Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-16 / 191. szám
12 In memóriám Simon Ottó Elhunyt egy somogyi költő, Simon Ottó. A fonyódl gimnáziumban tanított matematikát. Hatvanöt évet élt. Versei hosszú évekig csak újságokban, folyóiratokban láttak napvilágot. 1988-ban jelent meg az első verseskötete. Azóta már a nyolcadik is megtalálható a könyvtárak polcain. A Balatonról írt könyve a nyomdában, megjelenését már nem élhette meg. Verseinek zengő muzsikája, mély gondolati tartalma egyre több verskedvelőt azok olvasására készteti. A nagy szegedi költőnk, Juhász Gyula írta egykor, hogy sok költő egész életében szorgalmasan írogatja a verseket abban a titkolt reményben, hogy akad közöttük egy, ami halhatatlanná teszi a nevét. Talán Simon Ottó versei között is az irodalmárok találnak egy ilyet, vagy nem is egyet. Két hete még együtt nyomtuk az ágyat a kaposvári kórházban. Arra kértem, hogy írjon verset a folyóiratnak, melynek én is munkatársa vagyok. Letargikusan válaszolt: „én már nem írok több verset”. Isten veled, Ottó! DR. GAJDA PÁL Hajrá, Szenlpéter! Szülőhelyem Pogányszentpéter futballcsapata negyedszer lett bajnok a Nagykanizsa és környéke II. osztályában. Az alig 500 lelkes falu egykori mezében jómagam is több éven át őriztem a kaput. Úgy vélem - ha kissé megkésve is -, megérdemlik az elismerést. Igen szerény anyagi helyzetük mellett vetekednek hétről hétre a szomszédos Zala falvainak fiataljaival, olyanokkal, mint Hahót, Sand, Zalaszentjakab, s 16 derbiből mindössze kétszer nem szereztek örömet lelkes szurkolóiknak! A Szentpéter hírnevét öregbítő sikerben nagy része volt Hajdinák István „Csicsának”, aki a júliusi bajnoki banketten sok év után elköszönt a szervező-mindenes szereptől. Bennünket jó negyven évvel ezelőtt „Hajrá Szentpéter!”-rel buzdítottak drukkereink, most is ezzel köszöntsék a derék utódokat. DR. NOVÁK FERENC, KAPOSVÁR FÓRUM SOMOGYI HlRLAP - 2007. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK Takarékosságra ösztökélnek. Kaposváron, az autóbusz-pályaudvar szomszédságában található ez a bevásárlóudvar. Az összetöredezett, ütött-kopott tájékoztató tábla azonban inklább elriaszt, mint befelé csalogat. így aztán a megyeszékhely lakói és a vidékről érkezők többnyire elkerülik a jobb napokat is megélt kereskedelmi területet. Az árusok hiába várják a vásárlók rohamát, érdemes lenne utánanézniük: miért kerülik el őket? Olyan lehetnék, mint a többiek Ábel vagyok, ötéves kisfiú. Autistának mondanak a felnőttek. Nem tudom, mi az, csak azt, hogy sokszor nem értem, mit akarnak tőlem a nagyok. Három testvérem van - ők nem olyanok, mint én. Szeretnék egyszer óvodába járni, játszani a többiekkel. De én hiába szeretem őket, mégis ijedten húzódnak el tőlem. Másképp játszom, mint ők. Úgy tűnik, nem értenek meg engem. Autista vagyok - nem tudom, ml ez. Csak azt tudom, hogy szeretnék olyan lenni, mint a többiek. Meggyógyulhatnék, ha a szüleim ki tudnának vinni Kínába vagy Ukrajnába - őssejtbeültetésre. Ott kijavítanák a fejemben a kárt, amit az oltóanyaggal beadott higanyalapú tartósítószer (thimerosal) okozott. Beteg lettem tőle, mert szervezetem nem volt képes elviselni a felhalmozódott „mérgeket”. Hogy kivigyenek, a szüleim szerint ez nagyon nehéz dolog, egyedül ez nem megy nekik. Tudják, hogy gyógyulni szeretnék, hiszen náluk jobban senki sem ismer, ... ezért szánták rá magukat erre a levélre. Most megkeresnek minden jóérzésű, segítőkész embert, aki fájdalmukat átérezni képes, és kérik, hogy ha lehet, anyagilag is támogassa törekvésünket. Én bízom a szüléimben, és bízom az emberekben is, hogy nem mondanak le rólam, és segíteni fognak. PALÁSTI SZABÓ JÁNOS Visszafoglaltuk a Balatont idegenforgalom A szállásadók megfordították a zimmer frei-táblát Nagyon érdekes és jogos eszme- futtatást olvastam a Somogyi Hírlapban a mezőgazdasági termelők elégedetlenségével kapcsolatban - gondolva az állami támogatásra, annak mértékére, ami arra kényszerített, hogy hosszas morfondírozás után tollat, illetve gépet ragadjak, és a régóta bennem lévő gondolatokat megosszam a kedves Olvasókkal. Közel húsz éve Idegenforgalmi vállalkozó vagyok, és megértem már szebb napokat is, amikor még tombolt az idegenforgalom és tisztes megélhetést biztosított az abból származó jövedelem. Aztán jöttek azok az idők - 2000-2005 -, amikor a Balaton kiürült, hol azért mert egyesült Németország, hol azért mert jött az angolnavész, majd elfogyott a víz a Balatonból. Ebben az időszakban több vállalkozás csődbe ment, olyan is, akit mindig irigyeltem, hogy a Balaton körül a szállások jelentős részét a turisták nála foglalták le. Hajszálon múlt, hogy nem kellett bezárnom az utazási irodámat. No, ezt nem azért írom, hogy sajnálkozzanak rajtam, csupán a véleményem könnyebb megérthetősé- ge végett. Szóval a lényeg: az elmúlt években, amikor a turisták elkerülték a Balatont, sem én, sem kollégáim nem mentek tüntetni a Parlamenthez, hogy az állam támogassa a csőd szélén lévő vállalkozásokat. Ekkor jött a nadrágszíj-szisztéma és a gondolkodás, hogy mivel lehetne - csak részben is - pótolni a kiesett jövedelmet. Mára eljött az az idő, amikor azt mondjuk, hogy ennyi vendég a Balatonnál már legalább tíz éve nem volt. Igaz, hogy megváltozott az összetételük olyformán, hogy a németeket felváltotta a magyar vendég. A „cimmer feris” táblát átfestettük, megfordítottuk, és már az van rajta, hogy „SZOBA KIADÓ”. Most örül a lelkem igazán. Hurrá, visszafoglaltuk a Balatont! Visszatérve a mezőgazdasági támogatásokhoz, természetesen egyetértek azzal, hogy támogatni kell az adófizetők pénzéből a nehéz helyzetbe került mezőgazdasági vállalkozókat. (Mi idegenforgalomból élők ilyet még nem kaptunk.) Kérdésként merül fel bennem, hogy amikor rendkívüli jó időjárás mellett rendkívül jó termést tudnak betakarítani, akkor talán visszafizetik az államnak a közpénzből kapott támogatást. Véleményem szerint ez lenne a logikus. Ekkor talán más adófizető is szívesebben értene egyet a támogatás rendjével. NÉV, CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN! Félretájékoztatás! Boglárlelle több mint tizenöt éve nem létezik, de Kaposváron ma is makacsul hirdeti ez az útbaigazító tábla Az olvasói leveleket szerkesztett formában közöljük. Nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Levelet nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Vélemény: a Kőröshegy! Völgyhíd átadásának margójára a politika közbeszólt Marczali Tamás, Kőröshegy polgármestere köszöni az építőknek a maradandó értéket Az ország teljes lakossága körében is ismert, hogy 2007. augusztus 8-án átadták az M7-es Balatonendréd és Balatonszárszó között megépült, közel 15 kilométeres szakaszát. Ennek a szakasznak része a Kőröshegyi Viadukt vagy más néven a Kőröshegyi Völgyhíd. Sajnálatos tény azonban, hogy az amúgy kritikán aluli szervezésnek köszönhetően a minden emberi jóérzést nélkülöző avatási ceremónia alatt erről még csak említést sem tettek. Azért az avató miniszter, kistérségi elnök (ha már lehetőséget kapott) legalább azt megemlíthette volna, hogy a Kőröshegyi Völgyhíd miért kapta éppen pont ezt a nevet. Megemlíthették volna, hogy a község - amely kis kivétellel bűnbakként került beállításra - maga tette lehetővé 2004-ben az építkezés megindítását. Sokak szerint nem kis áldozatok árán tette ezt a település akkori vezetése, hiszen 2,5 milliárd forintról mondtak le. Ennyibe került volna ugyanis a soha el nem készülő elkerülőút megépítése. Az átadott autópálya-szakasszal érintett Balaton-parti települések egynémelyike önfeledten ünnepelte a forgalom megindítását. De vajon gondol- tak-e közben arra, hogy kinek, A kőröshegyiek büszkék arra, hogy hozzájárultak a híd létesítéséhez kiknek is köszönhető a parti települések kamionforgalom alóli felszabadítása? Ugyanis őket elkerüli a megépült pályaszakasz. Nem kell hallgatniuk, szagolniuk... mindazt, ami „építészeti remekmű”. Higgyék el, nem a sértettség beszél belőlem, hiszen mint Kőröshegy község 2006 októberében megválasztott, újdonsült polgármestere, nem szereztem érdemeket sem az építkezés beindításának lehetővé tételében, sem annak megvalósulásában. A politika ismét közbeszólt! Hisz tudjuk, a politika sok esetben érdemtelenül is képes embereket, csoportokat felemelni és akár a sárga földbe döngölni. De ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a nagybetűs politika sem tévedhetetlen. Aki az avatóünnepségen ott volt, vagy látta az eseményről készült tudósításokat, az erről maga is meggyőződhetett. Én, mint a völgyhídnak otthont adó település vezető embere, szeretném utólag kiköszörülni a csorbát, természetesen már amennyire lehet. Szeretnék köszönetét mondani azoknak a melósemberek- nek, akik az érdemi munkát végezték. Nevek nélkül és mindenkinek, a segédmunkástól a vezetőkig. Valóban nagyot és remélem, maradandót alkottak. Szeretném megköszönni a településünkön élő embereknek az építkezés megkezdése óta tanúsított türelmét, amely- lyel a kényszerű kellemetlenségeket viselték és viselik még pár hónapig. Büszkén mondhatom, településünk nem szorul rá arra, hogy mások sikereiből kovácsoljon. magának - akár érdemtelenül is - politikai tőkét, múlandó erkölcsi sikert, hisz van a településnek számos értéke a völgyhídon kívül is. Remélem, hogy ebben a völgyhí- di kavalkádban a településünkre látogatók ezt is felfedezni vélték. MARCZALI TAMÁS POLGÁRMESTER
