Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-14 / 163. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. JÚLIUS 14., SZOMBAT 11 HÉTVÉGE Bunkerbomba szele röpítette székestől tűzvonalban Puskájukat előbb a hasába nyomták a Hezbollah-katonák, később kávézgatott velük Hangtalan bunkerbomba csapódott be tőle kétszáz méterre, szele öt méterre röpítette székestől, miközben békésen kávézgatott a libanoni katonákkal. Fónai Imre Már amennyire békésen lehet kávézgatni egy háború árnyékában. De nem is turistaútra ment a mi emberünk a Közel-Keletre, szándékosan csöppent a libanoni-izraeli konfliktus közepébe. A Hezbollah-katonák táborát bombázta szét az izraeli hadsereg, még kavargóit a porfelhő, amikor megérkezett filmezni. Valahonnan eleven Hezbollah- katonák kerültek elő, puskájukat a hasába nyomták. Kellett némi meggyőzés, hogy kimagyarázza magát e helyzetből. Megúszta. Ezt is. így aztán most idehaza mesél az élményeiről, de már a következő afganisztáni (vagy talán Szomáliái, szíriai, iraki?) útját tervezi, merthogy azt vallja: a helyszínen kell átélni a konfliktusokat, lehetőleg mindkét fél szemszögéből, a helyi emberekkel beszélgetve. A terrorizmust választotta kommunikációs doktori disszertációjának témájául. Banai Tibor Péter kolléga. Televíziós dokumentarista újságíró, az izgágább fajtából, aki nem tud sokáig ideahaza a babérjain csücsülni. Az eredendően siófoki, de ma már a fővárosban élő fiatalembernek persze nincs is nagyon min ülnie, hiszen eddig legalábbis nem gazdagodott meg abból, amit csinál. Sőt, még csak különösebben ismert sem lett, mert ahogyan mondja, „pechemre Magyarországra születtem, ahol ha valakinek nagy tervei vannak, azt igyekeznek visszanyomni a szürkeségbe, de legalábbis megmosolyogják”.- Éppen a helyiekkel kiépített jó kapcsolataimnak köszönhetően több ízben a BBC, s a CNN stábját is megelőzve előbb értem egy-egy forgatási helyszínre a tavaly nyári izraeli- Hezbollah háború során, kérdezték is a kollégák, ki a fene vagyok. Amikor már élesedett a helyzet, hazaküldtem az asz- szisztensemet, magam forgattam. Mint néhány éve, amikor a kolumbiai drogbárókról készítettem filmet. Dzsihád - terrorizmus, vagy szabadságharc. Ez most készülő filmjének a címe. - Mert hiszen azt kár tagadni, hogy míg a nyugati sajtó ma is terrorizmusról beszél, addig a helyi média szabadságharcról. Készítettem interjút Hezbollah-nagyfő- nökkel, tálib harcossal éppúgy, mint a NATO katonai vezetőivel. Tapasztalatom szerint ezeket a fegyveres konfliktusokat nem lehet leegyszerűsíteni a „nyugati civilizáció-iszlám kultúra harca” elmélet szintjére. Sokkal többről van szó; szegénységről, globalizációról és az iszlám esetében a hagyományos értékek válságáról. Vallás és háború. Terrorizmus, vagy szabadságharc - e kérdést taglalja a készülő film is Kinyitották a pokol kapuit az amerikaiak „HAT Év TELT EL a 2001. szeptember 11-i merénylet óta, és a Bush-adminisztráció által indított globális háború a terrorizmus ellen még mindig tart, mérhetetlen károkat okozva az összes részt vevő félnek. Ahogy Chirac volt francia elnök fogalmazott: Az amerikaiak kinyitották a pokol kapuit, és most nem lehet tudni, hogy ennek mi lesz a vége. A terrorcselekmények száma nemhogy csökkent volna, inkább megtöbbszöröződött, és bár a re- zsimek eltűntek, a diktátorok meghaltak vagy bujkálnak, a megszállás még tart, és ez elég ideológiai okot szolgáltat a különböző vallási és félkatonai csoportoknak a fegyveres akciókra, aminek újabb emberek esnek áldozatul A médiának óriási a felelőssége. Közvélemény-kutatások bizonyítják^ hogy ma már az Egyesült Államok és Európa lakossága bár többségében ellenzi az iraki és afganisztáni háborút, ennek ellenére ugyanezen országokban növekszik az iszlámtól és képviselőiktől való félelem. Miért? Filmünk erre is keresi a választ ” (Részlet a Dzsihád; terrorizmus, vagy szabadságharc című fűm szinopszisából.) banai Tibor PÉTER hegymászó ként kezdte. A Himalájára vezető első útjára évtizede úgy ir dúlt, hogy Siófokon felült egy Isztambulba tartó bevásárlóbuszra, onnan stoppal jutott el Nepálig. Öt éve akkor kapta szárnyra a nevét a sajtó, amikor Osváth Attilával együtt azért utazott Pakisztánba, hog ott minél rövidebb idő alatt minél több 6000 méter alatti csúcsot megmásszanak. Egy 5800 méteresre föl is jutottak, a következő megmászásakor azonban Osváth Attila eltűnt a hegyen lavinaomlás és hóesés közepette, s Banai két napig hiába kereste. Ha egy bomba becsapódik, azon még a helyiek is tudnak csodálkozni... Súlyos és többségében fölösleges emberáldozatokkal járnak a harcok Két atyai barack tizenhat perc alatt a dohos templomban somogyi történet Iluska néni tette teljessé a család emlékezését kántor hiányában a nyári délutánon Iluska néni hangja teljesen betöltötte a dohos, leginkább régen látogatott borospincéhez hasonlatos szagú templom belsejét. Ha nem éppen az a bizonyos nyári nap lett volna, akkor fényes győzelmeket lehetett volna aratni egy olyan fogadással, amely a bentlévők számát tippeli meg. De ez a nap más volt, azaz ugyanaz, mint minden évben, amióta a család misét mondatott a várostól nem messze lévő faluban a szülők emlékére. Hagyománnyá vált az időpont. Igyekeztek összegyűlni a legteljesebb létszámban, hogy közösen emlékezzenek drága felmenőikre. Évek óta kissé görcsösen várták a napot, mert a pap mindig elő tudott rukkolni valamilyen újdonsággal a problémák terén. Ez leginkább abban teljesült ki, hogy egyre rekedtebb hangon és egyre gyorsabb tempóban, alig érthetően emlékezett. A katolikus plébánia vezetője időben érkezett. A dögmeleg hőségben a család aznap, az év ezen fontos és kiemelkedő napján azonban csak négy főt számlált, és ebben a két tízévesforma gyermek is beleszámított. A nagyobbik, a helyes tinédzser leányzó csöndben állt a bejárat előtt szemben a többiekkel, amikor a pap eléjük toppant szinte a semmiből, és közölte: egy kis baj van! - A kántor úr, a nagy melegre való tekintettel, nem óhajtott részt venni a mai szentmisén - fogalmazott híradásokat is megszégyenítő távirati stílusban a családfő teljes elképedésére. A kérdő és figyelmeztető szemkerekedésé- ben a hadaró plébános rögtön hozzá is tette: - De majd Iluska néni énekel, higgyék el, nem lesz semmi baj! Addig észre sem vették de, egy 75-80 év forma idős, tisztességben és magányban megőszült nénike jelent meg körülöttük a maga szerény módján, kételkedésnek esélyt sem adó tiszta tekintettel, melyhez enyhe görbülés tartozott a háta tetejének ívelésében. A nyugalom elég volt ahhoz, hogy mindannyian bemenjenek. Szinte semmit nem lehetett érteni a mise szavaiból. A hadarással, krákogással és az ehhez tartozó mély hang színváltozások nélküli folyamában csak a liturgiában nagyon jártasak lettek volna képesek kiigazodni. Szerencsére Iluska néni mellé egy szomszédasszony is került, és ők az első padban foglaltak helyet, így a család tulajdonképpen nem maradt le semmiről a nyári délutánon a templom szürkeségében. A pap szavainak monotonitásából azért kiderült, hogy miért is gyűltek össze, és a drága szülők emléke még ilyen körülmények között is ragyoghatott a lelkekben. Csak a kisebbik gyermek, a rosszcsont fiúcska nem fért a bőrébe, őt nagyon zavarta, hogy alacsonysága miatt alig lát valamit, sőt a hangáradatból csak szófoszlányokat tud felfogni. Egyfolytában mocorgott, piszkálta nővérét közvetítést könyörögve, és amikor ez nem teljesült, egy ízben még a lányka haját is meghúzta. Az édesapa egy fegyelmező tekintet mellé egy barackot helyezett el mindezért a nemrégiben fodrászt látott gyermekkobakon. Iluska néni viszont eközben elkápráztatott mindenkit. Az orgona sem hiányzott, hiszen éneke úgy szorult az ódon falak közé, hogy a sarokban megbújó pókok azt hitték: a légnyomásváltozás miatt eső közeleg. A hangok tisztára mostak minden szívben lévő bosszúságot Még a fiúcska is elcsendesedett, olyan gyönyörű volt számára is az élmény. Csak a végén nevetett fel hangosan, mert végre ő is megértett valamit a szóáradatból, és bár tudta, hogy egy mise így ér véget, mégis kuncognia kellett a befejezés kétértelműségén: „A szentmise véget ért, menjetek békével!” - „Istennek legyen hála!” Természetesen - az azóta férfivá érett - fiúcska kifele menet húsz perc alatt begyűjtötte második atyai barackját, de nem bánta, hiszen tudta: miután az anyja beszélget kicsit a motyogó plébánossal, hamarosan hazaindulnak... ■ Szűcs Tibor Banai, a harcok edzette zord riporter. Örökké a kalandot keresi, sose Hegyek ormain Nepáltól egészen Pakisztánig
