Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-14 / 189. szám
6 2007. AUGUSZTUS 14.. KEDD GAZDASÁG HÍRSÁV Szerdán ismét csökken a benzin ára öt forinttal csökkenti a benzin nagykereskedelmi árait szerdától a Mól, a gázolaj ára változatlan marad - értesült a portfolio.hu. A benzin átlagára így 285 forint körül alakul. Késésben a Temesvár és Arad közötti sztráda jövő tavasszal kezdődhetnek el az Arad-Temesvár autópálya-szakasz építési munkálatai. Ennek része az Ara- dot elkerülő 12 kilométeres szakasz, illetve az Aradot Temesvárral összekötő 32 kilométeres rész. Korábban arról volt szó, hogy az autópálya építését még az idén megkezdik, és várhatóan 2009 végére befejezik. Öt év múlva nyílna az első űrszálloda A Reuters szerint 2012-ben nyit a Galactic Suites sok- csillagos űrszálloda. Az utazásért körülbelül négymillió dollárt, mintegy egymilliárd forintot kell majd fizetni. Az űrszállodát tervező vállalat iránt japán, amerikai és az Arab Emirátusok befektetői is érdeklődnek. Becslések szerint mintegy 40 ezer potenciális utazóval számolhatna az első űrvendéglátó. Csökkenhet a távfűtés ára piacnyitás Évente ötvenezer forintot is lehet spórolni a költözéssel Egy átlagos, 52 négyzetméter területű, kétszobás, havi 4 köbméter meleg vizet fogyasztó lakás éves távfűtési számlája. A távfűtési számla a havonta fix összegű alapdíjból, illetve a fűtési szezonban az elfogyasztott hő díjából áll. (forint/év, áfa nélkül) 192260 FORRÁS: MATÁSZSZ -ElIROPRESS GRAFIKA Több nagyvárosban is csökkent a távfűtés ára, miután a gázliberalizáció miatt a szolgáltatók egy része már a szabadpiacon vásárolhatja meg - a most kedvező árú - nyersanyagot. Pécsett, Sopronban és Kaposvárott kell a legtöbbet fizetni a távhőért, Egerben, Szolnokon és Győrött a legolcsóbb. Németh Márk Nyolc százalékkal csökkent Egerben a távhő díja, miután a szolgáltatást működtető, önkormányzati tulajdonú Evat Zrt. a gázpiac liberalizációjának köszönhetően immár a szabadpiacon szerzi be a szolgáltatás biztosításához szükséges földgázt. A hődíj mérséklését az energia- hordozó világpiaci árának csökkenése, illetve a kedvező fo- rint-dollár-árfolyam tette lehetővé. A szabadpiaci beszerzés áldásos hatását más nagyvárosokban is a saját pénztárcájukon tapasztalhatják a fogyasztók. Szolnokon is csökken a hődíj, míg Szegeden az év eleji áremelést mérsékelte a gázpiaci nyitás. Országos távhődíj-csökkenési hullámról azonban egyelőre nem beszélhetünk. „Csak azokban a városokban mérséklődhet a távfűtés díja a gázpiaci liberalizáció következtében, ahol a szolgáltatók vásárolják meg a hő előállítására szolgáló gázt a szabadpiacon” - magyarázta lapunknak Csonka Tibor, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (Matász) alelnö- ke. Sok helyen ugyanis a szolgáltatók már eleve a fűtésre használt forró vizet veszik meg és nem a gázt. így nem tudják érvényesíteni a gázpiaci verseny által szült nyersanyagár-csökkenést a hődíjban - magyarázta. Egerben az előző eset állt fent, ezért csökkenhetett a tarifa. egy átlagos lakás gőzfűtési költségénél 40 százalékkal magasabb a távfűtési számla. A nagy eltérést a szakemberek azzal magyarázzák, hogy a távhőszámla tulajdonképpen három szolgáltatás díját tartalmazza: a fűtését, a meleg vízét és a meleg vízhez használt hideg vízét is, míg a gázfűtésű lakásokban ténylegesen Évente akár 50 ezer forintot is spórolhatunk a távfűtésen, ha másik városba költözünk. Óriásiak ugyanis a különbségek az országszerte fizetendő távhő■ Egyáltalán nem biztos, hogy a nagyobb városokban, ahol olcsóbb az előállítás, kevesebbet kell fizetni a fűtésért. tarifák között. A Matász adatai szerint Pécsett a legdrágább a távfűtés: egy átlagos, 52 négyzetméteres lakás esetén évi 192 ezer forintba kerül. A két legolcsóbb városban, Szolnokon és Győrött ugyanerre évi 152 ezer, illetve 141 ezer forintot kell költeni. csak az elhasznált hő után kell fizetni. A TÁVHŐSZÁMLA alapdíját (általában a fűtési díj 30-50 százaléka) ráadásul akkor is kell fizetni, ha kint kánikula van. A díj ugyanis két összegből tevődik össze, ezek egyike a fix mértékű, havonta fizetendő alapdíj (korábbi nevén rendelkezésre állási díj). Ez fedezi a A teljes piacnyitás után a politikának a jövőben már csak helyi szinten lehet beleszólása az energia fogyasztói árába az ön- kormányzati tulajdonban lévő távhőszolgáltatókon keresztül. A hődíj - a piaci versenyen túlmenően - nagyrészt ma is helyi politikai kérdés: az, hogy hol mennyit kell fizetni, leginkább azon múlik, miként gondolkodik erről az önkormányzat. A költségek a döntést csak részben befolyásolják, ráadásul a struktúra átláthatatlan. Egyáltalán nem biztos, hogy a nagyobb városokban (ahol a több fogyasztó miatt elvben kisebb a távhő előállításának költsége) olcsóbb a szolgáltatás: Budapesten éppenséggel az egyik legmagasabb az ár. szolgáltató állandó kiadásait, egyebek között a működési költségeket, a csövek használatát és a karbantartást. az alapdüra tevődik rá szezonban a szolgáltatás tényleges hődíja, amit a felhasznált hő után kell fizetni. Ezt épületenként mérik, az összeget pedig elosztják a lakások között, általában méretarányosan. A többféle szolgáltatás miatt kerül jóval többe távhővel fűteni A nyaralás idejére is köthető casco biztosítás Határozott időre arányosan akár négyszeres díjat is kell fizetni Magyarországon tíz autóból háromnak van casco biztosítása, ennek főleg anyagi okai vannak: a legtöbb tulajdonos nem tudja, vagy nem akarja kifizetni. A biztosítás nélkül furikázó mintegy kétmillió autó tulajdonosának is van arra lehetősége, hogy rövi- debb külföldi utazása idejére biztonságban tudhassa a kocsiját anélkül, hogy mélyen a zsebébe kellene nyúlnia. Lehet csupán egy meghatározott időszakra, így a nyaralás időtartamára is cascót kötni. „Mindennek leginkább rövi- debb külföldi utazások esetében van jelentősége, amikor az autós legalább a számára ismeretlen helyen, a hosszú út alatt beköA rövid útra kötött biztosítás feltételei megegyeznek a cascóéval, a díj nem vetkező káreseményekre szeretné biztosítani autóját a nyugodt nyaralás érdekében” - hangsúlyozza Buczolich Antónia, a CLB Biztosítási Alkusz ügyvezető igazgatója. Határozott idejű casco biztosítások egy- és kéthetes, illetve egy hónapos időtartamra is köthetők. A feltételek szinte mindenben megegyeznek a teljes körű cascóéval. A díj persze túlszárnyalja az éves biztosítási költség időarányos mértékét (egy hétre körülbelül négyszeres, egy hónapra két-háromszoros a különbség). Ugyanakkor a határozott idejű biztosítás kedvező megoldás azoknak, akik nem kívánják, vagy nem tudják az éves díjat megfizetni. ■ Z. H. Felső határral szabna gátat a kormány az uzsorakamatoknak Jogszabály határozza meg a jövőben az uzsorakamat fogalmát, a költségvetési törvény pedig évente meghatározza majd a jogszerűen kiköthető kamat felső mértékét. Ezt vagy abszolút értékben, vagy a jegybanki alapkamat függvényében állapítanák meg - közölte tegnap kormány- szóvivői tájékoztatón Gaál Gyula, a lakossági banki szolgáltatások javításáért felelős miniszterelnöki megbízott. A szükséges változtatásokat előkészítő munkacsoportok nyolc témakörben fogalmaztak meg javaslatokat. A dokumentum egyaránt tartal■ Vagy abszolút számot szabnának, vagy a jegybanki alapkamathoz kötnék a kamatplafont. máz önszabályozó lépéseket a bankok, valamint jogszabályi változtatásokat az állam részére. A bankoknak a jelenlegi THM (teljes hiteldíjmutató) helyett egy pontosabb és szabályozottabb számot kellene közölniük a hitelek díjairól, emellett az ügyfeleket egyénre szabottan kellene tájékoztatniuk - magyarázta Gaál. Ugyancsak előírnák, hogy a bankok a futamidő alatt nem módosíthatnák az előtörlesztési feltételeket. A kormány feladata a pozitív adóslista bevezetésének és a hitelintézeti törvény módosításának előkészítése. Az erről szóló csomagban a teljes körű lakossági hitelnyilvántartás bevezetése, a bankváltás megköny- nyítése, a hitelkiváltás, az egyoldalú szerződésmódosítás költségeinek mérséklése szerepel. Jelenleg gondot okoz a hitelfelvevőknek például az, hogy az államilag támogatott lakáshitelek támogatott részét nem lehet hordozni, így a bankok a futamidő végéig magához láncolják ügyfeleiket. Az intézkedések fő célja, hogy versenyt generáljanak a magyar lakossági banki piacon. Gaál szerint jelenleg csak a lakás- és a fogyasztási hitelek területén van igazi verseny. A bankszövetség támogatja a javaslatot, mert a tisztább, átláthatóbb piac a hitelintézeteknek is érdekük - közölte a miniszterelnöki megbízott. A javaslatok hamarosan a kormány elé kerülnek. ■ D. N. Munkaerőhiánytól szenved a cseh cégek többsége Nem talál dolgozót a cégek háromnegyede Csehországban - írta a Hospodárské Noviny. A cseh napilap egy felmérés eredményére hivatkozik, amelyet a cseh gazdasági kamara készített 1900 csehországi cég tapasztalatai alapján. A megkérdezett ipari üzemek 88 százaléka állította: szüksége lenne új alkalmazottakra. A Siemens és a Skoda képviselői is azt mondták, hogy jelenleg mintegy 500 szakképzett munkaerőre lenne szükségük. Hiány van kamionvezetőkből és általában gépkocsivezetőkből, elárusítókból, valamint számítógépes szakemberekből. A cégek harmada tervezi külföldiek foglalkoztatását. ■ MK .................... HH A Hírsávot a KÜSStámagaija.