Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-30 / 124. szám
2 MEGYEI KORKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 30., SZERDA MI A VÉLEMÉNYE Tart-e Ön az algától? Kiss Pál címzetes főjegyző, Balatonföldvár: - Nem tartok attól, hogy bármi gond lehet a Balaton vizével. Úgy látom, hogy az Adria vizével kapcsolatban az emberekben nagyobb a bizalom, mint a Balatonnal szemben. Remélem, hogy idén nyáron a Balaton vizét is ugyanilyen bizalommal kezeljük majd. Egyszóval én bízom a tóban, és fürdeni is fogok benne. baráth István ügyvezető igazgató, Balaton-parti Kft. Siófok: - Optimizmusra ad okot, hogy az elmúlt években is sorra kiváló vízmintavételi eredmények születtek strandjaink vizét illetően. A siófoki strandok legfrissebb mintavételei is azt mutatják, hogy a szerves anyag és egyéb terhelések jóval a megengedett határértéken belül vannak. Semmi nem utal arra, hogy aggódni kellene a Balatonért. lovas Éva fodrász, Siófok:- Idén ugyan még nem voltunk strandon, de tavaly azt tapasztaltam a közelünkben lévő Újhelyi strandon, hogy térdig süppedtünk a mocsárba. Két kisgyerekem van. A strandon van jó játszótér, és színvonalas is a fürdő, de a gyerekeket nem szívesen engedném be ott a vízbe, ahol tavaly különösen sok volt a szúnyoglárva is. Az algaméreg csak rémhír Balaton A magyar tenger idén is jóval olcsóbb, mint a horvát A tudósok szerint csak rémhír, hogy mérgeznének a balatoni kékalgák. Nem tilos a fürdés. Kolumbán Tünde Ami tudományos módszerekkel nem bizonyítható, arra nem érdemes szót vesztegetni, az bizony álhír - mondta a Magyar Turizmus Zrt. által szervezett keddi balatoni sajtótájékoztatón Vörös Lajos, a Balatoni Limnoló- giai Kutatóintézet professzora. Mindezt arra az írásra reagálva hangsúlyozta, amely nemrégiben jelent meg az egyik országos napilapban, és azt állítja, hogy a Balatonban is megtalálható kékalgák mérget termelnek. Vörös Lajos kiemelte, hogy minden édesvízi tóban van kékalga, nélkülük nincs vízi élet - Napjainkban a tó algákban leggazdagabb területén, a Keszthelyi-medencében sincs annyi alga, ami fürdésre alkalmatlanná tenné a tavat - állította a professzor, aki azt a rémhírt is cáfolta, hogy trópusi eredetű algák inváziójától kell tartani. Vörös Lajos kitért arra is, hogy a kékalga halpusztulást sem okoz, hiszen az édesvízi halak megtanultak együtt élni a mérgező baktériumokkal. Az akadémiai professzor szerint nagyobb probléma az, hogy a Balaton-part feltöltése még mindig nem szűnt meg, csak fékeződött. - A parti sáv kevesebb, mint húsz százaléka maradt meg természet közeli állapotában - magyarázta Vörös Lajos, aki szerint inkább ezt a tényt kellene hangsúlyozni. Keveseket riaszt a rémhír, már idén is sokan megmártóztak a Balatonban Kimegy a divatból a Zimmer Frei TENGERNYI ÉLMÉNY - itthon ezzel a szlogennel reklámozza a Magyar Turizmus Zrt. idén a Balatont a belföldi vendégek körében. A társaság tegnapi sajtótájékoztatóján Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Balatonnál a tavalyi nyárhoz hasonlóan idén is a belföldi vendégek lesznek túlsúlyban. Kiderült: száz vendég éjszakából ötvenhárom már a hazai turistáknak köszönhető, és minden negyedik magyar nyaraló a Balatont választja úti célul. A Szent Miklós hajón szervezett ösz- szejövetelen elhangzott, hogy 2007 a zöldturizmus éve lesz, és a Balaton idén nyáron is olcsóbb lesz legfőbb versenytársánál, a horvát Adriánál. a magyar turista - hangzott el tegnap - különösen a hosszú hétvégéket kedveli, nem tölt egy-két hetet a magyar tengernél. Erre kell tehát berendezkedniük a tóparti vendégfogadóknak. A tájékoztatón megtudtuk azt is: huszonnégyre nőtt a négycsilagos szállodák száma a Balatonnál, s egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Hat-hét éve még sokan keresték a magán-szálláshelyeket, ezek azonban egyre inkább kimennek a divatból. Kiszorította a műhold a kábeltévés hálózatot A határ innenső oldalán költsenek a kamionosok Kiment a divatból Tikoson a kisközösségi antennarendszer. A településen a kis falvak között szinte elsőként alakították ki a kábelhálózatot még 1992-ben, házról házra kiépítve. Akkor újdonságnak számított, hogy mintegy tíz televíziós csatorna között válogathattak a falusiak. Kónya László polgármester elmondta: az önkormányzatnak átlagosan évente néhány tízezer forintjába kerül a fenntartása. Kezdetben minden ház csatlakozott a kábel- hálózathoz, ami mára úgy három családra csökkent. Mást igényelnek már a lakók, több és változatosabb műsorkínálatot. A régi rendszert ezért már legalább kilencven százalékban az egyedi műholdvevők váltották le. ■ Vigmond E. Maradjon helyben az oktatás, s a turisztikai jellegű fejlesztések kerüljenek előtérbe - többek között ezeket fogalmazták meg Berzencén az önkormányzat gazdasági programjának készítésekor. Új, mindenre kiterjedő, nyolcvanoldalas anyag készült.- A Horvátországba menő kamionosok a határátlépés előtt utoljára itt tudnak vásárolni mondta Kovács Zoltán polgár- mester. Ám nincs olyan hely, padokkal, asztalokkal, ahova leülhetnének enni. Szeretnénk kapcsolódni az országos kerék- párút-fejlesztési programhoz is. Az elhanyagolt ingatlanokat feltérképezik, s a tulajdonosokkal szemben eljárnak. Cél, hogy még vonzóbbá tegyék a településüket. ■ Varga A. A BALATONTÓL... CSOma VETÉLKEDŐRE hívták a gyermeknapon a falu fiataljait. Kispályás focimeccs, pingpongbajnokság, kerékpárverseny színesítette a rendezvényt, (av) Edde negyvenöt éve végeztek az egykori felső tagozatos iskolások. A jubileum kapcsán baráti találkozót hívtak össze; a programon csaknem negyvenen vettek részt, (av) Görgeteg egy kidőlt fát távolítottak el az útról a nagyatádi tűzoltók. A Nagyatád és Tarany közti úton is fát döntött ki a vihar; oda is a lánglovagok vonultak ki. (av) Kaposvár először úrvacsorázott harmincnyolc fiatal a református templomban, miután a múlt héten vizsgáztak, és fogadalmat tettek hitük mellett. A konfirmációt Bellái Zoltán, a gyülekezet lelkipásztora vezényelte le. (av) Kaposvár többek között a tavalyi költségvetés teljesítéséről, a befejezett beruházások elfogadásáról, pályázati változásokról és a régiót és Somogyot érintő források felhasználási lehetőségeiről esett szó a megyei területfejlesztési tanács keddi ülésén, (av) Kaposvár A SOMOGYI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA szakképzési szakmai klubja tájékoztató rendezvényt tartott a felnőttképzéssel kapcsolatos változásokról. Beszámoltak a jogszabály- változásokról, továbbá az intézményi és program- akkreditációval összefüggő aktualitásokról, (av) Kaposvár három hét alatt 66,9 milliméter csapadék hullott májusban a sokéves 74,5 miliméterrel szemben. A lehullott csapadéknak köszönhetően javult a talaj halmozott vízellátottsága, (av) Marcali A batthyány-évfor- duló alkalmából vetélkedőt szervezett a Honvéd Nyugállományúak Klubja, melyet a mozgáskorlátozottak marcali csoportja nyert meg. (ve) Másfél ezer szépkorú a gunarasi majálison A Dél-Dunántúl ötödik tavaszköszöntő majálisát rendezték szombaton Gunarasfürdőn. Bosszúsággal kezdődött a nap, 9 órakor nyitott a pénztár, és addigra félezer szépkorú várt bebocsátásra. Ezúttal is igazolódott azonban a mondás: minden jó, ha jó a vége. Dombóvár polgármestere köszöntötte a másfél ezernyi vendéget, nagy ováció fogadta bejelentését, hogy minden megyét meghív egy hordó sörre. Somogy nevében Sárdi Árpád, a megyei közgyűlés alelnöke kívánt tartalmas szórakozást A nótaénekesek versenyével kezdődött a program. Először került sor erre a vetélkedőre. Az országos döntőbe öt dalnokot juttatott a zsűri, köztük a kaposfüredi Györfi Lajost és a kaposvári Dömök Ferencnét. A kulturális bemutatón Somogyot a batéi és a kaposfüredi népdalkor, valamint a Noszlopy klub obsitosdalárdája képviselte nagy elismerést aratva. A műsor után megteltek a medencék. Verőfényes napsütés, színvonalas műsor, gyógyító lubickolás; így telt a szépkorúak ötödik gunarasi majálisa. Szervezési, rendezési hiányosságok előfordultak. A somogyiak azt mondogatták: jövőre ők rendezik... ■ Katona Cs. ■ Jövőre Igái lehet a majális helyszíne. Tájképek a füredi bemutatón, h. Lovászi Erika festő alkotásaiból nyílt tárlat a Kaposfüredi Galériában. Csendéletet, tájképet és több szakrális jellegű művet mutatnak be, ezeket Bálványos Huba grafikusművész ajánlotta a látogatók figyelmébe. A tárlat június tizenhetedikéig tekinthető meg Két falu között rekedt a Volán tizenöt utasa- Tizenöten lehettünk a buszon- mondja a vízvári Belovárecz László -, idősek és gyerekek vegyesen. Elkezdődött a telefonálgatás, és aki tehette, ugrasztottá a rokonait, ismerőseit. Régóta buszozom, de ilyen még soha nem történt velem. 18 ezer forintba kerül a bérlet, ezért az összegért tisztességes szolgáltatás járna, nem a fele útra szól. A Volánnál azt mondják: mindent megtettek, amit lehetett, s 42 perc elteltével mégis megérkezett a mentesítő járat.- Olyan nincs, hogy ne gondoskodnánk mentesítésről, az utasok félreérthettek valamit - közölte Márton István, a Kapos- Volán nagyatádi kirendeltségének vezetője. - Több telefonbeszélgetés is lezajlott; lehet, hogy ezekből hallott valamit és értett félre néhány utas. Ha lerobban egy autóbuszunk, azonnal gondoskodnunk kell a pótlásról, még annak terhére is, hogy más járataink emiatt késve indulnak. Tény, hogy a legrázósabb napszakban történt a baj, ezért nem tudtak a munkatársaim azonnal pótbuszt küldeni. Valamennyi tartalékbuszunk úton volt Meg kellett várniuk, amíg beérkezik egy sofőr Kaposvár felől. Ez húsz perc elteltével történt meg, és további 22 percbe telt, mire a busz Barcsról kiért a lerobbant járműhöz. Összesen tehát 42 percet késett a járat. ■ Nagy László