Somogyi Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-28 / 99. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. ÁPRILIS 28., SZOMBAT DÉL-SOMOGY Átépítik az iskolát, költöznek a diákok a lakócsai téesz irodaépületébe A pincétől a padlásig söpörnek ígéret Kevesebb embernek, de biztosabb jövő a Zrínyi mezőgazdasági társaságnál Hozzákezdtek a körzeti iskola új­jáépítéséhez Lakócsán. Emiatt négy diákcsoportot átköltöztettek az egykori téesz-iroda épületébe, amely mára az önkormányzat tu­lajdonába került. A korszerűsí­tést azért kellett már az idei tan­év során elkezdeni, hogy a nyár végére biztosan elkészülhessen a falu idei nagyberuházása. Ma­tyók József po\gármester elmond­ta: több mint 35 millió forintot költenek Lakócsa legnagyobb in­tézményére, amelyben a szom­széd három település - Tótújfalu, Potony és Szentborbás - gyere­kei is tanulnak. Kívül-belül min­dent felújítanak a pályázaton nyert pénzből. Ablakokat és ajtó­kat cserélnek, új tetőt és burkola­tokat kap az épület, a villamos há­lózatát kicserélik és a vízvezeté­ket is rendbe teszik. A tornater­mét már tavaly sikerült felújítani­uk. - A beruházás is jelzi: szüksé­ge van a négy somogyi horvát fa­lunak erre az iskolára - mondta Lakócsa első embere. - Annak el­lenére is fenn kell tartanunk, hogy egyre kevesebb a gyerek. Eb­ben egyébként épp a horvátsá- gunk van a segítségünkre. A nem­zetiségi törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy kisebb létszámú osztá­lyokkal is működőképes marad­hasson az iskolánk. ■ Nagy L. Matyók József: a következő tanévre szép épületben várjuk a gyerekeket Fejlesztés vagy visszafej­lődés? - tanakodnak a csurgóiak az egykori téesz kiürült géptelepét s a felszámolt szarvas­marhatelepet nézve. Varga Andrea A csurgóiak aggódnak a szarvasmarhatelepért. A régi, biztonságot nyújtó „téeszcsés korszak” végleg lezárult a Zrínyi társaság központjában- A legrosszabbon már túlva­gyunk - jelentette ki Peter Claessens, a Zrínyi mezőgazda- sági zrt. új tulajdonosa, a Claessens Általános Mezőgaz­dasági Kft. ügyvezetője. Egy hó­napja vásárolták meg a csurgói társaságot - pontosabban a részvénycsomag 99 százalékát -, ám 1995 óta vannak jelen So­mogybán. Családi vállalkozás­ban működtetik a Somogyszob- Nagybaráti-pusztai állattartó te­lepüket, amely országos minta­telephely. A csurgóiak azt látják: az új tulajdonos sok embert elbocsá­tott, a géptelepről eltűntek a gé­pek, az alsoki szarvasmarhate­lepet felszámolták.- Cáfolni szeretném, hógy na­gyon sok embert elküldtünk. Szó szerint három vagy négy embert, a többiektől közös meg­egyezéssel váltunk meg, az is a dolgozói létszám húsz százalé­ka - mondta a tulajdonos. - A részvénytársaságot nyilván azért adták el, mert olyan rossz állapotban volt, hogy így nem lehetett továbbvinni. Több száz millió forintos tartozást halmo­zott fel. A régi vezetőség két dol­got tudott tenni: vagy hagyják, és akkor mindenki elveszti a munkahelyét, vagy keresnek egy befektetőt, aki a szükséges lépéseket megteszi, hogy a cé­get megmentse. Akár kisebb létszámmal, de hosszú távon biztosítja a jövőjét. Az első „el­bocsátási” hullám 11-12 embert jelentett, akik nyugdíjasok vol­tak; ez érthető, hiszen nekik van egy második bevételük, a nyugdíjuk. Az optimális terme­léshez szükség volt - s még lesz - a racionalizációra; második körben tíz embertől váltunk meg. Itt korábban katasztrofális helyzet uralkodott, hiszen volt, KÖNNYŰ AZZAL ÉRVELNI, hogy ez hátrányos helyzetű kistérség és szegény a város, miközben Csurgón magas, kétszázalékos az iparűzési adó, ami az ag­rárvállalkozót nagyon hátrá­nyosan érinti, hiszen viszony­lag alacsony a profitkulcs - mondta Peter Claessens. Az aki be sem járt dolgozni, ennek ellenére kapta a fizetését. Ab­ban a szerencsés helyzetben va­gyunk, hogy húsz kilométerre van csupán az anyacégünk, és az elbocsátottak közül hárman, akikről tudjuk, hogy valóban iparűzési adó pedig nem a profit, hanem a bevétel után van számítva. Jó lenne, ha új­ragondolnák az adószabályo­zást, főként, hogy a település vezetője olyan párthoz tarto­zik, amely az iparűzési adó el­len van. Mi nem rövid távra akarunk tervezni itt. dolgozni akaró emberek, már kaptak ott munkát. Ázt beszélik a városban, hogy a vemhes állatokat is vá­góhídra küldték az alsoki szar­vasmarhatelepről.- Ez nem igaz - hangsúlyoz­ta Peter Claessens. Az utolsó harminc állat éppen azért van még itt, mert vemhes. A társa­ságnak anyagilag sem érné meg a vemhes állatot vágóra küldeni. A régi tulajdonos nem vállalta a szarvasmarhatelep fejlesztését, s a felszólítások­nak, hogy számolja fel, nem tett eleget. Mi felszámoltuk, mert az állat-egészségügyi és környezetvédelmi előírásoknak nem felelt meg. Az állomány egy része különben átkerült a somogyszobi telephelyre. Jövő­re megkezdjük egy új, minden előírásnak megfelelő, korszerű állattartó telep létrehozását, egy kicsit távolabb a várostól. Folytatjuk 1500 hektáron a szántóföldi művelést, a szárítót pedig idén őszig szeretnénk fel­újítani és kiszolgálóegységek­kel bővíteni. Megújítjuk a gép­parkot, s megmarad a ré­tesüzem. A különböző telephe­lyeken rengeteg hulladékot - ötven tonnánál több hulladék­vasat - pucoltunk össze. A cég jövője hosszú távon attól függ, hogy az ország és Csurgó váro­sa mit akar nyújtani a helyi vál­lalkozóknak. Kevés a bevétel a magas iparűzési adóhoz HIRDETÉS *r EolliiítQC után nmnnnitnttnnlrl Az Újvárfalvai Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság Kaposvári építőipari vállalkozás rciujl&da Uldll mcyiiyiiuiiuilll! r i Á Q J A építőgépszerelői 3? Jjp ^ V K C D A I T mm31 Űjvárfalva-Miklóspusztai 3 szintes 497 m? alapterületű és villanyszerelői 11 J VB VI 1^ I yMüállfy \(AnÁC7LiÁ7ÁT szamunkas bizonyítványokkal rendelkező ; f\ U A b Z. HAZ.AI kaposvári munkavállalót keres. Nyitási akciós ajánlatunk jót,jóáron! szolgalati lakAsAt | Jelentkezés rövid, kézzel írott ! 7y /, J-elektromosfűnyíró900 W-os 10.900,-Ft és a 530 m2 alapterületű önéletrajzai és szakmunkás J-benzinmotoros fűnyíró 3.5 LE Brlggs motoros 39,900,-Ft CA7DA^flfil FPÜlFTFT bizonyítványok másolatának Vt'- benzinmotoros önjárófünyiró 6,5 LE 82.900,-Ft becsatolásával „kreatív K | P j|- fűnyíró adapter 15.900,-Ft jeligére a kiadóban.- bozótvágó Sparta 25 46.900,-Ft- elektromos szegélynyíró 4.900,-Ft 1--------------------­- kapálógép KF 4 LE 69.900,-Ft . TI , , . , . , „, 00................Y.. & . „ __ _ . _- kapálógép 5,5 LE Honda motoros 99.900,-Ft A Ilii DG Ft US Agráripari Bt. llP^TK'1/ \ H rj pÁ f\- kapálógép KF 6 LE Briggs motoros 69.900,-Ft TV W r 11 IWT A r%/^rri rnUllk Ili II \( Cy I 11 \1 ^ \l t \ 11 \J 1 k « \j I , \-járókerék 12.900,-Ft IN YlJLl ÍN A F U I U WUYJ U U UlX7\1J\aU- elektromos láncfűrész efco 1400 W 14.900,-Ft . ­- benzinmotoros láncfűrész 33 cc 38.900,-Ft SZCTVCZ OLDALKIDOBOSOK:- kézi permetező 3.390,-Ft , iaaa ' 'x'i MTD 11,5 LE 81 cm 299 900 Ft- benzinmotoros permetezőgép 76.900,-Ft ZUU/. ITlüJUS l-CIl, lU.UU 01*3101 MTO 13,5 LE 96 cm 329 900 Ff ° egyéb kínálatunkból Balatonfenvvcsen, a Hubertus-Parkban MTD17 5 LE107 <m 399 900 Ft Rovar és szúnyog hálók, vágó - csiszoló - köszörű korongok, fűnyíró kerekek ' MTD 20 LE 107 cm (hydro hajtás) 549 900 Ff és kések, szerszámnyelek, elektromos és kézi szerszámok, kötelek, zsinegek, nnsKT-n . km ti ,';7rTrI, Partner P-14,5 107 cm (hydro hajtás) 449 900 Ff ékszíjak, tömlők, gumiszőnyegek. PROkjRAMELOZETES.* FŰGYŰJTŐSÖK: Gazdag áruválasztékkal, kedvező árakkal várjuk régi és új vásárlóinkat. Hubertus-I Ioí Szálloda és Htterem bemutatkozása, ahol CG 6,5 LE 63 cm 140 liter 285 000 Ft HITELÜGYINTÉZÉS HELYBEN! kávéval és süteménnyel várunk műiden idelátogatót! MTD 12,5 LE 76 cm 200 liter 399 900 Ff Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig 8-16,30-ig szombat 8-11,30-ig , . Partner 12,5 LE 92cm 250 liter Ft Mezogazdasag, Allattenyesztes es a Vadaszat agazatok Partner 14,5 LE 107 cm 250 liter (hydro) 549 900 Ff E PÍTfllf RfllTIA bemutatkozása, amely során lehetőség nyílik Partner 20 LE 107 cm 250 liter (hydro) 679 900 Ft rlllfii DULIJH kötetlen beszélgetésre is Kaposvár, Vásártéri út 3. sz. Tel.: 82/318-926, 20/828-1659 FŰNYÍRÓK, MOTOROS KASZÁK, PERMETEZŐK : kenTésfonatok Gyermekek részére: traktorkiállítás, lósimogatás, ÉS ***** KERTI GÉPEK TELJES VÁLASZTÉKA- aknafediapok, alumínium létrák szarvasmarha- és fácánetetés.- modulárisán összeszerelhető állványok l« B# (JaK I ^ ffiai ► fcf ff. fc |\l 1 fr* f#- betonkeverők, talicskák, kőműves állványok " ^ 1 ■■■m-vaskohászati termékek, zártszelvények, lapos acélok, szögvas, lemezek Rendezvényünkre sok szeretettel várunk minden _ Kanosvár Su ^ Tol • 87/512-7/10- színesfémek, réz, alumínium, bronz IrpHvec FrHeWInHötl . . .-tónak . Füredi u. 16. %|jfP www.knnor.hu Kandallók, kályhák tavalyi áron a készlet erejéig. I a . -TiiWBIfr Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig 8-16-ig szombat 8-11.30-ig \ |tfl m | j| É ~i ”1 i| i * 1 1 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom