Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-26 / 173. szám

SPORT 11 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 26., CSÜTÖRTÖK A legek versenyére készülnek ironman Parádés mezőny jubileummal; az ezredik vasembert köszöntik Atádon Major József újra eljön Nagyatádra. A Széchenyi ESE kiváló triatlonistája triplázásra készül; 2005 és 2006 után idén is győzni akar Atádon A legek versenye; tömö­ren így lehetne jellemez­ni az augusztus 25-én Nagyatádon esedékes ha­gyományos Ironmant. Fenyő Gábor Bár majd egy hónapot kell még várni Nagyatádon a hagyomá­nyos Ironman rajtjára, már most elmondható, hogy min­denféle tekintetben a legek ver­senye lesz az idei erőpróba. Az országban egyedülálló, sor­rendben 18. embert próbáló vi­adalra - a mindenre elszánt vasemberek 3,8 km úszással kezdenek, 180 km kerékpáro­zással folytatják, majd „leveze­tésként” maratonit, azaz több mint 42 kilométert futnak - 28ó-an neveztek. A hetvennégy váltó színeiben még további kétszázhatvannégy sportoló is elrajtol majd, a soraikban mint­egy félszáz fogyatékos és moz­gáskorlátozott sportolóval.- Nem igazán lehet panasz a I mezőnyre, hiszen több atádi bajnok is újra tiszteletét teszi nálunk - mondta dr. Herr Gyula főrendező, egyben 13-szoros Ironman. - A férfiaknál termé­szetesen ismét rajthoz áll Major József, hogy 2005 és 2006 után is megvédje bajnoki címét. Polonyi Balázst is kétszer, még­hozzá 1998-ban és 1999-ben ko­ronázták meg a dél-somogyi kisvárosban. Nagy kérdés, hogy mire lesz képes a TVK- Mali TC Tiszaújváros ifjú titán­ja, az élete első Ironman-jére Ahogy az előző években, úgy az idei Youth Football Festivalon is pályára lépnek a gyengébb nem képviselői. A kaposvári Nemzet­közi Ifjúsági Labdarúgó tornán a tizenhét évesek korosztályában rúgják a labdát az ifjú hölgyek. Somogy megyét a Somogyjádi SZKKSE utánpótlás csapata kép­viseli. Mellettük két finn, egy szerb, valamint a PVSK és a Sze­ged alkotja a hat együttesből álló csoportot. A jádi leányok - akik készülő Benőcs Zoltán, aki ta­valy Fonyód után idén Kiskö­rén tudott duplázni a középtá­vú országos bajnokságon. A nőknél egyértelműen Harsányi Zsuzsanna a nagy favorit, akit a harmadik évezredben még senki sem tudott legyőzni! A hatszoros Ironman-bajnoknő mellett Szűcs (Kovács) Fatima is állhatott már a dobogó tete­jén Nagyatádon pontosan egy évtizeddel ezelőtt. egyébként a bajnokságban az U15-ÖS korosztályban veszik fel a küzdelmet - első mérkőzésükön minimális különbségű 1 -O-ás ve­reséget szenvedtek finn ellenfe­lüktől. Következő összecsapásu­kon viszont már győzelemnek (3-0) örülhettek a PMFC néhány játékosával megerősített somo­gyiak, akik szintén egy, az Ezer­tó országából érkező csapattal mérkőztek. Szerdán a NB 1-es baj­nokságban szereplő PVSK volt a A nevezések alapján közel félszáz külföldi sportoló is fel­sorakozik a rajthoz, s a közölt idő-eredményeik alapján nem elképzelhetetlen, hogy közü­lük valaki esetleg fel is kapasz­kodik majd a dobogóra. Kisebb különítmény érkezik Horvátor­szágból, Szlovákiából, Lengyel- országból és Spanyolországból, de román, szlovén, olasz, né­met és francia indulókat is vár­nak a rendezők. Somogyjád ellenfele. A találkozót a baranyaiak uralták, a jádiak in­kább a védekezésre koncentrál­tak. Magyar Judit büntetőt is há­rított, ám a pécsi fölény a szüne­tig kétgólos előnyben mutatko­zott meg. A folytatásban már bát­rabban játszott a Somogyjád és Somogyi Sára jóvoltából - aki szögletből szerzett gólt - a szépí­tés is sikerült. - A lányok ezen a tornán játszanak először műfü- vön és némelyiküknek még a A nagyatádi Ironman közel két évtizede íródó történetében - 1990-ben rendezték az első versenyt amolyan kísérleti jel­leggel, egy évvel később pedig már országos bajnokságnak le­hettek a házigazdái - a statisz­tikák szerint eddig 943 sport­ember ért célba. A legek verse­nyén minden bizonnyal jubile­umot is ünnepel(het)nek majd, hiszen idén várják az ezredik befutót. nagypálya is újdonságként hat - mondta Ress Antal, a Somogyjád klubelnöke. - Ez a torna segíti a felkészülésünket, bízom benne, hogy a bajnoki rajtra összecsiszo­lódik ez a fiatal csapat. - A ta­pasztalatszerzés volt a fő célunk - vette át a szót Birkás Béla, az egyesület szakosztály vezetője. - Jó dolog, hogy erős ellenfelekkel játszhatunk és az sem mellékes, hogy van már egy győzelmünk is. ■ Temesvári Iván Somogyiak a rajtnál HÉT TRIATLONSSTA próbál szeren­csét A házigazda atádiak közül Lindenmayer János kilenc, Bo- zsó Zoltán öt, Janota Zoltán négy, míg a kaposvári Varga Csaba két alkalommal, a barcsi Kimer Tamás pedig egyszer már megbirkózott az Ironman-nel. A kaposvári Lelovics Zsuzsanna és a nagyatádi Gurbács Zoltán vi­szont most áll először rajthoz. @ FOTÓK És eredmények: www.sonune.hu Youth Football Festival íir* Hungary - Kaposvár 2 0 0 7 22-28 July Döntőbe várja az adorjánosokat az olaszországi vb-n a kapitány Az olaszországi Bariban rende­zik július 29-től az uszonyos és búvárúszó felnőtt világbajnoksá­got. Az ötnapos viadalra, amely­re csütörtökön utazik el a váloga­tott Wirtz Melinda és Vinkler Pé­ter személyében a Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE is delegál versenyzőket. Szintén a válogatott keret tagja Lábodi Lau­ra, aki ugyancsak a somogyi me­gyeszékhelyen készült a világbaj­nokságra. - Péter 800 m és 1500 m uszonyoson áll rajthoz - mond­ta Kovács László mesteredző és szövetségi kapitány. - Melindá­nak kicsit sűrűbb programja lesz, hiszen 400,800 és 1500 méteren is indul, ezenkívül tagja a 4x100 és a 4x200-as uszonyos váltónak. Wirtz Melindát - figyelembe vé­ve, hogy érettségi és felvételi van mögötte - az első nyolcba várom. Vinkler Péter munka mellett ké­szült a vb-re, így az első hat lehet a cél. ■ Temesvári I. Egy félidőn át jól tartotta magát az atádi gárda NAGYATÁD-BARCSI SC 1-5 (1-1) Nagyatád, 100 néző. V.: Mód Nagyatád: Patak (Gyenes) - Kollega B. (Prucsi), Bozó (Ká- roli), Horváth J., Bencsik - Aká- csos (Vukman), Kiss (Horváth P.), Brezovszki, Hortobágyi (Sza­bó M.) - Pammer (Tóth M.), Er- nyes (Rntér D.). edző: Bőzsöny János. BARCS: Kuczkó (Banitz) - Sa- lekovics, Matus, Győré, Kónya - Kordé, Horváth Á. (Pókos), Hor­váth A., Fónai (Tompa), Mis- kovics (Gyaraki) - Szabó N. (Ke­resztény). edző: Id. Dárdai Pál. G.: Ernyes, ill. Fónai (2), Gya­raki (2), Tompa. ■ T. I. Mindenki Fehérvárra! SZURKOLÓI BUSZT INDÍT a hétfőn 20 órakor kezdődő Fehérvár elleni élvonalbeli bajnoki mérkőzésre a Ka­posvári Rákóczi Baráti Köre és a labdarúgó klub. Jelent­kezni Kárpáti Zoltánnál (06/70-338-71-87) és Győri Gábornál (06/70-947-66-33) lehet pénteken 15 óráig. Győzelmet is ünnepelhettek a somogyjádi leányok labdarúgás Komoly együttesek ellen készülhetnek a somogyiak az utánpótlás bajnokságra Tucatnyi érmet nyertek a kaposváriak a masters bajnokságon kajak-kenu A döntők napján több csapathajó is elsüllyedt a viharos szélben a Velencei-tavon rendezett viadalon Tizenkét érmet, köztük 5 ara­nyat, 5 ezüstöt és 2 bronzot, to­vábbá számos értékes helyezést szereztek a Kaposvári Vízügyi SC masters versenyzői a Velen­cei-tavon rendezett Masters Országos Bajnokságon. Az erőpróbán öt­venöt egyesület, közel ötszáz ver­senyzője állt rajt­hoz és az ezernyolcszáz neve­zés is új rekordot jelentett. A Faludy András edző által felkészített kaposvári csapat ti­zenkét versenyzője összesen száznegyven pontot szerzett és előkelő helyen zárt az egyesü­letek pontversenyében is. Az 500 m-es számokat rekkenő hőségben rendezték. Az indu­lók nagy száma miatt a korosz­tályban csak előfutamokból le­hetett a döntőkbe kerülni. A döntőkben három első és két máso­dik helyezést ér­tek el a verseny­zők. A 200 m-es futamokra az idő­járás kedvezőtlen irányban változott. A döntők idején viharos északi szél sö­pört végig a pályán és ez főleg a csapathajóknak okozott prob­lémát. A futamok során több hajó is teljesen megtelt vízzel, néhány hajó pedig el is süly- lyedt. Szerencsére az időjárás ■ A bajnok ka­posváriak da­coltak az idővel és ellenfeleiket is legyőzték. nem zavarta meg a kaposvária­kat, akik két arany, három ezüst és két bronzérmet nyer­tek a rövidebb távon. EREDMÉNYEK, nők: KI 500 m 30-34: 1. Potó Edit. K2 500 m 30-34: ...4. Potó Edit, Várszegi Ágnes. KI 200 m 30-34: ...2. Várszegi Ágnes. K2 200 m 30- 34: ...2. Potó Edit, Várszegi Ág­nes. Férfiak: KI 500 m 30-34: ...5. Horváth Attila. KI 500 m 40-44: ...2. Kovács Róbert. K2 500 m 30-34: 1. Faludy And­rás, Csima Ferenc. K2 500 m 35-39: ...5. Tapaszd Péter, Nagy Lajos. K4 500 m 25-29: ...4. Tapaszti Péter, Nagy Lajos, Horváth Attila, Somogyi Ta­más. K4 500 m 30-34: 1. Falu­Csima Ferenc (balról) és Faludy András sorozatban nyerte a számokat dy András, Csima Ferenc, Hor­váth Attila, Nagy Gábor. KI 200 m 30-34: 3. Faludy And­rás. KI 200 m 35-39: ...2. Csi­ma Ferenc, K2 200 m 30-34: 1. Faludy András, Csima Ferenc. K4 200 m 25-29: ...4. Tapaszti Péter, Nagy Lajos, Horváth At­tila, Somogyi Tamás. K4 200 m 30-34: 1. Faludy András, Csi­ma Ferenc, Horváth Attila, Nagy Gábor. Vegyes: K2 500 m 19-24: ...2. Rehling Nóra, Reh- ling Dávid. K2 200 m 19-24: ...6. Rehling Nóra, Rehling Dá­vid. K2 200 m 30-34: ...3. Potó Edit, Horváth Attila. K4 200 m 19-24: ...6. Potó Edit, Rehling Nóra, Tapaszti Péter, Nagy La­jos. ■ Kun Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom