Somogyi Hírlap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-09 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 36. szám
15 2007. SZEPTEMBER 9., VASÁRNAP SZTORI Nem pamacsol többé a cirkuszi elefánt állattartás Az új törvényi szabályozás lehetetlenné teszi a hagyományos állatszámokat A cirkuszi állatok mostantól csak természetes viselkedésüket mutathatják meg a porondon. Kényszer sem alkalmazható. A cirkusznak befellegzett - vélik egyesek a cirkuszi állatokról szóló törvény láttán. Hiszen bizonyos állatmutatványok nélkül a porond mit sem ér. Mások szerint a világtendencia ellen nincs mit tenni. Rados Virág Kisvonat robog ki a porondra, benne vadászgörények csücsülnek. A szerelvény fékez, és az állatkák miniatűr koffereikkel a csomagmegőrző felé veszik az irányt. Laikus szemmel nézve természetellenes viselkedésre tanították be őket, hiszen hol van az megírva, hogy a menyétnek bőröndöt kell cipelnie? Ám ha tudjuk, hogy e csomagocskákban hús rejlik, és a görénynek alapvető ösztöne az élelemraktározás, másképp látjuk a jelenetet. A legendás mutatvány a híres idomár, Vlagyimir Durov attrakciója volt. A közönség ujjongva ünnepelte érte - ám a jövőben valószínűleg nem lehetünk ilyesfajta események tanúi. Életbe lépett az új törvény, amely nemcsak a cirkuszi állattartás feltételeit szabályozza, hanem azt is előírja, hogy nem szabad az állatokat olyan kunsztokra betanítani, amelyek nincsenek összhangban természetes viselkedésükkel. A kínzás és a kényszerítés szintén szigorúan tilos. „Sokan ismerik a mutatványt, amelyben az elefánt megborotvál egy embert, vagy a tigris lóháton lovagol - mondja Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz vándortársulatának igazgatója. - Az állatok ezt szívesen csinálják. Ugyan ki tudna bármire is rákényszeríteni egy öttonnás monstrumot vagy egy hatalmas ragadozót? Ha nincs hozzá kedve, nem csinálja meg. Az egyik oroszlán átugrik a tüzes karikán, a másiknak eszében sincs ilyesmi. És az idomárok ezt tiszteletben tartják.” Kényszerítésről tehát szó sem lehet. Helyette a mutatványosok jutalomfalatokkal, dicsérettel motiválják kedvencüket. Egyébként pedig olyan szoros közelségben élnek, hogy az állat feltétel nélküli imádattal csügg rajtuk. A cirkuszi jószágok ráadásul szelídebbek, kezesebbek társaiknál. Már csak azért is, mert gondozásukra gazdáik nagy energiát fordítanak. „Az elefántot rendszeresen manikűrözik. Meg lehet simogatni, fel lehet ülni a hátára - példálózik Richter. - Próbálná ezt meg valaki az állatkertiekkel.” Az igazgató borúlátó: szerinte az új rendelet a tradicionális cirkusz sírját ássa meg. Hiszen ezentúl új főemlősöket sem vásárolhatnak. „Varieték lesznek belőlünk. Bohócokkal, artistákkal. Arra bezzeg senki sem gondol, hogy az utóbbiakat védje. Kicsi koruk óta törik a derekukat, hogy hajlékonyak legyenek, harmincévesen már tönkre van téve a testük. Az talán természetes? Az embervédők hol vannak?” „A cirkuszi állatmutatványoknak befellegzett - így Varjasi László, a Magyar Cirkusz és Varieté (Maciva) igazgatója. - Hét éve, 2000 óta folyt a miniszSok államban rég nincsenek vadak tóriumokkal a szakmai egyeztetés, a huzavona. És igaz, ami igaz, az állattartás feltételei nincsenek meg. A tartás rengeteg pénzbe kerül. Egy felnőtt oroszlán öt-hat kiló húst eszik meg naponta. És akkor az állatorvosról, „vízilóidomárok voltunk - meséli Eötvös György. - Egyszer Lengyelországban a 15 méteres lakókocsinkban kiégett a lámpa, és én a vízilovunk hátára állva csavartam be az izzót. Néhány újságíró meglátott, és másnap teleírták a lapokat, milyen jópofa volt a jelenet. Kínzás? Donnert Károlynak, a híres tigrisidomárnak nem volt a kezében az ápolás egyéb költségeiről még nem esett szó. Mint ahogy arról sem, miből fedezi mindezt a tulajdonos. - A jogszabálytervezetben eredetileg benne volt a tartás költségeire való pályázat lehetősége. De a végén ez valahogy semmi, úgy csinálta végig a mutatványokat. A közönség ebből látta, milyen bensőséges a kapcsolat ember és állat között. ” AZÉRT AZ NEM BIZTOS, hogy senki sem ijedt meg az elefánttól, amelyik néhány éve szabadult el az éjszakai Balatonlellén. Embert ugyan nem bántott, de a káposztaföld termését bekebelezte. kimaradt - árulja el Varjasi. - Az egész így körülbelül annyit ér, mint az ebrendelet. Nem fogják betartani. A tulajdonosok már így is afféle kultúrmissziót teljesítenek, utolsó pénzüket is az állataikra áldozzák. Anyagiak híján a tartás olyan marad, amilyen most Kíváncsi vagyok, melyik vándorcirkusz-igazgató állít majd oda a jegyzőhöz útikönyvért, hogy az állatokat elvigye egyik pontból a másikba, ideiglenes vagy állandó helyre.” A Maciva igazgatója beletörődött a megváltoztathatatlanba. „Az egész világon tendencia, hogy a porondon nincsenek nagyvadak. Svédországba, Finnországba például egyetlenegyet sem szabad bevinni.” Az állatmutatványok bizonyos körének tiltását viszont Varjasi is értetlenül fogadja. „Indiában háziállat az elefánt, fát és vizet cipeltetnek vele. Az nem állatkínzás?” Az állatok tartásának költségeit említi fő nehézségként Pósvai Zoltán, a Fővárosi Nagycirkusz sajtószóvivője is. „Egy artistának ez évi öt-hat milliójába kerül, amit a gázsija meg sem közelít.” A mutatványok szerinte a játékosság irányába mozdulnak el. „A jó idomár megfigyeli, hogy az állata mit szeret csinálni. Kényszerítés a vadászkutyák betanításakor van, amiért persze nem szól senki. De a cirkuszban? Szegedi bácsi, a híres idomár majma például miért olvasott könyvet? Mert a lapok közé mazsola volt beragasztva, amit nagyon szeretett. A cirkuszi állatok foglalkoztatva vannak, csupa esemény, szórakozás, játék az életük, amiért még jutalmat is kapnak. Szemben állatkerti társaikkal, amelyek naphosszat csak unatkoznak.” A játékos cirkusz híve Eötvös György is, a Maciva művészeti vezetője. „Igaz, hogy cirkusz nincsen állatok nélkül, de a világon érvényes rendeleteket nekünk is be kell tartani. A közönség egyre inkább a játékosságot és a természetes viselkedést várja. És én egyetértek: a kiskutya ne szakozzon, ne járjon két lábon, mert az nem neki való.” A víziló segített becsavarni otthon az izzót í
