Somogyi Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-23 / 94. szám

A meccs végére pipák lettek a lilák labdarúgó nb i Ősszel és tavasszal sem tudott gólt rúgni az Újpest a Rákóczinak Az első félidőben jól játsz­va, a másodikban nagyot küzdve szerzett pontot a Kaposvári Rákóczi FC az Újpest otthonában a Bor­sodi Liga 25. fordulójában. Temesvári Iván Heves Rákóczi-rohamokkal kez­dődött a mérkőzés. A 3. percben Szakály P. 16 méterről lőtt cen­tikkel a bal kapufa mellé, majd Alves kísérletét hárította Balaj- cza. A 8. percben újra az újpesti kapusnak akadt dolga, akit ezút­tal Vasziljevics tesztelt A hazaiak a 10. percben veszélyeztettek elő­ször; ekkor Tisza jó 30 méteres bal felsőbe tartó szabadrúgása után Milinte húzta le a labdát. Amint a fentiekből is kitűnik, ez­úttal elmaradt a mérkőzések ele­jére jellemző tapogatódzó játék, és a helyzetek mellett az iramra sem lehetett panasz. A 18. perc­ben Tóth B. szép cselekkel ment el a bal oldalon, éles szögből le­adott lövését azonban Milinte védte. A 22. percben Kovács Z. lé­pett ki a védők közül egy hosszú indítással, de 14 méteres lövését a visszaérő Zahorecz bevetődve blokkolta. Négy perccel később Oláht buktatták a 16-os oldalvo­nala előtt fél méterrel; Pintér sza­badrúgása után Balajcza ütötte szögletre a léc alá tartó labdát. Természetesen mindkét oldalon akadtak hibák, a kezdeti iramá­ból azonban mit sem veszített a mérkőzés, így igen élvezetes, lük­tető játék alakult ki. A 39. perc­ben még Milintének volt nagy vé- denivalója, aki Kovács Z. 12 mé­teres lövését hárította lábbal. Prukner László edző még a szü­net előtt cserélni kényszerült: a megsérült és egyébként jól játszó Kovácsevics helyére Grúz állt be. A második félidő első lehető­sége a hazaiak előtt adódott, de Kovács Z. 15 méteres kapura tar­tó lövésének Mező állta útját. Az 58. percben nagy tűzijáték ala­kult ki a Rákóczi kapuja előtt. Előbb Sándor Gy. lövése akadt el a védőkben, majd Nagy 0. éle­sen belőtt labdájáról épphogy le­Rendkívül hasznosan játszott Grúz Tamás (fehérben). A Rákócziban csereként pályára lépő labdarúgó sok fejpárbajt nyert a Szusza Ferenc Stadionban JEGYZŐKÖNYV Újpest FC-Kaposvár 0-0 Újpest Kaposvár: Balajcza ­Milinte ­Vermes, Mező, Vaskó, Petrák, Böjté, Zahorecz ­Fűzi ­Kovácsevics Zaleh (Nagy 0.46.) (Grúz, 42.), Sándor Gy. Vaszüjevics, (Kopunovics, 79.), Maróti, Erős, Szakály P. Tóth B. (Suljic, 90.), (Freud, 61.) ­Pintér­Kovács Z., Oláh, Tisza Alves Vezetőedző: Vezetőedző: Urbányi István. Prukner László. Szusza Stadion: Nézőszám: 3000. Játékvezető: BognárT. (★★★). Sárga lap: Erős (67.), illetve Maróti (55.), Zahorecz (87.), Petrák (87.). maradt a kapu elé bevetődő Ko­vács Z. A kiegyenlített első félidő után a második játékrész elején nagy nyomás nehezedett a ka­posváriakra, akik sokszor önfel- áldozóan állították meg az újpes­ti akciókat. Hiába rúgta szinte számolatlanul a szabadrúgáso­kat a hazai gárda; vagy a levegő uraként tevékenykedő Milinte, vagy pedig a védők hatástalaní­tották a lilák pontrúgásait. A vendégek a félidő közepén jöttek ki a szorításból, s ezt követően több kecsegtető akciót is vezet­tek. A 76. percben Pintér A. sza­badrúgása szállt kevéssel fölé, majd Oláh bombáját védte Balajcza. A hazai pontvesztés lehetősége miatt feszült hangu­latú hajrá alakult ki. Előbb Vas­kó 7 méteres fejesét védte Milin­te, majd a 93. percben Zahorecz mentett Kovács Z. elől. A Rákó­czi játékosai minden dicséretet megérdemelnek, nemcsak az újabb bravúros pontszerzésért, hanem azért is, mert a legnehe­zebb szituációkban is higgadtak maradtak. Az pedig már meg­szokott dolog, ha a Rákóczi pon­tot szerez nagyobb nevű ellenfe­le ellen, akkor azt egyes vélemé­nyek szerint csakis egy rossz meccsen, kibekkelve érheti el... urbányi ISTVÁN: - A kaposvá­riak nem akartak, mi pedig nem tudtunk játszani. Meg sem köze­lítettük az egy héttel korábbi jó teljesítményünket. prukner László: - Minden egyes pontért az izzadtságunkat és vérünket adjuk; így volt ez Újpesten is. Úgy érzem, minden tekintetben felvettük a versenyt az Újpesttel. Tapad az MTK a Diósgyőrt kiütő bajnoki címvédő Debrecenre DIÓSGYŐRI VTK- DVSC-TEVA 1-5 (0-3) Miskolc, 4000 néző. V.: Szabó S. gólszerzők: Simon A. (56.), illetve Dzsudzsák (8., 61.), Stojkov (29.), Mészáros (38.), Sidibe (71.) MTK­TATABÁNYA 4-0 (2-0) Hidegkúti Stadion, 1500 né­ző. V.: Fábián GÓLSZERZŐK: Pál (4.), Németh K. (35., 78.), Rodenbücher (75.) KIÁLLÍTVA: Pollák (69.) REAC­VASAS 1-3 (0-1) Budai II László Stadion, 1200 néző. V.: Bede GÓLSZERZŐK: Torma (87., 11- esből), illetve Lázok (45+1.), Pandúr (64.), Kiss K. (88.) KIÁLLÍTVA: KapCSOS (58.) GYŐRI ETO FC- DUNAKANYAR-VÁC 1-0 (0-0) Győr, 3000 néző. V.: Gergely GÓLSZERZŐ: Bajzát (49.) BUDAPEST HONVÉD- FC FEHÉRVÁR 1-1 (1-1) Bozsik Stadion, 4000 néző. V.: Sápi GÓLSZERZŐK: Abraham (13.), illetve Baranyai (31.) FC SOPRON­PMFC-PÉCS PLAZA 3-1 (2-0) Sopron, 2000 néző. V.: Solymosi GÓLSZERZŐK: Radu (7.), Rus (37.), Magasföldi (87.), illetve Sípos (64.) ZTE FC- PAKS 4-0 (3-0) Zalaegerszeg, 2500 néző. V.: Szilasi Gólszerzők: Waltner (7.), Salamon (12., öngól), Józsi (23.), Dovicovic (73.). A bajnokság állása: 1. DVSC-TEVA 25 18 3 4 53-17 57 2. MTK Budapest 25 16 4 5 47 ■21 52 3. ZTE FC 25 14 4 7 44­■32 46 4. Újpest FC 25 14 4 7 34­■22 46 5. Vasas 25 11 5 9 31­■32 38 6. FC Fehérvár 25 10 4 11 33 ■35 34 7. Diósgyőri VTK 25 10 4 11 32 ■37 34 8. Bp. Honvéd 25 9 6 10 41­•36 33 9. K; Rákóczi FC 25 9 4 12 29­•29 31 10. Győri ETO FC 25 8 7 10 29­•34 31 11. FC Sopron 25 9 3 13 26­•40 30 12. REAC 25 8 6 11 32 42 30 13. PMFC 25 7 9 9 24 •31 30 14. Paksi SE 25 7 7 11 26­32 28 15. FC Tatabánya 25 8 2 15 34­48 26 16. Vác 25 3 6 16 16­■43 15 A Siófok és a Barcs is kihasználta az éllovas súlyos vereségét labdarúgó nb ii Győzelmével a Kaposvölgye VSC Nagyberki megszilárdította helyét a középmezőnyben GYIRMÓTSE-BFC SIÓFOK 1-2 (1-0) Gyirmót, 500 néző. V.: Sóthi (Kiss Z., Szalai). GYIRMÓT: Sánta - Varga G., Szabó Cs., Földes, Németh L. (Kun A., 79.) - Török, Pólyák (Bieder, 51.), Gránát (Burányi, 78.), Horváth R. - Oross, Tóth N. edző: Hannich Péter. BFC SIÓFOK: Hegedűs L. - Miklósvári, Sütő, Forgács, Kön­tös - Eugene - Sípos (Disztl M., 90.), Tusori, Kecskés, Ladóczki (Melczer, 46.) - Gajda (Fülöp, 46.). edző: Botos Antal. GÓLSZERZŐK: Tóth N. (3.), il­letve Forgács (57., 11-esből), Fü­löp (77.). Korán hátrányba kerültek a siófokiak, akiknek ugyan voltak lehetőségeik, de az egyenlítő gólra majd egy órát kellett vár­ni. Második félidei támadóbb já­tékának köszönhetően fordított és megérdemelten nyert a Sió­fok. KESZTHELYI ZOLTÁN SOROKSÁR-BARCS 0-2 (0-1) Soroksár, 200 néző. V.: Veizer (Kormányos II. G., Rihák) Soroksár: Szántai - Hauzer, Cseri, Hegedűs N., Janta - Né­meth T., Burzi, Hegedűs Cs., Haj­dú S. - Gábor, Dudás (Gasparik, 60.). edző: Elekes József. BARCS: Banicz - Horváth Á., Márton, Horváth P., Kónya - Kordé, Fónai (Lutz, 71.), Horváth A., Tolnai (Rácz, 73.) - Koller, Vass L. (Nikolics N., 46.). Edző: idősebb Dárdai Pál. GÓLSZERZŐK: Tolnai (22.), Kor­dé (56.). Az első játékrészben mindkét csapat nyílt támadó játékot pro­dukált, amiből a Barcs jött ki jobban. Félidei vezetés után pe­dig tovább növelték előnyüket a vendégek, akik teljesen megér­demelt győzelmet arattak. JÓK: Hegedűs N., Cseri, Dudás, illetve Banicz, Horváth P., Már­ton, Horváth Á. mezei József LOMBARD PÁPA- BALATONLELLE 2-1 (1-0) Pápa, 800 néző. V.: Németh Á. (Schuszter R., Varga F.) LOMBARD PÁPA: SzŰCS - Lipták, Farkas, Tóth, Geri - Ribeiro, Vituska (Zámbó, 86.), Tasnádi (Andrejca, 58.), Győri - W. Sil­va, Fabio. edző: Kiprich József. BALATONLELLE: Országh ­Himics, Kenéz, Graszl K., Végh - Takács, Lődör, Valla, Petro- novics - Galgóczi, Garics (Haj­dú, 33.). edző: Kolovics Zoltán. gólszerzők: Silva (8.), Far­kas (72.), illetve Hajdú (77.). A szebb napokat is megélt ha­zaiaknak mindvégig egyenrangú ellenfele volt a Balatonlelle. Kis szerencsével és kicsit bátrabb já­tékkal meglepetést is okozhattak volna a somogyiak, jók: Tóth, Farkas, Fábio, illetve Kenéz, Graszl K., Végh. kenéz István KAPOSVÖLGYE VSC NAGYBERKI- BUDAÖRS 2-1 (1-0) Nagyberki, 200 néző. V.: Urbán E. (Szalai, Pető) KAPOSVÖLGYE VSC: StiubliCS - Jagodits, Beceri, Vaskó, Gellér - Tereánszki-Tóth, Kővári (Huzmi, 72.), Lakatos, Tachie (Vinicius, 90.) - Kerek (Halmos, 82.), Hor­váth Gy. edző: Horváth Lajos. Budaörs: Babócsy - Szűcs M., Lászka, Pleván, Szukov - Kollár, Bencze (Rontó, 82.), Bálint (La- usz), Farkas - Pálinkás, Tóth (Tüs­ke). edző: Lucsánszky Tamás. gólszerzők: Tereánszki-Tóth (44.), Horváth Gy. (64.), illetve Pá­linkás (49.) kiállítva: Beceri (92.) A helyzetek alapján több gól­lal is nyerhetett volna a Kapos­völgye, amely folytatta jó tavaszi szereplését jók. Vaskó, Tereán­szki-Tóth, Horváth Gy., illetve Szűcs M. BÓNA KÁROLY TOVÁBBI EREDMÉNYEK: BKV Előre-Integrál-DAC 1-2 (0-2), Felcsút-Haladás 5-0 (2-0), Cell- dömölk-Dunaújváros 1-4 (1-3), MTE 1904-Hévíz 2-1 (2-0). A bajnokság állása: 1. Habdás VFC* 22 16 3 3 45-18 43 2. BFC Siófok 22 13 4 5 39-19 43 3. Barcs SC 22 13 3 6 35-22 42 4. Felcsút SE 22 12 4 6 36-21 40 5. Dunaújváros 22 12 1 9 41-30 37 6. lombard Pápa 22 10 6 6 28-18 36 7. DAC Győr 22 9 8 5 42-30 35 8. MTE 1904 22 10 3 9 36-40 32 9. Gyirmót SE* 22 12 3 7 42-32 30 10. Kaposvökjye 22 8 5 9 27-36 29 11. Soroksár 22 6 6 10 19-23 24 12. BKV Előre 22 6 6 10 29-40 24 13. Budaörs 22 6 6 10 26-40 24 14. Celldömölk 22 3 5 14 14-34 14 15. Hévíz FC 22 3 2 17 13-35 11 16. Balatonlelle 22 2 5 15 21-55 11 A Haladástól 8, a Gyirmóttől 9 pont levonva ^BSiS^^h^hiII^h^^^^^^apapírfÖrmánÁ^ÉgfÉlr^enakÖmétakapÖsvá^I I >7|^ » li ÉS A KAZINCBARCIKA JÁTSSZA A BAJNOKI DÖNTŐT IRAM _________, jgll^ Az első játékrész­ben nem lehetett rá panasz SZÍNVONAL “ Elképzelhető, hogy nem ez volt a fór- : | dúló meccse HANGULAT jg Bár minden magyar stadionban így szurkolnának JÁTÉKVEZETŐ Alaposan körbelö­vette szabadrúgások- áfe 1H| kai a vendégkaput ° TPr

Next

/
Oldalképek
Tartalom