Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-28 / 175. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 28., SZOMBAT 11 INTERJÚ Szilánkos törés a kéttonnás harapás után pécsi tibor Rendkívül büszke rá, hogy a kaposvári terráriumbán már többször is születtek krokodilok Krokodilember. Sokan csak így emlegetik Pécsi Tibort, a kaposvári terrári- um vezetőjét, aki szereti meghökkenteni az embereket: legutóbb például egy belvárosi parkban sétáltatta egyik kedvencét. Vas András- Nem tudom, mi ebben a furcsa- jelenti ki Pécsi Tibor. - Rengetegen szeretik az állatokat.- Csak éppen a kutyát, hörcsögöt vagy tengerimalacot.- Anno én is így kezdtem. A többség aztán elnövi a nagy imádatot, többek között, mert nem tud megélni belőle. Hagyományos foglalkozást választ, családot alapít, jönnek a gyerekek, s talán elfér a kutya. Én viszont „úgy” maradtam.- Azért ismerje el: rögös út vezet a kutyától a krokodilokig.- Már fiatalon vonzódtam a hüllőkhöz. lártam az országot, s kígyókat kerestem. Végül egy cirkusztól vásároltam egy Boa constrictort.- Azaz óriáskígyót.- így van. Berendeztem egy terráriumot a szobámban. Aztán egyre több lett, majd áttértem a mérges kígyókra. A világ legveszélyesebb fajtáiból mind beszereztem. Olyan rettegett fajtákat, mint a gaboni vagy a lebetin vipera.- Ezek csak úgy megvásárolhatóak?- Külföldön mindent meg lehet venni. Persze kellenek engedélyek. Védett és veszélyes állattartási, utóbbin belül a méreggel ölő állatokról szóló. No és természetesen szakirányú végzettség. Hivatásos vadász, áBat- orvos vagy állatkerti állatápoló.- Önnek milyen papírja van?- Egyik sincs. Még a törvények meghozatala előtt kezdtem. la, és a fentiek mellett kellenek különböző hatósági engedélyek. Helyi és országos egyaránt.- Megér ennyit egy gaboni vipera?- Több mint száz mérges kígyóm volt.- És hány kígyómarása?- Három. De nem a veszélyes fajtákból: csak homoki és keresztes vipera.- Nekem legyen mondva!- Ezekbe nem lehet belehalni, a legrosszabb esetben néhány napos rosszulléttel jár. Az igazán veszélyes kígyókkal viszont vigyáz az ember, ott nem lehet könnyelműsködni, minden marás halálos.- Nincs ellenszer?- Vagy idő. A gaboni viperának öt centis méregfoga van, még az elefánt bőrét is átharapja.- Kedves állat...- És vicces...- Mármint...- Egyszer jól „megtréfált”. Elvittem egy kiállításra, s amikor kiráztam a zsákból, nem mozdult. Megpiszkáltam kampóval, de csak feküdt a hátán. Kivettem, nézegettem, továbbra is mozdulatlan maradt. Visszadobtam, hogy biztosan elpusztult, erre elindult. Na, akkor két órát üldögéltem, s néztem magam elé csendesen. Elgondolkodtam az életemen.- Jó poén volt...- Máskor egy puffogó viperát pakoltam át, amikor lecsúszott az egyik kampóról, és ijedtében felkúszott a másikra. Egészen a tövéig, s a fejét a kezemre fektette. Másfél méteres, gyönyörű kígyó, nagyon durva méreggel.- Ezekhez képest felüdülés lehet aligátorokkal és kajmánokkal foglalkozni.- Húsz éve tértem át a krokodilokra. Imádom őket. Veszélyes és okos állatok. Meg tudják különböztetni az embereket, nevet lehet nekik adni. Viszont minden húst táplálékként fognak fel. Pécsi Tibor gyerekkora óta rajong az egzotikus hüllőkért, s erről tanúskodik tetoválása is Csak az állatok etetése több százezer forintba kerül havonta- Aranyos.- Ráadásul az első két példányom rombuszkrokodil volt. A legvadabb fajta a világon. Két lány. Még egymást is állandóan marták. Tönkretették az életem a nők... Alig tudtam eladni őket.- Képzelem, mennyire örült nekik a vevő!- Egy állatkert vásárolta meg nem olcsó dologi egy terrári- um fenntartása. Pécsi Tibornak még a mostani, nyári kánikulában is fűteni kell a kaposvári sétálóutcái ház alagsorában található hüllőlakot: a gázszámlája negyven fokban is húszezer forintot kóstált. Télen ez az összeg százezerre kúszik fel. Emellett hatalmas költséget jelent az állatok etetése is. Nyáron a krokodilok naponta esznek, s minden állat annyi ételt vesz magához, amekkora a feje - ugyanis a gyomra mérete megegyezik a kobakjával. A rengeteg hüllő havi több százezer forintot fal fel. a párost. Elhozták a legbátrabb emberüket, aki a tigrisekkel is foglalkozott. Na, ő futott ki elsőként, amikor kivettem őket, hogy becsomagoljam. Kis idő múlva fel is hívtak, hogy szívesen visszaadják a lányokat, akár ingyen is...- Gondolom, nemet mondott.- Naná, elég volt belőlük. Elég vad a többi is.- Harapták már meg?- Egy bordáskrokodil elkapta az alsó lábszáramat. Az orvosok térd fölött amputálni akarták a lábam. A lábszárcsontom 28 darabra tört. Huszonhat éves voltam...- És nem ment el a kedve?- Hibáztam. Nem a krokodil tehetett róla, ő csak azt tette, amit a természete diktált. Erővel nem lehet legyőzni őket, csak gondolkodással. Úgy kell közelíteni hozzájuk, hogy ne lássák az embert. S nem szabad hagyni, hogy kinyissák a szájukat.- Könnyű azt mondani!- Egy krokodil csak húsz kiló- nyi erővel nyitja a száját.- Tényleg nem sok.- Viszont két tonnával zárja. Négyzetcentinként...- Melyik példányára a legbüszkébb?- Van egy szélesorrú kajmánom, amiből kettő van Európában. A másik Dániában.- Magyarország krokodilnagyhatalom.- Ha az nem is, de jól el volt látva egzotikus krokodilokkal. Kádár János kapta a legtöbbet. Fidel Castrótól, Mao Ce-tungtól. Utóbbi négy kínai aligátort adott neki. Annyi pénzt kapott érte a budapesti állatkert, hogy abból tatarozták a Pálmaházat.- Ezek szerint megérné szaporítani őket.- De nem az üzlet miatt. A hüllők a világon a legveszé- lyeztetebbek, sokukat fogságban nehéz szaporítani. S erre vagyok a legbüszkébb: a kaposvári terráriumbán már többször is születtek kiskrokodilok. Amikor a kezembe fogtam őket, kicsit úgy éreztem, az apjuk vagyok... Pörköltre vágyunk az árnyas széplaki Zöldfa után is étlapozó Kockás abroszos helyet kerestünk és ettünk egy jó hagymás rostélyost tejfölös uborkasalátával Megyei gasztronómiai körsétára invitáljuk olvasóinkat: sorozatunkban megpróbáljuk a vendég szemszögéből bemutatni a somogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánná Kockás abroszos vendéglőteraszra vágyunk, ahol marhapörköltet rendelhetünk - írtuk néhány hete sorozatunkban, amikor éppen elegünk lett a flinc-flancos, méregdrága vendégbolondító helyekből. Nosza, a széplaki Zöldfa pont ilyennek tűnik. Kockás abrosz, árnyas kerthelyiség, nádtető, az egység falára azt pingálták, hogy kisvendéglő - ez kell nekünk! Talán maga Krúdy Gyula is ezt szúrná ki - hajdani nagy írónk nemcsak a Balatonnak volt a szerelmese, hanem a gasztronómiai élvezeteknek is. Azt írta: a vacsora első fogása töltöttkáposzta legyen, a másodiknak aztán jöhet a joghurtos galuska. Változnak az idők. No de eny- nyire? Nem hogy töltöttkáposztát, pörköltet sem lelünk a Zöldfa gyorsan átfutható étlapján. Ma a kisvendéglő ezek szerint annyit jelent: szűk választék; pulyka ha- waü módra, Cordon Bleu, bolognai spagetti és hasonlók. A hagymás rostélyost azért választjuk, mert úgy ítéljük meg: ez mégis csak egy hagyományos étek. S nem is csalódunk benne, de még előbb a tejfölös uborkasalátát kóstolhatjuk, hiszen lelkes pincérünk meglepő módon még a levesnél is előbb az asztalunkra teszi. Végül nem bánjuk, mert az erősen hagymás saláta után legalább marad némi utóíz a szánkban, a hideg gyümölcslevesnek ugyanis semmi íze - szó szerint értendő: némi híg löttyben úszik pár gyümölcs. Kevesebb a gond a rostélyossal. A két jókora hússzelet por- hanyósan omlik, a nem kellő alapossággal pirított hagymából hatalmas mennyiséget kapunk - társaságunk másik két tagjának is jut belőle bőven. Ők a pulykájukhoz csipkednek, ízorgiára vágyva, mert az étlap szerint ínyenc módon elkészített sonkás, sajtos szárnyas legalább tisztességes sózáson eshetett át a konyhában, a mindenféle fantázianévtől mentes rántott mell viszont meglehetősen jellegtelen. Harminc forint a szóda decije, szúrjuk ki az étlapot böngészve, Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): Jó pihenést kívánnak KÖRNYEZET (1-10 pont): Békebeli kert, pókokkal ÉTEL (1-20 pont): _ A rostélyost ajánljuk! XcS erről megint Krúdy jut eszünkbe, s az, hogy egyre inkább visz- szajön a divatba a szódavíz, no meg a fröccs, amit jeles írónk úgy ivott, hogy kilenc deci borhoz töltetett egy deci spriccert. Aligai borász ismerőse lehet a patinás Zöldfa mai tulajának, a balatoni borok ugyanis onnan kerülnek az asztalra, decijét száhúszért mérik. Ezek után „természetesen” csapolt sört rendelünk és örömmel állapítjuk meg, hogy olyan a pohár felirata, mint a sör márkája - sok helyütt erre bizony fittyet hánynak. A Zöldfában nem, amire viszont kevéssé figyelnek, mi mégis kiszúrjuk, lévén hogy este, vacsoraidő és lámpafény: a fonott lámpabúrákban háborítatlanul szövik a hálójukat a pókok. Ami még feltűnik és a levest beelőző salátához mérhető döbbenetét okoz társaságunk hölgy tagjai számára: a mellék- helyiségbe kitűnő a belátás a szomszédos, modernebb étterem hátsó lépcsőjéről... No de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás, itt hagyjuk is gyorsan abba, akárcsak a vacsoránkat desszert nélkül; palacsintára nem vágyunk, mást meg nem kínálnak. Persze mit akarunk, olvashattuk: kisvendéglő. Érjük be annyival, hogy a személyzet gyors és figyelmes, távoztunkkor még jó pihenést is kívánnak.
