Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-08 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 27. szám
8 ÉLETMÓD A fantomként kísértő betegség tabu Hallgatunk róla, pedig a hasi pánikszindróma egyre több embert érint Tünetek, melyekről senki sem beszél. Betegség, melynek létezéséről kevesen tudnak. Pedig a probléma mind többeket érint, és segítség nélkül a betegek helyzete kilátástalannak tűnik. Ez a hasi pánikszindróma. Wlcsek Anna A szakemberek által irritábilis bélszindrómának (IBS) nevezett rém még ma is tartogat kérdéseket az orvostudomány számára. Felismerése rendkívül nehéz. Kevés a képzett szakember, aki e témában jártas, ráadásul a tünetek sok más betegségre is utalhatnak. Ezért a betegek végül óriási lelethalmazzal a hónuk alatt jutnak el ahhoz a gasztro- enterológushoz, aki segíteni tud rajtuk. „Az IBS legjellemzőbb tünete a görcsös hasfájás, aminek eredetétnem tudni” - mondja Bene László gasztroenterológus főorvos. „Hasfájás nélkül nincs IBS. Ehhez kapcsolódnak még egyéb más tünetek, rendszerint emésztési problémák, váltakozó hasmenés és szorulás, felfúvódás.” Ezekkel a panaszokkal gyakran csak viszonylag későn fordulnak szakemberhez az érintettek. Ami természetes is, hiszen igen kényes témáról van szó, senki nem beszél róla nyíltan. Pedig a dolgok gyakran úgy A betegséggel sokáig, akár évtizedekig együtt lehet élni, de az életminőséget nagymértékben lecsökkenti Hosszadalmas és néha sajnos kellemetlen vizsgálatsorozatra van szükség az IBS megállapításához ki kell zárni minden lehetséges szervi elváltozást. Ehhez labor- vizsgálatokat, ultrahangot, szükség esetén endoszkópos vizsgálatot is igénybe vesznek. Ha minden lelet negatív, a betegség valószínűleg hasi pánikszindróma. A kivizsgálásnak azonban résziéi még a hosszú beszélgetések is, melyek alatt a szakember feltérképezi a páciens életkörülményeit és pszichés állapotát. Emellett elvégeznek egy tejcu- korallergia-tesztet is. A felnőtt lakosság egy részének ugyanis a szervezete nem vagy csak nehezen tudja lebontani a tejcukrot, ami szintén hasonló tüneteket produkálhat. Abban az esetben, ha a kór „csak” tejérzékenység, a megoldás lényegesen egyszerűbb. elfajulnak, hogy a betegek a panaszokhoz igazítják a hétköznapi programjaikat is. Ezáltal kiszorulnak a normál életvitelből, elzárkóznak a társasági élettől, és megnehezül még munkájuk elvégzése is. Rendszerint épp abban az időszakban jelentkeznek a panaszok, amikor az elvégzendő feladatok torlódnak, de a betegek a tünetek miatt képtelenek elindulni otthonról. A hasbajok aztán estére, délutánra elmúlnak. „Sok páciens említi, hogy nyaralás alatt a tünetek teljesen megszűnnek, és egészségesnek érzik magukat. Amikor aztán visszatérnek a hétköznapi kerékvágásba, az első munkanapon újra megjelennek a kelle- meüen ingerek. Éppen emiatt gondolom, hogy ez egy pszichés betegség” - folytatja Bene László. „A hasfájással a beteg »meg- old« bizonyos élethelyzeteket.” Az IBS kezelése ugyanolyan nehézkes feladat, mint a diagnosztizálása. A betegség általában nem szervi eredetű. Ezért nem oki, hanem tüneti terápiát alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy kezelik a hasfájást, a hasmenést, a fellépő problémákat, és ezektől a beteg megnyugszik. „A súlyosabb fokozatú betegeknél akár pszichiátriai kezeléstől sem riadunk vissza - mondja a gasztroenterológus. - Ilyen esetekben mindig csak olyan pszichológussal lehet kezeltetni a beteget, akinek van már tapasztalata e témában.” 2007. JÚLIUS 8., VASÁRNAP ^mag ■GBEB03I A 22-es csapdája: a globális felmelegedés MÉG TÖBB áldozata lesz a globális felmelegedésnek - derült ki egy amerikai tanulmányból. Ennek oka, hogy az elviselhetetlen melegben egyre többen halnak meg azok közül, akiket nem véd valamilyen klímaberendezés. Azonban a meleg miatt több légkondira lesz szükség, amelyek gyorsítják a globális felmelegedést. Nem csak álmosság miatt lehet ásítani AZ AGY HŰTÉSE céljából ÍS ásíthat olykor-olykor az ember - állítják New York-i kutatók, akik szerint az általuk elvégzett kísérletek ezt alá is támasztják. Egyetemistákat arra kértek, hogy csak orron, vagy csak szájon át vegyenek levegőt, és azt figyelték, ki ásít, és ki nem. Akik az orrukon vettek levegőt, nem ásítottak, ezért a kutatók szerint az orron keresztül beszívott levegő hűti és frissíti az agyat. Idén nyáron is hódít a természetesség varázslatosan teltté, csillogóvá varázsolja az ajkakat a L’Oréal Paris új rúzsa, A Glam Shine Natural Glow. Az egyedi és különleges, szív formájú applikátor segítségével pontosan és precízen lehet felvinni a festéket. HIRDETÉS íme egy sör, amit bátran fogyaszthat r A Schlossgold 0,0% alkoholmentes sör kellemes maláta ízének és finom komló aromájának bárhol és bármikor nyugodt szívvel átadhatja magát. Legyen szó akár autóvezetésről, sportról, egy jóízű beszélgetésről vagy felelősségteljes munkáról, a Schlossgold 0,0% megadja a sörözés frissítő élményét. \ vezető sör. 100% ÍZ, 100% józanság