Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-25 / 198. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Nyolc kilométer út és kétezer méternyi járda újul meg Kaposváron Csendben morgolódnak nagyberény Van véleményük, de nem merik a nevüket adni Tavaly kezdődött Kaposváron az intenzív út- és járdafelújítási prog­ram, melynek célja, hogy a jövő év végéig a város nagyon rossz álla­potú belterületi útjai új aszfaltbur­kolatot kapjanak, míg azok a jár­dák, melyek több évtizede épül­tek, felújításra kerüljenek.- A kormány vállalta, hogy minden önkormányzati forint­hoz ugyanannyit tesz hozzá - mondta Szita Károly polgármes­ter pénteki sajtótájékoztatóján. - A program elindult, az állami pénz azonban fogyott. Két lehe­tőségünk volt, vagy csökkent­jük a felújítások számát, vagy saját erőből kipótoljuk a hiányt. Az önkormányzat az utóbbi megoldás mellett döntött, így az idén 299 millióból - melyből 42 millió az állami támogatás - 23 utcában 8126 méternyi burko­lat újulhat meg: főként tömeg- közlekedési útvonalakon. A ter­vek szerint október végére, no­vember elejére mindenütt befe­jeződnek a munkálatok.- Emellett 32 millió forintból 2082 méternyi járdát is felújí­tunk nyolc utcában - folytatta Szita Károly. - A programot jö­vőre folytatjuk, olyan helyeken is gyalogjárót akarunk építeni, ahol korábban nem volt. A vá­ros nagyon rossz állapotú útjai­nak felújítására nagyjából még háromszázmillió forintra van szükség. ■ A. V. Magyar mise f mm f 1 /■ es tuzijatek a Városligetben A vihar miatt elhalasztott Szent István-napi programokat az ere­detileg tervezett helyszínen, a Városligetben 2007. augusztus 26-án, vasárnap rendezik. Az ünnepi program: 18 óra 30 perc­kor a Kaposvári Honvédzenekar műsora, 20 órától a Munkácsy Mihály Gimnázium tanulóinak Kaposvár dala. Este fél kilenckor kezdődik Tolcsvay László-Tolcs- vay Béla: Magyar mise című rock oratóriuma. Közreműköd­nek: Sáfár Mónika, Sasvári Sán­dor, Tolcsvay László, Somogyvári László, a Sotto-voce Énekegyüt­tes, a Rubato Vegyeskar. Vezé­nyel: Horváth Csilla. Fél tíz táj­ban kezdődik a tűzijáték. Csendes falu Nagyberény, alig lézengenek az utcán. Még az Italbolt előtt is csak fiatalokkal, gyermekét toló kismamával találkoztunk Unatkozó anyukák csinál­nak a bolhából elefántot, vagy tényleg nagy a baj Nagyberényben? Kolumbán Tünde „Ilyen lepusztult, rendetlen, el­keseredett település nincs a kör­nyéken. Eladták az iskolát, most az óvodát, a gyerekeket a szülők elviszik, hogy a helyi hatalmi harcnak ne váljanak áldoza­tává...” A szerkesztőségünkbe érkezett olvasói sms a Siófoktól mintegy 15 kilométerre fekvő Nagyberényt „méltatja”. A véle­mény szóbeszéd tárgya lett a te­lepülésen. Ritka az a helyi lakos, aki ne olvasta volna az újságban, vagy legalábbis ne hallott volna az üzenetről.- Jó ideje azt találgatják itt, hogy ki írhatta ezt az újságba - mondja a falu közepén álló kocs­mában a pultosnő. - Vannak fel- tételezések, hogy ki lehetett - teszi hozzá, és mondandóját még megtoldja azzal, hogy ha már megfogalmazta az üzene­tet, legalább vállalta volna név­vel. - Nagyon is rendben van itt minden - vág közbe egy másik nő az ivóban -, nincs itt gond semmivel - állítja magabizto­san. Elég néhány lépést tennem a faluban, és máris ellentétes verziót hallok. - Fejétől bűzlik a hal - véli az egyik helyi férfi a falu polgármesterére utalva. Bár mondandója többnyire minden­kinek van, névvel senki nem vállalja azt, amit elmondott. - Egy fiatalasszony szerint ez an­nak köszönhető, hogy mindenki tart attól, hogy következménye lesz, ha kinyitja a száját. Csendes falu Nagyberény, szinte alig lézengenek az utcán. EL SEM ADHATNÁNK az intéz­ményeket, a törzsvagyonhoz tartoznak, nincs piaci értékük - mondja Szentpéteri László polgármester, aki azt állítja: nem tud arról, hogy a falu la­kói morgolódnak. - A hivatal­ba még nem jött senki, hogy elégedetlen lenne. Szentpéteri László azt elismeri, hogy len­ne mit fejleszteni, de pénz hí­ján nincs miből. Még a kerítésen keresztül sem bámészkodik senki. - A faluszé­pítő egyesületet is szétverték! Ezt már egy hazafelé tartó asz- szony panaszolja el, aki úgy lát­ja, a fejlődésnek évek óta nyo­ma sincs a településen. Szerin­te Nagyberényben úgy mennek a dolgok, hogy ha a polgármes­ternek nem tetszik valami, ak­kor azt meg kell szüntetni.- Azt beszélték itt a faluban, hogy eladják az óvodát - mond­ja egy fiatal nő. Legutoljára emi­att alakult ki feszültség a tele­pülésen. Eladásról persze nincs szó. Ahogy két éve az általános Szentpéteri László: Nálam senki iskola is siófoki intézményhez tagozódott, most ugyanez tör­tént az óvodával is. A helybéli szülők féltették a csemetéik he­lyét, ezért futótűzként terjedt a faluban, hogy eladják az épüle­tet. A betagozódással megszűnt a konyhai dolgozók közalkal­mazotti jogviszonya, ami az elé­gedetlenséget csak tovább fo­kozta. Az óvodában az egyik dolgozó - aki vélhetően örül an­nak, hogy megmaradt az állása - azt állítja: unatkozó anyukák csinálnak bolhából elefántot. Idegen autó fékez a főutcán. A fürdőt keresik. Utánuk me­gyek és megnézem, hogy műkö­dik-e még egyáltalán Nagybe­rény egykori nevezetessége, a gyógyvizes Oázis Panzió. S bár jókora zöld sövény takarja a be­látást, kiderül: fürdeni még le­het. Az állítólag csőd közeli álla­potba jutott szálló a falut jellem­ző elkeseredettség szimbóluma, de még fogadja a vendégeket. Azt azonban faluszerte beszé­lik, hogy a nagyberényiek nem fürdenek a panzió medencé­jében. A falusiak valahogy elke­rülik a panziót. Talán drágáll- ják az ezerforintos belépőt? A polgármester nem hallja a morgolódókat JEGYÉIT ÁRPÁSI ZOLTÁN Tankönyvek, gazdagéknál KEZDŐDIK A TANÉV és Vele együtt a tankönyv-mizéria. Millió példányban nyomják az új könyveket, a szülők számolgatnak, miből fizes­sék ki a csomagonként ó- 24 ezer forintot, mások kérvényt írnak az önkor­mányzatnak, a polgármes­teri hivatalok pedig kasz- szát csinálnak, mennyibe kerül a rászorulók támoga­tása. Jól járnak a tankönyv­írók, a kiadók pláne, a nyomdák végképp. Csak az államkassza kezelője szent­ségei, hogyan gazdálkodja ki az idén hat és fél milli­árd forintra rúgó támoga­tás összegét, s szívják a fo­gukat a szülők: micsoda or­szág és micsoda világ. ha nem ismerném a ma­gyar valóságot, most azt ír­nám, így fest egy gazdag or­szág tankönyvellátása. Ehe­lyett hadd hivatkozzam több, valóban tehetős ország, mint az Egyesült Államok, Hollandia, Németország gyakorlatára. Ott az iskolák megveszik a keménytáblás tankönyveket, épp annyit és olyat, ami a tantárgyak ok­tatásához kell. A tanévnyitó után a nebulók elzarándo­kolnak az iskolai könyvtár­ba és kikölcsönzik a szük­séges köteteket, természete­sen ingyen. A tanév végez­tével ismét zarándokolnak és visszaadják a könyveket. Aki leette, leöntötte kakaó­val, netán telefirkálta az ol­dalakat, kitépett belőlük egy vagy több lapot, azzal kifizettetik az árát. Ahogy elhasználódnak a könyvek, úgy cserélik őket újakra. A piacgazdaság beköszönte, vagyis minimum 17 éve nem értem, miért jó nekünk ez a cirkusz? Azazhogy na­gyon is értem: nem nekünk, a valamikor népnek neve­zett csendes többségnek jó, hanem azoknak, akiknek busás haszna van belőle. Csakhogy kit érdekel már itt a nép? A Sándor jó hely, de a főszakács kétarcú, a pincérnő fáradt étlapozó A siófoki vendéglőben fenségesnek bizonyult a citromos csirkemell, a harcsa azonban a tányéron maradt Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olva­sóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Sándor Vendéglő. A névválasztás világosan mutatja, hogy a siófoki vendégváró hely tulajdonosa, üzemeltetője büszkén felvállalja a produktumot. Tény: a Sándor Vendéglő neve nagyon jól cseng a hasukat szeretők, sőt még az ínyencek körében is. Mostani kóstolásunk élménye azonban fe­lemásra sikeredett. Fából faragott üdvözlő tábla fo­gadja a vendéget. A teraszon koc­kás terítős asztalok, kovácsolt­vas székek, a naptól lambériázott tető véd. Az étlapból megtudhat­juk azt is, hogy már tíz éve díjat kapott a vendéglő a város virá- gosítási versenyében, azóta a He­ti Vüággazdaság értékelése sze­rint bekerültek az ország száz legjobb étterme közé,- s elnyerték a kamara védjegyét, ami szava­tolja a magas színvonalú szolgál­tatást. A hely arcán, a fiatal pin­cérnőn azonban a nyárvégi fá­radtság-fásultság látszott... A kínálat remek; az étlap átte­kinthető, s mindenki találhat benne a fogáravalót. A levesbe kóstolva a vendég rögvest megfeledkezhet a külvi­lágról. A póréhagymából ké­szült, illetve a tárkonyos bárány­ragu, amiket csészében szerví­roznak, nagyon rendben van. Alig drágább, 750 forint a leg­alább félliternyi Újházy-tyúk- húsleves (amiben a cukorborsó roppanós, de az ízek nem simul­tak teljesen össze), s a nyírségi gombócleves (amiben temérdek az omlós húskocka, de keresni kell benne a gombócot). A főételek közül a citromos csirkemell ízlett a leginkább, amit három jó hosszú spárgával és krumplipürével hoztak elénk. Fenséges volt, de tényleg! (Egyébként valamennyi főfogás árába beleszámítják a köretet, igaz, azzal együtt nem olcsó, ál­talában 1990 forintba vagy an­nál is több pénzbe kerül egy adag a másodosztályúnak jelölt helyen.) Finomnak bizonyult még a szűzérmék magyaros mó­don elkészítve; porhanyósra sült a hús, s zabálnivalóak a vékony­ra szeletelt krumplikarikák. A képzeletbeli rangsorban a Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): Nyár végi fáradtság? KÖRNYEZET (1-10 pont): Tiszta, rendezett ÉTEL (1-20 pont): Két arcát mutatta a séf : ? harmadik a milánói spagetti. Nem bolondították túl ízekkel, átlagos; tisztességgel elkészített, de nem nyúlt maradandó kuli­náris élményt. Dyen még nem esett meg velem soha: a tányérban hagytam a hal nagyobbik részét, aztán pedig asztaltársam sem akarta megen­ni. Bár tán furán hangzik, de az volt a bajunk a roston sült har­csával, hogy tömény hal íze volt Vagy tömény tó íze volt? (Esetleg épp ilyennek kell lennie a roston sült harcsának?) Ráadásul az egyik halszelet a háromból jóval sósabbnak bizonyult a többinél. S ami fájt még: sajnos nem iga­zán lehetett kiérezni a kaprot az öntetből, pedig emiatt is választot­tam ezt a fogást A hozzá szervíro­zott zöldségek azonban nagyon fi­nomra párolódtak, szinte közel­harc folyt a zöldbab és az apró ku­koricacső minden falatjáért. Bár semmihez nem passzolt igazán, kíváncsiságból megkós­toltuk az uborkasalátát. Én bi­zony jóval ecetesebben szere­tem; olyan volt, mintha a semle­gesebb ízeket kedvelő német tu­ristáknak készült volna. Gyümölcslé és ásványvíz mel­lé a ház folyó fehérborából is kér­tem három decit, mondván, hogy fröccsöt készítenék belőle. Félli­teres heinekenes söröspohárban szolgálta föl a pincérnő... Amúgy az olaszrizling nagyon finom ízt hagyva csúszott az ételek után

Next

/
Oldalképek
Tartalom