Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-03 / 180. szám
SPORT 13 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 3., PENTEK A bajnok ellen is a kék-sárgák mellett szól a gólarány A bajnoki címvédő Debreceni VSC gárdáját fogadja pénteken 19 órakor a BFC Siófok az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában. Nem a balatoniak a találkozó esélyesei, ám hiba lenni leírni az újoncot. Az eddigi két meccsükön öt gólt rúgtak, ráadásul a hajdúságiak egy küzdelmes Bajnokok Ligája selejtezőmérkőzéssel a lábukban érkeznek Siófokra. Az összecsapást a Duna Televízió élőben közvetíti, ami tovább növeli a házigazdák harci kedvét. Nem csoda, hisz három éve nem közvetítettek első osztályú mérkőzést Siófokról. A statisztika szoros eredményt ígér. A két gárda 28 alkalommal játszott egymás ellen, melyeken tizenegyszer a háromszoros bajnok debreceniek, kilencszer pedig a siófokiak nyertek. Érdekesség, hogy ha egy találattal is, de jobb a kéksárgák gólaránya (32-31). ■ Huszonnyolc egymás elleni bajnoki mérkőzésükből tizenegy debreceni és kilenc Balaton-parti siker született.- Valószínűleg több hajdúsági játékos is pihenőt kap, de ez nem számít, hisz a debreceniek „B” csapata is dobogós lenne a bajnokságban - mondta Botos Antal, a BFC Siófok trénere. - Az biztos, hogy Melczer kihagyja a meccset, helyette Selei vagy Köntös kap lehetőséget. Melczer a diósgyőri mécsesén kapott egy rúgást a bokájára, ami súlyosabbnak bizonyult a vártnál. Balikónak a Ba- latonlelle elleni edzőmeccsen tört el az orra. Hozzá hasonlóan a ligacsapat meccsén sérült meg Ambrus is. Úgy tűnik, nagyon meg kell gondolni, kik kaphatnak lehetőséget a ligacsapatban. Rengeteg mérkőzés vár ránk, mindenkire szükség van. Jó hír viszont, hogy Euge- ne eltiltása lejárt és a Lipcsei, Sütő kettős állapota is jelentősen javul. A kezdőcsapat: bfc siófok: Hegedűs L. - Miklósvári, Kuttor, Forgács, László - Tuson, Kanta Sz. - Homonyik, Nagy L., Selei - Fülöp m Keszthelyi Zoltán Ketten irányítják a zöld-fehér fiatalokat Huszonnégy játékos alkotja a Siófok ligacsapatát A GABONA TRANS KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC LIGACSAPATÁNAK JÁTÉKOSKERETE: kapusok: Horváth László, Horváth Tamás. MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Graszl Károly, Graszl Norbert, Ribi István, Reszli Gábor, Balogh László, Farkas Zoltán, Srdjan Tonkovics, Keczeli Krisztián, Májer Krisztián, Ivusza Gábor, Németh Péter, Márton András, Horváth Richárd, Androsics András. edző: Pusztai László. másodedző: Balázs József. A BFC SIÓFOK LIGACSAPATÁNAK JÁTÉKOSKERETE: KAPUSOK: Balikó Milán, Baloni János. MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Püpp Gábor, Nyers Zsolt, Baranyai Dávid, Klauz Balázs, Orosz Miklós, Horváth Attila, Márton Dávid, Szalai Pál, Disztl Milán, Gyónó Gábor, Horváth Bence, Balogh László, Kovács Norbert, Kun Gábor, Sztojka-Kovács Gyula, Gerván Péter, Bartos Zsolt, Homyák Gábor, Késmárki Tamás, Szekeres Gábor, Bódis Gergely, Kárpi Rudolf. edző: Horváth Károly. Nőtt a létszám a 2006/2007-es szezonban 14 csapatos volt a Dráva csoport, idén viszont 18 gárda alkotja a mezőnyt. Az új színfoltot a Nagykanizsai TE, a Pécsváradi Spartacus, valamint a Rákóczi és a Paks ligacsapatai jelentik. Hat somogyi a harmadosztályban labdarúgó nb in Egy csapatravalónyi játékost igazolt a Balatonlelle együttese Nagyberki), Kapitány Gábor (Kaposvári Rákóczi FC), Pintér Tamás (Kaposmérő), Huszár Tamás (Balatonszárszó). távozott: Hajdú Máté (Dunakeszi), Garics Levente (?), Galgó- czi Károly (Jászberény), Graszl Károly (Kaposvári Rákóczi FC), Graszl Norbert (Kaposvári Rákóczi FC), Takács György (?), Pap Máté (Csesztreg). Csurgói TK EDZŐ: Beke Lajos érkezett: Cservölgyi Szilárd (Horvátország), Horváth Szabolcs (Babócsa), Gulyás Péter (Satelit FC Somogytarnóca), Csonka Tibor (Szigetvár), Kocsi s István (Kétújfalu), Horváth János (Ausztria), Reich Sebastian (Barcs). távozott: Bencsik Gergely (Nagyatád), Bodó Dániel (Nagy- kanizsai MÁV), Godslove (Ka- posvölgye VSC Nagyberki), Markos Péter (Inke). Nagyatád FC EDZŐ: Bőzsöny János ÉRKEZETT: Bencsik Gergely (Csurgó), Hortobágyi Roland (Kaposmérő), Vukman Raj- mund (Kaposvári Rákóczi (ÖLUE). távozott: Tóth Gábor (Ausztria). Marcali VFC edző: Németh István ÉRKEZETT: Tánczos Róbert (Komlói Bányász), Fenusz Tamás (Böhönye), Takács Marcell (Sümeg), Simon Tamás (ifjúsági csapattól), Bélés Attila (ifjúsági csapattól), Finta Gábor (ifjúsági csapattól). távozott: Jánosa Tibor (Tapolca), Virág Krisztián (Tap- sony), Tóth Szabolcs (?), Ba- zsonyi Péter (Keszthely), Páli Attila (Hévíz). A nyári átigazolási időszakban a Somogy megyei harmadosztályú csapatok játékoskereteiben történt változásokról adunk körképet. Temesvári Iván Míg az előző szezonban mindössze három csapat képviselte a harmadosztályban a megyét, addig az augusztus 18-án kezdődő NB III-as bajnokságban már hat somogyi gárdáért szoríthatnak a szurkolók. A Nagyatád, a Marcali és a Csurgó mellé érkezett az NB Il-től búcsúzó Balatonlelle. A 2007/2008-as szezontól pedig az élvonalbeli együttesek ligacsapatai is a felnőtt harmadosztályban vitézkedhetnek. Ennek megfelelően a Gabona Trans Kaposvári Rákóczi FC és a BFC Siófok juniorjai is NB III-as mérkőzéseken erősödhetnek. Mivel utóbbi két csapat többségében új játékosokból áll, így a Rákóczi és a Siófok esetében teljes keretet közlünk. Továbbra is van lehetőség visszajátszani a ligacsapatokba, de a felnőttegyüttesből összesen három labdarúgó nevezhető az NB III-as bajnokira. A legnagyobb játékosmozgás Balatonlellén volt, hiszen a csapatravalónyi, azaz a tizenegy érkező mellett heten távoztak. Ezzel szemben Nagyatádon három érkezőről és mindössze egy távozóról számolhatunk be. Balatonlelle SE edző: Készéi Ferenc ÉRKEZETT: Juhász Tamás (Za- márdi), Takács András (Ciprus), Erdei Péter (FC Fehérvár, egy év kölcsön), Mitasz Tamás _ (Karcag), Meleg Tamás (Paks), | Kohány Gábor (Dunaújváros, | egy év kölcsön), Mérei Gábor | (Dunaújváros, egy év kölcsön), s Dede Attila (Kaposvölgye VSC Galgóczl Károly (labdával) Jászberénybe, míg tavalyi leilei csapattársa, Graszl Norbert (fehérben) a Rákócziba igazolt Veszprémben nyertek a siófoki tartalékok Egymástól is igazolt a Barcs és a Kaposvölgye labdarúgó nb ii Két somogyi csapattal rajtol augusztus 11-én a másodosztályú pontvadászat VESZPRÉMBFC SIÓFOK LIGA 2-3 (2-1) bfc siófok: Baliko - Horváth A. (Papp G.), Sütő (Nyers), Disztl M. (Márton), Köntös (Orosz) - Baranyai, Eugene - Csopaki (Balogh L.), Kozmor (Kárpi), Selei (Kovács N.)-- Horváth B. (Gyá- nó). edző: Horváth Károly. A SIÓFOKI GÓLSZERZŐK: Euge- ne, Szalai, Selei. A balatoniak NB III-as alakulata a többi somogyi csapattal ellentétben nem a Dráva, hanem a Duna csoportba kapott besorolást az augusztus 18-án kezdődő bajnoki szezonra. A siófokiak így többségében Fejér megyei, illetve fővárosi gárdák ellen lépnek pályára. ■ Keszthelyi Z. A felére, azaz négyről kettőre csökkent az NB Il-es bajnokságban szereplő somogyi csapatok létszáma az előző évhez képest. A tavalyi kvartettből a BFC Siófok egy osztállyal feljebb lépett, és az élvonalban szerepel, míg a Balatonlelle SE a harmad- osztályban folytatja. Továbbra is a másodosztály Nyugati csoportját erősíti a Barcsi SC és a Kaposvölgye VSC Nagyberki. Ami a játékoskereteket illeti, az átigazolási szezonban a Kaposvölgye öltözőjében volt nagyobb a forgalom. Érdekesség, hogy Kollega Krisztián Nagyberkiből Barcsra igazolt, míg a Nikolics testvérek Barcsról Nagyberkibe tették át székhelyüket. E £ I A Kaposvölgye és a Barcs a következő szezonban is megküzd egymással Barcsi SC edző: Idősebb Dárdai Pál érkezett: Győré Barnabás (Hévíz), Szabó Norbert (PMFC), Kollega Krisztián (Kaposvölgye VSC Nagyberki), Salekovics Péter (Szigetvár, kölcsönből vissza). távozott: Vukan Nikolics (Kaposvölgye VSC), Nemenja Nikolics (Kaposvölgye VSC), Halászi Gábor (Ausztria), Lutz András (Ausztria), Vass László (Ausztria), Márton Gábor (befejezte játékos pályafutását), Bakó Csaba (?), Rácz István (ZTE). Kaposvölgye VSC Nagyberki edző: Horváth Lajos érkezett: Viniczai Ádám (Felcsút), Udvari Szabolcs (Szombat- helyi Haladás), Juhász György (Békéscsaba), Szögedi Szilárd (Kazincbarcika), Szabó Levente (Mosonmagyaróvári TE), Vukan Nikolics (Barcsi SC), Nemanja Nikolics (Barcsi SC), Godslove (Csurgó), Keresztes Gábor (ifjúsági csapattól), Navratil Gábor (ifjúsági csapattól). TÁVOZOTT: Lakatos Béla (Diósgyőri VTK), Kutasi Gábor (Bük), Vaskó József (Dunaújváros), Kapitány Gábor (Balatonlelle, egy év kölcsön), Halmos Máté (?), Tereánszki-Tóth Péter (Százhalombatta), Kollega Krisztián (Barcsi SC), Hock Péter (Bp. Honvéd, liga), Dede Attila (Balatonlelle). ■ Temesvári I.