Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-14 / 189. szám

Nem akar meggazdagodni a főváros az útdíj bevezetésével Egyre gyakrabban esik szó a világ nagyvárosainak riasztó közlekedési helyzetéről. A kör­nyezetszennyezés és a zajterhe­lés miatt néhány metropolis (London, Szingapúr) már döntött arról, hogy korlátozza az autó- forgalmat. Ennek egyik eszköze az útdíj, amelynek bevezetésé­ről Milánó, Bécs, München, Tori­no és Helsinki mellett már Buda­pest is gondolkodik. A főváros útjait ugyanis nem lehet tovább terhelni. A zsúfolt­ság nem csupán a budapestiek rovására írható, és az útdíj sem csak őket sújtaná majd. A várost elkerülő körgyűrű hiányos, mű­ködő szakaszai pedig képtelenek elvezetni a növekvő forgalmat. Ez az oka annak, hogy a sze­mélyautóval érkezők gyakran a ■ Ha lesz is útdíjrendszer Budapesten, a bevezetése 2010 előtt biztosan nem várható. várost átszelve igyekeznek elér­ni úti céljukat. Az ingázók szin­tén terhet jelentenek, és a fővá­rosiak is szívesebben autóznak a tömegközlekedés helyett. Az útdíj bevezetésének célja nem a városi büdzsé gazdagítása, hanem az átmenő forgalom visz- szaszorítása, illetve a Belvárosba érkezők autózási szokásainak megváltoztatása. Egy korábban végzett európai uniós kutatásból kiderült, hogy a fizetős belváros elképzelése hozná a hozzá fűzött reményeket. A Transman Kft. ál­tal összeállított terv szerint a Bel­várost, illetve az ott található Du- na-hidakat csak térítés ellené­ben használhatnák az autósok. A 2003-ban publikált tanulmány ugyan 1998-as árakon számol, de a becslések szerint hétmil- liárd forintot hozna a fizetős rendszer. Kérdés, hogy a bevé­telből a tömegközlekedést fej­lesztené-e a város. A szakemberek állítják: az út­díj nem jó megoldás, ez csak az utolsó eszköz. A szolgáltatásokat kell tökéletesíteni, hogy megvál­tozzanak a közlekedési szokások. A megoldások közé tartozik az MO-s körgyűrű befejezése, a tö­megközlekedés és a kerékpárút­hálózat fejlesztése. Budapesten a Rákóczi út-Andrássy út-Hegyal- ja út tengely átalakítása is fontos, hiszen most ezen közlekedik az ország keleti feléből a Dunántúl­ra tartó autósok többsége. bánt Dugó: az Erzsébet híd is fizetős lesz? Tiida: úgy jó, ahogy van nissan A No te és a Qashqai után elkészült az új kompakt autó Jól áttekinthető, egyszerű dizájn Az ülések oldaltartása is kitűnő TIIDA A Nissan Tiida a hagyományos, ugyanakkor elegáns formákat kedvelő vásárlók igényei szerint készült A részletek finoman kidolgozottak Legutóbbi modelljeivel sok új vásárlót szerzett magának a Nissan, a radi­kális változtatások viszont a konzervatívabb vevőket eltántoríthatják. A Tiida nekik készült: tágas, ké­nyelmes családi autó. Árvay N. Tivadar Bejöttek a Nissan merész tervei, a Note és a Qashqai a várakozá­soknak megfelelően vásárlók tö­megét csábította át más márkák­tól. A japán cég mégsem akart a saját csapdájába esni, és a Nis­sanhoz egyéb okból hű vásár­lóit elveszíteni. Az Almera és a Primera kedvelői ugyanis első­sorban a megbízhatóság és a konzervatív vonalak miatt ra­gaszkodnak a márkához. Az ő igényeiket elégíti ki az új Tiida, amely pont az, aminek látszik: kényelmes, tágas és jó minőségű családi autó megfizethető áron. A négymilliós alapárért 1,6 li­teres benzinmotorral szerelt au­tót vihet haza a vásárló. Mind a négyajtós szedán, mind pedig az ötajtós lejtős hátú kivitel a ha­gyományos, három részre tagolt karosz- széria korszerű meg­valósítása. Az emlí­tett erőforrás mellett egy erősebb, 1,8-as benzines és egy másfél literes dízellel is ren­delhető a típus. Utóbbiakhoz az alapkivitelben hatfokozatú kézi váltó, a kisebbik benzineshez pedig ötfokozatú manuális vagy négyfokozatú automata tartozik. A Tiida a Note padlólemezét és futóművét örökölte, és bár kisebb a „menedszerautók” megszokott méreténél, mégis azokhoz illő ké­nyelmi szintet és bel­ső teret kínál. A C kategóriába sorolt jármű a 2600 milli­méteres tengelytáv­nak köszönhetően a D osztályos modellek - Audi A4, Renault Lagúna, Volkswagen Passat - térkínálatával is versenyezhet. Az ülések mérete mellett a cso­magtartó befogadóképessége is nagyobb a megszokottnál. ■ Négymilliós alapárért jól felszerelt autó. A Tiida megfizethető áron kínál japán minőséget Osztottan dönthető hátsó támlák Nissan Tiida 1.6í Összlökettérfogat (cm3) 1598 Hengerek/szelepek száma S4/16 Max. teljesítmény kW/LE 81/110 Csomagtér (1) 300-500* Üzemanyagtank (1) 52 Max. sebesség (km/h) 186 Átl. fogyasztás (1/100 km) 6,9 C02 kibocsátás (g/km) 165 Az autó felszereltsége káprá­zatos: színes képernyős műhol­das navigáció, klímaberendezés, bőrkárpit, automatikus fényszó­ró és ablaktörlő, xenon fényszó­ró, bluetoothos telefonkapcsolat és négy vagy hat légzsák rendel­hető hozzá. A biztonságról blok­kolásgátló, fékasszisztens és me­netstabilizáló gondoskodik. Kár, hogy ez utóbbi nem szériatarto­zék: a vásárlók előbb választa­nak ennyi pénzért kényelmi ext­rát, mint életmentő felszerelést. A Tiidában nincs semmi kü­lönleges. Teljesen normális autó. Berendezései megbízha­tóan és precízen működnek, menet közben nincsenek gya­nús zörgések, a futóműve ké­nyelmes rugózást és tökéletes útfekvést biztosít. Az európai piacra szánt mo­dellek Mexikóban készülnek, de gyártják japánban és Thai­földén is. Megjelenésével az Al- merát nyugdíjba küldte a gyár, és a Primerából is jóval keve­sebb készül ezután. HÍRSAV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái ► KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Vásároljon Autó Bildet augusztusban is! izomtörpék: a kiskategória harapós modelljeinek össze­hasonlítása. Ötven év a föld alatt: előkerült egy elásott Plymouth Belvedere, és le­teszteltük a BMW M3-ast. Új VW Passat nehéz terepre elkészült a Volkswagen szabadidős Passatja. A Néeza névre keresztelt modell terepen is helytáll. Az emelt hasmagasságú Passat kombi gyártása jövő­re indul, és elsőként a kínai piacon mutatják majd be. Az európai változat kisebb átalakításokkal valamivel később kerül a szalonokba. A nők megfontoltak, a férfiak törtetnek tévedés, hogy a nők rosz- szabbul vezetnek - derült ki egy felmérésből. A szebbik nem tétovázásának inkább a megfontoltság az oka. A statisztikák szerint bal­esetet a férfia’ zenvednek gyakrabban, mert nekik a testi épség kevésbé fontos, mint a gyors előrejutás. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.keggel.hu Monumentális mozgó paloták a Formula-1-ben fényűzés A boxutcában mindig a konyha épül fel elsőként, és azt bontják le utoljára A Forma- 1-es futamok előtt nagy a sürgés-forgás a pályák mellett. A kamionok egymás után érkez­nek, és transzformerekként ala­kulnak át luxusszállókká. Egy ilyen motorhome sokat elárul a csapatokról. Az istállók saját ar­culatukhoz alakítják ezeket. A McLaren Mercedes főhadi­szállását például 15 kamion szál­lítja. Ebből hét jármű az épület, a többi a bútorokat és a kiegészí­tőket rejti. Üvegpalotájukat 20 ember építi fel, és ugyanennyien üzemeltetik. A háromszintes épületben alul étterem van, Alonso és Hamilton pihenőszo­báival, odafónt dolgozók, tárgya­lók és bár. Az 50 plazmatévéből kettő a konyhában vibrál, ami Ha kell, arréb tolják. A McLaren Motorhome hét kamionból változik át. nem véletlen: a szakács a csapat megbecsült tagja. Csakúgy, mint a BMW vagy a Bridgestone otthonában. Előbbi méltó ellenfele a McLaren-ház- nak, méretei hasonlóak, formája a BMW X5-ös hűtőmaszkjára ha- jaz. Odabent csak két szint van, mert a szellős tereket szeretik. Az utazó cirkusz csapatainak sok a rejtegetnivalójuk, egy do­log azonban nem titok: elsőként a konyhát üzemelik be, és ez a kamion csukódik össze utolsó­ként. Egy év alatt csapatonként legalább 5000 reggelit, ebédet és vacsorát szolgálnak fel, mert mint mondják, aki távol van az otthonától, szívesen vigasztaló­dik a jó falatokkal. ■ Árvay Évi hatvanezer gumi a bridgestone inkább a föld­szinten terjeszkedik. Kellenek a szerelőműhelyek, hiszen egye­düli beszállítóként ők látják el gumikkal az összes verseny­autót. Évente 100 millió dollárt (18 milliárd forint) költenek a Forma-1-re. A versenyzők 60 ezer abroncsot koptatnak el szezononként, ebből a Hunga- roringen 2200 fogyott. Az istál­lók a felniket adják, a gumit a Bridgestone emberei szerelik. Száraz és vizes abroncsaikból négyet ajánlanak a pálya minő ségétől függően, ebből választ­ják ki a mérnökök, hogy melyik­kel induljanak a versenyzőik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom