Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-08 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 27. szám

5 2007. JÚLIUS 8., VASÁRNAP KÖZÉLET Magyar-osztrák olajcsaták: a gáz a tét? mol-omv A kormány közölte: megvédi a nemzeti érdekeket, és nem adja az olajtársaságot A hét második felében ingadozott, sőt néhány órára le is állt az olajszál­lítás Magyarországon. Ennek is köze van az oszt­rák-magyar olajcsatához? Tibay Gábor Nincs két hete, hogy a részben osztrák állami tulajdonban lévő OMV az addigi 10-ről 18,6 száza­lékra növelte részesedését a ma­gyar olajtársaságban: június 25- én jelezte a felvásárlást, pedzve az esetleges összeolvadás lehető­ségét is. A Mól azonban nem kért ebből a baráti gesztusból, az integrációs szándékot pedig a „verseny kiirtásának” nevez­te, amely a cég szerint a közép­európai fogyasztók érdekei ellen való. A piac már csak ilyen, mond­hatnánk: a tőkeerős cégek igye­keznek befolyást szerezni ver­senytársaik felett. Ám hogy a Mól villámgyorsan nemet mon­dott az osztrákoknak, nem csu­pán üzleti okokra vezethető visz- sza. Egy kérdés ugyanis a piaci érdek és megint más a nemzeti, sőt, az Európa szempontjából stratégiai: a Molt ugyanis jelen­tősen felértékeli, hogy a hazai olajcég és közvetve a magyar állam az európai gázszállítás jövőjével kapcsolatban döntési helyzetben van. Egyelőre nincs hazai kor­mányszintű elhatározás arról, Olajvezeték a Mólnál. A társaságban már nincs tulajdonrésze az államnak, a kormány mégis megvédené. Magyarország mely gázvezeték megépítését támogatja: az Euró­pai Unió által preferált Na- buccót vagy az orosz Gazprom érdekeltségi körébe tartozó Kék Áramlatot. A fenti vita részben választ adhat az OMV felvásárlá­si szándékára: az osztrák cég ugyanis a vezető vállalata annak a konzorciumnak, amely a Na- bucco mögött áll. Adódik a követ­keztetés: az OMV azzal, hogy a Mólban meghatározó tulajdon- részt szerez, bebiztosítja magát magyar felségterületen. Az oszt­rákok nem nézték jó szemmel a magyar-orosz viszony erősödé­sét: tavasszal az osztrák sajtó a Gyurcsány-kormány Moszkvá­hoz való viszonyát simulékony- nak nevezte, felvetve, hogy Ma­gyarország kiszáll a Nabucco- projektből - amelynek egyéb­ként konzorciumi tagja a Mól is -, és ezzel az orosz oldalt erősíti meg, je­lentősen megnehe­zítve, ha éppen el nem lehetetlenítve a terveket. Ennél meredekebb az a felvetés, amely szerint az OMV manővere mögött a hátsó ajtón érkező oroszok állnak: eszerint a Gazprom kíván része­sedést szerezni az OMV-ben, ez­zel fúrva meg a Nabuccót. Az azonban, hogy az oroszok meg­határozó részesedést tudnak szerezni a vállalatban, valószí­nűtlen: az osztrák állam 30 szá­zalékos részvénycsomagja mel­lett közel húszszázalékos pakett van „baráti”, Auszt­ria stratégiai érde­keit támogató kezek­ben. Mindenesetre a felvásárlás ellen a magyar olajcég meg­kezdte saját tőzsdei manővereit, és a hazai politika is biztosította a Molt, hogy stratégiai ügynek tekinti a kérdést. Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök barátság­talan lépésnek, sőt, ellenséges felvásárlásnak nevezte az ügyle­tet, amelyről a Fidesznek is ha­sonló a véleménye. Bár a Mól­ban már nincs tulajdonrésze az államnak, a kormányfő közölte: minden eszközzel azon lesz a ka­binet, hogy meghiúsítsa az oszt­rák kontrollszerzést a magyar vállalat felett. Az már friss hír, hogy az olaj­nyomás csütörtökön ingadozott a Magyarországra érkező vezeté­ken, sőt, néhány órára le is állt. Hogy ez csak a szokásos üzemi probléma vagy orosz figyelmez­tetés, nem tudni, annyi bizonyos, hogy akár osztrák, akár orosz ér­dekeltség áll a Mól papírjainak megszerzése mögött, a csapon még Moszkva tartja a kezét. ■ Az OMV-fel- vásárlás ellen a Mól is megkezd­te saját tőzsdei manővereit. Tőzsdei kaland: egekben a papírár az omv részvényvásárlása rekordmagasságba, egészen 30 ezer forint fölé húzta a Mol-papírok árát a Buda­pesti Értéktőzsdén: a rész­vényharc egy időre a piac­nak is szárnyakat adott. A Mól ugyanis az osztrák vásárlás hírére megkezdte az ellenlépéseket, és 9 szá­zalékfölé emelte saját pa­pírjainak tulajdonarányát. Kölcsönszerződéssel az OTP további 9,1 százalékos részesedéshez jutott a cso­magban, majd a héten hasonló konstrukcióban a Magyar Fejlesztési Bank is tíz százalékra növelhette be­folyását. Az OMV nem erő­sítette meg, de nem is cáfol­ta azt az értesülést, hogy 13,5 milliárd euró - 3300 milliárd forint - hitelért for­dult a Barclays Bankhoz és a JP Morganhez. A két társaság adatai 2006 végén Mól OMV Jegyzett tőke * 0,33 12,84 Töltőállomások 845 2540 _ Kutak Budapesten 37 39 Foglalkoztatottak 13,5 ezer* *41 ezer fő ■MILLIÁRD EURÓ, **2007. JÚNIUS FORRÁS: EUROPRESS-GYŰJTÉS HIRDETÉS vodafone A készülékajánlat a készlet erejéig érvényes. A készülék ára és igénybevételének feltételei kategóriánként eltérőek „B”, „C”, „D" kategóriákban egy éven belüli tarifacsomag-váltás, szerződésbontás, díjtartozás miatti korlátozás, szünetelés esetén további 39 990 Ft kötbér fizetendő. További feltételek és részletek az ÁSzF-ben, a 1270-es ügyfélszolgálati telefonszámon, valamint a www.vodafone.hu honlapon. A megnyerő üzlettárs Sony Ericsson K320i VGA kamera Ajándék bluetooth headset Uj Üzleti FIX 5000 előfizetéssel kétéves hűségnyilatkozattal egyéves tarifamegtartással 100%-ban lebeszélhető havidíj Másodperc alapú számlázás Most élhetsz igazán vodafone Nem kell szolgáltatót váltani árampiac Nagyobb biztonságot jelent a piacnyitás A piacnyitásról szóló törvény részleteit ismertette a héten Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Erősíti a versenyt, növeli az el­látás biztonságát és fokozza a fo­gyasztók védelmét - így foglalta össze Kóka János gazdasági mi­niszter a parlament által múlt héten elfogadott új villamosenergia-tör- vény (vet) lényegét. A jogszabály értel­mében 2008. január elsejétől teljesen megnyílik a ha­zai árampiac. Kóka János hangsúlyozta: a la­kossági fogyasztóknak és a kis­vállalkozóknak nem szükséges új szerződést kötniük jelenlegi szolgáltatójukkal, ha nem akar­nak a szabad piacra lépni. Eb­ben az esetben továbbra is ma­■ Kóka János árcsökkenést vár a nyitástól, radhatnak a hat régi szolgáltató egyikénél, amelyek ettől az idő­ponttól kezdve egyetemes ellá­tókká válnak, és árképzésüket szigorú hatósági szabályok rög­zítik. Az egyetemes szolgáltatók köte­lesek a lakossági áramárat 45 nappal a bevezetés előtt be­jelenteni a Magyar Energia Hiva­talnak, és erről az ügyfeleiket is tájékoztatniuk kell. A háztartások garantált fel­tételekkel, ellenőrzött áron kap­ják az áramot. Kóka János ki­emelte, hogy a vet tartalmaz egy védett fogyasztói kategóriát is, amelyre különleges feltételek vonatkoznak. Akiknek az élet- fenntartásukhoz fontos az áram­szolgáltatás (hátrányos helyze­tűek, fogyatékkal élők), azoknál még akkor sem lehet kikapcsol­ni az áramot, ha nem tudnak fi­zetni. A törvény a többi fogyasztó védelmére is szigorú előírásokat tartalmaz, amelyre a Fogyasztó- védelmi Főfelügyelőség ügyel majd. A miniszter a hosszú távú áramvásárlási szerződésekről elmondta: júliusban lezárulhat­nak a tárgyalások. Ezeket a szak­tárca megszüntetné, mert kor­látozzák a versenyt. A liberali­zációtól Kóka az árak csökkenését várja, az ellenzék viszont drá­gulástól tart. ■ N. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom