Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-25 / 121. szám

10 SIÓFOKI SZEZONNYITÓ SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 25., PÉNTEK Negyedórával előbb kezdődik az ügyintézés a hivatalban Siófok: élmények télen-nyáron vonzerő Kilenc négycsillagos szálloda várja már a városba érkező vendégeket Új ügyfélfogadási rend szerint várja a lakosságot Siófok polgár- mesteri hivatala május 1-je óta. A képviselő-testület módosította az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát, ennek köszönhetően a hivatalban az eddigi 8 óra helyett negyedórá­val korábban, 7.45-kor megkez­dődik az ügyfelek fogadása. Másfélszer több már a siófoki vendégéjszaka Két év alatt közel másfélszeresé­re nőtt a vendégéjszakák száma. Míg 2004-ben 591 ezer éjszakát töltöttek el a városban a turisták, addig 2006-ra ez a szám elérte a 872 ezret. Biztatóak az első ne­gyedév adatai is, és bár a szezon előrejelzései változatosak, Sió­fok vendégvárói felkészülten várják a turistákat. Ingyenes parkoló a Halászati Zrt. egykori területén Új parkoló épül Siófokon. Az ön- kormányzat megvásárolta a Bala­toni Halászati Zrt. központjának egy részét, ahol az autósok in­gyen állíthatják majd le járműve­iket. A parkoló idén ideiglenes jel­leggel működik, teljes kiépítése a következő szezonra készül el. Állami támogatás a panelházak - korszerűsítésére Újabb két siófoki panelház fűtésé­nek és hőszigetelésének korsze­rűsítését támogatja a Gazdasági Minisztérium. Az egyik Koch Ró­bert utcai épület lakói közel 5,5 millió forinthoz, míg a Tanácsház utca egy tízemeletes házának la­kóközössége 6,7 millió forinthoz jut az állami pályázatból. A vá­rosban a panelprogram kereté­ben eddig két lakótömb energeti­kai felújítását végezték el. Kilenc négycsillagos szál­loda - ezzel Siófok mesz- sze első a Balaton part­ján. Joggal számolnak már a téli-nyári vendég- fogadással. Kolumbán Tünde Szezon egész évben. Ez is lehet­ne Siófok jelmondata, hiszen az elmúlt évek önkormányzati fej­lesztései és a magánbefektetők törekvései is az idegenforgalmi idény megnyújtását szolgálták.- Ma már kilenc négycsilla­gos szálloda várja a Siófokra érkező vendégeket - mondta Balázs Árpád, a város polgár- mestere, aki fontosnak tartja, hogy a szállodák európai szintű- szolgáltatásaikkal a wellness- és konferenciaturizmus színvo­nalas kiszolgálását tűzték ki cé­lul. Hamarosan átadják az át­alakított Hotel Yacht Clubot is a vitorláskikötőnél, ami június végétől fogadja vendégeket. A megújult szállodában egy hu­szonöt méteres uszoda is helyet kap, mely a nagyközönség szá­mára is nyitott lesz, a siófoki pol­gármester meg is jegyezte: vég­re lesz alternatívája az Ezüst­part Hotel uszodájának.- A beruházók továbbra is szívesen fektetnek be a város­ban - folytatta a polgármester. - Az SCD Holding három nagy fejlesztést is tervez Siófokon a következő esztendőkben. Az apartmanházak már az idei szezonra elkészülnek, 2008-ra pedig teljesen átalakul az Aranypart Üdülőpark és Kem­ping, ahol pihenni, sportolni is lehet majd, és a gyerekek is jól érezhetik magukat a kifejezet­ten számukra kialakított me­dencékben. Az SCD csoport másik Siófo­kot érintő terve olyan látvá­nyosságot kínálna a vendégek­nek, ami világviszonylatban is csak néhány helyen létezik. A Holding 2012-ben kívánja meg­nyitni azt a tematikus parkot, ahol neves magyar építészek egyedi tervei alapján 40-45 üdülőház épül majd fel. A Mo­dern Építészeti Kultúr-, Üdülő­park nevű komplexum a mai sóstói ifjúsági kemping terüle­tén készülne el. - Ezen a rend­kívül szép területen egy tó is található, aminek vizére vízi Uj arculatot kap a hajókikötő, a helyiek és a turisták kedvelt korzózóhelye. Átépítik a Dísz teret és a sétányt is A századelő Balaton-parti villáinak hangulatát idézik meg az Ezüstparton NÉGYCSILLAGOS SZÁLLODA és villapark épül majd a beruhá­zó tervei szerint a régi Ezüst­part Kemping területén, a Liszt Ferenc sétányon. A nya­ralók a háború előtti siófoki villák hangulatát idézik majd. A város 311,5 millió forintért értékesítette a területet az in­gatlanfejlesztő cégnek. Úgy tudjuk, a beruházó arra tö­rekszik, hogy az épített környe­zet mellett a természeti érté­kek is nagy hangsúlyt kapja­nak, ezért a tízhektáros terü­let negyven százalékán par­kok és sétányok kapnak he­lyet, sőt még egy pálmahá­zat is szeretnének kialakítani. Ebből is látszik: Siófok az ön- kormányzatok nehezedő anya­gi helyzete, a kormányzati megszorítások ellenére is gya­rapszik. Mindez többek közt annak is köszönhető, hogy akadnak még értékes, pénz­zé tehető ingatlanok. színpadot terveznek - magya­rázta Balázs Árpád. - Ez a város kulturális életét is továbblen­díthetné, hiszen olyan előadá­soknak adhatna helyet, ami újabb vendégköröket vonzana a városba. Természetesen az önkor­mányzat sem marad tétlen - je­gyezte meg a város első embere. - A fejlesztések szempontjá­ból 2006 kiugró év volt, hiszen négy, az idegenforgalom szem­pontjából is fontos fejlesztés va­lósult meg. Ezek közül az egyik leglátványosabb a 4,6 hektáros lókai park, hazánk egyik legna­gyobb angolparkjának rehabili­tációja. Jelentős városi beruhá­zás volt emellett a Fő tér átala­kítása, a Siócsatorna partján megépült tizenöt kilométeres kerékpárút kilakítása, valamint a Galerius fürdő létrehozása. Mint megtudtuk, a kormány­zati megszorító intézkedések miatt az önkormányzatnak idén vissza kellett fognia a váro­si fejlesztések tempóját, ezért 2007-ben csak egy nagyobb át­alakításra kerül sor, mégpedig a hajóállomás környékén. A ter­vek szerint megújul a Krúdy sé­tány egészen a nagymólóig, és új arculatot kap majd a Dísz tér. Az építkezések várhatóan az ősszel indulnak. A város középtávú fejleszté­si terve ugyanakkor számos tu­risztikai elemet tartalmaz - tá­jékoztatta lapunkat Balázs Ár­pád polgármester. - Terveink között szerepel a Balaton körüli kerékpárút siófoki, belterületi szakaszának kiépítése és a Sió­parti kerékpárút továbbépítése a Duna irányába. Továbbra sem tettünk le arról, hogy megsze­rezzük a kiüti repülőtér tulaj­donjogát, amit fejlesztenénk és üzemeltetnénk. No és ehhez kapcsolódva változatlanul ter­vezzük a Közlekedési Múzeum repülési és űrhajózás-történeti gyűjteményének befogadását, és a repülőgépek bemutatásá­hoz élményparkot szeretnénk kialakítani. A 2010-ig kialakí­tott középtávú fejlesztési terv­ben pedig olyan egyedülálló lát­ványosság létrehozása is szere­pel, mint egy óriás akvárium­központ megépítése, ahol a lá­togatók a Balaton, a Duna, va­lamint a tengerek és óceánok élővilágával ismerkedhetné­nek meg. Római kori kényeztetés a Galérius fürdőben Külföldön akad csak példa hasonlóra beach house Megújul az egyik legnépszerűbb nyári tóparti szórakozóhely Egyre több visszajáró ven­déggel büszkélkedhet a tavaly júliusban megnyitott siófoki Galerius Élményfürdő és Well- ness Központ - tudtuk meg Gazdag Lászlótól, a fürdő igaz­gatójától. A gyógyvizes meden­cével is rendelkező fürdőbe Székesfehérvárról és Budapest­ről is szívesen járnak vissza a látogatók. - Nagyon várjuk a he­lyi lakosokat Is. - Az a tapaszta­latunk, hogy a siófokiak még nem fedezték fel maguknak annyira a Galeriust, pedig a he­lyieket egész évben folyamatos kedvezményekkel várjuk. A fedett fürdőkomplexum a pünkösdi hétvégén is számos akcióval igyekszik a látogatók kedvében járni. A háromórás jeggyel például a vendégek idő- korlátozás nélkül használhat­ják a medencéket. A parkoló bő­vítésével kulturáltabbá vált a fürdő környezete is. Az új meg­állóhelyek kialakításának kö­szönhetően a strandolóknak és a környező üzletek vásárlóinak sem kell az út szélén leállítani autóikat. A parkolásért fősze­zonban ugyan fizetni kell, de aki a Galériusba vásárol belé­pőt, annak a fürdő visszafizeti a parkolójegy árát. A római fürdők hangulatát Idéző központ őszre nyílt napot tervez ingyenes fürdőlátogatás­sal és az egészséges életmód­hoz kapcsolódó programokkal. Igényesebb szórakozási lehető­séget kínál idén nyártól a Siófok­ra érkezőknek a Városi Nagy­strandon tíz év után átalakuló Beach House. A város négyéves szerződést kötött a kólás céggel, amelynek köszönhetően az el­múlt évek legnépszerűbb Bala­ton-parti szórakozóhelye 150 millió forintos beruházásból tel­jesen megújul, és új néven vár­ja az igényesebb kikapcsolódás­ra vágyó vendégeket.- A Coke Club a legnemesebb klubhagyományok meghonosí­tását tűzte ki céljául. A hagyo­mány itt azonban nem nosztal­giázást jelent, hanem épp ellen­kezőleg: a keretek megteremté­sén túl friss, trendeket kijelölő Valódi közösségi élményt nyújt idéntől a Beach, ezt ígérik a szervezők közegről van szó, mely a jövő művészetének népszerűsítése mellett valós közösségi élményt képes nyújtani - áll a cég sajtó- közleményében. Megálmodói szerint a Coke Club olyan egye­dülálló szórakozási lehetőséget nyújt majd, amilyenre csak kül­földi példák vannak, ezért a hely olyan vendégeket is város­ba csábíthat, akik eddig elke­rülték Siófokot. Megújul a programsorozat is. A szervezők azt ígérik: minden­ki talál érdekes és egyben igé­nyes elfoglaltságot. A zene mel­lett színházi és táncelőadások is szerepet kapnak a június 30- i nyitás és az augusztus 20-i záróbuli között. ■ Kolumbán T.

Next

/
Oldalképek
Tartalom