Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-21 / 117. szám

EGY PERCBEN A minisztert is leléptették Szombaton még olyan felelős kor­mányzati nyilatkozat is elhangzott, hogy a sorozatos rendőri botrányok miatt nem kell távoznia az igazság­ügyi és rendészeti miniszternek, va­sárnap azonban Petrétei József beje­lentette lemondását. ►S. OLDAL Lesik a búzát a kereskedők Az idei kalászosok csak fél termést ígérnek. Nem véletlen a kereskedők korai érdeklődése, mert szinte konga­nak az ürességtől a magtárak. Még a jobb helyeken is a hozamok jelentős elmaradásával kalkulálnak az ag­rárszakértők. ^7. OLDAL Orbán: nem vagyunk lúzerek A papírforma érvényesült a kétnapos Fidesz tisztújító kongresszusán: ismét Orbán Viktort választották elnöknek. Orbán beszédében kiemelte: a Fidesz és szövetségesei az utolsó esélyt jelen­tik a magyarságnak, hogy az szabad­ságban és jólétben éljen. ►s. oldal FRISS HÍREKÉRT KATTINTSON: WWW.SON HU^ Sikkasztás az adósoknál jegyzői feljelentés A rendőrség is nyomoz a kaposvári városházán Adóügyből büntetőügy. A jegyző által elrendelt rutinvizsgálat nyomán bukkantak rá a visszaélésekre a kaposvári városháza adóügyi osztályán Hajléktalanokon segít a tervezett nappali ellátó Új szociális intézmény létesül Kaposváron. A kétszázötven­millió forintos beruházás eu­rópai uniós támogatással a nyár végére valósul meg. Sótonyi Tiborné, a Magyar Vöröskereszt Somogyi Szerve­zetének titkára azt mondta: a fejlesztésnek köszönhetően végre lehetőség nyílik a haj­léktalanok nappali ellátására a megyeszékhelyen. A bajba jutott emberek foglalkoztatá­sára is alkalmas épületet már meg is vásárolták, és elkezdő­dött az átalakítás. ■ A hajléktalanok­nak nyújthat biz­tonságot a megyei vöröskereszt új lé­tesítménye. Szokásos belső ellenőrzésnek indult a vizsgálat, ám a koráb­biaktól eltérően ezúttal ügy lett belőle. Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője még ápri­lisban rendelt el ellenőrzést a városháza adóügyi osztályán, melynek végén a rendőrség­hez fordult.- Ismeretlen tettes ellen tet­tünk feljelentést - mondta Ké­ki Zoltán -, ugyanis a munka­társaim bűncselekmény gya­núját megalapozó cselekmé­nyek, az engedélyezettet je­lentős mértékben meghaladó készpénzátvételek és jogosu­latlan könyvelések nyomára bukkantak. Ekkor külön vizs­gálatot rendeltem el. Információink szerint az adóügyi osztály több, munká­jából azóta már felfüggesztett munkatársa is érintett volt az ügyben, melynek során ál­lítólag negyvenmillió forint sorsa ismeretlen. A címzetes főjegyző azonban cáfolta érte­süléseinket.- Az adóalanyoknak és az önkormányzatnak nincs kára - jelentette ki Kéki Zoltán -, köszönhetően a vizsgálatnak, mely súlyos károkozást elő­zött meg. Az az összeg, amivel manipulálni akartak, meglett. A cselekmény minősítéséről, további részleteiről viszont csak a rendőrségi eljárás le­zárását követően tudunk tájé­koztatást adni, addig ugyanis nem rendelkezünk pontos in­formációkkal. A címzetes főjegyző hozzátet­te: nem igaz, hogy kirúgtak eim bereket az adóügyi osztályról, hiszen jelen állás szerint úgy tűnik, csak egy ember hozható kapcsolatba az esettel. Ő vi­szont már nem köztisztviselő, ugyanis egy esztendeje nyug­díjba vonult. ■ Vas András Az új kaposvári szociális in­tézményben nem egyszerűen csak gondoskodnak majd a hajléktalan emberekről, törőd­nek is a sorsukkal. A szolgálta­tások között ugyanis informá­ciós szolgálat, jogi segítség- nyújtás, pszichés és mentális gondozás, készség- és képes­ségfejlesztő foglalkozások is szerepelnek. Az épületet idén nyáron vehetik majd birtokba a rászorulók. ■ Fábos Erika VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy óvatosságra int, ha a telefonban úgy kezdik a mondatot: van tizenöt perce? Az utóbbi időben többször hívtak fel különböző közvélemény-kuta­tással. Furcsállottam, hogy egy idő után szinte menetrendszerűen csörgött a tele­fonom. Az is megfordult a fejemben, hogy a közvélemény-kutatók talán egy­másnak adják át készséges interjúala­nyok telefonszámait A kezdeti türelmes hozzáállásom akkor szűnt meg, mikor a szokásos bevezető mondat után fehér­nemű-bemutatóra invitáltak. A „köszö­nöm, nem” válasz nem volt elegendő a hívónak, az okát firtatta. Már azon vol­tam, hogy visszakérdezek: van 15 perce a kellemetlen meglepetésekről beszélget­ni? Kiindulva egyik ismerősöm esetéből, aki egy ilyen bemutatón tangát rendelt és tundrát kapott (ve) Hajócsodák a balatonlellei kikötőben vízi sport A nemzetközi cégek felvonultatták a legjobb kínálatukat Vasárnap zárta kapuit a nyol­cadik Balaton Boát nemzetkö­zi vízisport- és szabadidő-kiál­lítás, melynek hatodik alka­lommal házigazdája Balaton- lelle. Az elmúlt évben ötezren látogatták meg a rendezvényt, melyen az idén közel száz kiál­lító 15 ezer négyzetméteres partszakaszon és 20 ezer négy­zetméternyi vízfelületen vonul­tatta fel termékeit. A megnyi­tón Kenéz István, Balatonlelle polgármestere és Móring József Attila országgyűlési képviselő mellett Horváth Gyula, a Bala­toni Hajózási Zrt. vezérigazga­tója köszöntötte a kiállítókat és az érdeklődőket. Elhangzott: a hajózási társaság a vízi turiz­Indul a hajó. Három napig bárki lehetett kormányos Balatonlellén müs fejlesztése érdekében fo­lyamatosan újít fel és épít vi­torláskikötőket. Jelenleg Bala- tonszemesen építkeznek, több száz millió forintos költségve­téssel 330 vitorláskikötő helyet alakítanak ki. A Balatoni Hajó­zási Zrt. jelenlegi 22 kikötőjé­ből 11-ben található nagyobb vitorláskikötői rész. Jelentős veszteséget jelente­ne a Balatoni Hajózási Zrt.-nek, ha az ÁPV Zrt. által értékesíte­ni kívánt 49 százalékos kisebb­ségi vagyonrészük olyan tu­lajdonosi érdekcsoport kezébe kerülne, amelynek más üzlet- politikai céljai vannak - mond­ta Horváth Gyula vezérigaz­gató. ■ Márton László A Balatonba fulladt egy fiú Almádinál Vízbe fúlt egy huszonkét éves egyetemista fiú Balatonalmá­dinál pénteken délután. A má­sodfokú viharjelzésben eltűnt fiút vasárnap estig nem talál­ták meg. A Balatonalmádi előt­ti vízterületen egyetemi evezős­verseny zajlott. A verseny utáni parti ideje alatt hét fiatal az ot­tani csónakházból a tulajdonos tudta nélkül elvitt egy kétpár­evezős, javításra váró csónakot. A fiatalok a másodfokú vihar­jelzés és az erős szél ellenére megfelelő evezők nélkül száll­tak vízre. A viharos erejű szél és az erős hullámzás felborítot­ta a csónakot, és mind a heten a vízbe estek. Hatan a partra tudtak úszni. SS £ •typcsvfr* , ÁRA: 99 FT, ELŐFIZETVE: 69 FT íjj W ^ WWW.SOMOGYIHIRLAP.hu ^ Somogyi Hírlap 4 2007. MÁJUS 21., HÉTFŐ XVIII. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM KÖZÉLETI NAPILAP \ * LOVAS ÚÁSZOK A VIKINGEK FÖLDJÉRŐL MOTOROS MUTATVÁNYOK KOÓS JÁNOS l U A AKAPOSDADAI VÖLGYBEN ISMÉT ^nrénru AHETVENKEDÖ ,1 KIFESZITETTEK A HÚROKAT M otML AZ ÚJLAKI KÉPTÉRÉN ,5 0l0Al ÉNEKES | J r\ r ? TARTALOMÉI pályázhatunk ............ 1 MEGYEI KORKÉP 2 : Európai Vállalko- Q , . 1,. GAZDASAG 6 • zasi Dnra Ma­KOZELET 8 • gyarorszagon a --------------------------­: gazdasági mi- spor?---------_------® : nisztérium hon- tv-mpsor-------13 • lapjáról tölthetők CIVILEK______U : le a jelentkezési hirdetés 15 : lapok. ►s. OLDAL krónika_______16 • i dőjárás Vámszabályok : Kánikulai nyaralóknak : meleg várható, a Gyorsan romló : hőmérséklet dél- élelmiszert ne na­: utánra eléri a 29 gy0n tegyünk az : Celsius-fokot. Sze- úticsomagba, be­: rencsére néha fel- vitelét szinte min- : élénkül az északi den európai uniós : szél. ►lö. OLDAL állam tiltja. ►6. OLDAL Lakásban mindig otthon vagyunk! Hozza hozzánk eladó ingatlanát! Kaposvár, Irányi D. u. 5. Tel.: 82/511-052,30/3304-304 BTHlIBSMSílra

Next

/
Oldalképek
Tartalom