Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-01 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 26. szám
2007. JÚLIUS 1., VASÁRNAP INTERJÚ 7 a nemzet színésze Bodrogi Gyula Törőcsik Maritól és Jordán Tamástól tudta meg az örömhírt. Elárulta: a komikus és a drámai szerepek egyformán közel állnak hozzá. SÜSÜ ÉS SHAKESPEARE IS A KEDVENCE Bodrogi Gyulának mindig az a kedvenc szerepe, amelyikben játszik. A legtöbb szerepéről ugyanis úgy érzi, mintha a szerző kifejezetten neki írta volna. Már két hete suttogtak róla, de bizonyossággá csak két napja vált: Bodrogi Gyula a Nemzet Színésze lett. A közönség és a színházi szakma ítélete ezúttal is találkozott, hiszen a kétszeres Jászai Mari- és Kossuth-díjas Érdemes és Kiváló Művészt elárasztják a jókívánságok. Dián Tamás- Hogyan tudta meg a hírt?- Felhívott telefonon Jordán Tamás és Törőcsik Mari. így visszaidézve azt a pillanatot, nem is emlékszem pontosan arra, hogy miként reagáltam, de az biztos, hogy nagyon meglepődtem. És ez a lelkiállapot azóta csak fokozódik...- Pedig hozzászokhatott volna az érzéshez, hiszen számos díjat és kitüntetést kapott pályája során...- Ez a cím más, hiszen ezt az elismerést a szakma élvonalától kaptam. Hihetetlen megtiszteltetés, hogy a legkiválóbb kollégák így értékelik az én eddigi pályafutásomat. Ennél magasabb, rangosabb dicséretet már nem | kaphat az ember. Ü- Igaz, hogy a döntés bejelen- J tése óta nincs egyetlen perc I nyugta sem?- Valóban, ha dolgozni akarok, ki kell kapcsolnom a telefonomat, mert állandóan csöng. Most például egészen pontosan 132 nem fogadott hívást mutat a kijelzőm, és persze az írásos jókívánságok is megállás nélkül jönnek. Őszintén szólva, egészen fantasztikus érzés, hogy ennyien együtt örülnek velem.- Drámai szerepekkel kezdte színészi pályáját, mostanra viszont mégis mindenkinek inkább a vidámság jut eszébe önről. Melyik karakter áll közelebb a leikéhez?- Nincs ilyen. Mind a két feladat nagyon nehéz, s ebből a szempontból számomra a komikus és a drámai szerep egyforma. A fontos az, hogy az általam közvetített mondanivalónak értelme, tartalma legyen. Mindegy, hogy a közönség nevet vagy sír, a lényeg az, hogy a lelkünk egy ponton találkozzon. Ebben az esetben ugyanis mindegy, hogy az ember a színpadon áll, vagy a nézőtéren ül: ilyenkor együtt játszunk.- Van kedvenc szerepe a rengeteg közül?- Nagyon sok ilyet tudnék mondani, de jellemzően mindig az a favorit, amelyet éppen játszom. A legtöbb szerepről egyébként én mindig úgy érzem, mintha a szerző kifejezetten nekem írta volna. Nekem a Süsü ugyanolyan fontos, mint akár egy Shakespeare-alakítás. Éppen ezért egyetlen alakításomat sem szeretném kiemelni, hiszen abból még esetleg később sértődés is lehetne.- Megbántódnának az írók vagy a rendezők?- Dehogy ők! A szerepek. Azok ugyanis már csak ilyenek. Nehezen szoknak hozzá az emberhez, és nagyon meg kell becsülni őket.- Ön a Nemzeti Színházban öt, a József Attila Színházban három darabban szerepel, nyáron Kőszegen is láthatjuk A méla Tempefői című előadásban, majd Szolnokon rendezi a Két úr szolgája című Goldoni-művet. Jelenleg havonta 10-18 fellépése van. Nem megerőltető ez a tempó?- Ugyan miért lenne az? Nekem ez az életem. Különben hol lennék? Bodrogi Gyula SZÜLETETT: 1934. április 15. iskolái: Színház és Filmművészeti Főiskola (1958) pályája: a József Attila Színház tagja (1958-1982), a Vidám Színpad művészeti vezetője (1982-2001), 2003-tól a Nemzeti Színház tagja elismerései: Jászai Mari-díj (1962, 1967), Érdemes művész (1973), Kiváló művész (1983), Kossuth-díj (2004), a Nemzet Színésze (2007) Körmendi Ákos: „En is sokat buktam, mint az ügyfelek.” il ferro A cégvezető fizetni nem tud, de nyugodtan alszik, mert szerinte a nyomozás végül tisztázni fogja őt Vihar előtti csend az autóreklámozással foglalkozó II Ferro ügyében: a jövő hét elején kapja meg az igazságügyi könyvszakértő véleményét a rendőrség. Körmendi Ákos, a cég tulajdonosa nyugodtan alszik. Németh Márk- A könyvszakértői vizsgálat eredménye eldöntheti, hogy kit vonhatnak majd felelősségre a kialakult helyzetért Ön mire számít?- Engem tisztáz a szakértői vélemény, nekem nincs takar- gatnivalóm. Az előző vezetőséggel kapcsolatban viszont komoly kérdéseket vethet fel a szakvélemény. De ezeket már a rendőrségnek kell kezelnie.- Még áprilisban azt mondta, hogy június elejére rendeződhetnek a cég pénzügyei, és kifizetik nyolcezer ügyfelüknek a májusra esedékes, összesen körülbelül 300 millió forintot. Ám se szemle, se fizetés.- Sajnos fizetésképtelen a cég. Irodáink nagy részét már bezártuk. Közös megegyezéssel felbontottuk a szerződéseket a körülbelül tucatnyi alkalmazottunkkal, de mindenkit kifizettünk, velük szemben nincsen rendezetlen tartozásunk. Ennek ellenére én még küzdők azért, hogy talpra tudjam állítani a céget, de erre reális esélyt nem látok, egy kisebb csodára lenne szükség. Például, ha egy multinacionális cég hosszú távú szerződést kötne velünk.- Miért nem a cég átvétele előtt végeztette el a belső vizsgálatokat?- Igazság szerint néhány előzetes - utólag belátva, kissé felszínes - felmérés alapján gondoltam úgy, hogy működőképes lehet a vállalkozás. Ez kétségtelenül meggondolatlanság, hiba volt. Csupán a cég átvétele után szembesültem a komoly pénzügyi hiányosságokkal, és az elő- 1 ző tulajdonosok által megkötött 3 szerződésekkel is adódtak prob- | lémák. Ekkor rendeltem el a cég | átvilágítását, és a kifizetéseket, I szerződéseket is ekkor függesztettük fel. Új ügyfeleket már nem fogadtunk ez időben.- Mégis hogyan került kapcsolatba az II Ferróval? Honnan jött az ötlet, hogy beszálljon?- Korábban gépjármű-kereskedéssel és ehhez kapcsolódó tevékenységekkel foglalkoztam. Az autóreklámozás nyugat-európai példáiban fantáziát láttam, azt gondoltam, hogy Magyarországon is sikeresen lehetne működtetni egy ilyen vállalkozást. A volt tulajdonos Laskay Róbert pedig régi ismerősöm volt, én kerestem meg és ajánlottam fel neki, hogy átvenném ezzel foglalkozó cégét, az II Ferrót. Körülbelül egy hónapnyi tárgyalás után februárban ez meg is valósult.- Mennyit fizetett érte?- Ezt nem fogom elárulni. Azonban meg merem kockáztatni, hogy az egész II Ferro-sztori- val én bukom a legnagyobbat, és nem az ügyfelek, ha nem sikerül feltámasztanom a céget. Az általuk elvesztett pénz többszörösére rúgna az én károm. Míg azok, akik kiszálltak belőle, mondanom sem kell, nem jártak roszszul, hiszen még fizettem is nekik az általuk megkopasztott cég átvételért. Az anyagiakon túl persze a szakmai hírnevemet is tönkretették az elmúlt fél év történései. Rendszeresen kapok életveszélyes fenyegetéseket, a fejemre vérdíjat tűztek ki. A közvélemény egy része pedig úgy tekint rám, mint aki még fizetett is azért, hogy elvigye a balhét.- Bezárt, Tatai úti irodájuk udvarán szerződéseikre hasonlító papírokat találtak, az internetre pedig felkerült egy önnek tulajdonított hangfelvétel. Ezen állítólag azt mondja, nem éppen irodalmi stílusban, hogy nem érdekli a pórul járt körülbelül 7500 ügyfél. Mi a véleménye ezekről az esetekről?- Mindkettő az én és a cégem lejáratására indított, megrendezett színjáték. Az állítólagos szerződésekről csak annyit, hogy minden irodánkban volt iratmegsemmisítő. Ha el akartunk volna titkolni valamit, akkor miért raktuk volna ki a papírokat pont az udvarra? A licitre kínált hangfelvételből pedig annak közzétevői próbálnak anyagi hasznot húzni. Mindkét eset mögött egy volt alvállalkozómat sejtem.- Mihez kezd a jövőben? A neve most nem cseng jól üzleti berkekben...- Újabb vállalkozást indítok, természetesen nem a reklám- szakmában, hiszen a nevemet valóban lejárattam ebben a körben. Itt már soha nem fogok hiteles embernek számítani. Más területen kell tehát bizonyítanom. A részletekről azonban nem kívánok nyilatkozni, nem szeretném, ha az én ötletemből mások gazdagodnának meg.- Mit üzenne a pórul járt ügyfeleknek, akik elbukták új autójukat vagy százezres regisztrációs díjukat?- Semmit. Én úgy érzem a magam részéről, hogy mindent megtettem azért, hogy előteremtsem a kifizetésükhöz szükséges pénzt. Az általuk befizetett regisztrációs díj pedig nem az én irányításom alatt tűnt el. Az iroda magányában. Körmendi Ákos már csak a csodában bízhat.