Somogyi Hírlap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-01 / Vasárnapi Somogyi Hirlap, 26. szám

2 HÍREK Kényszerleszállás a Ferihegyi repülőtéren megrepedt a szélvédője, ezért vissza kellett fordulnia Ferihegyre egy magyar uta­sokat Spanyolországba szál­lító gépnek a héten - közöl­te az RTL Klub híradója. Az esetet kivizsgáló Közleke­désbiztonsági Szervezet szó­vivője azt mondta: az utasok nem voltak veszélyben. A kormányfő szerint eladósodott a Fidesz a Fidesz valószínűleg el­adósodott, ezért akarhatja száműzni a politikai kampá­nyokból a reklámokat, nyi­latkozta Gyurcsány Ferenc Orbán korábbi javaslatára. Ennek ellenére a kormány megfontolja az ellenzéki javaslatot - tette hozzá. Tízmilliárdot költenek a költözésre? tízmilliárd forintba kerül az adófizetőknek, hogy Gyurcsány Ferenc reziden­ciáját és a Miniszterelnöki Hivatalt átköltöztetik a Föld­művelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium épüle­tébe egyes lapinformációk szerint. A közeljövőben 220 millió forint állami pénzt költenek el a tervezésre nyílt közbeszerzés nélkül. Navracsics: Ázsia felé tart Magyarország Navracsics: távol Európától NAVRACSICS TIBOR szerint öt éve távolodunk Európától, „ami szocialista definíciót használva azt jelenti, hogy Ázsia felé tartunk”. Az ellen­zéki politikus szerint nem­csak a gazdasági életben, ha­nem az emberi szabadság- jogok tekintetében is meg­tagadja Európát a kormány. Petrétei tízmilliós jutalmat osztott szét 10 millió forint rendkívüli jutalmat osztott szét csak kabineten belüli munka­társai között távozása előtt a volt rendészeti és igazság­ügyi miniszter. A Magyar Hírlap úgy tudja: Petrétei József indoklás nélkül utal­tatta át kollégái számlájára az összegeket. Csurka István kijelölte utódját A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI kórház főorvosa, Kovács László személyében kijelölte utódját a MIÉP élére Csurka István. A pártelnök saját lapjának adott interjújában elmarasztalja Zsinka Lászlót, a MIÉP főpolgármester-jelölt­jét is, mert felügyelőbizott­sági tisztséget vállalt főváro­si cégeknél, így lepaktált az SZDSZ-szel. KÖZÉLET, POLITIKA 2007. JÚLIUS 1., VASÁRNAP Koalíciós szerződés aláírás előtt egészségügy Gyurcsány szerint nem piaci alkuk határozzák meg a biztosítási oldalt Látszólag nincs már fe­szültség a koalíción belül: ma délután várhatóan alá­írja Gyurcsány Ferenc a koalíciós szerződés végle­ges változatát, benne a fő vitatémának számító egész­ségbiztosítási reformmal. Bánky Bea Reformléptek. Gyurcsány Ferenc és Simon Gábor választmányi elnök érkezik a szocialisták egyeztetésére „A koalíciós megállapodás alá­írásra van ítélve” - jelentette be tegnap Gyurcsány Ferenc, mi­után a módosított szerződés si­mán átment az MSZP választmá­nyán, és az SZDSZ Országos Ta­nácsa is rábólintott. A szocialis­ta választmány egyhangúlag, a liberális párt legfőbb döntéshozó testületében egyetlen tartózko­dás mellett fogadták el a terveze­tet. A 40-50 oldalas új melléklet a következő egy év kormányzá­sáról szól. Horn Gábor, a koalí­ciós egyeztetésért felelős állam­titkár hangsúlyozta: javasolják, hogy a kiegészítést ne csak a pártelnökök, hanem a frakcióve­zetők is írják alá annak érdeké­ben, hogy megmutassák: nem­csak a kormány, hanem a képvi­selőcsoportok is elkötelezettek. A szerződést várhatóan ma alá is írja a pártelnök-kormányfő, aki kifejtette: nem lát elbizonyta­lanodást, a választmány és párt­ja elnöksége is támogatja a kor­mányzati politika folytatását, az 5 egészségbiztosítási rendszer át- 3 alakítását. Gyurcsány hozzá- | tette: „nem piaci alkuk határoz- | zák meg a biztosítási oldalt”. ü Rajta kívül Horváth Ágnes egészségügyi miniszter is cáfol­ni igyekezett azon ellenzéki vá­dakat, amelyek szerint az állam garantálta volna a biztosítók pro­fitját. „A tervezett egészségbizto­sítóknak saját garanciaalapjaik­ból kell az esetleges veszteségei­ket pótolni” - mondta a szaktár­ca vezetője. Paál Zoltán, a Generali-Pro- videncia Biztosító ügyvezető igaz­gatója a héten a tárcával folytatott egyeztetés után azt nyilatkozta: egyelőre csak szóbeli ígéretet kaptak arra vonatkozólag, ha az egész piac veszteséges lenne a több-biztosítós rendszer bevezeté­se után, akkor az állam támoga­tást nyújtana a biztosítóknak. Horn Gábor elmondta: az Or­szágos Egészségbiztosítási Pénz­tár (OEP) helyett nemzeti kocká­zatközösségi alap jön majd létre, amely a járulékokkal gazdálko­dik. Hozzátette: öt-nyolc regioná­lis biztosító veszi át az OEP biz­tosítói feladatkörét. A gyanakvó MSZP-sek félelmeit erősíti, hogy az SZDSZ-ben soha nem titkol­ták, Horn a héten is kijelentette: átmenetinek tekintik a pénz­tárakban a magántőke 49 száza­lékos, kisebbségi arányát. Szili: félfordulat kell A jelenlegi kormány reform- politikájában várható fél­fordulatról beszélt Szili Kata­lin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlapban megje­lent interjújában. Az Ország- gyűlés elnöke azt mondta, hogy a reformok társadalmi elfogadtatása érdekében most kell felmutatni, mi lesz azoknak a vége. „A politi­kánk ezért módosításra szorul, ez a kritika a frakció­ban is erőteljesen megfogal­mazódott" - jelentette ki. Pesti: csúszó program csúszik a kórházak privati­zációjának megakadályozá­sára bejelentett Fidesz-prog- ram megvalósítása - ismer­te el Pesti Imre tegnap. Az ellenzéki szakpolitikus hangsúlyozta: pártja nem tett le arról a tervéről, hogy a fideszes vezetésű ön- kormányzatok nonprofit szervezetté alakítják át kór­házaikat. Pesti Imre a csú­szást az átalakítás bonyo­lultságával indokolta. Horváth: itt a bizalom HORVÁTH ÁGNES tegnap kö­zölte: tárcavezetőként meg kapta pártjától, az SZDSZ-től a felhatalmazást az egész­ségügyi reform folytatására. A tárcavezető elmondta: július elsejétől mintegy 550 gyógyszer ára csökken, az eddigi 1500 termék mellett. Ez a társadalombiztosítás­nak több mint hétmilliárdos, a betegeknek 3 milliárd fo­rintnyi megtakarítást jelent. Népszavazás: vitaba keveredett Gyurcsány azAbelnökkel Gyurcsány Ferenc nem tudja, hogy a jogi megfontolásokon túl milyen egyéb szempontok alap­ján engedte át az Alkotmánybíró­ság (Ab) a vizitdíjra és a tandíjra vonatkozó népszavazási kérdést. A kormányfő egy kereskedelmi rádióműsorban hangot adott an­nak a gyanúnak, hogy az Ab po­litikai értékválasztás alapján dön­tött. A miniszterelnök le is vezette, mire is gondol: az államháztartás részét képező szervezetek, így az egészségügyi és a felsőoktatási in­tézmények bevételei és kiadásai a költségvetés részét képezik. Bihari Mihály, az Ab elnöke szerint a költségvetési törvény és a költségvetés nem azonos. Az előbbi tételeiről, illetve végrehaj­tásáról nem lehet népszavazást tartani, ám az olyan kérdésekről, amelyek érintik a költségvetést, igen. A tandíjat azért lehet meg­szavaztatni, mert a felsőoktatási törvényben szerepel, nem a költ­ségvetésiben. Ha jövőre beteszik az utóbbiba, akkor tiltott tárgy lesz. A vizitdíj és a kórházi napi­díj helyi bevételnek számít ■ HIRDETÉS Állás kényelmesen az internetről Állások Online önéletrajz Hírlevél Hírek és cikkek karrierklub.hu Tüntetés Esztergomban a hosszú munkaidő ellen Július elsejétől tizenegy órás mű­szakot vezetnének be a Suzu­kinél, az intézkedés ellen a Liga szakszervezetek 150 tagja tünte­tett szombaton az esztergomi gyár előtt. A megmozdulásra más tag- szervezetek munkásait hozták el, mert a Suzukiban dolgozók félnek véleményt nyilvánítani - mondta el Gaskó István, a Liga elnöke az MTI-nek. Gaskó sze­rint a tizenegy órás, nyújtott mű­szak bevezetésével a gyár a munkásszállítás költségein akar spórolni. Az elnök elmondta: Japánban tanult gyári dolgozók­tól tudja, hogy az anyavállalat­nál több emberrel, jobb körül­mények között végzik a magyar- országihoz hasonló munkát. A magyar Suzuki munka- vállalói a megmozdulás ideje alatt családi napot tartottak Esz­tergomban, a rendezvényre tíz­ezer embert vártak. ■ Parlament: Csizmár sokat beszélt, Orbán hallgatott Ékes József fideszes képviselő szólalt fel legtöbbször, 107-szer a parlament tavaszi és nyári rendkívüli ülésszakán, de a leg­többet Csizmár Gábor (MSZP) beszélt, összesen közel 8 órát. A frakcióvezetők közül továbbra is Herényi Károly (MDF) beszélt a legtöbbet. Az Országgyűlés internetes ol­dala szerint a tavaszi és a nyári ülésszakon 58 - kilenccel több, mint az első félévben - kép­viselő egyáltalán nem szólalt fel, többségük szocialista. A leg­hosszabb, negyvenperces fel­szólalás az elmúlt fél évben Gyurcsány Ferencé volt A parla­ment adatai szerint a tavaszi és a nyári rendkívüli ülésszakon egyáltalán nem kért szót Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom