Somogyi Hírlap, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-01 / 178. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. AUGUSZTUS 1., SZERDA Hol ebédel a gyerek? heidinger József kaposvári targoncás: - Az idei az első év, hogy ingyenebédet kapnak a nyári szünetben a gyerekek. Általában finom az étel, többnyire van leves, második és harmadik fogás is. Három kicsit kell etetni, így aztán mindennap jövök az ételért. Nagy segítség ez nekünk, még akkor is, ha egy étkezést oldunk meg így. Vacsorára persze ennek ellenére ismét kell főzni. rohács Zsuzsa kaposvári irodai adminisztrátor: - Mivel nyáron nincs menza, attól függ, hol ebédelünk, hogy éppen merre járunk. Többnyire a nagymamánál eszik a lányom, de azért időnként otthon is főzök, bár nem túl gyakran. Ha pedig a városban vagyunk, ügyes-bajos dolgainkat intézzük, akkor beülünk az étkezdébe, és választunk magunknak valamilyen menüt. KOZÁRI KÁLMÁNNÉ kapOS- füredi nyugdíjas: - Szinte egész nyáron velem vannak az unokák, tehát mindennap főzök. így oldjuk meg nyáron az ebédet. Együtt lakunk a fiatalokkal, kézenfekvő tehát, hogy az egész családnak főzök. A lányom egész nap dolgozik, nem nagyon ér rá napközben főzni, így nagyon ritka az az eset, hogy máshol eszik a család. Repetában reménykednek ingyenebéd Több mint félezer kaposvári gyerek kap meleg ételt Átlagos hétköznap, ebédidő. Az átlagosnál azonban jóval nagyobb gépkocsiforgalom a kaposvári Pécsi utcában. Az úttesten pedig egyre több az éthordókkal a kezükben, az autók közt cikázó ki- sebb-nagyobb gyerek. Márkus Kata Segítsé má'l Há' nem látod, hogy nem bírom a hármat egyszerre elvinni! Hallatszik már messziről a felszólítás a Tar Csatár óvoda hátsó udvaráról. Olyan tizenötévesforma lány biztatja így a nála jóval fiatalabb fiúgyereket, amikor viszonylag kevés sikerrel próbálkozik a kezében lévő két éthordó mellé a harmadikat is a földről felvenni. Kisebb huzavona után a pici a lány kezébe adja a harmadik éthordót, s végre megindul a népes csapat a Csillag utca felé. A gyerekek több mint húsz ebédet visznek haza. Hát most erre mit mondjak? - felel kérdéssel a kérdésemre a legkisebb gyerek, Róbert, hogy milyen is az étel, amikor rövid időre megállítom a csapatot. - Elég jó. Már második éve járunk ide ingyenebédért, vagy én jövök vagy valamelyik testvérem. Általában azt esszük ebédre, amit itt kapunk, aztán estére megint főz valaki a családban. Most tizenegyen vagyunk, egyketten már elköltöztek tőlünk - meséli, miközben toporog, egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát, láthatóan várja, hogy végre a társai is megkapják az ebédet, s indulhassanak haza. S miközben beszélgetünk, folyamatosan érkeznek gyerekek, felnőttek egyaránt az óvodába az ingyenebédért. Az idei már a harmadik nyár, hogy az önkormányzat megszervezi a nyári gyermekétkeztetést, amihez központi támogatást kapnak. A cél, hogy elsősorban a 10 év alatti, rászoruló gyerekek jussanak naponta legalább egyszer meleg ételhez. A Tar Csatár óvodában több mint 230 adag ebédet porcióznak ki naponta. A legritkább esetben jönnek csak egy-egy ebédért, nem ritka, hogy valaki tízet visz haza. Tavaly még csak A türelem meleg ételt terem a kaposvári Tar Csatár óvodában Négy helyen osztanak ételt Kaposváron az idén nyáron több mint félezer rászoruló gyerek kap ingyenebédet augusztus 10-é- ig Kaposváron. Négy helyszínen, a Tar Csatár óvodában, a Béke utcai gondozási központban, a Szigetvár utcai bölcsődében, valamint a toponári iskolában osztják az ételt naponta déltől egy óráig. Erre a célra 5 millió 628 ezer forint normatív támogatást hívhat le az önkormányzat, ebből 536 gyerek nyári étkeztetését biztosítják harminc munkanapon keresztül. száznyolcvanán igényelték az ételt az óvodában, ám a tapasz-* tálatok azt mutatják, hogy évről évre több a rászoruló. Ma gombaleves, finomfőzelék, főtt virsli és mézes krémes a menü - elegyednek beszélgetésbe a konyha lépcsőjén várakozók. - Szerintem finoman főznek - állítja Laczkó Gyöngyi, aki egy nyolcévesforma kislánnyal várja, hogy rájuk kerüljön a sor. - Nagyon jól jön a segítség. Év közben az iskolában esznek a gyerekek, ilyenkor nyáron viszont nincs menza, s így oldjuk meg az ebédet. Kérdésemre, hogy elegendő- e az étel, Laczkó Gyöngyi azt mondja: hét ennyi van! Persze ezenkívül is kell még főzni a családban, de az is nagy segítség, hogy napi egy étkezésért nem kell fizetni. S miközben a tíz év körüli Krisztián is lelkesen helyesel, hogy igenis finom az étel, egy kislány perdül elénk az udvaron. A szájából cumi lóg, a két kezében éthordók, amik épp hogy nem nagyobbak nála. Miközben kihúzza magát, aztán meg modelleket megszégyenítő gyakorlottsággal pózol fotósunk előtt, ellentmondást nem tűrő hangon szólítja fel: na, engem is fényképezzen le! S amíg kollégám eleget tesz a kérésnek kis jóindulattal sem nevezhető felszólításnak, Krisztián már meséli is: tavaly is innen hordtuk nyáron az ebédet. Három ebédet viszünk haza mindennap, vagy én vagy a testvérem. Persze anyukám ezenkívül is szokott főzni, de az is finom, amit innen hordunk. A sor viszonylag gyorsan halad, így hát csendben, türelmesen várakozik mindenki: akad, aki a kerítés tövében ülve vagy a korlátnak támaszkodva. Negyed egyre már legalább száz ebédet kiosztottak a konyhá- sok, akik csak időnként zsörtölődnek: most hogyan csomagoljam el neked az ételt, ha nem hoztál magaddal éthordót? Ám amint a célegyeneshez közelednek a várakozók, egyre gyakrabban hallani a suttogást: képzeld, ma süti is van! A konyhások válaszát azonban távolodóban már nem halljuk a bátortalanul többször is felhangzó kérdésre: van repeta, legalább a sütiből? Babócsa felújítják a településen a Rét utcában és a Vasút soron a járdát. A beruházás összköltsége megközelíti az egymillió forintot, a fejlesztéshez a regionális tanács TEKI-pá- lyázatán hétszáznyolcvan- ezer forintot nyert a település önkormányzata, (száj Balatonieile a six fór you Fúvószenekar koncertezett a településen. A Zenetér-Térzene program keretében rendezett esemény után ma a Meseláda, avagy Hol a cipőd, Ha- mupipő című darab tekinthető meg a szabadtéri színpadon, (mk) Csököly huszonhat körbála szalma égett el kedden a településen - közölte Pintér Sándor, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. A kadarkúti egység oltotta el a lángokat, a kárt közel 150 ezer forintra becsülték. (hm) Fonyód eltüntették végre a hajdani Vadásztanya étterem romjait Fonyódról. A több mint tíz éve leégett étterem maradványainak eltakarításához sikerült bontási határozatot szerezni, így a lehangoló romokat a múlt hét végére elszállították a település határából. (me) Kaposszerdahely a dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács CÉDE-pá- lyázaton biztosított egy- milüó forint támogatást a helybeli polgármesteri hivatal nyílászáróinak a cseréjéhez. A fejlesztés összköltsége megközelíti a kétmillió forintot, (szá) Kaposvár elfogadta az aszálykármérséklésről szóló javaslatcsomagot a Somogy Megyei Területi Agrárkamara keddi elnökségi ülésén, s az állásfoglalást hamarosan eljuttatják a szaktárcának - tájékoztatott IVJészáros József titkár. A tanácskozás keretében áttekintették többek közt az aratással kapcsolatos somogyi eredményeket, s külön foglalkoztak a kukoricatermesztők helyzetével, (hm) Rengett a föld kedden Magyaratád környékén Felmászott és a feleségét is odahívta segesd Ezúttal szerencsére lejött az átjátszóról az öngyilkosjelölt A földmozgás egy-másfél magnitúdó nagyságú volt, ez az érezhe- tőség határát súrolja - mondta Tóth László szeizmográfus. - Ilyenkor a bútorok megmozdulnak, de a csillár nem kezd el kilengeni. A földön túli hang teljesen természetes kísérője a rengésnek. Egyébként a világon ekkora földmozgásból naponta mintegy nyolcezret, hazánkban évente százat, százhúszat regisztrálunk. Az afrikai és az eurázsiai kontinens közeledése okozza a mozgást, ahogy torlódik, ütközik a földkéreg. Emiatt nő az Alpok magassága is. A földrengésekre vonatkozó veszélyességi vizsgálat azt mutatta ki, hogy Somogybán két területen, a Kapós mentén és a Balaton-Komárom szakaszon létezik törésvonal. Ezek mentén alakulhat ki földmozgás.- Csak 1-3 erősségű földmozgás lehet az említett területeken, és az is 3-5 évente - mondta Gergelics Natália, a megyei katasztrófavédelem sajtóreferense. - Ekkora rengéseknél nem keletkezik személyi sérülés vagy anyagi kár, így külön akciótervünk nincs is. A veszélyelhárítási terv tartalmazza a földrengéssel kapcsolatos tennivalókat. ■ Szarka, Tímár ■ Az érezhetőség határát súrolta a rengés. Ismét egy toronyba mászott férfi hozta lázba Segesdet kedd délelőtt. A 35 év körüli helybeli fiatalember ugyanarra az átjátszó torony tetejére ment fel és ugyanúgy öngyilkossággal fenyegetőzött, mint múlt hétfőn falubelije, aki végül le is vetette magát a magasból. Az indokok is hasonlóak voltak, a fiatalember a feleségét szerette volna visszakapni tettével, aki - mint kiderült - egyévnyi rossz kapcsolat után két hónapja költözött el végleg. A tegna- pi esetnél szerencsére csak fényé- 1 getőzésig fajult az öngyilkossági | kísérlet. A háziorvosnak, Mohr : Tamásnak sikerült jobb belátásra I bírni a férfit, akinek már mással Alig több, mint egy hete tragédiá- élő felesége is eljött a torony lábá- val végződött a toronymászás hoz. így az orvossal közösen, a problémák megbeszélésének lehetőségével sikerült lecsalogatni a fiatalembert, aki először azt akarta, az asszony menjen fel hozzá. Végül lejött, de indulatai nem csillapodtak, a mentősöknek úgy kellett betuszkolni a mentőautóba. Pszichiátriai kezelés vár rá. A helyszínen ezúttal csak a háziorvos, egy mentő és néhány falubeli volt jelen. Sokak szerint ez, vagyis a csend és a kevés hivatalos hatóság jelenléte is segített a békés, tragédiamentes megoldásban. A tornyot megközelíteni, arra felmászni, jelenleg nem okoz különösebb nehézséget. A drótkerítés egy részen, két oszlop között teljesen hiányzik, a szomszédos kukoricafóldről így szabad a bejárás. Aki pedig már a kerítésen belül van, ha nem is könnyedén, de közepes fizikummal és elszántsággal aránylag egyszerűen mászhat fel az építmény-szerelésekhez használt - lépcsős oldalán. A hasonló esetek elkerülésére Bencze Imre polgármester a helyszínen azt ígérte, felveszik a kapcsolatot a tornyot működtető céggel, s kérik, állítsák helyre, erősítsék meg a kerítést, a lépcsős feljáratot pedig úgy zárják el, hogy csak azok férhessenek hozzá, akiknek valóban dolguk van ott. ■ Csikós Magdolna