Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-18 / 166. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JULIUS 18., SZERDA MIMMÉ 1 i AUTO&MOTOR 11 Veteránautók Somogy útjain szenvedély 2001 óta járja az országot a Rolly Royce Phantom és a Jaguár 140 is Muzeális darabok, de egyáltalán nem pihennek. Tulajdonosaikkal vígan járják az országot. Most hat nap alatt 478 kilométert tesznek meg A múlt század hőseit látta vendégül a kaposvári Me- istro Lovas Klub kedden. A Vach-Tomega-hotel Oldti- mer Túra igazi matuzsálemeket vonultatott fel. Sütő Katalin A helyhez hűen lovasbemutatót is láthattak a túra résztvevői a lovastanyán, de a főszerep most kétségkívül a sok lóerős járgányoké volt. Sági Endre, a Veterán Autóklub Magyarország oszlopos tagja. Hetven évével jelenleg ő a legidősebb pártolója a klubnak, de a korosztály nagyon vegyes. A klubot háború előtti járgányok tulajdonosai alapították. Mára huszonnégy tagjuk van. Köztük van egy német, egy cseh és két szlovák gyűjtő is. Egy-egy autó gazdájának szinte az egész családja megfertőződött ezzel a hobbival. így lett veteránautó tulajdonos Radics Rita is, aki Szegedről érkezett, és huszonöt évesen már egy 1937- es Mercedes 170 V Cabriot vezet.- Apukámnak köszönhetem ezt a hobbit - mondta. - Ő először régi faliórákat gyűjtött; minden érdekelte, ami régi. így meglett az első veterán motorunk, majd ezt követte a többi. Ma már külön garázsrendszerünk van a több tucat régi autó tárolására. A gyógyszerészhallgató lány elmondása szerint sokan örülnek a hóbortjuknak, lelkesen figyelik vonulásaikat. De akad sok szemlélő, aki gúnyosan, irigykedve odamondogat nekik. De hogy is kapja el az embert ez a szenvedély? A legidősebb tagnak erre a kérdésre felcsillan a szeme. - A ‘80-as években nézegettük milye is van egy-egy havernak - idézte föl. - Erre mi is elgondolkodtunk, hogy nem lehet rossz egy ilyen autó tulajdonosának lenni. Kerestük a régi szakirodalmat, bújtuk a könyveket. Kezdtünk kikupálódni. Darabjaira szedtük nehezen beszerzett masináinkat, fényképeztük az alkatrészeit, aztán összeraktuk. Majd vettünk még egyet... Az egyesület célja, hogy ezek a múlt századi járművek mindenképp az országhatáron belül maradjanak. Ezért minden évben megrendezik a hatnapos túrát. Ez a hetedik alkalom, 2001 óta járják az ország útjait. A kaposvári találkozón 1910- es évjárat volt a legidősebb, sajnos a két évvel idősebb gépjármű elakadt útközben, nem tudta megmászni a szennai dombot. A idős kor és a hőség nem jó párosítás. Hat nap alatt 478 kilométert tesznek meg, és közben több mint húsz településen vonulnak fel. A lovastanya huszonkét autónak és két motornak adott helyet. Látható volt többek között Fiat Wien, Magosix, Rolly Royce Phantom, Jaguár 140 és egy 1928-as Indián motorkerékpár is. A találkozó emlékplakett átadásával zárul csütörtökön Almamelléken. Nem volt verseny, a résztvevők mégis nagyon büszkék magukra. Újból teljesült az álmuk, megmutathatták féltve őrzött kincsüket. Több százmillióan nézik a Lánchidat a Formula 1-es közvetítés idején A tavalyi sikeres bemutatkozást követően idén is megrendezik a Formula-1-es versenyhétvége előtti csütörtökön a száguldó cirkusz utcai bemutatóját. A Formula-1-es bemutatónak az országimázsra és a turizmusra is igen jó hatása van. Az utcai bemutatót az idén az alagút-Clark Ádám tér-Lánc- híd-Roosevelt tér útvonalon rendezik meg, augusztus 2-án - mondta lapunknak a Hunga- roring Sport Zrt. elnöke. A körülbelül egyórás program autós-motoros felvonulással kezdődik, ahol a 2007-es Da- kar-rali résztvevői mutatják be járműveiket, a motorosok között az idén első helyet szerzett Cyril Despres vezetésével. Ezt követően veterán Fl-es autók hajtanak át Budapest legrégebbi hídján. A helyszínre kilátogató rajongók láthatják többek közt Gerhard Bergert is a korábbi versenyautójában. A programot egy show zárja, amikor is két Forma-1-es versenyautó száguld együtt Besenyei Péter műrepülő világ- és Európa-bajnok gépével. Verseny közben csak Monacóban láthatók az autók testközelből GYORS KOLOSON KÉSZPÉNZBEN! 30 000 - 200 000 Ft-ig ■ kezes nélkül Hívja a Provident Pénzügyi Zrt.-t hétfőtől péntekig 7:30 és 21 óra között, illetve hétvégén 7:30-tól 20 óráig, vagy küldje el a HITEL szót és nevét SMS-ben és visszahívjuk: 06 20 555 50 50! 0640505050 Egy példa a hitelkonstrukcióra: 80 000 Ft kölcsön esetén a szolgáltatási díj összesen 57 280 Ft, így a heti törlesztés 3 432 Ft, 40 hétre. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek, a Provident a kölcsönt saját feltételei szerint bocsátja rendelkezésre. A teljes visszafizetendő pénzösszeg egyenlő a felvett kölcsön és a szolgáltatási díj összegével. A szerződéskötéskor megállapított szolgáltatási díj garantáltan nem változik. A THM nem azonos a kamattal. PROVIDENT HIRDETÉS HASZNÁLTAUTÓ-KÍNÁLAT Schneider Autóház Kft. ^ 7630 Pécs, Buzsáki u. 1-3. • BMW 320D AUT. 2001 3.390.000 Ft BMW320D 2004 4.790.000 Ft BMW320CÍ 2004 5.490.000 Ft BMW 325i 2005 6.490.000 Ft BMW 520D 2002 3.990.000 Ft BMW 520DA 2006 8.890.000 Ft BMW 525 DA 2006 10.590.000 Ft BMW 528IA 1999 2.990.000 Ft BMW 530 DA 2005 9.290.000 Ft BMW M5 1999 5.490.000 Ft BMWX32.0D 2006 9.390.000 Ft BMW X5 3.0 DA 2005 9.990.000 Ft MAZDA TRIBUTE 2.0 4X4 2001 2.890.000 Ft RENAULT ESPACE 1.9 DCI 2004 3.590.000 Ft MERCEDES E 270 CDI AUT. 2002 5.990.000 Ft PEUGEOT 406 2.0 HDI 2003 2.290.000 Ft JAGUAR X-TYPE 2.2 D 2006 7.690.000 Ft AUDI A6 2.5 TDI AVANT 2002 3.290.000 Ft AUDI ALLROAD 2.7 T 2001 4.290.000 Ft MINI COOPER CABRI0 2006 5.990.000 Ft LAND ROVER FREELANDER 1.8 3A 1998 1.990.000 Ft DAIHATSU TERIOS 1.3 4WD AUT 2003 2.790.000 Ft JEEP GRAND CHER0KEE 3.0 CRD 2006 9.990.000 Ft TOYOTA LAND CRUISER 3.0D 2004 8.490.000 Ft TOYOTA AVENSIS 2.0I S0L 2003 3.190.000 Ft HONDA CRV 2.0 LS 2003 3.490.000 Ft MAZDA 6 1.8 TE 2006 4.590.000 Ft MAZDA B2500 TD DK 4X4 2002 2.150.000 Ft + áfa RENAULT KANGOO 1.90 2000 920.000 Ft + áfa FORD TRANSIT 2.5 TDI DOBOZOS 2004 3.350.000 Ft + áfa További 2000 db fiatat használt BMW németországi adatbázisunkból rendelhetni Részletes leírás www.schneiderautohaz.hu Tel /fax: 72/539-028 Mobil: 70/37-222-97 Autófelvásárlás! KÉSZPÉNZÉRT vásárolunk személygépkocsikat 12 éves korig. Lehet hitellel terhelt is! n ftutósziget Pécs, Siklósi út 122. www.autosziget.hu MMáMm Tel.: 72/550-551,550-555, 20/464-7375 Peugeot Partner 2.0HDÍ Tesztautó 3.291E4-áTá 2.650E+áta\ Fiat Grande P. Style 1.4i ‘06 O km, ki. el. ablak, kpzár 3.460F Ft 2.990F Ft Fiat Punta Classic 1.2i 060 km, ABS, klíma, airbag, kpz~2.Ge&FFt 2.466E Ft Lancia Y Píatino 1.4-16V 060 km, ki. ABS. elabl . kpz. 4.470EFI 3.900E Ft Peug.307 Symbole 1.4Í 06 ABS. klíma, airbag. kpz elabl 2.99DE Ft Peug.307 Symbole 1.BHDÍ06 ABS klíma, airbag, kp .elabl 3.750E Ft Peug.206 Prem. 2-OHDi '01. klíma, airb . kp. elabl 1.650F Ft Peug.20BHuskv1.4HDi '02. klíma, airbag, kpz . eí.abl 1.750E Ft Peugeot 206 1.4l 05 airbag. kpz.. elabl. metál. 2-OOOE Ft Peug.206 Presence 1.11 '05. szervo, kpz . elabl, airbag, metál 1.90ÜF Ft Peug.206 Riviéra 1.1Í '05. airbag, klíma, kpz.. el.ablak 1.9SOE Ft Peug.206 Riviéra 1.4i '04 klíma, szervo, kpz, elabl , metál 1.950E Ft Peug. 106 XN I.Oi 98. ind.gátló 740E Ft Peug. 106 XR I.Oi 98. airbag metál 300E Ft CitrSXsara Pic. 2.0HDÍ ‘00. ABS, klíma, airbag. kpzár, el abl. 1.750E Ft Fiat Panda 1.1 i 04. airbag. kpzár el.ablak 1.350E Ft Fiat Punto 1.21 '04 airbag, metál 1.390E Ft Ford Fiesta 1.1i 95 3QQE Ft Mazda 62500 2.5TD '03 4x4, klíma, ABS, szervo, kpz. 2.67uEt-af3 Renault CiiO 1.4i 00 szervó, kpzár. elabl.. airbag. 1.300E Ft Renault Megane 1.4i 00 ABS. kpz elabl. riasztó, ki. 1.490E Ft Renault Scenic 1.6i '05. ABS. klíma, airbag. kpz., elabl. 3.Ö50E Ft Suzuki Ign ts 1.3GLX '04 szervó, kpzár, elabl. kHtna 1 .SOOF Ft P. Boxer 2.8HDÍ '01 szervó. immobiliser 2100E*afa 1 -BOOE+áfa P. Expert FT 2.0HDÍ ‘01 ABS, klíma, kpzár. el.abl-tűk. 2.200F Ft Fiat Ducato 2.5DCÍ '98 1.050E+áfa Renault Master 2.5DCi 02 szervó. ind gátló, kpzár 2.050E+áta Hyund. H-1 Pan.2.5CRDi 02 6íór teher klíma, szervó. Izs. 2.150E Ft 2.050E Ft Nissan Van.Car.CV.2.30 02 klíma, szervó. 5személyes, kpz. 1.750E Ft Renault Express 1.1 i '94 290E Ft VW LT 35 2.5TD _______02 ABS, kiima, közit: naszló_____________2.400E+áfa