Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-10 / 186. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 10., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 5 Újabb harminc karperec mentheti meg az idősek életét Kaposváron Kaposvár példáját követik díj A családbarát önkormányzatokat a nagycsaládosok jutalmazták A már meglévő negyven mellé több mint kétmillió forint érték­ben újabb harminc házi segítség- nyújtó jelzőkészüléket vásárol a kaposvári önkormányzat. A vá­ros ezzel igyekszik az egyedül élő idős, beteg emberek bizton­ságérzetét javítani, a felmerülő krízishelyzeteket elhárítani. ■ A harminc új készü­léket augusztus vé­gén telepítik majd a szakemberek.- 2004 óta működik Kapos­váron a házi segítségnyújtó jelzőrendszer - mondta el a Somogyi Hírlapnak Vörös Gyu­la népjóléti igazgató. - A lé­nyege, hogy harminc perc alatt a nap bármely szakában a segítségre szoruló lakásába érkezik a gondozó, ha jelzés érkezik a Liget otthonban lévő központba. Az idősek leggyak­rabban akkor használják a karjukra erősített jelzőt, ha el­esnek, rosszul érzik magukat, esetleg bepánikolnak. Ám a két és fél év alatt olyan is volt, hogy életet mentett a karperec. A harminc új készüléket au­gusztus végén telepítik a szak­emberek. Aki úgy érzi, szüksé­ge van a jelzőre, a Béke utcai gondozási központban jelent­kezhet. Nemcsak idős, hanem mozgásában korlátozott sze­mély vagy házaspár is igényel­heti a készüléket, amennyiben mindketten rászorultak. roly. - Természetesen jó látni azt, hogy egy sikeres kezdemé­nyezés nem áll meg a város ha­tárában. Ugyanakkor felhív­nám a figyelmet, hogy nagyon fontos kérdésről van szó, és ép­pen ezért nagy a döntéshozók felelőssége. Naponta halljuk a hírekből, hogy egyre kevesebb gyermek születik, egyre rosz- szabbak a kisgyermekes csalá­dok életkörülményei. Miköz­ben közmegegyezés van arról, hogy ezen változtatni kell, lát­juk, hogy a kormányzat folya­matosan szünteti meg a gyer­mekes családok kedvezménye­it. Úgy gondolom, hogy ilyen helyzetben nekünk, polgár- mestereknek és önkormányza­ti képviselőknek kell jó példá­val elöl járni. Meg kell mutat­nunk, hogy igenis fontos kér­dés számunkra a kisgyerme­kes családok helyzete, és ezért nemcsak beszélni, hanem cse­lekedni is hajlandóak va­gyunk. Szita Károly polgármester hozzátette azt is: elárulha­tom, hogy vannak újabb ja­vaslataink is, amelyek újabb segítséget nyújtanak a csalá­doknak, a fiataloknak, ame­lyek további lehetőséget bizto­sítanak a gyermekeinknek. Az előkészítés lassan befejeződik, és rövidesen a város polgárai is megismerhetik azokat. Remé­nyeim szerint azok is követés­re találnak más magyarorszá­gi városokban is. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete két évvel ezelőtt, 2005-ben hozta létre a Család­barát Önkormányzat Díjat an­nak érdekében, hogy támogas­sa, követendő példaként be­mutassa azokat a jó gyakorla­tokat, amelyeket a helyi ön- kormányzatok a családok ér­dekében folytatnak. Az idei esztendőben Sopron és Szolnok is e nemes kitün­tetésben részesült, amiatt, hogy a gyesen, gyeden lé­vő kismamák számára a helyi tömegközlekedési eszközök használatát ingyenessé tette. A két város vezetése nem tit­kolja, hogy Kaposvár példáját kpvették. A díj kapcsán Szita Károly- tól, Kaposvár polgármes­terétől azt kérdeztük: milyen érzés látni, hogy más városok is követik Ka­posvár példáját?- Büszke vagyok rá, hogy a szolnoki és a soproni önkor­mányzat családokat segítő in­tézkedéseinek mi voltunk az Ötletadói - mondta Szita Ká- Szita Károly: büszke vagyok arra, hogy mi voltunk az ötletadók Sopron és Szolnok is követte Kaposvár példá­ját: a gyesen és gyeden lévő kismamáknak in­gyenessé tették a helyi tömegközlekedést. Munkatársunktól Még két darab kerül színre Szentjakabon Kiadók a pécsi férőhelyek pályázat Augusztus 22-éig várják a hallgatók igényeit Észrevételeket várnak a város szabályozásához A tízéves Füred Rock Szín Kör előadásában láthatják majd az érdeklődők tizedikén, pénte­ken a szentjakabi romoknál a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt. Az előadás este kilenc órakor kezdődik. Jövő csütörtökön a Déryné Vándorszíntársulat előadásával zárul a nyári esték rendezvény- sorozata. Este kilenc órától te­kinthető meg Világvégkiárusí­tás címmel egy groteszk jövőidé­zés sok zenével. Már pályázhatnak a kaposvári la­kóhelyű, felsőoktatási intézmé­nyekben tanuló hallgatók a pécsi kollégiumi férőhelyekre és albér­leti támogatásra. A kaposvári pol­gármesteri hivatal szociális és gyámügyi irodáján augusztus 22- éig várják a pályázatokat. Buniné Battyányi Beáta, az iroda főmunkatársa elmondta: azok a kaposvári állandó lak­hellyel rendelkező, felsőoktatási intézmények nappali tagozatán tanuló diákok nyújthatják be tá­mogatási igényüket, akiknek családjában az egy főre jutó jöve­delem jelenleg nem haladja meg az 54 ezer 260 forintot. A diákok félszáz pécsi kollégiumi férő­helyre pályázhatnak. Azok, akik ezekről lecsúsznak, számíthat­nak havi ötezer forintos albérle­ti támogatásra. Utóbbira az idén 6,5 millió forintot fordít a város. Döntés augusztus utolsó heté­ben lesz, így szeptemberben már költözhetnek a diákok. Buniné Battyányi Beáta: a szociális irodában várjuk a pályázatokat A kaposvári közgyűlés döntött arról, hogy Kaposvár szabályo­zási tervén csaknem hatvan he­lyen kell módosítást végrehajta­ni. Az első tizenkét helyszínt il­letően nemrégiben elkészült a módosítás, amelyet közszemlé­re helyeztek ki a városháza föld­szintjén. A tervvel kapcsolatos észre­vételeket augusztus 30-áig vár­ják a főépítészi irodában, vagy faxon az 501-520-as telefonszá­mon, illetve a foepitesz@kapos- var.hu e-mail címen. ÖSSZEÁLLÍTÁSUNK KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT F'SZARKA Ígéret van, papír nincs sinkovics László marcali olvasónk korábbi munka- viszonyának elmaradt iga­zolását várja a mai napig. 2006. augusztus 15-től a Szent György Security al­vállalkozója, a jánoshidai Trend Boys Bt. biztonsági őrnek alkalmazta az egyik marcali nagyáruházban. Létszámleépítés miatt idén január 8-án felmond­tak neki. Azóta többször is kérte a céget, hogy ad­janak neki az ott töltött munkaviszonyáról igazo­lást. Ezt minden egyes te­lefonhívásnál megígérték neki. De már több mint fél éve, hogy ennek elle­nére semmilyen papírt • sem kapott. Kötelező a szállítás MEZŐCSOKONYAI OLVASÓNK nehezményezi, hogy tele­pülésükön több pénzt kell fizetni a szemétszállításért, mint a szomszédos község­ben. Azt sem érti, hogy mi­ért szükséges hetente el­vinni a szemetet, amikor az ő esetében bőven elég lenne kéthetente is. Sőt, egyáltalán nem igényelné a hulladék elszállítását, mert meg tudja oldani a meg­semmisítését. Decsi József polgármester elmondta, hogy eddig a la­kosság szemétszállítási dí­ját az önkormányzat fizet­te. Az anyagi helyzetük azonban a jövőben ezt nem teszi lehetővé. A sze­métszállítás díja egysége­sen, mindenki számára in­gatlanonként 828 forint. Másik településen lehet, hogy olcsóbb, de ott vélhe­tően más adó magasabb. Arra nincs mód, hogy bár­ki „eltüntesse” a szemetét. Ha a szabadban elégeti, il­letve más módon szabadul meg tőle, akkor szabály- sértést követ el. Krumpliszívre lelt a kertben szenvedély Húszkilónyi is megterem egy bokor alatt Sovány Jánosáé szenvedélye­sen keresi kaposfüredi kertjé­ben az érdekes formájú krump­likat. Csütörtökön hajnali ne­gyed hatkor kezdte a munkát, s negyed tízkor talált a szív ala­kú burgonyára.- Édesapám azt tanácsolta, hogy ezt a fajtát minden évben rakjam el, és én így teszek - mondta a jó kedélyű, 67 éves asz- szony. - Egy bokor alatt húszki- lónyi is megterem. Engem pedig hajt a keresés ösztöne; leltem már olyat is, ami nyolcast fór- _ máit Úgy kezelem a kapát, hogy 5 ne sértsek meg egyetlen gumót 1 sem. Ebből a fajtából minden | étel finom, de leginkább hús 2 mellé való sütve, mert roppanós. Sovány Jánosnét hajtja a keresés ösztöne, hogy érdekes gumót találjon O LVAS ÓI Ü Z E ^ T E K Hl * HHI SMS: 20/968-9444 GAZDÁLKODÓK. Egyetemista! Egyetértek veled, de el kéne gon­dolkodni az illetékeseknek, hogy könnyebb egy jól gazdálkodó em­berből egy gyengén képzett por­tást csinálni, mint egy jól képzett portásból egy gyenge gazdálko­dót. Ez nem megfordítható. Aki el­szokott a mezőgazdasági munká­tól, az többet az életben nem fog neki. De tisztelet azoknak, akik megcáfolnak és jó gazdálkodók lesznek. Dezső. * Virágzó mező- gazdaság! Kis falunkban az oszt­rák érdekeltségű szarvasmarhate­lep végzi a betakarítást. A faluban hordja a szalmát, silót, trágyát stb. Gépjárművei óriási zajt csap­nak, négypercenként halad el egy-egy. A lakosoknak meddig kell eltűrniük a -zajt, a port, a szeme­tet? Fáradt lakosok. REPÜLŐTÉR. Kedves Németh L. „Csoknya”! Köszönöm szépen a kecskeméti meghívásod, de én sze­mély szerint kihagynám. Te csak menj nyugodtan, állítsd fel a kis sát­radat a reptér kerítése mellett, és érezd jól magad. Pihenj nagyot! (Vagy nem azért mégy? Ja, persze pihenni te is csak csendes körülmények kö­zött tudsz, ugyanúgy, mint mi.) Üdv. VÉRADÁS. Eddig 48 alkalommal adtam vért. Javasolnám az illetéke­seknek: ne csak akkor találjanak meg bennünket, ha vért kell adni. A szükséges igazolást kérés nélkül is el tudnák küldeni mindenkinek, aki erre jogosult. Kösz. Ernő. VÖLGYHÍD. Tudtommal a Séd pa­tak nem a völgyhíd alatt folyik. Egy volt veszprémi diák. (Pedig az alatt folyik Veszprémben is, Kőröshegy­nél is. Utóbbi teljes neve: Kőröshe­gyi Séd. - A szerk.) SEGÉLY. Miért nem kap a pályakez­dő munkanélküli-segélyt? A munka az alapvető emberi jogok egyike, de ez nincs biztosítva. Miből vesz ételt, ruhát, egyebet? Engem ez ér­dekelne a sok vagdalkozás helyett Mindenki irigykedik, másokat köp­köd apróságokért, közben az idő­sek halálukig dolgozhatnak, a fia­talok meg nem kapnak lehetősé­get. Hogy van ez? Ne a kisembert okoljuk, nem ő a hibás. Okos ötle­teket kér. „Kiábrándult”. Továbbra is várjuk üzenetei­ket a 20/968-9444-ES normáldíjas számra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom