Somogyi Hírlap, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-17 / 114. szám
2 iMJLMátáü.áikáá Hol táboroznak a gyerekek? FOKVÁRINÉ CIGÁNY MELINDA kaposvári üzletvezető:- A kisebbik lányom néptáncolni tanul, így néptán- cos-táborba jelentkezett. A a nagyobb lányom szereti az állatokat, ezért lovastáborba írattam be. Mindkét táborban ott alszanak, szerintem hangulatosabb, mint ha hazajárnának mindennap. Idén biztosan többet kell fizetnünk, mint tavaly, de megéri az élmények miatt. PÁHOKINÉ R. HAJNALKA kaposvári kismama: - A tízéves fiam szeret sportolni, ezért lovas- vagy kosarastábort választunk. A legfontosabb számomra az, hogy biztonságban tudjam a gyerekeimet a táborokban. Utánanézek a felügyelő tanároknak, és jobban szeretem, ha a közelben van a tábor. Mivel három gyermekem van, háromfelé osztjuk el az erre szánt pénzt. GLAVÁKNÉ VÁRSZEGI CSILLA kaposvári orvos: - Két tábor közül választottunk idén. Szóba került a patcai Katica-tanya, ott tanyasi tábort szerveznek, a tehénfejéstől kezdve a kenyérdagasztásig mindent megtanulhatnak a gyerekek. Végül a Matula- tanya mellett döntöttünk, ahol sportprogramokat ajánlanak a diákoknak: lovagolhatnak, görkorizhat- nak és golfozhatnak is. MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK Somogyiak az árokparton galagonya Tea és gyógyszer készül a somogyi gyógynövényből A jó felvásárló orra messziről megérzi, ha be akarják csapni. Van, aki téglát vagy gazt rak a zsák aljába Somogy szegényebbik fele útnak indult: kiskocsikkal, utánfutókkal szedik a gyógynövényt erdőszélen, árokparton. Közel háromezer ember egészíti ki ezzel a jövedelmét a megyében. Nagy László- A galagonya már lenyüt, most a szagos müge és a bodza van soron - mondja a somogytarnócai Petrákovics Károlyné felvásárló. A nyugdíjas asszony 17 éve foglalkozik gyógynövénnyel. Padlása mindig jószagú, mert ott szárad az aktuális növényhalom szépen kiterítve, fellógatva. Azt mondja: már rutinos: tudja, hogy kinél kell megnézni a zsák alját: nem keriil- e elő egy féltégla vagy nagy halom gaz. - Korábban előfordult, hogy megpróbálkoztak ilyesmivel, de ma már nem merik. Tudják, hogy jelez a szimatom mondja. - Azt is tudom, hogy melyik nap van segélyosztás, mert aznap nem hoznak egy deka növényt sem. A barcsi romák a legszorgalmasabbak, sokat gyűjtenek, persze, köztük is van olyan, aki csak annyit hoz, amiből a fröccs és a cigaretta kitelik.- Sajnos, megélni nem lehet belőle, csupán fizetéskiegészítésnek jó a gyógynövény - mondja Balogh Imre, a barcsi cigányönkormányzat vezetője. - Megpróbáltam a térségben gyűjtő- és termesztőhálózatot szervezni, de feladtam, mert nagyon beszűkült a piac. Akkor lenne pénz a gyógynövényben, ha a feldolgozását is helyben tudnánk végezni, ez azonban beruházást igényel. Sok barcsi romának elment a kedve a gyógynövénytől. A háromszáz család közül idén jó, ha 15-20 foglalkozik vele. Érthető, hiszen egynapi megfeszített munkával csupán háromezer forintot kereshetnek. Ennek ellenére is közel háromezer somogyi egészíti ki jövedelmét gyógynövénygyűjtéssel. Egy baranyai vállalkozóhoz kerül a megyéből szinte minden növény. A Balatontól Barcsig neki dolgoznak a somogyi gyűjtők.- Galagonya, bodzavirág, fecskefű. Ezeknek van most szezonja, s a kamillabetakarítás is megkezdődött - mondja Schmidt József. - Idén minden 2-3 héttel hamarabb nyűik a megszokottnál. Szárítókra lenne szükség, mert csúcsra járnak a meglévők. Mondanom sem kell: a régiónkban most zajló uniós gyógynövényprogramból éppen az új szárítókat húzta ki Brüsszel. A somogyi gyógynövényből tea és gyógyszeralapanyag készül, s Európába és Amerikába kerül. A legnagyobb vásárló Németország. Somogybán sok a tiszta vidék, amelyek távol vannak az iparterületektől, s az ott szedett vadon termő növények megfelelnek a bioelőírásoknak. Összefogás a gyermekekért konferencia Adjon nyugdíjat a nevelőszülői jogviszony A szakmai összefogás példájának nevezte a szerdán véget ért Európa gyermekjogi nemzetközi szimpóziumot Orbán István, a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség elnöke. Harmincegy magyar, erdélyi és német szakember írta alá a „Nyilatkozat a Világ gyermekeiért” címet viselő összegzést, melyben kilenc pontban rögzítették a gyermeki jogok érvényesülése érdekében fontosnak tartott tennivalókat. Indokoltnak tartják a gyermekvédelmi törvények felülvizsgálatát Szorgalmazzák, hogy minden országban működjön gyermeki jogok ombudsmana. Szeretnék elérni, hogy nyugellátást biztosító munkának számítson a nevelőszülői jogviszony. Harrach Péter, az országgyűlés alelnöke a konferencia zárónapján elmondta, hogy a gyermeki jogok kérdését mindenképpen a felnőtt felelősségével együtt kell kezelni. Szerinte a hatékonyabb eredmények érdekében igénybe kell venni a gyermekszerető és felelősséggel gondolkodó felnőttek segítségét. ■ Márton L. Fáklyás vonulásra készül közel ötven somogyi tűzoltó Fáklyás felvonulásra készülnek a rendvédelmi dolgozók; Somogy- ból közel 50 tűzoltó kíván részt venni a fővárosi rendezvényen. Árok Kornél, a tűzoltók szakszervezetének területi elnöke azt mondta: a törvénymódosítás ellen tiltakoznak. Kedvezményeket akarnak megvonni és a dolgozók számára hátrányosan kívánják átalakítani a szolgálati törvényt mmmmm Barcs kft.-vé alakítják a központi ügyeletet Barcson. A döntés csupán átmeneti időszakra szól, míg lehetőség nyílik rá, hogy nonprofit-szervezetté váljon. A fenntartó települések többsége már döntött ebben a kérdésben, (ni) Barcs TÖBB MINT SOO MILLIÓ forintot remél a rendelőintézet fejlesztésére pályázatával az önkormányzat. Mivel a városban nincs kórház, a közeli kórházak pedig nehéz helyzetben vannak, rendkívül fontosnak tartják, hogy rövid időn belül korszerűsítsék a rendelőintézetet, amely 26 ezer embert lát el. (ni) CSIirgÓ ELSŐ HELYEZÉST szerzett a Református Iskolák Országos Kémiaversenyén Rávai Attila, a Csokonai gimnázium hetedikese. Ugyanitt a KócsagtoU levelezős vetélkedőn országos negyedik lett Varga Róza. A Balázs gimnázium által meghirdetett biológiaversenyen Viola Péter lett az első. (va) Kaposvár NEGYEDIK helyezést ért el Topor Ádám, a Széchenyi Kereskedelmi Szakközépiskola diákja a Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyen. A vas- és műszaki kereskedő szakos diák mentesül a gyakorlati és a szóbeli szakmai vizsgák alól. (me) Kaposvár a gyümölcstermesztők - mandula, mogyoró és dió esetében - kiegészítő nemzeti támogatást vehetnek igénybe, ha az ültetvények egybefüggő területe eléri a 0,3 hektárt. Varga Gábor, a mezőgazda- sági szak főigazgatója elmondta: fontos, hogy a diónál a minimális faállomány sűrűsége hektáronként meghaladja a 80 fát. (hm) Kaposvár a HEMINGWAY Alapítvány minden évben az orvostudomány egyik kiemelkedő alakjának adományozza a Szabó György-ösz- töndíjaL A 2007-es évre már lehet felterjesztést tenni a hazai egészségügyi ellátásban vagy az orvosi kutatásban részt vevő intézmények munkatársainak, (me) A Koppány-völgyi települések közül Somogydöröcskén és Törökkoppányban van táborozási lehetőség. A nyáron mintegy nyolcszázan pihenhetnek itt. A Somogymeggyesen negyedik osztályos Varga Dalma és Dominika eddig minden évben volt erdei táborban. Idén Köveskálra mennek és Bony- hádra rokonokhoz. Marcaliban számos táborozási lehetőség adódik. Lesz tábor az origamisoknak és a sportolóknak is. Két turnusban folyik majd tehetséggondozás. A napközi otthonos ellátás tízezer forintba kerül egy hétre. A Kiss család a katolikus táborért ezerötszáz, a néptánctáborért ötezer forintot fizetett, a lovastábor pedig huszonnyolcezer forintba került. A nyolcadikas ifjabb Fekete Zoltán szünetben edzésre jár, segít édesapjának a vállalkozásban, vagy horgászni megy a nagypapával. Kaposváron környezetbarátság-tábort szerveznek a Tokaji- parkerdőben heti nyolcezer forintos áron. A tanév végét követő kétszer egy hétben ismét lesz sporttábor a Matula-ta- nyán. A 13 ezer 500 forintos részvételi díj fejében a legkülönfélébb sportágakkal ismerkedhetnek a gyerekek, s az ár persze tartalmazza a napi háromszori étkezés díját is. Csak el a Balatontól A BALATONI GYEREKEK általában hegyvidékre vágynak táborozni - mondta a siófoki Beszédes József Általános Iskola igazgatója. Pékné Németh Gabriellától megtudtuk, hogy az iskolából idén 44-en jelentkeztek nyári táborra, aminek a helyszíne a Kőszeg melletti Csapod lesz. A Széchenyiből Nagyvázsonyba készülnek a gyerekek; így lovagolni és kovácsolni is fognak, esténként pedig a csillagokat böngészik majd. Betyárokat nevelnek A duna-dráva Nemzeti Park drávatamási oktatóházában idén is természetvédelmi táborok várják a gyerekeket egész nyáron, sok játékkal és még több kalanddal. Lad- Gyöngyöspusztán pedig betyárokat nevelnek a lurkókból. A falusi élettel, a hagyományos mesterségekkel, az erdőkkel és az állatokkal is szeretnék megismertetni a táborlakókat. A barcsi né met nemzetiségi önkormányzat idén Ausztriába szeretné vinni a gyerekeket. Erdőben jobb az iskola, a gyerekek szeretik a táborozást nyári szünet Kínálnak lovaglást, horgászatot, kovácsolást és falusi életet, van, ahol betyárrá képzik a diákot Örök élmény marad a közös szalonnasütés, beszélgetés a tábortűz mellett