Somogyi Hírlap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-11 / 134. szám

6 GAZDASÁG 2007. JÚNIUS 11., HÉTFŐ Jelentés a termőföld védelmében rendelet Az adatszolgáltatás az állami támogatásoknak is fontos feltétele Az agrártárca fellép a hazai sertéshúspiac érdekében A nitrátérzékeny területe­ken gazdálkodókat szer- vestrágya-jelentéstételre kötelezi egy 2001-ben ho­zott kormányrendelet. A mulasztókat megbírsá­golhatják, és állami támo­gatást sem kaphatnak. Miklay Jenő A saját birtokon keletkezett vagy vásárolt szerves trágya mennyi­ségéről, felhasználásáról min­den év elején be kell számolniuk azoknak, akiket a rendelet érint. Bűdi János, a Bács-Kiskun Me­gyei Mezőgazdasági Szakigazga­tási Hivatal Növény- és Talajvé­delmi Igazgatóság vezetője el­mondta: február végéig néhány A rendelet csak bizonyos területekre és a nagy gazdaságokra érvényes ezren küldték be az ilyen adato­kat a megyéből. A körülbelül 24 ezer regisztrált termelőhöz ké­pest azért tűnhet kevésnek, mert a kötelezettség csakis a nitrátér­zékennyé nyilvánított területek gazdálkodóira vonatkozik, s ott sem mindenkire. Ilyen kivételek azok a kisgazdasá­gok, ahol az állatlét­szám nem haladja meg a családi ellá­táshoz szükséges mennyiséget: ve­gyes állomány ese­tén az öt, baromfitartásnál a há­rom számosállatot. Bács-Kiskun- ban főleg a Duna vonalában lévő települések, összesen pedig pon­tosan hatvanegy település kör­nyékén mutattak ki a felszín alatti vízben a határérték fölött, azaz literenként 50 milligramm­nál több nitrátot. Országosan a termőterületek harmadára - fő­leg a Dunántúlon, a Tisza felső folyásánál, illetve Békés és Pest megyében - jellemző az ilyen magas nitrátszint. A besorolás évente változhat attól függően, hogyan alakul a ta­lajvízháztartás és azzal összefüggés­ben a felszín alatti vizek nitráttartal­ma. A nitrátérzé­keny vidékeken fo­kozottabban felügyelik a talajo­kat, ugyanis ezekre a területek­re szerves trágyával évente ma­ximum 170 kiló nitrogén-ható­anyagot szabad kijuttatni. En­nek nyomon követésére kell a trágyajelentés. ■ A 170 kiló nitrogént 35-40 tonna istálló­trágya tartalmazza. IIIRSÁV Fizetik a támogatásokat az ültetvény átalakítására SZŐLŐTERMESZTÉS Az MVH megkezdte a szőlőültetvé­nyek szerkezetátalakítási tá­mogatásának kifizetését. Elsőként a fajtaváltási, illet­ve ültetvényáttelepítési in­tézkedést végrehajtó terme­lők jutnak a támogatáshoz. A támogatási kérelmek kö­zel 90 százaléka hiányos, és ez késlelteti a kifizetéseket. Nem vették komolyan a termelés biztosítását KÁRENYHÍTÉS Bács-Kiskun megyében összesen tízezer hektárt érintő fagykárról tettek bejelentést a gazdál­kodók. Főként a szőlő-, a szilva-, az őszibarack-ter­mesztőket érte komoly kár. Bács-Kiskunban a regiszt­rált termelők száma 35 ezer, mégis alig ezer gazdálkodó fizetett be az agrárkár-enyhí- tési alapba, ahová július 15-éig még lehet jelentkezni. Drágulhat a baromfihús a kiskereskedelemben ÁRKALKULÁCIÓ Jelenleg egész Európában baromfi­hiány van a piacon, ezért a baromfifeldolgozók hétfőtől átlagosan 5 százalékkal nö­velik átadási áraikat - közöl­te pénteken a Baromfi Termék­tanács elnöke. Bárány László jelezte: az átadási árak növe­kedésével várhatóan emelked­nek a kiskereskedelmi árak is. Június 15-éig pályázható pénz a gépbeszerzésekre HATÁRIDŐ Az önálló, építés­sel nem járó gépek, techno­lógiai berendezések beszer­zésének állami támogatásá­ra június 15-éig lehet bead­ni az igényléseket. A pályá­zat megjelenése óta enyhí­tettek a támogatás feltétele­in. A vonatkozó FVM-rende- let módosítása folyamatban van: a mezőgazdaságból származó árbevétel mérté­kével kapcsolatos követel­mény kikerül a feltételek közül. HIRDETÉS Magyarország sztárt keres! P LE és azt akarod, hogy . ’ felfedezzenek Téged vagy csapatod, jelentkezz! A tehetség kutató show-műsor legjobbja egy éven át Csillag születik A lengyel-orosz húsvita súlyos zavart és áresést okoz a magyar piacon. Az agrártárca arra igyek­szik rábírni a húsipari társasá­gokat, hogy ne vásároljanak kül­földi alapanyagot. Napokon belül intervenciós sertéspiaci intézkedéseket kez­deményez Magyarország és Lengyelország Brüsszelben, ha nem enyhül a lengyel húsérté­kesítési gondok miatt kirobbant uniós belpiaci válság - nyilatko­zott Gráf József agrárminiszter. A szaktárca vezetője a kívána­tos lépésekről várhatóan ma egyeztet lengyel kollégájával. Moszkva - élelmiszer-biztonsá­gi okokra hivatkozva - hosszú ideje nem engedi be a lengyel sertéseket az orosz piacra. ■ A lengyel hústermelők orosz piacról való kiszorulása okozza a feszültséget. Tavaly 500-600 ezer lengyel élő állat zúdult a magyar piacra. Ágazati források szerint a len­gyel importhús 180-200 forin­tos kilogrammonkénti áron sze­rezhető be, így lenyomja a ma­gyar árakat. Tóth István, a Mező- gazdasági Szövetkezők és Ter­melők Országos Szövetségének titkára elmondta: a hazai állat­tartó vállalkozások ma már csak kilónként 230-240 forintot kap­nak az élő állatokért, szemben a 260-270 forintos önköltséggel. Az agrártárca vezetője a közel­múltban személyesen figyel­meztette a meghatározó húsipa­ri társaságok vezetőit, hogy cé­gük nem pályázhat eredménye­sen az uniós és a nemzeti fejlesz­tési támogatásokra, ha nem ma­gyar alapanyagot dolgoz fel. ■ Európa-szerte csak féltermést ígér a meggy Magyarországon - az előzetes adatok alapján - mintegy 36 ezer tonna meggyterméssel szá­molnak. Tavaly 58 ezer tonna termett. A Magyar Zöldség-Gyü­mölcs Szakmaközi Szervezet szerint a terméscsökkenés egy­értelműen az április végi, május eleji fagyok számlájára írható. Legutóbb 2000-ben termett ilyen kevés meggy. A fagyok kártétele azért is jelentősebb Magyaror­szágon, mert míg például Len­gyelországban a fagy a virágzás­ban érte az ültetvényeket, addig Magyarországon az érzékeny ko­rai vegetációs szakaszban lévő meggyeseket sújtotta. Tavaly a magyar konzervipar közel negy­venezer tonna meggyet dolgo­zott fel. A szakemberek szerint idén legfeljebb a tavaly feldolgozott mennyiség fele-kétharmada ke­rül a hazai tartósítóüzemekbe. A piaci zavarok elkerülésére Eu­rópa legjelentősebb meggyter­melő országainak megbízottjai május végén meggypiaci meg­beszélést tartottak magyar kez­deményezésre Drezdában. Ott a szakmai szövetségek képviselői megállapították: egész Európá­ban élénk lesz a meggy keresle­te, ugyanis a legnagyobb meggy­termesztő országokban összes­ségében féltermést prognoszti­zálnak. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom