Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-30 / 176. szám
Egy hétig Kaposvár volt a futball világa labdarúgás A somogyi csapatok közül csak a Rákóczi utánpótlása örülhetett tornagyőzelemnek Somogyi sikerekkel zárult a III. Youth Football Festival nemzetközi utánpótlás labdarúgótorna Kaposváron. Temesvári Iván Mint már beszámoltunk róla, pénteken a 9-12 évesek döntőit rendezték a Rákóczi-stadionban, míg szombaton a 13-19 éves korosztályé volt a főszerep. A kicsiknél nemhogy somogyi, de még magyar érdekeltség sem volt, nem úgy a nagyobbaknál, ahol már hazai, sőt megyei együttesekért is szoríthattak az érdeklődők. „Ki korán kel, aranyat lel" - tartja a közmondás. Nos, ez a Kaposvári Rákóczi ÖLUE U13- as csapatára is igaz, hiszen Köves Roland együttese szombaton reggel nyolc órakor kezdett a román Campulung gárdájával. A két együttes kiegyenlített első félidőt játszott, ám a játékrész hajrájában szerzett Orosz Roland-gólnak köszönhetően a somogyiak vonulhattak előnynyel az öltözőbe. A második félidőben Rába Roland is betalált a Campulung kapujába, míg a románok büntetőből tették szorossá a mérkőzést, de az eredmény már nem változott. Az U14-esek fináléjában a szlovák Dunajska Streda-Iárási válogatott volt a Rákóczi ellenfele. Németh Péter és Prukner Zsombor egy-egy találatával kétgólos előnyt szereztek Richter Sándor tanítványai, de a Du- naszerdahely még a félidő előtt egyenlíteni tudott. A mindent eldöntő gólt a 2x30 perces ösz- szecsapás 42. percében a duplázó Németh Péter szerezte. Az U 16-os korosztálynál megismétlődött a nyitónap párharca, azaz Major Gábor csapata ezúttal is az ír Rivervalley Rangers ellen vette fel a küzdelmet. Az első félidő nem bővelkedett eseményekben, nem úgy a második; a csereként pályára lépő Schmidt Benjámin kettő és Horváth Andor egy góljával a Rákóczi eldöntötte a mérkőzést, Fölényben voltak a fehér mezes brazilok. A tizennyolc évesek döntőjében nem bírtak a remekül játszó dél-amerikaiakkal a Kaposvári Rákóczi fiataljai míg az íreknek csak a szépítésre futotta. A szombati hét döntőből egyébként öt alkalommal a zöld-fehér egyesület valamely korosztályos csapatát szólították a stadion küzdőterére. így volt ez a nap meccsén is, melyen idősebb Petrók Viktor U18- as gárdája a brazil Pequenenos do Jockey együttesének próbált visszavágni a nyitómérkőzésen elszenvedett 1-0-ás vereségért. A brazilok azonban semmit nem bíztak a véletlenre, tizenhárom perc elteltével ugyanis már kétgólos előnynek örülhettek. A félidő végén ráadásul Farkas Zoltánt kiállította a játékvezető, így a folytatásban könnyedén szereztek újabb két gólt a dél-amerikaiak. A torna utolsó mérkőzésén, azaz a tizenkilenc éveseknél Nagybajom-Rákóczi döntőt rendeztek. Az első félidőben Májer Krisztián, míg a második játékrészben Márton András volt eredményes, így Horváth Zoltán csapata végül 2-0- ás győzelmet aratott. A Kaposvári Rákóczi ÖLUE a tornán valamennyi korosztályban indított csapatot. - Öt együttesünk jutott a döntőbe, és a négy megnyert fináléval úgy érzem, elégedettek lehetünk - értékelt Bőzsöny János, a Rákóczi ÖLUE szakmai igazgatója. - A más futballkultúrájú ellenfelekkel játszott mérkőzések segítették a bajnoki felkészülésünket, ami azért is fontos, mert az egyesület mind a nyolc utánpótláscsapata az ország legmagasabb szintű bajnokságaiban játszik. Kifejezetten örülök az U13-asok győzelmének, ez a siker minden bizonnyal feldobja a gyerekeket, csakúgy, mint a többieket. A srácoknak nagyon nagy élmény volt, hogy a stadionban léphettek pályára, réméIII. IFJÚSÁGI LABDARÚGÓ FESZTIVÁL Kaposvár 2007. július 22-28. FŐ TÁMOGATÓK: KAPOSVÁR Youth Football Festival Hungary - Kaposvár 2 0 0 7 22-28 July acXckis PEUGEOT TÁMOGATJA A CSAPATJÁTÉKOT www.kampf.hu Négy Rákóczi-siker A III. YOUTH FOOTBALL FESTIVAL bajnokai: U9: FC Brasov (román), U10: Timisoara (román), Ull: Rostov (orosz), U12: FK Tukums (lett), U13: Kaposvári Rákóczi ÖLUE, U14: Rákóczi ÖLUE, U15: Timisoara, U16: Rákóczi ÖLUE, U 17 (leány): PVSK, U18: Pequenenos do Jockey (brazil), U19: Rákóczi ÖLUE. lem, hogy ez megalapozza a klubhoz való kötődésüket. Kiszeretném emelni még a brazilok itt létét. Nem csak a játékukat, de a futballhoz való hozzáállásukat is öröm volt nézni és tapasztalni. Tizennyolc nemzet százharmincnégy csapata gyűrte egymást egy héten át a somogyi megyeszékhelyen. - Úgy érzem, nagyon jól sikerült a torna - kezdte Kenéz Ádám főszervező. - Fő célunkat megvalósítottuk, ami az volt, hogy a világ futballja egy hétre Kaposvárra költözzön. Ez a rendezvény egyébként nemcsak a labdarúgásról szól, hanem igyekszünk megmutatni, hogyan kellene a különböző nemzeteknek egymás mellett élni. Háromezer embert kellett koordinálni ebben az egy hétben, ami nagyon nagy feladat. Éppen ezért köszönöm a mintegy százötven önkéntes és a Kaposvári Szabadidő Egyesület munkáját. Külön köszönet jár Kaposvár városának, amely támogatja ezt a fesztivált és a Kaposvári Rákóczi felnőttcsapatának, hogy alkalmazkodott hozzánk ebben az egy hétben. A jövőre nézve változtatni fogunk a játékvezetőküldésen. Eddig főként magyar játékvezetők bíráskodtak nálunk, de úgy ér,, n, ez a rendezvény felnőtt már arra a szintre, hogy a továbbiakban ezt nem engedhetjük meg. Amely ország csapata részt vesz a tornán, onnan sípmesterek is érkeznek majd. Csúcsokat döngető somogyi versenyzők rali obA Budai, Elek páros és Gyarmati, Bakos kettős célja is a bajnoki cím Két somogyi egység is rajthoz állt az országos ralibajnokság ötödik futamán, az autógyilkos lőtéri pályáiról nevezetes OMV Veszprém Rallyen. Az N/4-es kategóriában az élen álló kaposvári Budai Annamária, Elek István duó újabb győzelmet aratott a Mitsubishi EVO-val, s így tovább növelte az előnyét. Az N/2-es géposztályban szereplő, Suzuki Ignis-szel száguldó siófoki Gyarmati Ariéi, Bakos Dávid páros - akiknek ezúttal annyi technikai problémával kellett megküzdeniük, mint másnak egy teljes szezon alatt... - a második helyre hozták be a versenyautót, az Ignis Kupát pedig megnyerték. Mindettől függetlenül csupán Csupán négy pont hiányzik a Gyarmati, Bakos duó bajnoki címéhez négy pont kell nekik ahhoz, hogy bebiztosítsák az első helyüket mind az N/2-es kategóriában, mind pedig a Suzuki Ignis Kupában. Ez azt jelenti, hogy a következő erőpróbáról, a pécsi futamról akár már bajnokként térhetnek haza. Dupla defekt gyarmatiék versenyautója mindjárt az első gyorsaságin defektet kapott, a második szakaszon pedig feltartotta őket egy hasonló gondokkal küszködő páros. Másnap vagy 100 méterrel a rajt után defekt miatt a jobb első és hátsó kerék is egyből leengedett, amit aztán ki kellett cserélni. ■ fenyő g. E^lüE^v^H^^H^^^^^^^^TÖBBMIN^^ZERBífrORPRÓBÁZÓÚSZOTTÁ^ | ^ RÉVFÜLÖPRŐL BALATONBOGLÁRRA | HIRDETÉS 1JF írjunk Önről? ii // /■ // / ■ Hűsítő nyári ■■■■Mr PR árak! Most óriási kedvezménnyel jelentetheti meg PR hirdetését a Somogyi Hírlapban. Újságírónk megírja vállalkozásának bemutatását, ami 1/8, 1/4, 1/2 vagy akár egész oldalon megjelenhet lapunkban. Mindez az Ön által választott időpontban, hihetetlenül alacsony áron. További részletekről érdeklődjön a 82/528-113-as telefonszámon!