Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-31 / 177. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 31., KEDD 13 Harmadszorra díjat nyert a hivatal elismerés Kitüntetést általában egyes emberek kapnak, most viszont az egész kollektíva INTERJÚ&HIRDETÉS Magyar Közigazgatási Mi­nőség Díjat kapott a So­mogy Megyei Önkor­mányzati Hivatal. Vörös Tamás főjegyző szerint a dolgozóknak az erkölcsi elismerés mellé anyagi sem ártana.- Hangsúlyozta, hogy nem az önkormányzat kapta a díjat, hanem a hivatal. Miért ennyi­re fontos ez?- Az önkormányzat a testü­let. Elsősorban a döntéshozatal­ban kap szerepet. A hivatalban dolgozó közalkalmazottak, munkavállalók pedig a dön­tések előkészítésében és vég- rehajtásában vesznek részt.- Olyan jól dolgoz­tak, hogy már díjaz­ni kell őket?- Erre a díjra pályázni kell. A hosszú időn keresztüli minőségi és jó színvonalú mun­kavégzés a fő szempont. Külön­böző közigazgatási szervek, így nemcsak az önkormányzati hi­vatalok, hanem például az | APEH és hasonló típusú intéz- | mények pályázhatnak. Évente 3- | 4 ilyen díjat adnak ki. Harmad- I szór pályáztunk, most nyertünk. Vörös Tamás: egy ilyen díj a végzett munka elismerése mellett visszajelzése annak, hogy jó úton járunk F. Szarka Ágnes Réztábla a bejáratnál HÁROM A MAGYAR IGAZSÁG! Harmadszor pályázott ugyan­is a Somogy Megyei Önkor­mányzati Hivatal, mire elnyer­te a Miniszterelnöki Hivatal Magyar Közigazgatási Min& ség Díját. Ezt a kitüntetést a minőségügyben kiemelkedő teljesítményt felmutató köz- igazgatási szervezetek nyerhe­tik eL Aki egyszer megkapja, hét évig nem pályázhat újra. A pályázat a szervezeti teljesít­ményt mérő Közös Értékelési Keretrendszer (CAF) által biz­tosított önértékelésen alapul, be kell mutatni a szervezet adottságait és eredményeit. A kitüntetést bizonyító réztábla a megyei önkormányzat bejáratánál Történések, kitüntetések Vörös Tamás életében VÖRÖS TAMÁS FŐJEGYZŐ 1949- ben született Cegléden. 1974- ben végzett a szegedi egyetem jogtudományi karán. 1972- BEN nősült először, a házas­ságból 1973-ban egy ikerpár született. Első munkahelye a Somogy Megyei Tanácsnál volt, később a megyei közigaz­gatási hivatal vezetője, 1999- től főjegyző. 1993 óta felesé­ge Lukács Éva. KITÜNTETÉSEI: 1996: Magyar Köztársaság Arany Érdemke­resztje, 2003: a Magyar Köz­társaság Érdemrend Tiszti Ke­resztje és a Somogy Labdarú­gásért arany fokozata. 2004: a Magyar Közigazgatási Díj, 2006: Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök címzetes főjegy­zői címadományozási jutta­tásban részesítette. 2007: Köz- igazgatási Díj.- Miért kellett háromszor pá­lyázni. Az első két alkalom­mal nem dolgoztak még ilyen jól?- Sok pályázatot nyújtanak be. Aki először pályázik, arról nehéz a folyamatos jó munka­végzést megállapítani, hiszen ismeretlen a bírálók előtt. Do­kumentálni lehet a dolgokat, de csak az idő bizonyítja be, hogy a leírtak megfelelnek a valóság­nak, nincs bennük túlértékelés. Még harmadszorra is meglepő volt a kitüntetés. Azt hittem, még egy-két évig próbálkoz­nunk kell.- Valaki minél ismertebb, an­nál nagyobb az esélye egy ki­tüntetés elnyerésére?- így van!- Ez mennyire az Ön szemé­lyes sikere?- Az én munkám is benne van, hiszen én vezetem a hiva­talt. Nyilván a vezető személye meghatározó a hivatal munká­jában. Ő adja a feladatokat, szá- monkér és ellenőriz. Ha ez jól működik, a hivatal is jól műkö­dik. Éppen ezért amikor elisme­rik a hivatal munkáját, akkor elismerik az enyémet és a veze­tő társaimét is. Mindezt olyan időszakban, amikor három év alatt hatvan dolgozótól váltunk meg. Ugyanakkor a feladatunk nemhogy kevesebb, hanem bi­zonyos területen több lett. Mind­ezek mellett komoly szervezeti átalakítás történt nálunk, ami feladatváltozásokat hozott ma­gával. A várttal ellentétben nem viselte meg az apparátust, gyor­san át tudtak állni a kollégák az új struktúrára.- Akkor most mindenki elége­dett, nyugodtan hátradőlhet, hogy na ez megvan, vagy...- Nem ilyen egyszerű! Nem lehet hátradőlni. Ez egy jó pil­lanat, lehet örülni, ünnepelni, de holnap új munkanap kez­dődik, és ugyanúgy kell dol­gozni, mintha újra pályázni akarnánk. Kitüntetést általá­ban személyek kapnak, de ah­hoz képest kevesen, ahányan becsülettel végzik a munkáju­kat. Ezúttal egy közösség mun­káját ismerték el, minden em­berét.- Ez csak erkölcsi elismerés, vagy anyagilag is jelent vala­mit a dolgozóknak?- Legnagyobb bánatomra csak erkölcsi. Az előző években min­dig tudtunk jutalmat adni. Az idén az önkormányzat anyagi helyzete miatt nem szerepel a tervek között pluszjavadalmazás, nem képeztek jutalomalapot. Pe­dig, ha valamikor indokolt lenne az anyagi elismerés, akkor a mostani időszakban nagyon. HIRDETÉS Kaposvár.^eresettyi ti. 6 szám alatt LEICÖI^T ÖK! * w A Suzuki Kapós Autó j márkakereskedésben CSEREAKCIÓ FOLYTATÓDIK! Grand Vitara 1.1 millió Ft kedvezménnyel! Afintetamk ?0Ö? július 1-tól augusztus 31 y, ifltív® az kosziét ftrtffrg érvényesc-k A kuídrsfcö/ő otaink nem vonhaióak össze- és véi&stósk készpénzre i Uzemany^fogyasztas50 7ői/toofcm ♦ COrkiOooms» (kwnöinau. 122-182oflm ^ Az Ön Kaposvári SUZUKI Márkakereskedője: KAPÓS AUTÓ Kft . Kaposvár. Vár u. 16. | Tel.: 82/312-826 E-mail: kaposauto@kapos-auto.hu FELHÍVÁS VERSEHYTÁRGYALÁSR1 Barcs Város Önkormányzata pályázatot ír ki az önkormányzat tulajdonát képező ingatlan tulajdonjogának megszerzésére. 1. / Az ingatlan címe: Barcs, Széchenyi u. 31. 146/3/A/2 hrsz-ú 2. / Az ingatlan kikiáltási ára: 7 461 000,-Ft, amely összeg az Áfa-t nem -tartalmazza. 3. / Az ingatlanról érdeklődni a 82/565-080-as telefonszámon és a részletes pályázati kiírást átvenni Utasi Miklós irodavezetőnél lehet. Barcs Város Önkormányzata Szerezz felsőfokú szakképesítést, mi egy VADONATÚJ LAPTOPOT adunk* hozzá! TÉNYLEGESEN TANDÍJMENTES, szeptembertől induló, érettségire épülő, nappali és esti tagozatos iskolai rendszerű, zömében felsőfokú/akkreditált képzések: Idegenforgalmi szakmenedzser, Kereskedelmi szakmenedzser, Kis- és középvállalkozási menedzser Banki szakügyintéző További előnyök: kreditbesz.ámítás a felsőoktatásban, nyelvű Eumpass bizonyítvány-kiegészítő, emelt óraszámú idegen nyelv és számítástechnika okta­tás, 30% SZJA kedvezmény, tanulói jogviszony, diákhitel, diákigazolvány. Nappali tagozatán: kol­légiumi elhelyezés, évi 140.400 Ft családi pót­lék, ingyenes egészségbiztosítási- és ár\'u- ellátás, külföldi szakmai gyakorlat (Spanyolország, Portugália, Anglia). Magyar Üzletemberképző Akadémia SZKI Kaposvár. Rákóczi tér 12/A. Tel.: 82/320-160. www.mua.hu részletekkel kapcsolatban hívd munkatársainkat! í 1* 1 I 1 s 1 \§ II Eli * s* i H « ÁLLÁSAJÁNLATOK Üzemvezető (31159) Feladat: a társaság termelő tevékenységének irányítása, a minőségbiztosítás, a munkaelőkészítés irányítási­vezetési feladatai Feltételek: műszaki diploma, jó problémamegoldó képesség, német nyelvismeret Értékesítő (31114) Feladat: meglévő partnerekkel történő kapcsolattartás, új ügyfelek felkutatása, kapcsolatépítés, ajánlatok készítése Elvárások: középfokú végzettség, Office programok felhasználói szintű ismerete, jogosítvány, tárgyalóképesség, mobilitás, német nyelv alapfokú ismerete Jegyző(30470) Feltételek: államigazgatási főiskola igazgatásszervezői, vagy állam- és jogtudományi egyetemi képesítés, jogi vagy közigazgatási szakvizsga, magyar állampolgárság, büntetlen előélet Munkavégzés helye: Balatonberény Területi képviselő (30849) Feltételek: műszaki érzék, 30 m2-es temperálható raktár, 1,5 tonnás kisteherautó, lehetőleg kaposvári telephely, számlaképesség, Munkavégzés helye: Somogy megye További információ és megyei állásajánlatok a www.somogyjob.hu oldalon található, ÁLLÁSKERESÉS aloldalon, GYORSKERESŐ használatával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom