Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-02 / 101. szám

10 AUTO&MOTOR SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 2., SZERDA dél-somogy Különleges modellek adnak egymásnak randevút Dél-Somogyba készülnek a veterán motorosok és autósok az ország minden tájáról. Rommel Afrika hadteste használta ezt a járgányt a II. világháborúban Jelentősen megnő az autó- és motorpark átlagéletkora a Dráva mentén. Nagy László Ide készülnek a veterán motoro­sok és autósok az ország minden tájáról. Május elején a babócsai nárcisz napon, majd júniusban Csokonyavisontán és Heresznyén veterán motorokkal találkozhat a Dráva menü közönség. A motoro­sok augusztusban somogyi túrá­ra is készülnek. - Ekkor is Cso- konyavisontáról indulunk, és be­járjuk Berzencéig és Kaszóig szin­te az egész megyét. Naponta 150 kilométert motoroznak az öreg járgányok és gazdáik - mondta' Mareti.es Zoltán, az Ural-Dnepr-Izs Klub vezetője. Kiderült: a fiatal­ember Csoko-nyavisontáról szár­mazik, innét a kötődés a somogyi tájhoz. Az országos szervezet az Ural, Dnepr és Izs típusú motorok gyűjtőit fogja össze. Az országos veteránautó-klub ugyanakkor Barcsra gurul a nyá­ron, ahol a kikötőben és a városi strandon mutatkoznak be har­minc jármű matuzsálemmel. A város határában helyi öreg au­tók is csatlakoznak a koros ko­csisorhoz. A szervezésben részt vesz Karvalics Ottó, a barcsi Su­zuki tulajdonosa is. Elmondta: Ford és Suzuki gépkocsikkal ve­zetik fel az öreg járműveket, és saját veterán autóit is működő­képes állapotba hozza erre az al­kalomra. - Több mint tíz öreg autónk van már - köztük Ford Capry, 928-as Porsche, 1946-os Chevrolet Fleetmaster de nincs elegendő idő ahhoz, hogy valamennyit helyreállítsuk. Az 1979-es Cadillac Seville és az 1973-as Jaguár XJ6 azonban egé­szen biztos kigurul a garázsból erre az alkalomra. KIA, a garantált minőség sláger modellek A hétvégi autókiállításon kipróbálhatja Azt már eddig is tudtuk, hogy a KIA-nál a minőség és a megbízha­tóság a kiemelkedő fontosságú tu­lajdonságok közé tartozik. A gyár rengeteget áldoz innovatív fej­lesztésekre annak érdekében, hogy a gyártási színvonal minél magasabb legyen. A legfejlettebb gyártási technológiák alkalmazá­sának köszönhetően a KIA annyi­ra biztos modelljeinek tartóssá­gában, hogy a világon egyedülál­ló módon elsőként vállalt hét év garanciát a KIA Cee'd-re. A szlovák gyárban készülő autó már számtalan teszten bi­zonyította, hogy a csúcsminősé­get képviseli. Ahogy azt várni lehetett, a ten­dencia folytatódik, most a KIA a Carens nevű egyterűjének'teljes körű garanciáját változtatta 3-ról 5 évre. Stekl László, a Kia Mo­tors Hungary ügyvezető igazga­tója a következőképp értékelte az újabb lépést: „A járművek csúcsminőségé­nek és a meghosszabbított ga­ranciális ajánlatnak köszönhető­en a Kia bátran állíthatja, hogy számára valóban fontos az ügy­felek maximális elégedettsége és a fenntartási költségek csök­kentése." A jövőre vonatkozó tervek is hasonló irányelvet tükröznek. Úgy tűnik, a Sportágé névre hallgató kompakt szabadidő-au­tóra is ki fogják terjeszteni a Cee'd-nél már alkalmazott hét­éves garanciát. A kaposvári KIA márkake­reskedés minden érdeklődőt szeretettel vár május 5-6-án a vá­rosi autókiállításon, ahol a gyár­tó egyéb modelljei mellett meg­tekinthető és kipróbálható az idei év slágere, a KIA Cee'd. ▲ Vén motorok a Drávánál Használtautók BA.lnl'i ÍTS Fí 51S i i peugeotj Peugeot 607 2.2 Hdi Standard Pack, klíma, ABS, stb. 2001. 3 200 000 Ft Peugeot 307 SW 2.0 Hdl Prémium, klíma, ABS, stb. 2003. 3 050 000 Ft Peugeot 1007 1.4 Urban, klíma, ABS, 9800 km 2006. 2 650 000 Ft Renault Thalia 1.5 dcl Status, klíma, 18000 km, 1 év garancia 2005. 1990 000 Ft VW Polo 1.4 Comfortline, ABS, 21000 km, 1 év garancia 2004. 1890 000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GLX 2002. 990 000 Ft Suzuki Swift Seadan 1.3 GC, 1 év garancia 2001. 750 000 Ft Daewoo Lanos 1.5 SE, klíma, 1 év garancia 1998. 690 000 Ft Peugeot Boxer 350 LH 2,8 Hdi 2005. bruttó 3 204 000 Ft Peugeot Partner 170 CD, 1 év garancia 2000. Bruttó 1050 000 Ft Nissan Vanette Cargo 2.3 D, 5 személyes, 1 év garancia 1998. 990 000 Ft Hyundai H 200,1 év garancia 1998. 750 000 Ft Peugeot 107, 206,307 tesztautók kedvező áron. HASZNÁLT AUTÓK GARANCIÁVAL ÉS EREDETISÉG VIZSGÁLAT! Suzuki Ignis 1.5 GS Klíma, 35.000 km 2004. 04. 1890 000 Ft Ford Ranger 2.5TD 4x4 56000 km, 2005.04. bruttó 3 800 000 Ft Ford Focus Sedan 1.8TDCI 2004. 2 590 000 Ft Ford Focus 5 ajtó 1.416v 2001. 1590 000 Ft Ford Forcus 1.416v klíma 40 000 km 2001. 1 790 000 Ft Opel Zafira 2.0DT klíma 2000. 2 399 000 Ft Renault Twingo 1.2 16v klíma 2003.07. 1390 000 Ft Mitsubishi Carisma 1.9 TDI1999. 1 699 000 Ft Hyundai Mátrix 1.5 CRDI 2004. 2 190 000 Ft Lada Niva 1.7i 2002. 1 390 000 Ft Nissan Almera 16.i klíma 5 ajtós 1998. 1090 000 Ft Daewoo Kalos 1.2 2004.03. 1290 000 Ft Ford Escort Van 1.8D 1991. 319 000 Ft HITEL AKÁR 10% BEFIZETÉSSEL CASCOMENTESEN, AKÁR 120 HÓNAPOS FUTAMIDŐRE! RÉSZLETFIZETÉS, AUTÓBESZÁMÍTÁS! E l HutósziQGt KáJ| 7100 Szekszárd, Palánki u. 1. www.autosziget.hu UMi Tel.: 74/ 529-310; Fax: 74/ 529-311 Peug. 206 Urban Pack 1.4 klíma. ABS. kpzát, szervo, metál 2.890E Ft 2.750E Ft Peug. 206SW Tren.PI. 1.4HDÍ úigklum, ABS. ei.abl.. kpzár 3.B40E Ft 3.400E Ft Peug. 207 Trend}/ 1.4-16V ABS. klíma, 6xlégzs., kpzir. CD 3.631 E Ft 3.300E Ft Peug. 307 Symbole 1.4-16V Big.kt . ABS. 2xtégzs.. kpzár, elme 4.060E Ft 3.400E Ft Peug. 407 Sphere 1.8 ABS. íxlegzs. kmrg.gitló .ókim.i S.8SOE Ft 5.30QE Ft • AUTÓSZIGET PLUSZ KFT. FlHf 7100 Szekszárd, Palánki u. 1. ............................Tel.: 74/529-310; Fax: 74/529-311 Fi at Seicento Actual 1.1 i klíma, metál, légzsák 2.16SE Ft 1.685E Ft Fiat Orande Puntc 1.4 3 ajtós aut.kllma, ABS, kpzár, szem, stb 3.39SE Ft 2.89SE Ft Fiat Grande Punto 1.4 5 ajtós aut.kllma. ABS. kpzár, szervo, stb 3.460E Ft 2.99BE Ft Fiat Albea 1.4 Active 4 ajtós klíma. ABS, kpzár, szervo, stb. 2.840E Ft 2.390E Ft Fiat Albea 1.4 Active 4 ajtós ABS. kpzir. szervo, elek!ablak, stb 2.680E Ft 2.280E Ft Fiat Stilo 1.416V Active 5 ajtós aut klíma. ABS kpzár, szem, stb. 3.740E Ft 3.190E Ft I ' Fiat Punto ClassicT3i Fiat Panda Active 1.1 2.550E Ft 2.310E Ft\ Lancia Misa 1.3JTO_________________________4.520E Ft 3.990E Ft\ Er lrlI'iHÍllirlrl il toi.: 72/548-109,70/314-3740 _____ ww w.zalalauto.hu ___________________________ ■ Skoda Octavia 1 4 46 000 km 2004. T2?9-M0-Et 2 169 000 Ft ■ Renault Megane Grandtour 1.616V 67 000 km 2003. TTJTOTOO-El. 2219000 F1 ■VW Golf 1.6 Edition 4 légzsák 2003. TBW-OSO^t. 1 819 000 Ft ■VW Passat 19 PDTDi 46 000 km 2004. TT7fr«9^a. 3 999 000 Ft ■VW Touran 1.6 FSí Trendlíne 7 szem., klíma 2003. T5W9G-Et 3 349 000 Ft ■ Skoda Fabia 1.416V Comfort aut váltó 2003. 1 679 000 Ft ■ Skoda Octavia Elegance digit. klíma 2002 . 2 099 000 Ft ■Skoda Octavia II. 1 AAmbiente tesztautó 2006. 3549000 Ft ■Suzuki Swift GLX 1.316V 75 000km 2002. 1 099 000 Ft ■ Seat Toledo_________________83 000 km 2002 . 2 099 OOP Ft___________ fi nn fíutósziget | Ip-si Ji 7100 Szekszárd, Palánki út 1. Ajfc-Jfcy Telefon: 74 529 880 www.autosziget.hu Honda CR-V 2.2i CTOi ílegan. 4WD. Sxlágzs. VSA dig.klima.sa 8.018E Ft 7.7S0E Ft Honda Accord 2.0 Comfort ABS, dig klíma, 4xlégzs. CD, kpzár 5.948E Ft 5.6S0E Ft Honda City 1.4____________ABS, 2xtégzs. 4xel ábl kpzár CD 3.027E FÍ 2.8S0E Ft Opel Astra 1.6SIGL 1993. kpzár. riasztó, magnó SOBE~Ft 400E Ft Suzuki Swift Sedan 1.6 2000. ABS, 2iétjzs,szervó.métái,ei.abl., 4*OOBE~Ft 900E Ft Opel Astra 1.4 GL 1993. rádiómagnó, kpzár 390E Ft 3S0E Ft Honda Civic 1.4 2001. klíma, ABS légzsák, szervo, el.ab 1.74BE Ft 1.690E Ft Suzuki VAN 1.3 2000 4S0E*áfá 400E+áfa Suzuki Wagon R+ 1.3GC 2003. kpz. r.magnó. Mgátló t.SOOEFt 1.200E Ft Peugeot Partner 1.9D tgk 2001 kiírni vonóit., kpz.. ei.abl. 950E+áfa 87SE+áfa Peugeot Partner 1.8 tgk 2001 szervó. megám, vonóhorog 1i80E+áfa 1.07SE+áfa Peugeot Partner 2.0HDÍ 2002. vonóhorog, nasztó, kpzir 990E+á1á 960E+áfa Peugeot Boxer FT 350 LH 2001. szervó. légzsák, inditásgátló 2 G50C+áfa 1.975E+áta Peugeot Boxer FT 350 LH 2001 szem légzsák inbitásgám i,890F*áta 1.830E+áfa Szezonnyitó kiárusítás! Motoros ruházat és kiegészítők, ákák \_( föl ruhák, kesztyűk, táskák, .Ak L) 1 I I 1 I | / csizmák, bukósisakok... IMwli MWWM'hWIIIIIiWilBMfl ffef- kedvezménnyel! Az akció csak a készlet erejéig tart. | Yamaha Y2F-R1 3.5QOE Ft 2.850E Ft| Yamaha F2.5 AMHS 21OE Ft 160E Ft Yamaha F 2.5 AMHL 830E Ft 650E Ft fíutősziQet Pécs, Siklósi út 122. Tel.: 72/ 5S0-550 www.autosziget.hu El Rutósziget Pécs, Siklósi út 122. www.autosziget.hu Tel.: 72/550-551,550-555, 20/464-7375 Peugeot 307 Symbole Break 1.4-18V Tesztautó 4.220E Ft 3.700E Ft Peugeot 407 Symbole 1.6HDÍ Tesztautó 6.6BOE Ft B.IOOE Ft Peugeot Partner 2.0HDÍ Tesztautó 3.312E+éfa Z.esOE+éta Peugeot 407 Sphere 2.OHDi Bemutatóautó 6.780E Ft 6.200E Ft Peugeot 1007 Trendy 1.4-16V Bemutatójutó 3.851 E Ft 3. lOOE Ft Fiat Albea Active 1.4i 06 0 km. ABS. szervó. kpzár 2.680E Ft 2.380E Ft Fiat Seicento Actual 1.11 060km, ki. metál, légzsák 2.165E Ft 1.685E Ft Lancia Y Platina 1.4-16V 060 km. aut.kl ABS. tempóm 4.470E Ft 3.900E Ft Lancia Musa 1.3JTD 06 Tesztautó 4.520E Ft 3.990E Ft Peugeot 20B SW 1.4i '03 airbag. kpz., ei.abl. metál 2. lOOE Ft Peug.ZOOXT Prém.2.OHDi '01. ABS aut.kl.. airb .kpz el.ab. 1.950E Ft Peugeot 206 Prés. 1.4i 05. airbag. kpz.. ei.abl. metál 2.100E Ft Peugeot 307 1.6i '01. Izs ABS. ki el.ablak. kpz 1.950E Ft 1.800E Ft Peug. 307 SW 1.6HDÍ 05 ABS ki. airbag, kpz . e.ab. 4.050E Ft 3.900E Ft Peug. 106 XN 1.0i SS ind.gátló 890E Ft 74BE Ft Alfa Romeo 145 1.4Í 98. szervó, kp zár, el. ablak 799E Ft 649E Ft Daewoo Lanos SE 1.Si '98. szervó. kpzár. ei.abl. 859E Ft 7BOE Ft Daewoo Tico 0.8 '98 metál 600E Ft 450E Ft Fiat Panda 1.1i '04 airbag. kizár, el.ablak 1.450E Ft Fiat Tipo 1.4Í 93 350E Ft Ford Focus 2.0-16VÍ '99 ki. metál, kpz el abl .légzs 1.7SOE Ft 1-600E Ft Ford Fiesta 1.1i 95 499E Ft Ford Fiesta XR2 1.6i '90 480E Ft 330E Ft Mazda 82500 2.5TD '03 4x4. klíma. ABS, szervo, kpz 2.7SOE+áta Mitsub. L200 DK 2.5TD '99 4x4. klíma. ABS. elabl.-tükör2.690E Ft 2.54ŰE Ft Opel Corsa C l.tti 02 riasztó kpzir vonóhorog 1.456E Ft Opel Corsa T. 50 94 riasztó, kpzár 6SOE Ft 500E Ft Renault Megane 1.4i 00. ABS, kpz.. ei.abl. riasztó, ki 1.600E Ft Suzuki Alto 1.1i 06 ABS. airbag. CD 1.300E Ft Suzuki Swift 1.0i .03. kpzár riasztó 95QE Ft P. Boxer 350LH 2.OHDi 02 klíma, kpzár. Mm’raktér 2.920E+áta 2.795E+é1a P. Boxer 2.8HDÍ 01 szervó. Immcbiliser 2.400E+áfa 1.975E+áfa P. Expert FT 2.OHDi '02 szervo, kpzir. el.ablak 1.670E+á1a P. Partner 170C 2.OHDi 02. szervó kpzár. riasztó 1-200E+áfa 1.075E+áfsr Hjiuud. H-1 Pan.2.5CRDÍ 02 6lő*teher. klíma, szervó Izs 1.91SE+áta 1.79DE+áta VWLT35 2.5TD '02. ABS, klíma, airbag. szervó. 2.5QOE+áfa IPécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220] 20/9194-663,20/9767-767 Peugeot 307 1.6HDÍ 110LE 2.985E Ft 2005.03. aut.kllma, ABS. alufelni. Gxlégzsák. stb. Citr.Xsara Pic.1.6HDi Excl. 2.790E Ft 2004 05. full extra, szervizkönyv Citr. Berlingo 2.0 HDi MLT 2.600E Ft 2004. klíma légzsákok, el.csomag. stb. Opel Astra G 1.7TD 2.1GOE Ft 2002. ABS. klíma, légzsákok, stb. Citroen C5 2.2HŰÍ Excl. 2.100E Ft 2002. aut.kllma. ABS, alufelni. Mo-i. stb Suzuki Swift 1.3GC 1.9SOE Ft 2006 05. 4400 km. ABS, szervó. stb .. Citr. Xsara Picasso 1.6ÍSX 1.900E Ft 2003 klíma. ABS. légzsákok, stb. Renault Megane 1.9TDÍ 1.300E Ft 1999. ABS. metál, elektr.csomag. légzsákok Opel Corsa 1.0Í-12V 699E Ft 1998 rádió Opel Calibra 2.0i 460E Ft 1993 ABS. szervó. kpzir. szép állapot Mazda Í220B 2.2D AluVan B50E+Afa 1997 dobozos. 13 irt'raktér, kiváló állapot , Peugeot Partner 1.90 920E+Afa 2001 szervó vonóhorog, jó állapot Peug. Boxer 2.5TBÍ 1.583.333Ft+Áfa 2000 i 2 rrí! jó állapot A MEGLEPETÉS EREJÉVEL \^iY ■ 7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 87 Tel" 82,511 ’965’ 82/511 ’966- Fax: 82/424-942 I friTv nífTTT’vUv?' E-mail: unojarmujavitokft@axelero.hu i

Next

/
Oldalképek
Tartalom