Somogyi Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-20 / 92. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2007. ÁPRILIS 20., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP Kutyasorsok gyerekkézben gondviselés Az óvodások gyűjtöttek a kiebrudált négylábúaknak Az óvoda melletti kis parkban egy nagyobb területet kerítettek körül a négy kutyának. A kisgyermekek bátran közeledtek a barátságos kedvencekhez Arcképvázlat: egy jo emberre, Vertes Györgyre emlékeztek- Kislányként a felnőtteknek segítettem a mosásban; az volt a feladatom, hogy a kékítőt oldjam fel a vízben. Odajött hozzám egy férfi és elmesélte: élt egy költő - József Attilának hívták aki megírta, hogy a mamája az ég vizében oldja a kékítőt. Később még sokszor találkoztam Vértes Györggyel. Sok verssel ismertetett meg, és olyan világot nyitott ki előttem, amilyet azelőtt nem ismertem. Ezzel a kötettel szeretném megköszönni neki mindezt- mondta az Arcképvázlat az áldott emlékezetű Vértes Györgyről című kötet bemutatóján az író, Bagi Gábomé. Vértes György a barcsi művelődési ház alapító igazgatója volt; 1955-től két évtizeden át Barcs kulturális és közéletének meghatározó személyisége, akinek művészeti csoportok, klubok kerültek ki a keze alól, s nevéhez köthető a barcsi zeneoktatás megalapozása. Nemcsak Barcson, hanem a környező falvakban is jól ismerték, hiszen Lakócsán és Babócsán országos hírű művészeti együtteseket hozott létre. - Mégsem ezek miatt emlékeznek rá az emberek elsősorban - hangzott el a kötet bemutatóján. - Embersége, bölcsessége tartja meg máig az emlékezetben. Olyan ember volt, aki egész életén át ahhoz tartotta magát: minden ember annyit ér, amennyi jót tud tenni. A Vértes Györgyről készült kötet a barcsi múzeum Dráva menti füzetek című sorozatában jelent meg. ■ Nagy László Gyűjtést szerveztek a Tálkán Gyula utcai óvodások az elárvult ebeknek. Szűcs Tibor A kaposvári Philip Állatvédő Egyesület aktivistái négy ku- tyussal látogattak ki a gyerekekhez csütörtökön.- Remélem, ebből hagyomány lesz, mert tavaly is volt állatsimogatás ebben az óvodában. A gyerekek, illetve családjaik gyűjtöttek a menhely lakói számára. Nemcsak eledelt, hanem különféle játékokat is - mondta Szántó Ildikó, az egyesület vezetője.- Kicsit megpróbáljuk a gyermekek és ezen keresztül családjaik szemléletmódját befolyásolni ezzel az akcióval - mondta Wirthné Dániel Erika óvónő, a rendezvény egyik szervezője. A pedagógus hozzátette, természet- és állatismeret-órán foglalkoznak a környezetvédelem és a környezettudatos szemlélet megismertetésével. Ilyen alkalmakkor azonban személyesen is találkozhatnak a jobb sorsra érdemes négylábú- akkal, és így talán könnyebben kialakul a gyermekekben az állatok szeretete. Az óvoda a Föld Napja alkalmából szervezte az eseményt, ahol egyébként a vezetők kérésére csütörtök délelőtt szelektív hulladékgyűjtő konténereket is elhelyeztek a KVG Rt. munkatársai. Kiállítás, zene és papírgyűjtés * a Toldiban toldi A közeledő évfordulót méltóképpen ümgplik meg 4§Mf ^ az intézményben A jövő héten ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát a kaposvári Toldi Lakótelepi Általános Iskola és Gimnázium. A diákok számos programmal készülnek a jeles évfordulóra. Csütörtökön Papp S. Gábor festő- és grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Toldi Galériában. - Az ünnepünk gyakorlatilag egybeesik a Föld Napja rendezvényeivel is, ezért csütörtökön papírgyűjtést szerveztünk. A leadott újságok és különféle újrahasznosítható papírhulladékok után kapott pénz a diákönkormányzaté lesz - mondta Mészárosné Segesdi Zsuzsanna, az iskola igazgató- helyettese. Mint megtudtuk, a papírgyűjtés csak kezdete a sorozatnak, mert a jövő héten majdnem mindennap lesz valamilyen rendezvény a jubileum alkalmából: jövő szombaton a régi és a mostani toldis diákok közösen lépnek majd fel az iskolában. ■ Szűcs T. Papírhalomból papírpénz válik. Tudják jól ezt a toldis diákok Is Nyert a gyakorlós diák négy kategóriában rendeztek énekversenyt a Toldi gimnáziumban szerdán. A nyolctagú zsűri egyöntetűen Göbölös Krisztina, a Gyakorló általános iskola diákjának előadását találta a legkiemelkedőbbnek. A 12. osztályos lány egy Norah Jo- nes-számot adott elő. Begovácz Dorián zenetanár elmondta: a meghallgatáson minden szereplőt minősítettek és díjaztak is. Állatorvosi ügyelet 2007. ÁPRIUS 22. KAPOSVÁRI KERÜLET: SolymO- si Ferenc Juta T.: 82/311- 060 és 06/30/5008-582, Szalay Szabolcs Mezőcsoko- nya T.: 82/715-108 és 06-20- 9527-340, Balázs Péter Rák- si T.: 82/372-343 és 06-20- 9390-022, Pósa Roland Kaposvár T.: 06/30/3173-101. marcali kerület: Tóth Tibor Pusztakovácsi T.: 06-30- 5682-877, Szilvássy Györk Balatonfenyves T.: 06-20- 9613-224. NAGYATÁDI KERÜLET: Szabadkai Miklós Se- gesd T.: 82/598-011 és 06- 20-2138-533, Várfalvai Csaba Babócsa T.: 82/491-009, Horváth Gábor Csurgó, Avas puszta T.: 06/30/2054- 707. siófoki kerület: Vasvári Mikós Látrány T.: 06-30- 5213-609, Competence Kft. Siófok, Honvéd u. 26. T.: 84/322400 és 30/9590- 312, Cseplits István Nágocs T.: 84/372-657 és 06-30- 9946-126. kisállat-rendelői ügyelet: Pelbát József Kaposvár, Baross u. 8. T.: 06- 30-9469-244. Vigyáznak a rendre kaposvári olvasónk kérdése, hogy mi a feladata és mihez van joga a közterületfelügyelőknek? Németh István közterület- felügyelet vezető azt mondta, hogy a törvényi előírás értelmében feladatuk a közterületek jog- és szabály- szerű használatának, rendjének és tisztaságának ellenőrzése, a környezet megóvása, a közrend és közbiztonság biztosítása. Az intézkedési jogkörébe tartozik az igazoltatás, szabálysértés elkövetése esetén a helyszíni bírságolás, illetve szabálysértési feljelentés megtétele. A szabálytalanul vagy díjfizetés nélkül parkoló járművekre a kerékbilincs elhelyezése. wmm Hat első díj a kaposvári növendékeknek Hét településről harmincnégy növendék vett részt a zeneiskolai szolfézs- és népdaléneklési versenyen Siófokon. Somogyot a házigazdákon kívül a kaposváriak, a fonyódiak, a nagyatádiak és a balatonbogláriak képviselték. A legeredményesebbek a kaposváriak voltak, hat első helyezéssel: szolfézsban Árvái Zsófia, Lévai Ciprien és Kövér Kristóf, népdaléneklésben Hegedűs Eszter, Tóth Lucienne és Szmolenszki Franciska győzött a korcsoportjában. A siófoki és a nagyatádi zeneiskolások szereztek még egy-egy első helyet szolfézsban Papp Marcell, illetve népdalban Hartmann Júlia révén. ■ Fónai Imre OLVASÓI ÜZENETEK 1 VEREKEDÉS. Egy hét alatt másodszor láttam a kaposvári vasútállomás előtti járdán, hogy ugyanaz a két roma és egy magyar fiú pofoz egy - mindkét alkalommal más - fiút, pénzt követelve tőlük. Igaz, hogy nem telefon, de beleszóltam az akciójukba. Nem lehetne egy kicsit gyakoribb a rendőri jelenlét a tanítási idő végén? 7541 GÁZ. A cigiző, italozó munkakerülőknek jár vissza a gáztúlfizetés, mert az önkormányzat megelőlegezte a szerencsétleneknek. Szinonima* MUNKA. Havas Henrik végre rátapintott a lényegre: mit várhat az állam, a vállalkozó attól a beosztottól, akit minimálbéren foglalkoztat? Semmit. S. K. HOLOKAUSZT. A tévében láttam a sok zsidó kivégzését. Borzalmas! Végig sírtam. Vigyázzunk gyermekeinkre, drága unokáinkra! Mindennap úgy kell élni, mintha az lenne az utolsó! Vigyázzunk egymásra! Nagymama TŰZOLTÓ. A hírek alatt azon gondolkodtam — katasztrófa, karambol, fakidőlés, darazsak, macska felszalad a fára, nyulakat kell ösz- szefogni —, mindenért a tűzoltókat „veszik elő”. Se rokonom, se ismerősöm, tisztelem őket. Megfizetik mindezt? PARKOLÁS. Kaposváron a Gábor Andor térnél az autók a járdán parkolnak! Többször kértük a rendőrséget ennek az állapotnak a megszüntetésére. A babakocsikat nem lehet a járdán tolni, nem férnek el. A gyalogosok az úttestre kényszerülnek, ahol nagy az autóforgalom! Béka LOMTALANÍTÁS. De szép tőle Kaposvár! A legszebb a Zrínyi utca eleje. ÁNTSZ! A patkányok az utcán rohangálnak. Egy-két EMBER is lakik erre! Undorító! FOCI. Gyurcsány lobbizott a labdarú- gó-Eb megrendezése érdekében. Meg is látszott, köszönet érte! Homo * Nagy hűhó semmiért - foci- vb! Valahol valakinek az a pénz hiányzik, amit eddig ráköltöttünk szerény adónkból, mert a focit se szereti mindenki. KÖZGYÓGYELLÁTÁS. Kedves Jan! Szerintem az az undorító, hogy van olyan rászoruló ember, aki pár száz forint miatt nem kap ellátást, te meg itt vered a nyálad. Üdv. Csibi * Jannak üzenem: találat ért? Te is a cikkben leírtak közé tartozol, jogtalanul használod a közgyógyot? Mily fondorlatos módon jutottál hozzá? Javaslom, ne Maminak és Csibinek add át, hanem a TB-nek add vissza. Egy másik Mami * Ha valaki 100 százalékos rokkant, vagyoni helyzetétől függetlenül közgyógyot kap. KAPOSVÁR. Kérdezném az illetékestől, mikor teszik rendbe a tavaly őszszel kábelfektetés miatt széttúrt Csalogány utcát? Lakó TAB. A tabi polgármesternek üzenem: ne féljen, rentábilis lesz a szívén viselt kávézó: 100 forint/gom- bóc fagyi stb. Egy egyszer betévedt szülő * Azt hittem, szétrobbanok a röhögéstől - mi a különbség egy alacsony és egy magas színvonalú kocsmáros között? S. Papa KÖZLEKEDÉS. T. Szerk! A vasutat kellene fejleszteni! Nem 1800 méteres viaduktot építeni 40 milliárd- ból, aminek a felét ellopják. Láttam, ott dolgoztam! Üdv E. Papa. BABAKOCSI. Az egyik postára a háromlépcsős feljárón nem lehet babakocsival bemenni, kint kell hagyni a drága babakocsikat. A rokkantkocsis se próbálkozzon! ENERGIA. Hol lehet energiatakarékossági nyomtatványt beszerezni? (A www.energiakozponthu oldalról lehet letölteni. Telefon: 1/456- 4302 és 1/456-4388. - A szerk.)