Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-27 / 199. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 27., HÉTFŐ BULVÁR&TÉVE Csilla a Zongorabolygón saját világ A muzsikus csocsózik, bújócskázik és focizik a fiúkkal A zongoraművész zenéjével kitörést ad a kaotikus világ útvesztőjéből Mamutvázat sejtenek a jászsági szántóföldben Összegyűlt a pénz a lászfelső- szentgyörgy határában talált ma­mutcsontlelet feltárására. A hely­beliek által támogatott ásatást azért tartják jelentősnek a szak­emberek, mert még sohasem si­került teljes mamutcsontvázat a felszínre hozni az Alföldön. Mint ismert, szántás közben ■ A tízfős régészcsoport szeptember elején láthat munkához. került elő az első mamutcsont a földből néhány évvel ezelőtt. Az­óta több leletet is találtak ugyan­azon a területen. Kertész Róbert, az ásatást vezető régész szerint egy egész mamut csontvázát rej­ti a talaj. A szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa re­ménykedik abban, hogy szep­tember elején megkezdhetik a le­letmentő munkálatokat. A szak­ember egy tízfős régészcsoport­tal áll neki a leletmentésnek. Mint mondta, az erózió miatt a földből kikerülve gyorsan elpusz­tulhatnak a csontok, ha nem mentik meg őket időben. A kon­zerválást már a helyszínen, a fel­tárást követően megkezdik egy elsődleges restaurálás kereté­ben, majd második lépésben a belső szivacsos állományt töltik fel egy speciális anyaggal, hogy a lehető legélethűbb legyen az al­földi mamut. ■ A 100 Tagú Cigányzene- karral lép fel Szentpéteri Csilla a Zsidó Nyári Fesz­tiválon. A muzsikustársak egy interjúban azt mond­ták a zongoraművésznő­ről: „Olyan, mintha valami fehér fény venné körül.” Rados Virág Szentpéteri Csillát a természet mindennel elhalmozta. Szépség­gel, tehetséggel, sikerrel, jómód­dal. Ő azonban ezt másképp lát­ja. „ Semmi nem jött magától, ke­ményen megdolgozom a sike­rért. Minden hangért - mondja. - Engem is megtalálnak a bajok, a problémák.” Csilla már régóta nemcsak gyakorol, hanem hangszerel, ze­nét szerez, átiratokat készít, kon­certezik. Fittyet hány a vádakra, hogy stílusával a népszerűségre és a pénzre hajt. Első CD-jét sa­ját maga adta ki, utána mutatta be az egyik lemezkiadónak, és amikor azt akarták, alakítsa át az anyagot még népszerűbbre, nem ment bele. „Azért csináltam olyanra, ami­lyen lett, mert nekem úgy tet­szett. Nem az a célom, hogy is­mert melódiák által legyek híres, hanem hogy kevésbé ismert dal­lamok általam váljanak népsze­rűvé. Klasszikus művek találkoz­nak a rock, a latin, az etno stílus­jegyeivel. Ez az én Zongoraboly­góm. Megfogalmazhatom a gon­dolataimat, a menekülni akarást a kaotikus világból, a repülés áb­rándját.” Néhányan úgy érzik, az ő mu­zsikájától gyógyultak meg. Egy fiatal pár akkor döbbent rá, hogy együtt akarja leélni az életét, ami­kor Csilla Sirály című művét hall­gatta. Volt legénybúcsú, amelyen az ő „rockos ízű” Vivaldijára bú­csúzott a nőtlenségtől a férficsa­pat. A Testnevelési Egyetem diákjai Szentpéterire úsznak, a Szentpéteri Csilla SZÜLETETT: Makó tanulmányok: budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia, mesterdiploma a római San­ta Cecília zeneakadémián ösztöndíjak: finn, olasz, spanyol, svájci, osztrák KÜLFÖLDI KONCERTEK: Kelet- és Nyugat-Európa majdnem minden országa, Amerika albumok: Üzenet, Vadhaj­tások, Időzónák, Láva DVD: Piano Plánét (Zongora­bolygó) család: férjével, Fülöp Csa­ba fotóművésszel és nyolc­éves Kristóf fiával Érden él korcsolyázók a zenéjére szágul­danak a jégen. „Engem a közön­ségem éltet. Ezért sem vállaltam el régebben egy tanári állást Ró­mában. Három évig nem koncer­tezhettem volna. Rosszul éreztem volna magam." Koncertbevételeiből, tisztelet­díjaiból beteg gyerekeket támo­gat, kórházaknak szerez komoly műszereket. Nyolcéves Kristóf fiát persze majd szétveti a büsz­keség. Nemcsak mert híres a ma­mája, hanem mert ha kell, Csüla szemrebbenés nélkül beáll csoc- sózni, focizni, bújócskázni vele és a barátaival. 13 lill Rómaiak, kelták keltek életre Szombathelyen az ókor költözött a hétvé­gén Szombathely belvárosá­ba, ahol a háromnapos Savariá Történelmi Karne­vált, Közép-Európa legna­gyobb jelmezes históriás ün­nepét rendezték. A kétezer éves város gladiátorokkal, lo­vas íjászokkal és római har­cosokkal népesült be. Szegeden zárult az idei fesztiválnyár véget ért tegnap a Szegedi Ifjúsági Napok idei rendez­vénye, amelyet zenekari te­hetségkutató és Badár-féle dumarekord is színesített. A 2003-ban újjáélesztett fesztivál méltóképp zárta az idei buliszezont. A koncertek mellett egyebek közt Esély­egyenlőségi-park, „Nájt- múvi” (éjszakai mozinézős termálfürdőzés) szolgálta a nagyérdemű szórakozását. Eltűnt civilizációra leltek Japán partjainál eltűnt civilizáció romjaira bukkant egy japán régész a tenger alatt. A délnyugati Jonaguni-sziget partjainál lé­vő romok ugyanis a tudósok szerint egy ősi ázsiai kultúra maradványai. @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REGOEL.HD 777 .........íj.....i ", ...' '11'..].I'""l..ff , I..\.ll'iin 'liMMMBBMWliliíl|ll III l mii l ......I h I km® imm | viasatu ’VHHHMI I spektrumtbéBHIÍ H 5.30 WSTeleshop 6.00 Magellán 5.10 Válaszd a mozgást! 5.23 Kárpát expressz 6.00 TV Shop 6.25 Négyzetméter (ián.) 6.00 Rossz szomszédság... tQ 6.00 Reggeli 9.10 Betűbár 5.20 Hajnali gondolatok 5.50 Nap-kelte 7.00 Lety, a csúnya lány 7.05 Bioritmus (lan.) 6.35 Négylábú szomszédaink 10.05 Top Shop Telefonos játék 5.23 Kárpát expressz 9.00 Tudásakadémia 8.00 Ally McBeal © 7.20 Sors - váltó 7.35 Koszkommandó© JjQ 11.15 Receptklub 9.45 Teleshop 5.50 Nap-kelte 10.00 Van öt perce? 9.00 Halálbiztos diagnózis © 7.55 Szünidei matiné 8.05 Modern vonalvezetés © j (ismétlés) 10.55 Esőember © 9.00 A fekete város © 10.10 Slovenskl utrinkl (amerikai krimisorozat, ism.) 8.55 Szörfsuli 8.45 Tücskök és társaik 11.30 Te vagy az életem © (amerikai film, 1988) 131' 10.00 Kalandos nyár © 10.35 Együtt 10.00 Gyilkos sorok © 9.20 Zokogó majom 9.10 Ki hitte volna? (2.) (argentin sorozat) Fsz.: Tóm Cruise, Dustin 10.50 Gőg© 11.05 Kárpát expressz 11.05 Trükkös hekus © 10.30 Kikötő (ism.) 10.05 Utas, vigyázz, átvernek! I“* 12.00 Híradó Hoffman, Valéria Golino 11.45 A sokszínű vallás . j 11.30 Átjáró (amerikai akciófilm-sorozat) | 11.30 Kívánságkosár 11.00 Guruló büfé (15-16.) ^ 12.15 Gyanús idegen © 13.40 Észbontó 12.20 Roma magazin 12.15 Záróra 12.10 Léa Parker © 14.00 Halld, Izrael! 12.10 Rosemary (amerikai film, 2000) 86' Telefonos vetélkedő 12.50 Domovina 13.00 A bomlás virágai (6.) 13.10 Magnum © 14.30 A harmadik bolygó skót főzősulija (5-6.) 2 13.50 06-91-334-455 14.30 Melrose Piacé © 13.20 Főtér - Szigetköz 13.45 Amerika a II. (amerikai akciófilm-sorozat) (spanyol sorozat - 26/26.) 13.20 Vadvilág (11-12.) H 15.45 Disney-rajzfilm © (amerikai sorozat) 14.10 Tlbet nomádja világháborúban (10/3.) 14.15 Halálblztos diagnózis © 14.55 Kézművek 14.30 Rossz szomszédság... P Kis tini hős 15.30 Baywatch Hawaii © 15.10 Kodály 125 14.25 Egy csaknem 15.15 Gyilkos sorok © 15.05 Mediterrán ízek (4.) M 16.10 Receptklub (amerikai akciófilm-sorozat) 15.20 Clnecltta © tökéletes apa © 16.20 Baywatch © 15.30 Heuréka! Megtaláltam! 15.00 Telefortuna 'W 16.30 VIP-Több, mint testőr® 16.30 Rex felügyelő © 16.15 Válaszd a mozgást! 16.00 Borostyán (10/9.) (amerikai sorozat) 16.00 Világunk - válogatás 16.05 Koszkommandó © H 17.30 Lost- Eltűntek® 17.30 Monk - Flúgos nyomozó 16.30 Híradók 16.30 Válaszd a tudást! 17.25 Pacific Blue © 16.45 Zokogó majom 16.35 Tengerek határán © 18.30 Híradó 18.30 Tények (§) 16.55 Tv-taxi 17.30 A Kárpát-medence 18.25 Otthonunk Í7.4Ö Duna tiér 17.35 Hetedhétország Esti kiadás Hírműsor 17.10 Álljunk meg egy szóra! 17.45 Kllkkerek © 19.00 Tuti fuvar 18.00 Híróra. Hírháttér tudománya (1-2.) © 19.00 Szeress most! © 19.00 Aktív © 17.25 Kisváros 18.15 Membrán (szórakoztató vetélkedő) 19.00 Mese (Ism. sorozat) „ (magyar sorozat) 19.40 Jóban Rosszban (magyar sorozat-56.) 18.35 Esti mese 20.00 Nevess csak! © 19.20 Derrick® 18.45 Zamatos Európa H Fsz.: Nagy Enikő, Harmath (magyar sorozat) 18.10 Frasler, a dumagép © 18.55 Halló, halló! © (kandikamera-show- (német krimisorozat) 55' (Ism. sorozat) rj Imre, Csótó Klára, Román 20.20 Favorit © 18.35 Qulnn doktornő ® (angol vígjátéksor. - 83/79.) 90-91.) A csapda 19.55 A gázturbinás ötlet Judit, Kárpáti Levente, 21.00 NCIS © 19.30 Híradó este 19.30 Híradó este 21.05 CSI - A helyszínelők 20.20 Az aventlnusi tündér (ism. sorozat) W Török Tivadar (amerikai krimisorozat) 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.00 Sporthírek. Időjárás (amerikai krimisorozat) © Szőnyi Zsuzsa-portré 20.55 Az Artúr­20.00 Fókusz© Elmejáték 20.15 Az öt zsaru © 20.10 Kultúrház© 22.05 Szívek szállodája © 21.15 Zsinagógát vegyenek© mondakör (3.) © 20.35 Barátok közt © Fsz.: Mark Hármon, Michael (magyar krimisorozat-5/5.) 20.40 Eladó város © (amerikai sorozat) (magyardokumentumfilm) (angol dók. sorozat) (magyar sorozat) Weatherly, Pauley Perrette 21.10 Kék fény © (francia film, 1992) 101’ Fsz.: Lauren Graham 22.05 Hírek. Sport 21.55 A Kilencedik ® 21.15 Gézhelyzet, avagy kórház 22.00 Gyilkos számok © 22.10 Hétfő este 22.25 Hotel Dili 23.05 A holtsáv © 22.20 Pier Paolo Pasolini 23.00 Szépítkezés az ókori íj ; a káosz szélén © (amerikai krimisorozat) 22.45 Kultúrház (ián.) (angol vígjáték, 2001)72’ (amerikai-kanadai sorozat) (olasz dokumentumfilm) © I Egyiptomban U (amerikai vígjáték, 2004) 23.00 Különleges ügyosztály © 23.15 Hírek. Időjárás 23.35 Napló 0.10 Kés/alatt © 23.50 Egy, kettő, három, négy... (francia ismeretterj. film) ^ 23.20 Halál a címlapon © (amerikai krimisorozat) 23.20 Sporthírek 23.40 Záróra (amerikai sorozat) Dés (Dés László) 24.00 Az elme 1-8 (kanadai thriller, 2002) 90’ 24.00 Kurázsi 23.30 Titkosszolgálat - MI-5 © 0.30 Kodály 125 1.10 CSI - A helyszínelők (magyar dokumentumfilm) biológiája (2.) © \J5iJ 1.25 Reflektor © 1.00 Titkos társaság © (angol thrillersor. - 46/35.) 0.35 Nap-nyugta (am. krimisorozat, ism.) © 1.05 Híróra (ism.) (dók. sorozat) 1.45 Bundesliga (amerikai horror, 2000) 82’ Fsz.: Matthew MacFadyen 3.05 Kék fény© 2.05 Buja gondolatok © 2.10 Latin tánc bajnokság 0.55 A Broadway (2.) © K | HÍR TV '%$: -• Ü MAGYAR ATV.....'BHÉI HAJLOVAT 'BMlllB EUROSPOSnr'fIHH SPORT 1 HRO........'""’MiWIWI niSCnTCBV 'HM o i..................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................... 12.15 Reggeli járat 1430 Napról napra. 15.05 11.05 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi kony- 14.00Játékháló.l5.00Bíztonságizóna.l530 830 Rali-vb 9.00 Motorsporthétvége 10.00 9.00 Atlétika.Világjajnokság, Oszaka. 1230 630 Üvegtigris 2.830 Ottawai küldetés 9.55 14.00 A túlélés törvényei. 15.00 Hogyan Péntek 8.16.05 Célpont. 1630 Európai hír- hája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet Iranyjelző. 16.00Játékháló. 17.00VirágzóMa- Labdarúgás 11.45 Csupa sport 12.00 Gye- Atlétika.Világbajnokság. Oszaka. 16.15 Spa- Mozi! Mozi! Mozi! 1025CápasrácésLárvaIány készült? 16.00 Egyszer egy ilyet vezetniI. S adó. 17.00 Híradó. Sport 1730 Eszmecsere. ésszel! 1635Tempó. 17.05 Laci bácsi konyha- gyarország. 1730 Te vagy az életem. 1830 plabda-Eb 1330 Labdarúgás U17-es vb nyol labdarúgás. 18.15 Holland labdarúgás. kalandjai 1155Csajokajégen 1330Asmaragd 17.00 Ötödik sebesség. 18.00 Amcsi mo­H 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 1930 ja. 1735Generációk. 1800Fórum. 1835Hír- Csacska angyal (arg. sor.). 19.30 Fekete 14.45 Labdarúgás 16.00 Gyeplabda-Eb 19.15 Mai helyzet 1930 Olasz labdarúgás. románca 15.15 A Nílus gyöngye 16.55 An- torok. 19.00 Állrtólag... 20.00 Hogyan 5B Esti gyors. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. adó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Rejtélyek gyöngy (arg. sor.). 2030 Hírháló. 21.00 A rét- 1730Síugrásl8.00Labdarúgásl830Gye- 2030 Francia labdarúgás. 2130 Portugál láb- napolis-Ahol a hősök születnek 1840 Felvétel készült?. 21.00 A280 kikósasszxzny. 22D0 Dr. R 2135Esti0ÍOIS.2205Hitvilág22.40BBC-hír- helyszínelői. 21.00 Fiam bűnei. 2230 Vonal- tegésszővetsége(am.-kan.akciófilm).23.00 plabda-Eb 1930 Csupa sport 20.00 Szumó darúgás. 22.15 Spanyol labdarúgás. 23.15 indul! 19.10 Üvegtigris 2.21.00 A Főnix útja G.fogalkozása:orvosszakérto.23.00Motor­O adó. 23.05 Lapzárta. 2330 Esti gyors. kód.23.10Tőbbetésszel!020700-askiub. Éjszakai látomás (am. film). 1.00 Hátráló. 21.00 Küzdősport 24.00 Gól I Olasz labdarúgás. 1.45 Holland labdarúgás. 2255 A színfalak mögött 23.40 C.R.A2Y. kerékpár-építő vb. 24.00 Ho^an csinálják? KAPÓS TV HH BOGLÁR Tv“""',^|||j|| MARCALI Tv’^Hpil HELIKON RADIO^Ii RKGIO RAd!?TVHI PETŐFI RAd!5“^H KOSSUTH HAÖiT^B 8.00 Képújság9.00 Korzó - délelőtti magazin. Napközbenfolyamatosképújság,hírekkel,in- Óránként közszolgálati hírek... 19.00 Marcali 630-9-00 Hétfő reggel-ébresztő 9.00 Csúz- 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig. 14.00-18.00 600 Hírek, időjárás 630 Hírpercek, benne: hé Öránkénthírek9.00Napközbenl004Római ism. 10.X Képújság 17.00 Virágzó Magyar- formációkkal, felhívásokkal 1930 Mi somo- Híradó 19.10 Pannon Krónika 2030 Hírháló li 11.00 SMS kívánságműsor 13.00-18.00 Dél-után... Hírek, információk 1730 Dél-Du- rek, körzeti időjárás, közlekedés és sport 11.02 katolikus szentmese 1200 Krónika 12.40 Ki 'Q ország 1730 Kaposvári Rákóczi-DiósgyőrNB gyiak - megyei hírmagazin 20.00 Összeállí- 21.00ViiágkameválDebiecenben23.00Rej- Rumli: 1530 Nap vendége rovat 16.40 Heli- nántúli Krónika 18.00 Esti krónika. Háttér. Sporthírek - rövid összefoglalók, hírek a legér- nyer ma? 13.04 Petőfi Sándor Bolond Istók NJ l-es labdarúgó mérkőzés ism. 18.59 Útrava- tás a boglárt szüret 2006-os eseményeiből tett düh-amerikai film 01.00 Hírháló 0130 kon Sport 19.00 Interaktív kívánságműsor 19.00 Új Estidőben! A Régió rádió szórakoz- dekesebb sporteseményekről 13.02 Sp.híiek 1330Agörögkatolikusegyházfélóraja 14.04 W ló 19.00 Kapospont 1920 Kapós Sport 1930 21.10 Ismétlések reggelig * Veledismegtörténhet-dokumentumfilm,6. 21.00-23.00MahaszTop40 tató műsora, tel. játékokkal. Nemzetiségi mű- 15.02; 17.02Sporthírek 19.02 Sporthírek - rö- Fórum 1435 Jeles Nap-tár 15.05 Kultúrkör 'W Pótkerék ism. 19.59 Útravaló 20.00 Ka- rész sorok(horváb német, szerb) vid összefoglalók, hírek, a legérdekesebb sport- 16.04 Ma kitüntetettek portréja 18.03 Sport­pospont, ism. 2020 Kapós Sport ism. 2030 űrTTmÜRim'n'HI eseményekről 20.00 Hírek, időjárás és közle- világ 18.30 Határok nélkül 19.05 Válogatás Hírháló - az ország híreivel 21.00 Virágkame-..............................................?-.V.Í.w..................................................WW NSUm*U ,1V...........™!™. **■[ kedés24.00Himnusz0.02Éjfélimbr-Dermot 1950 Mese 20.04 Aranyemberek 2035 Ár­vái Debrecenben, közvetítésfelvételról 23.00 19.20 Mi somogyiak - megyei hírmagazin 1630 Hírek, időjárás, információk, dokumen- 17.00 Virágzó Magyarország 2030 Hírháló- Hírek, információk, időjárás, érdekességek. (Élő Márton) - A hallgatók sokszínű zenei kíné- pádébredése21.04Nyeregbenírttörténetem Ka pós Krónika, éjszakai magazin: Útravaló. 20.00 Összeállítás a boglárt szüret 2006-os tűm- és ismeretteijesztő kisfilmek, sorozatok azországhírelvel 21.00 Virágkamevál Debre- Minden nap 18 órától a Balaton rádió SMS- latból kapnak ízelítőt olyan előadóktól, akik 2135 Értsünk szót! 22.20 Irodalmi Újság KaposponL Kapós Sport eseményeiből 21.10 Ismétlések reggelig 21.00 Esti film cenben kívánságműsora egyedi, értékes és minőségi zenét játszanak. 22.45 István, a király - részletek 23.04 Oxigén

Next

/
Oldalképek
Tartalom