Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-30 / 202. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 30.. CSÜTÖRTÖK TIT ALAPÍTVÁNYI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 11 mmmmmmm ■■ % ? s a mmmm Új tudásközpont Siófokon ünnepség A TIT alapítványi középiskoláját az MTA elnöke avatta fel Iskolaavató Siófokon. Ünnepélyes keretek között adták át a Somogy Megyei TIT és a TIT Alapítványi Középiskola új intézményét. Vizi E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia elnöke (balról) és Horváth László Árpád a TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola igazgatója avatta fel az intézményt. Mit jelent Önnek a TIT? DR. rátkai FERENC, a Somogy Megyei TIT alelnöke: - Ügyvédi munkám mellett lassan két évtizede vagyok tagja a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, ami akárcsak Gárdonyi művében a néptanító, a lámpás szerepét tölti be. Szüleim pedagógusok voltak. Amikor a tudományos ismeretterjesztésben és a megyei egyesületben szerepet vállaltam, az ő munkájuk lebegett a szemem előtt. KOVÁCS ZOLTÁN, a SMTIT Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottságának tagja: - Húsz éve vagyok tagja a megyei szervezetnek. Kollégáimmal segítünk abban, hogy a fiatalok és az idősebbek is olyan képzésben részesülhessenek, ami megfelel a kor követelményeinek. Fontos, hogy az egyesületnek legyenek új ötletei, mert az oktatásban is a piac követelményeihez kell alkalmazkodni. JAKÓ GERGELY, a megyei közgyűlés alelnöke: - Édesanyámnak 12-es sorszáma van a Somogy Megyei Szervezet alapítói között, és édesapám is tagja volt a TIT-nek. Úgy gondolom, ez már elég identitást ad ahhoz, hogy elkötelezett legyek a TIT iránt. Fontosnak tartom, hogy a szervezetnek küldetéstudata van. Az életen át tartó tanulásban, nagy szerepe van a TIT-nek. Az alapítványi középiskola új intézményét avatták fel a héten Siófokon a városközpontban. Az intézmény a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megújult városi tanodája, amit a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter adott át. Kaposvár, Nagyatád, Barcs és Dombóvár után a siófoki iskola immár az ötödik, amelynek létrehozása a Somogy Megyei TIT nevéhez fűződik. Az eredmény kapcsán az MTA elnöke kiemelte a Somogy Megyei TIT munkáját, és az ország egyik legjobb intézményének nevezte. Siófokon évek óta nagy volt az érdeklődés a TIT alapítványi középiskola által szervezett AZ ISKOLAI KÉPZÉSEK között manapság húzó ágazatnak számítanak a számítástechnikai képzések, például a számítástechnikai szoftverüzemeltetői. A siófoki intézményben a számítástechnikai képzés korszerű felszereléssel ellátott teremben zajlik. A 28 felhasználóhelyes hálózat és a lapmonitorok mellett a helyiségben inképzések iránt. Az iskola megnyitását ez a népszerűség generálta. Az itt élő fiataloknak a bővülő kínálat és a jobb feltételek miatt nem kell elutazniuk, hanem helyben tanulhatnak - mondta Horváth László Árpád, a TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola igazgatója. Avatóbeszédében az akadémia és a TIT Országos Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egy civil szerveződés alulról építkezve is tud olyat alkotni, ami egy város életében sorsfordulót jelent. Vizi E. Szilveszter a TIT Országos Szövetsége elnökeként a Somogy Megyei TIT-ben végzett munkásságáért Kovács Zoltánnak, a Somogy Megyei TIT Ellenőrző és Számvizsgáló Bizottsága teraktív tábla is helyet kapott. Ennek előnye, hogy amit a tanára táblára felír, a diákok azt a saját képernyőjükön látják. A tábla használatára az intézményben tanári továbbképzéseket is szerveznek majd. A képzés korszerű felszereléssel ellátott teremben zajlik tagjának Kiváló Ismeretterjesztésért kitüntetést adott át. Vizi E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kiemelte, hogy a Somogy Megyei TIT eredményes működését mutatja, hogy augusztus 20-án, a Magyar Köztársaság elnöke dr. Rátkai Ferencet a Somogy Megyei TIT alelnökét a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette.- A mai modern korban nem elég elvégezni egy középiskolát, egyetemet. Az életen át való tanulásra kell helyezni a hangsúlyt, ami a megye számára is kiemelten fontos. Az a tudás, amit a középiskolában megszereztünk, öt év alatt megfeleződik. Ezeket az ismereteket újra és újra kell tanítani, ezért a TIT iskolák a közeljövőben fontos szerepet kapnak - hangsúlyozta az MTA elnöke. A megnyitón elhangzott: Siófokon olyan pillanatban adnak át iskolát, amikor az országban sorra szűnnek meg oktatási intézmények. Az alapítványi iskola Siófokon nemcsak a diákoknak jelent tanulási lehetőséget, hanem munkahelyeket is teremt. Az iskolában a legkorszerűbb körülmények között zajlik majd az oktatás. A képzések között a legnagyobb hangsúlyt az érettségi utáni szakmai oktatás kapja, de az átképző tanfolyamok, a nyelvi és a számítástechnikai képzések is kiemelt jelentőséggel bírnak. Az intézményben az oktatás napokon belül, szeptember első hetében megkezdődik. ▲ E3SSSSE33E TIT ALAPÍTVÁNYI KÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SOMOGY, TOLNA MEGYE (OM 03480) 7400 KAPOSVÁR DÓZSA GY. U. 18. Tel.: 06(82)320-621 Tel/fax: 06(82)320-165 TAGINTÉZMÉNYEK: NAGYATÁD, RÓKUS KÖZ 5. Tel.: 06(82)553-064 BARCS, SZÉCHENYI U. 40. Tel.: 06(82)462-570 SIÓFOK, SZÉCHENYI U. 11. Tel.: 06(84)312-400 DOMBÓVÁR, SZABADSÁG U. 4. Tel.: 06(74)465-443 KÉPZÉSEK 1. GIMNÁZIUMI KÉPZÉS A. , NAPPALI TAGOZAT: Képzési idő: 2 év. Korhatár: 22 év (spec. 23 év) Jelentkezés feltétele: szakmunkásbizonyítvány vagy a 10. osztály elvégzését igazoló bizonyítvány megléte. B. , ESTI TAGOZAT: Képzési idő: 3 év Korhatár: nincs Jelentkezés feltétele: 9. osztály elvégzését igazoló bizonyítvány megléte. 2. INGYENES SZAKKÉPZÉS A. , ÉRETTSÉGIZETTEK SZÁMÁRA NAPPALI ÉS ESTI TAGOZATON: biztosítási tanácsadó gazdasági informatikus I. idegenvezető informatikus (rendszerinformatikus) irodavezető logisztikai ügyintéző marketingés reklámügyintéző pénzügyi-számviteli ügyintéző pincér protokollügyintéző Public Relations-m unkatárs szakács számítástechnikai programozó számítástechnikai szoftverüzemeltető szociális asszisztens szociális gyermekés ifjúságvédelmi ügyintéző újságíró II. ügyintéző titkár B. , ÁLTALÁNOS ISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL RENDELKEZŐK SZÁMÁRA NAPPALI ÉS ESTI TAGOZATON: gyermek- és ifjúsági felügyelő számítógép-kezelő (-használó) szociális gondozó és ápoló A képzések iránt telefonon vagy személyesen lehet érdeklődni az iskola székhelyén és a tagintézményben. a Interaktív tábla segíti a munkát a tanteremben Az alapítványi iskola diákjainak ingyenes az oktatás képzés Fontos tudnivaló, hogy tanulók családi pótlékot és a diákigazolványt is igényelhetnek Helyben szerezhető nyelvvizsga A TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola új siófoki intézményében korszerű körülmények között háromszáz négyzetméteren zajlik majd az oktatás szeptembertől a Széchenyi utcában. Az iskolában egy nagy előadó, 28 felhasználóhelyes számítástechnikai terem és nyelvi labor kapott helyet. A tágas előtérben internet-kuckót alakítottak ki, ahol három számítógép áll a tanulók rendelkezésére. A kellemes hangulatú iskola óriási előrelépés a korábbi évekhez képest, hiszen a TIT iskola kilenc éven át mindössze egy 28 négyzetméteres irodával rendelkezett, a képzések megtartásához pedig a város iskoláitól béreltek termet. - A társadalmi igényekre építve hamar elindítottuk a különböző szakmát adó képzéseinket, amelyek közül hosszú éveken át a külkereskedelmi ügyintéző volt az egyik legnépszerűbb - meséli Páhi Edina, a siófoki tagintézmény vezetője, aki hozzátette: manapság főként az informatikai és a szociális képzések kedveltek, de gépírói tanfolyamot is szervezünk, hiszen a számítógépes világban erre is van igény. Az alapítványi középiskolában ma már elsősorban azokra a szakmát adó iskolarendsze-rű képzésekre koncentrálnak, amik érettségi után választhatók, vagy a 8-10. osztályt elvégzett diákok továbbtanulását segítik. Ezek * A TIT Alapítványi Középiskola és Szakiskola új siófoki intézményében korszerű körülmények között, háromszáz négyzetméteren zajlik majd az oktatás szeptembertől a Széchenyi utcában. előnye a szakma elsajátításán túl abban rejlik, hogy szakirányú továbbtanulás esetén ezek az OKJ- s végzettséget adó képzések a főiskolai, egyetemi felvételik alkalmával pluszpontot jelentenek.- Minden évben legalább három teljes osztályunk működik, a diákjaink nagy része felnőtt. A középiskola diákjai huszonhárom éves korig családi pótlékot és kortól függetlenül diák- igazolványt is igényelhetnek, akár nappali, akár esti tagozaton tanulnak - mondja a tagintézmény vezető. Az ingyenes képzések mellett az iskola nyelvtanfolyamokat indít, és fordítói szakszolgálat is működik az irodában. ▲ A TIT mindig is erős volt a nyelvtanfolyamokban. Ezekhez fűződőén a siófoki irodában 2001 óta lehet különböző szintű nyelvvizsgát tenni. A hazai origós nyelvi próbák mellett az intézményben nemzetközi, Telc-es vizsga letételére is van lehetőség. Az utóbbi nyelvvizsga-bizonyítványt az Európai Unió 14 országában és további 8 közép-európai országban is elfogadják. A siófoki nyelvtanárok a tanulók vizsgára való felkészítését szerették volna megkönnyíteni azzal, hogy saját gondozásban vizsgafelkészítő könyveket jelentettek meg a német- és az angol- nyelv-vizsgákhoz egyaránt ▲