Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-15 / 216. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT 5 Új indiánok pedig nincsenek varga istván Az elmúlt harminc év elismerésének tekinti a lovagkeresztet MEGYEI KÖRKÉP- Szép kis túra... Bár legalább volt ideje morfondírozni, me­lyik Varga István kapta a díjat.- Fogós kérdés, tényleg sokat gondolkoztam rajta. A ceremóni­án rajtam kívül olyanok voltak jelen, akiknél egyértelmű volt, miért vannak ott. Például Erdei Zsolt ökölvívó világbajnok, Vere­bes József futballedző. Nálam a bemutatásnál hosszabb volt a lista: aki nem tehetséges, leg­alább legyen szorgalmas...- Ha csak egyet lehetett volna?- Az elmúlt harminc évért. Persze biztosan vannak, akik jobban megérdemelték volna, mint ahogyan a korábbi kitünte­tettek listáin én is mindig talál­tam olyan neveket, akikről azt gondoltam: ezeknél még én is inkább megkaphattam volna. Amúgy kicsit rosszul is éreztem magam, hiszen mindig megpró­báltam úgy dolgozni, hogy ne le­gyek kitüntethető.- Igazi újságírói hozzáállás.- Talán mert a mai napig an­nak tartom magam elsősorban. Persze a napi hírlapos robot már cseppet sem hiányzik. Ötven­évesen már nem tudok annyira lelkesedni, meghagyom a fiata­loknak. Nekem marad az elmé­let: a tanszéken megpróbálunk Varga Istvánnak a világról és a szakmáról alkotott elképzelései úgy változtak, hogy a mai médiában nem kíván napi szinten szerepelni Varga István 1956-ban született Kaposvá­ron. 1979-ben végzett a Tanító­képző Főiskolán. 1982-től a Somogyi Néplap újságírója volt. 1987-ben diplomázott az ÉL­TÉ magyar szakán. 1989-től a Somogyország fő­szerkesztője. 1991-től a Kapós TV főszer­kesztője. 2000-től a Somogy főszer­kesztője. 2002 óta a Kaposvári Egye­tem tanára. 2003-TÓL egy évig az Enjoy Rádió főszerkesztője. 2007-től a kommunikáció tanszék megbízott vezetője a Kaposvári Egyetemen. Két kötete jelent meg (1992: Városunk; 1997: Kujtorgók). Disszertációját Takáts Gyu­la prózai műveiből írja. segíteni azoknak, akik újságírók akarnak lenni.- Nem hiányzik a nagy nyilvá­nosság?- Ez a fajta semmiképpen sem. Az újságírás nem megoldó, hanem rámutató hatalom, s a vi­lág és a szakmáról alkotott el­képzeléseim úgy változtak, hogy a mai médiában nem kívánok napi szinten szerepelni. Viszont annak örülök, hogy a legszebb pillanataiból nekem is kijutott.- Gondolom, a rendszerváltás körüli időszak.- Akkor néhány hónapig úgy tűnt, van értelme az újságírás­nak. Az ország második függet­lenként indult lapjának, a So- mogyországnak voltam a főszer­kesztője, s hittem a sajtóban.- Amelyhez ma már csak a kommunikáció tanszék és a Somogy folyóirat köti. Ráadá­sul utóbbi nincs túl rózsás helyzetben.- Megoldjuk. Lesz, megmarad a Somogy. Persze tudjuk, réteg­igényt elégítünk ki, s egyre vé­konyabb ez a réteg. Olyan ez, mint Amerikában, a rezervátu­mokban az öreg indiánok gyűlé­se. Egyre kevesebben vannak. Sajnos, tudomásul kell venni: új indiánok pedig nincsenek...- Lassan válságkezelésből is in­díthatna egy kurzust az egyete­men, hiszen a Berzsenyi Társa­ság is ezer gonddal küzd.- De ott is megoldódnak a problémák. Meg kell, hogy ol­dódjanak! Több mint száz éve, 1904-ben alakult a társaság. Lel­kes tanárok, ügyvédek alapítot­ták az akkor még vidéki porfé­szeknek számító városban. Öt évvel később pedig ide tudták hívni Ady Endrét. S azóta is szo­ros összefüggés van a társaság és a városi értelmiség között.- Valóban így van, vagy csak ezt szeretné hinni?- Az elmúlt tizennyolc évben lami bogaras, öregedő tanárnak néznek. Persze amikor azt lát­ják, hogy egy valóság-showból át lehet kerülni műsorvezetőnek...- így nehéz újságírót képezni.- Ezt a szakmát nem lehet megtanítani, de megtanulni sem. Mint ahogyan arról sincs könyv, hogyan kell jól Hamle­tet játszani. Arra törekszünk, hogy megmutassuk a diákja­inknak ennek a szakmának minél több oldalát, rejtett zu­gát, a régi és a mai szépségeit.- Kelendő a portéka?- Még sohasem volt olyan magas a felvételi ponthatár hoz- 'zánk, mint az idén. S nemcsak a környékről, az ország távoli pontjairól, mint Nyíregyháza, Békéscsaba jöttek diákok, akik a magas szintű gyakorlati képzés miatt választották Kaposvárt. Azt persze csak az idő dönti el, hányán lesznek sikeresek a mé­diában. Hogy ki közülük a tehet­séges vagy a szorgalmas... A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt­jével tüntették ki Varga Istvánt, a Kaposvári Egye­tem megbízott tanszékve­zetőjét, a Somogy folyóirat főszerkesztőjét, a Berzse­nyi Társaság főtitkárát. Vas András- Meglepődött?- Olyannyira, hogy kötött programom volt a ceremónia napjára - felelte Varga István. - Éppen nyaralni indultam volna Görögországba.- Komoly dilemma: lovagke­reszt vagy vakáció.- Szerencsére némi szerve­zéssel nem kellett lemondanom egyikről sem. Reggel felutaztam Pestre, délelőtt átvettem a kitün­tetést, tíz percig megmutattam magam az ünnepséget követő fo­gadáson, aztán irány Röszke, ahol még elcsíptem a buszt. havonta rendeztünk Budapes­ten irodalmi esteket.- És itthon, Kaposváron?- Ritkábban. De kisebb város.- Pedig itt az egyetem. A mű­vészeti kar. A kommunikáció tanszék, melynek a vezetője.- A mai fiataloknak mások az igényei. S ez nem feltétlenül pozitív változás. A diákjaimnak évente körülbelül tízszer mon­dom el: ha újságírók akarnak esténként olvassanak el tizenöt-húsz oldal Krúdy Gyulát, Gellérí Andor Endrét vagy Csáth Gézát. Hogy lássák, hogyan kell írni, fogal­mazni. S egy­re inkább lá­tom a hall- gatókon, hogy va­JEGYZET ÁRPÁSI ZOLTÁN Jeruzsálem és Makó A NÉPSZERŰ TÉVÉSZTÁR - közkeletű néven: nejlon­sztár - 1159 nap után volt újra nővel, vagyis a sómén több mint háromévi nemi böjt után bújt ágyba egy lánnyal. Utóbb azt nyüat- kozta a történtekről, hogy jó volt, rövid volt, ennél töb­bet - úriemberről lévén szó - nem mondhat Másnap felhívta a hölgyet, aki leráz­ta. Hiába - sóhajtott a kiko­sarazott -, csak a teste kel­lett az amazonnak. A zaf­tos részletektől sem mentes hírt egy ugyancsak népsze­rű bulvárlap közölte, címol­dalon. A cikk láttán két lehető­ség adódik. Az egyik: kita- lációról van szó, újságírói fogásról, hogy eladhassák a lapot. Hasonlatos a törté­net ahhoz, mint amikor Oszter Sándor dühében lát­ványosan összetépte a lá­nyáról készült aktfotókat. Épp akkor, amikor a bul­várlap fotósa nála járt. Nem előtte, és nem utána. Mi több, nyilván be is állí­tották „Rúzsasándort”, úgy fényképezték, mert nem mindegy, milyen felvételt tesz a fotóriporter a szer­kesztő asztalára. Az ilyen képre szokták mondani: nem életszerű a dolog. A MÁSIK LEHETŐSÉG: igaz a szexínségről szóló közle­mény, amiből viszont az kö­vetkezik, hogy egy tévésztár nemi élete vezető hír lehet Magyarországon. Itt tar­tunk 2007-ben, a sokak sze­rint kereszténynek, Mária országának látott hazában, ahol a sajtó alapvető felada­ta a valóság tükrözése, a mindenkori hatalom ellen­őrzése, valamint a társadal­mi folyamatok megismer­tetése és megértetése. KÉTSÉGTELEN, A SÓMÉN sze­xuális életének alakulása, vágyainak a beteljesedése is folyamat. De hol van ez az igazi valóságtól? Messze, mint Makó Jeruzsálemtől! Hírlapcsomó és összegyűlt számlák a nyaralás végére vakáció után Az idő váratlanul ősziesre fordult, a víz sem kecsegtetett lubickolásra, mégis örültek az utolsónak Direkt tervezték az utolsó au­gusztusi hétre ezt a szabadságot. Amikor már nincsenek sokan a part mellett, és amikor már a fi­atalabb bulituristák hazaindul­tak egy reményteljesebb és ered­ményesebb tanévkezdés okán. A fullasztó hőségben alig tudták kivárni, hogy az összes kolléga napbarnított arccal visszaérkez­zen, és akkor végre ők is elin­dulhassanak az utolsó kettesben töltött vakációra. A visszamaradt afrikai forró­ság a felhők alatt annyira meg­melegítette a levegőt, hogy szin­te burát alkotott a szezon végi nyaralók fölé, mintha mindany- nvian egyszerre lettek volna va- ! amilyen egzotikus szegfűkerté­szet hatalmas fóliasátra alatt egy húsz évvel korábbi kelet­német városka építőtáborában. Ha nem izzadtak a nap nélküli melegben, akkor egyszerűen az áztató eső marasztalt a bérelt faházban hosszú-hosszú órák­ra. A víz már nem volt finom meleg - állapították meg fanya­logva a két bátortalan próbál­kozás alkalmával. Akkor legfel­jebb combközépig jutottak az elhagyatott strandon a balatoni hullámokba. De mindkétszer késő estébe hajló vidám beszél­getés lett a jutalmuk. A levegő párája napközben csak rövid­ke sétálgatást engedett, ámbár aztán a közös főzés felejtésbe gurította az őszies fordulato­kat, és a velük járó enyhe bosz- szúságot. A postaládából már-már ki­buggyant a tíz nap alatt össze­gyűlt hírlapcsomó három szám­lával megspékelődve. Éppen belefér a nehéz, szennyessel telítődött csomagok mellé. Ilyenkor, hó elején, tizedikéik mindig jönnek... Meg is nyugodtak kicsit: az áram- és a gázszolgáltató mel­lett a kábeltévések is dolgoztak, tehát semmi különös nem tör­tént a szabadság alatt, amiért aggódniuk kellene - tétováztak egy pillanatra a lépcsőfordu­lóban szótlanul. Telefont nem vittek, a rádiót még a két évig törlesztés alatt álló középkate­góriás, már eladósorban lévő au­tóban pedig ki sem kellett kap­csolni. Májusban elromlott, és azóta nem volt idő és pénz sem a javításra a nyaralás miatt. Ugyanolyan, szellőztetésre váró mozdulatlanság fogadta őket. Akár egy éve, amikor Gö­rögországból érkeztek. Mégis most minden kicsit másnak, jobbnak tűnt a betoppanás után. A ruhák várhattak még, mert a só nem ivódott bele min­den egyes lenge szövetbe. Elma­radt a bosszankodás is a bebü- dösödő tengeri szuvenírek mi­att, és a félretett bankókból is maradt a visszaérkezés napjá­ra. Sőt, még az öreg hűtő sem engedett le, holott volt rá esély, mert tavaly júliusban egy meg­hibásodott alkatrész meglehe­tősen nagy erőfeszítéseket igé­nyelt tőlük takarításban, rög­tön a kicsomagoláskor. Lassan nekiláttak, és kényel­mesen átlapozták a szárazon zörgő újságoldalakat, bekap­csolták a televíziót, és miköz­ben bepótolták a másfél hetes lemaradást, nyugodt pillantá­sokban megelégedtek a gondo­lattal: igen, ez volt a legjobb kö­zös nyaralásuk, amit együtt töl­töttek a hat év alatt... Egy hónappal később, amikor egymásutánjában a harmadik gyorsteszt is a pozitív ered­mény színesedését mutatta, új­ra kimerészkedtek a hónapos szabadság emlékfoszlányai kö­zé. Orvoshoz mentek, de ha­sonló érzésekkel, mint a hideg nyárvégi fürdőzés után, a boro­zó teraszáról a hálószobába... A borzongás kiszámíthatósá­gának ellenére az egész pihe­néssel töltött hét újraszületett egymásra fordított mosolyuk­ban. És ezt még a vizitdíj befi­zetése sem tudta elrontani. A fiatal nő arcán valamilyen megfoghatatlan - egyes szak- irodalmak szerint: földöntúli - boldogságféle ragyogott férjé­nek ölelésében. - Szép nyarunk volt, de azt hiszem, jövőre nem mehetünk el itthonról, még túl pici lesz egy nagy utazás1- .. k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom