Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-31 / 177. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JULIUS 31., KEDD MEGYEI KORKÉP Kaposvár a karzat színházbaráti kör továbbra is várja a kaposvári teátrum szimpatizánsainak jelentkezését. A következő évadban is igyekeznek közismert vendégművészeket meghívni rendezvényeikre, a terveik között szerepel a népszerű Csákányi Eszter-Kulka János kettős invitálása is. (mk) Kaposvár az étkezési tyúktojás felvásárlási átlagára fokozatosan nőtt; 2003- ban tizenegy forint volt, tavaly pedig tizennégy forintra emelkedett. Idén az első félévben 14 forint 50 fillért regisztráltak - tájékoztatta lapunkat Varga Gábor, a szakigazgatási hivatal főigazgatója hétfőn. Mivel a tojás előállítási költségének közel hetven százalékát a takarmány teszi ki, a szemes termények és a tápok áremelkedése miatt további drágulás várható, (hm) Lad ÚJ ÉNEKET TANULTAK és közösen hallgatták meg Uszkay Huba igehirdetését a református templomban egybegyűlt hívek. A kadarkúti lelkipásztorhoz tartozó gyülekezetek tagjai a nyáron már másodszor találkoztak, az együtt- létet szeretetvendégség zárta. A legközelebbi körzeti alkalmat augusztus végén Hedrehelyen rendezik meg. (ga) Rinyaújnép két óvodás ötezer, a három általános iskolás pedig nyolcezer forintot kap személyenként a tanévkezdéshez a kis településen. Az önkormányzat vállalta a tankönyvek, illetve a napközis térítési díjak kifizetését is. (ga) Tótújfalu DRÁVA MENTI hor- vát népdalok csendültek fel és megszólalt a duda is az Anna-napi búcsúban. A népszerű helyi Vune- nas énekkart Gadányi Pál kedvelt hangszerén kísérte. Az ünnepi műsorban fellépett még a pécsi Tanac zenekar, a lakócsai Dráva csoport és a szomszédos Tamási hagyományőrző és faluszépítő egyesülete is színpadra lépett, (ga) Büntetlenül nő a parlagfű matrica Kétszázhetven somogyi portára került elismerő felirat Sokakat irritál a parlagfű a virágzás időszakában. S járva a megye útjait, bizony sok helyütt tapasztalni térdig érő méretben a kellemetlen növényből Nem szabtak még ki bírságot Somogybán a parlagfű virágzási időszakának kezdete, azaz július eleje óta. Csikós Magdolna A parlagfüvet soron kívül, azonnal lekaszálja útjai mentén a Magyar Közút Kht. Ebben nincs ütemezés, amint megjelenik az allergiát kiváltó növény, azonnal mennek a gépek, s ahányszor újra növekedésnek indul, annyiszor vágják le - tudta meg a Somogyi Hírlap. A megyében a parlagfű-mentesítéssel foglalkozó hatóságok, az önkormányzatok, a parlagfű-„kommandó” és a lakosság bejelentése alapján eddig összesen 626 intézkedés történt 62 8431 négyzetméternyi területen. Ebből 606 esetben felszólítást küldtek a területgazdának. Közérdekű védekezésnek minősülő, azonnali irtással járó intézkedésre húsz esetben került sor. Bírságot még nem szabtak ki. A „parlagfűmentes ház”- akció keretében viszont már 270 ingatlanra került elismerő matrica. Évről évre problémát jelent az út menti növényzet kaszálása, illetve az, hogy az autóTizenhat gép, kétszázmillió forintos költség A munkák elvégzésére összesen 16 gép áll a társaság rendelkezésére, ezekből általában egy időszakban 12 dolgozik. Az út menti növényzet karbantartása évente mintegy kétszázmillió forintba kerül. Igyekeznek a növények növekedési üteméhez igazodni. Fenyvesi László területi referens szerint idén a száraz, meleg id& ben lassabban nőnek a növények, így könnyebb lépést tartani a fejlődésükkel. Közmunkások is harcba szállnak számos somogyi településen a parlagfű, a gyom ellen. sok szerint nem kaszálják le kellő gyakorisággal. Úgy tűnik, a fűvágás nem követi a természetet, gyorsabban nő a gyom, a parlagfű, mint ahogyan a gépek odaérnek egy-egy területre.'A magas út menti növényzet veszélyes is lehet, hiszen a megye több útján rendszeresen járnak át vadak, melyeket így nehezebb meglátni. A partok, árkok növényeinek a vágása időnként vitatéma, hiszen mindenki csak a saját illetékességi területének határáig végzi el a kaszálást, de hogy hol van ez a határ, azt mindenki másképp értelmezi. A szabályok szerint a településeken belül és az önkormányzati utak mentén az adott önkormányzat feladata ez a munka, a Magyar Közút Kht. csak a hozzá tartozó utakon dolgozik gépeivel. Fenyvesi László, a Magyar Közút Kht. regionális területi referense azt mondta: - A főutak mellett évente háromszor végzünk padka- és kétszer rézsűkaszálást, míg a mellékúthálózaton a tervezet szerint egy évben két alkalommal történik ilyen. A főutakon a második padkakaszálással végeztünk, a mellékutakon az első rézsűvágással. Vesztésre álló harc HA JÓL ÉRTELMEZEM a SZOm- szédos hasábokon közölt adatokat, akkor a parlagfű elleni harc frontján a mérkőzés állása jelenleg 626: 270 a „gaz” javára. Vagyis az allergiát okozó gyom elleni védekezésben vesztésre állunk. A megyében ugyanis mindössze 270 olyan portát találtak, ahol rendszeresen irtják, 626 telken viszont virított és virítana talán most is, ha illetékesék oda nem csördíte- nek. Ha pontosak akarunk lenni, azért nem történt akkora nagy odacsördítés, inkább szerény figyelemfelhívás: kedves állampolgár, jó lenne kaszáim, különben jön a bírság. A megszeppent telektulajdonosok - helyettük néhol a felszólító hivatal emberei - sebtében kaszára-sarlóra kaptak, így a büntetés is elmaradt. humánus ország, ma divatos kifejezéssel élve, zéró tolerancia nélkül. Hiába tehát a kormányszintű dörgedelem, a harc vezénylésére kijelölt kormánybiztos, és hiába a reklámhadjárat, ha a végrehajtásban a megértés a meghatározó. Nem a súlyos, több tízezer forintos büntetésért kampányotok. Megértem, hogy mind nagyobb anyagi fenyegetettség között kell megszervezni életünket, de az erélyesebb fellépés - különösen a notórius „parlagfű- tenyésztőkkel” szemben - indokolt lenne. Ha ugyanis a törvény vagy rendelet betartatása a pusztába kiáltott szóval egyenértékű, senki ne számítson változásra. Vagy nagyon is! A parlagfű irtására felszólító levelek, figyelmeztetések és bírság kilátásba helyezése helyett papírzsebkendűcsomagok és allergia elleni tabletták osztására. Ha már egyszer humánusak vagyunk, legyünk ténylegesen is azok! Helikopter vigyáz a földi forgalomra Kiadók a kollégiumi helyek pályázat Augusztus 22-éig várják a hallgatók igényeit Úgy büntette a gyereket, hogy nem adott neki enni Koordinált sebesség-ellenőrzési akciót tartanak kedden a Bala- ton-parton. A 7-es, a 71-es és a 76-os úton délután kettő és este nyolc óra között lesz a razzia. A rendőrségi helikoptert is bevetik; segítségével gyorsan kiszűrik az agresszív gépkocsi- vezetőket. A balatonföldvári és a balatonszárszói stabil telepítésű traffipaxon kívül a három megyében 16 sebességmérő készüléket használnak a zsaruk. Kulcsár Tibor alezredes, a somogyi rendőr-főkapitányság osztályvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a járművezetők a 7-es úton szinte bármelyik településen számíthatnak ellenőrzésre. ■ Harsányi Miklós Már pályázhatnak a kaposvári lakóhelyű, felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók a pécsi kollégiumi férőhelyekre és albérleti támogatásra. A kaposvári polgármesteri hivatal szociális és gyámügyi irodáján augusztus 22-éig várják a pályázatokat. Igyekeznek segíteni tavaly minden korábbinál többen, 123-an kaptak havi öt-ötezer forintos albérleti támogatást lakhatásukhoz. A támogatásra jogosult igénylők valamiféle segítségre az idén is biztosan számíthatnak. Buniné Battyányi Beáta, az iroda főmunkatársa elmondta: azok a kaposvári állandó lakhellyel rendelkező, felsőoktatási intézmények nappali tagozatán tanuló diákok nyújthatják be támogatási igényüket, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem jelenleg nem haladja meg az 54 ezer 260 forintot. - A pályázat benyújtásához szükséges az adott oktatási intézmény elutasító végzése a kollégiumi férőhelyigénylésre, az eredményes felvételi vizsgáról szóló értesítés, a család jövedelméről szóló Igazolás, felsőbb éveseknél pedig az év végi eredményről szóló értesítés - hangsúlyozta Buniné Battyányi Beáta. - A diákok félszáz pécsi kollégiumi férőhelyre pályázhatnak, ám azok, akik ezekről lecsúsznak, számíthatnak havi öt-ötezer forintos albérleti támogatásra. Utóbbira az idén 6,5 millió forintot fordít a város. A pályázatokat az erre a célra rendszeresített űrlapon kell benyújtani a szociális és gyámügyi irodába. Döntés augusztus utolsó hetében várható, így szeptemberben már beköltözhet a félszáz kaposvári diák a pécsi kollégiumi férőhelyekre, s a havi öt-ötezer forintos albérleti támogatást is akkortól folyósítja az önkormányzat. ■ Márkus Kata Lábady Miklós, a barcsi intézet igazgatója azt mondta: - Olyan kevesen vagyunk, hogy 12 órás műszakba kell emiatt beosztanunk nővéreket. Az elküldöttek helyére nem vettem fel senkit. Ezeket az álláshelyeket meg kellett szüntetnem. A gyesen, illetve a szabadságon lévők helyettesítésére azonban most valóban fel kellett vennem három dolgozót. Az ő szerződésük azonban három hónapra szól csupán. A levélben szó esik a főnővérről is; ő maga kérte az előnyugdíjazását. A státusza megszűnt, a bérét már el is vonta a megye. Lábady Miklós nem titkolja: volt olyan elbocsátás, amelyet szakmai érv is indokolt. - Olyan dolgok tudódtak ki a kollégáról, amelyek alapján lépnem kellett. Azzal büntette a Családokat tesznek tönkre, ha egy dolgozót is elbocsátanak -jól tudja ezt az igazgató. rábízott kisgyereket, hogy nem adott neki enni. Elfelejtette kicserélni a pelenkát, vagy a szennyesre egyszerűen ráhúzta a tisztát. Senki ne higgye, hogy örömmel küldök el embereket. Pontosan tudom, hogy Barcson milyen nehéz elhelyezkedni. Ha egy dolgozót elbocsátunk, azzal családokat teszünk tönkre. ■ Nagy László 3