, Frida címmel, amely két Oscar-díjat is kapott. NAPI IGÉK. Katolikus: lTim 4,12-16; Zs 110; Lk 7,36-50. Református: Zsolt 89,20-53. Jn 18,28-40. Evangélikus: Lk 10,38-42. Mt 18,15-20. Mikor-hová? BALATONFÖLDVÁRON a közösségi házban 16 órakor „A kőröshegyi völgyhíd építése fényképeken” című kiállítás megnyitója. PALACE KAPOSVÁR ttpLízrm PREMIER! fe- Csűcsfor- kaposvar mában 3. (12) (f) 15:15.17:15,19:15, 21:15 ízlések és pofonok (12) (f) 19:00, 21:15 Férj és férj (12) (sz) 15:45,18:15, 20:45 A Simpson család - A film (12) (sz) 15:00,17:00 Grindhouse - Halálbiztos (18) (f) 20:30 L’ecsó (kn) (SZ) 16:00,18:15 Skandináv lottó I. 4 8 9 11 13 17 30 II. 8 9 16 23 26 28 30 A 38. heti nyerőszámok V58855. A héttalálatosra 213 125 803 forintot, a ó-osokra 278 024, az 5-ösökre 4470, a 4-esekre 759 forintot fizetnek. Tarka sorok A bíró előtt áll a veszekedő házaspár.- Mikor vesztek össze először? - kérdi a bíró.- Amikor az esküvőnkön nem akart mellém állni - mondja a nő.- Doktor úr, túl nagy az orrom. Nem tudna belőle egy új orrot formálni?- Ebből? Akár hármat is! Aforizma Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A „kis” emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz. (Mark Twain) Koto Autóház Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 9. Tel.: 82/529-530, Fax: 529-539 Nyitva: H-P: 8-18; Sz: 9-13. Nagykanizsa, Balatoni u. 2. Tel./fax: 93/310-811 Nyitva: H-P: 8-17; Sz: 9-12. A promóció időtartama: 2007.09.01. - 2007.09.30. A további részletekről es jatekszabalyzatrol érdeklődjön a markakereskedesekben, illetve a www.toyota.hu honlapon! Kombinált átlagfogyasztás (1/100 km): 5,0 - 7,1. C02 kibocsátás (g/km): 119-214. kemmssm www.astronet.hu szűz (Vili. 24-1X23.). A Nap még a Szűz jegyében tartózkodik, tehát vonzereje, meggyőzőképessége, egyéni varázsa szinte határtalan. Most nincs, ami zavarba hozná. mérleg (IX 24—X 23.). A pénzkeresés kedvenc tevékenységei közé tartozik. Szeptemberben kivételesen jól mennek a dolgok. Megérdemli. skorpió PC 24—XI. 22.). Zűrzavar támadhat a kommunikáció terén. Félreérthetik, vagy Ön ért félre valakit. Sokat fáradozik majd, hogy ismét helyreállítsa a rendet. nyilas (XI. 23—XII. 21.). A növekvő Hold kihívás vagy döntés elé állítja. Hirtelen változás lehetséges. A párja jó tanácsot ad Önnek, hallgasson rá. bak (XII. 22-1.20.). A Hold a Bakban, és Ön most képes sokat lendíteni saját sorsán. Fontos, hogy gyorsan és határozottan végezzen mindent Hamarosan eljön a szerelem ideje is. vízöntő (1.21-11.20.). Keményen kell dolgoznia, de azért ne törjön le, mert a jól végzett munka meghozza gyümölcsét. Megvalósítja egyik nagy célját, ha az a karrierrel kapcsolatos. halak (II. 21-111.20.). Valószínűleg mostanában az anyagi biztonságának felépítésébe fog sok energiát fektetni. Akad némi plusz munka, természetesen extra pénz fejében. kos (III-21—IV. 20.). Ha Önnek kreatív képességei, eredeti ötletei vannak, itt az ideje, hogy elő- álljon velük. Minél hamarabb nekilát feladatainak, annál hamarabb letudhatja. bika (IV. 21—V. 20.). Jelenleg a pénzügyek állnak középpontban: kereset, kiadás, megtakarítás. Nagymértékű befektetésre lesz alkalma, legyen gyakorlatias! A nagyobb beruházásokra később kerüljön sor. ikrek (V. 21—V1.21.). Az aspektusok kedveznek Önnek, régóta dédelgetett terveit most megvalósíthatja. Igyekezzen jó hangulatot teremteni saját maga és közvetlen környezete számára. rák (VI. 22—VII. 22.). Önmagára ismer, amikor arról olvas, hogy a kedélyállapot befolyásolja a táplálkozást, ezáltal pedig a testsúlyt A testi-lelki egyensúly fenntartása az őszi időszakban különösen fontos. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Az élet minden nap képes meglepni Önt apró kihívásaival. Ha ezeket sikerült megoldania, a régi gondokat is elfelejtheti. „VÉNASSZONYOK NYARA” Somogy megyében ma és holnap a reggeli ködfoltok feloszlását követően derűs, száraz idő lesz. Általában gyenge, de a déli órákban mérsékelt északi szél fúj. Éjszakánként igen hideg lesz. A jellemző hőmérséklet délutánra 16, pénteken 19 fok köré emelkedik, péntek reggelre 5 tok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: jövő keddig .vénasszonyok nyara" várható, napsütéssel, reggelenként ködfoltokkal. Kedden átmeneti felhősúdésre van kilátás, kisebb esőkkel, északnyugaton lehűléssel. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a hajnali óráktól kora délelöttig sűrű ködfoltok várhatók. Ismét hozzá kell szoknunk a jóval nagyobb követési távolságokhoz, illetve az alacsonyabb utazósebességhez. Az előrejelzés bizonytalansága:hétfőig .KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobite-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). Vízhőmérséklet Duna 13-18 "C Tisza 15-16 “C Balaton 15 ”C Velencei-tó Fertő 16 °C 16 C Tisza-tó 13 “C Pollen Penészgombák magas Parlagfű magas Libatop közepes Képviselői fogadóóra Móring József Attila országgyűlési képviselő (Fidesz-MPSZ) fogadóórát tart Balatonlellén a polgármesteri hivatalban (Petőfi u. 2.) szeptember 21-én, pénteken 15-től 16 óráig, Balatonbogláron a Flschl-házban (Erzsébet u. 12- 14) 16-17 óráig, Szőlősgyörökön az idősek otthonában (Bató Béla u.) 17.15-18 óráig. A DIDAKTIKA Autósiskola következő tanfolyama szeptember 24-én, délután 16 órakor indul. Akkr.l.sz.: AL-0171. Kaposvár, Vásártéri u. 4/a. Telefon: 82/512-036. *191806* HASZNÁLTBÚTOR- és műszakiárusítás olcsón, hitelre, hitellevélre is. Hamvai Bútor Kaposvár, Baross Gábor u. 2. *195702* A. i 1