Somogyi Hírlap, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-14 / 87. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. ÁPRILIS 14., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Magyar zászlóerdő a tengerentúlon festett selyem A jutái lobogók az Egyesült Államokba és Japánba is eljutottak Elektrotechnikusból előbb ballagásitarisznya-készítő kisiparos, majd elismert zászlókészítő lett a jutái Kószó András. Vas András- Jöjjenek csak be! - invitál szívé­lyesen ifjabb Kószó András a jutái portára, ám amikor belépnénk, hozzáteszi: - Várjanak, elviszem a blökit, jobb a békesség. Kedves állat, egyből torokra megy... Ezek után talán nem meglepő, hogy fél perccel később is csak óvatoskodva, ijedten jobbra-balra tekintgetve nyomulunk előre. A német juhásznak szerencsére nyoma sincs, bár a kert végéből hallatszó hangok nem sok jót sejttemek. Csak a házban enge­dünk fel, köszönhetően többek között házigazdánknak, Kószó Andrásnak. A hetedhét határon túl is híres zászlókészítő szivarra gyújt, majd rögtön mesélni kezd.- Sohasem gondoltam, hogy ebből fogok megélni - emlékszik vissza a bő harminc esztendővel ezelőtti időkre. - Elektrotechni­kus a szakmám, a ruhagyárban, majd a Mezőgépnél dolgoztam, de nem bírtam a kötöttségeket. Ezalatt a főnökséget kell érteni. Nem egy emberrel, magával az intézménnyel volt bajom. így az­tán elhatároztam, a magam ura leszek, elmegyek kisiparosnak. Az ideát tett követte, s Kószó András becaplatott a Kioszhoz, ahol elsősorban az iránt érdek­lődtek, mihez is ért valójában. Mivel hirtelenjében nem tudott mit válaszolni, elé tolták a sza­bad iparok jegyzékét: válasszon.- Nem sokról tudtam, mit is ta­kar valójában - ismeri el -, végül ráböktem a kézimunka-előnyo­másra. Megkaptam az engedélyt, s nekiálltam dolgozni. Először mintákat talált ki, amiket aztán kiadott asszonyok­nak. A fehérnépek persze rögtön szakértőnek bizonyultak, felis­merni vélték a buzsáki, kalocsai vagy karádi mintákat.- Pedig mindet én találtam ki- legyint nevetve Kószó András.- Aztán rájöttem, ennél több van ebben: átálltam a filmnyomásra. Szerencséje is volt, hiszen Bu­dapesten éppen eladásra kínál­tak egy filmnyomó céget. Feluta­zott, s bár a tulajdonossal nem ta­lálkozott, az öreglegénnyel össze­lAtuAny Uvit-iSvg ■ Kószó András és fia kizárólag kézzel festett selyemzászlókat készítenek, nem csoda, hogy a nemzeti ünnepek előtt elárasztják őket megrendelésekkel cimboráit. Utóbbi meglehetősen utálta gazdáját, így egy kocsma pultjának támaszkodva megosz­totta vele tudományát: festékek, sablonok, beszerzési címek - Kószó András szépen feljegyzett mindent egy noteszbe, majd ha­zatért, s kipróbálta, mire is jó a sok hirtelen felszedett tudás.- Akkor úgy tűnt, semmire - magyarázza. - Valahogy nem akart összeállni a festékanyag. Aztán egyszer csak sikerült. Éppen idejében, a megrendelé­sek ugyanis már halomban áll­tak: ballagási tarisznyákra várt a nép. A jó munkához, a fejlesztés­hez már nem volt elegendő az öreglegénytől felszedett tudás, Kószó András előszedte a kémia­könyveket, s szépen bebiflázta őket Végül kikeverte azt a festé­ket, amit máig használnak.- Azt hiszem, elég jól eltalál­tam - jegyzi meg szerénykedve. - Szúrópróbaszerűen ma is el­lenőrizzük a minőséget: tíz napig áztatjuk hypóban, ám a színek egyáltalán nem fakulnak. A tudománynak híre ment, s a rendszerváltás után már egyéb kéréseknek is meg kellett felel­ni. Bejelentkezett ugyanis a ta- bí önkormányzat, ugyan, csinál­ja már meg a város zászlaját.- A tarisznyák után igencsak babra munka volt - ismeri el. - Ám jól sikerült, elfogadták. Ekkor még telefonja sem volt a cégnek, csak némi utánjárással sikerült elérni, hogy vonalat kap­janak. Kószó András vett egy fax­gépet, írógépen lepötyögött egy féloldalnyi szöveget, majd szét- küldte az önkormányzatoknak, amelyek elárasztották megren­delésekkel: előbb a somogyi, majd a megye-, később az ország­Földrajzóra a műhelyben bocsa, nszANAGYFALU, Gádoros, Tömkszentmiklós - mintha csak egy Magyamrszág-kirakó elemei lennének a falra akasztva a ju­tái műhelyben - alig akad olyan hely az országban, ahol nem használnának Kószó-féle zász­lót Sőt, a határokon tálra is gyártanak lobogókat Kaliforniái-_ bán, Texasban jó néhány csilla- 1 gos-sávos amerikai zászló Ka- | posvár mellett készült, de a mű- J hely termékei eljutottak Japán- I ba, Görögországba is. A polcokon halmokban áll megannyi település zászlajának vázlata határon túli települések rendel­tek zászlókat. Magyar, települési és uniós lobogót.- A millennium évében csak­nem megőrültünk - állítja. - Ak­kor jött az ötlet, minden középü­letre kerüljön ki a magyar zászló. Augusztus 20-ra kellett fellobo­gózni az országot, persze min­denkinek az utolsó pillanatban jutott eszébe... Ez a mai napig így megy: ha ünnepek közelednek, megsoka­sodik a munka, olykor még em­bereket is fel kell venni. A zász­lók ugyanis továbbra is szigorú­an selyemből, kézi festéssel ké­szülnek. A nemzeti trikolór mel­lett most az Árpád-sávos is felka­pott: el is készítik, ám hangsú­lyozzák, nem ideológiát képvisel­nek, hanem zászlót gyártanak.- Egy bizonyos erkölcsi ha­tárig mindent megcsinálunk - határozza meg az üzleti filozófi­át Kószó András. - Ebbe akár a náci és a sarló-kalapácsos zász­ló is belefér, persze, csak ha mondjuk filmforgatásra kell. Ilyenkor viszont szigorúan le- csekkoljuk, valóban a mondott célra lesz-e használva. A mi zászlóink alatt nem fog vonulni semmiféle szélsőség... JEGYZET ÁRPÁSI I ZOLTÁN Újságírónak kell lennünk! HA bántják a zsidókat, zsi­dónak kell lenni! Ha bánt­ják a magyarokat, magyar­nak kell lenni! Ha bántják a németeket, németnek kell lenni! Ha bántják az oroszo­kat, orosznak kell lenni! Ha bántják az újságírókat, új­ságírónak kell lenni! Külön­ben - ezt Babits óta tudjuk- a vétkesek cinkosa lesz az ember, idővel ordas eszmék vállalója, majd hirdetője. most bántják az újságíró­kat, kollégáimat. Verik őket szóval, hányják rájuk a mocskot, mert meg merték írni, hogy vandálok Nagy­bajomban szétverték a szov­jet hősi emlékmű betonka­tonáját, s - horribile dictu - a cselekményt nem hősi tettnek könyvelték el. Ellen­kezőleg. A lapunk hírportál­ján, a sonline-on üzengetők a negyvenöt utáni megszál­lásra és a hábqrú alatti atro­citásokra hivatkozva veszik védelmükbe a tetteseket. Nyilvánvaló, mindenkinek jogában áll eldönteni, mi­nek tekinti 1945. április 4- ét, s hogyan kezeli a Vörös Hadsereg katonáinak tetteit- orosz sajátosságnak vagy a háború sajnálatos velejá­rójának? De mi köze a la­kosságot ért megaláztatá­soknak a katonasírok, egy emlékmű meggyalázásá- hoz? s ha már az elvadult indu­latok árnyékában értelem­ről és érzelemről beszélni felesleges, mit ér a jog? Az 1996-ban aláírt magyar­orosz szerződés szövege? Ez rögzíti: a felek biztosítják a területükön levő „orosz, il­letve magyar katonai temet­kezési helyek, beleértve az emlékművek és más kegye­leti létesítmények védelmét és korlátlan időre szóló megőrzésük jogát”. Lehet gondolni bármit, de aki ezt megsérti, bűncselekményt követ el. BÁNTJÁK AZ ÚJSÁGÍRÓKAT! Új­ságíró vagyok én is! Olaszos specialitásokkal, magyaros poénokkal csalogatnak étlapozó Családias miliő, lassú, de korrekt kiszolgálás, friss és változatos ételköltemények a bogiári Novákban Megyei gasztronómiai kör­sétára invitáljuk olvasóin­kat: sorozatunkban meg­próbáljuk a vendég szem­szögéből bemutatni a so­mogyi éttermeket. Özv. Zimbabwei Kálmánné Balatonboglárról elsőként bizo­nyos borospalackok jutnak a föl­di halandó eszébe. Ám ezúttal mégis a helyiek által igencsak kultivált vendéglőbe vetett ben­nünket sorsunk. A Novák étte­rem méltán a helyi erők kedvelt törzshelye: családias, otthonos légkört varázsol a betérő köré. Mi is nagyon otthonosan érez­tük magunkat mindjárt a belé­pés után, hiszen minden egyes asztalon a Somogyi Hírlap azna­pi száma volt az előétel előtti fo­gás. Ráadásul a hely a sok mű- májer-retro balatoni parasztek­lektika után végre egyszerűsé­gével vált szimpatikussá, bár az elmaradhatatlan dobozgitár-ré- gi rádió duett úgy látszik, meg- úszhatatlan mifelénk. A pincér csumiidőben is vi­szonylag hamar kiszúrt bennün­ket, s talán egy kicsit nekünk is kedveskedett többször ellőtt - s ezért erejéből idővel kissé vesz­tő - állandó poénjával, amely szerint a törzsvendégek számá­ra szervírozott meleg húsleves megérkeztét fennhangon támo­gatta meg az „itt a finom hideg gyümölcsleves” humorpetárda durrogtatásával. Ettől eltekintve csodálattal néztük, ahogy ebéd­időben egymaga száguldozza be a terepet, mint Robi' Carlos fény­korában a Bernabeut. Ráadásul rendelésünket fejben megje­gyezve valóban azt hozta, amit kértünk. Értékelés SZEMÉLYZET (1-10 pont): Q Fejben ott vannak KÖRNYEZET (1-10 pont): 0 Hanyagolt parasztromantiká ÉTEL (1-20 pont): Olaszfanok előnyben Itt A tárkonyos raguleves és a bruschetta tehát valóban megér­kezett, ám az addig eltelt csak­nem fél óra nálamnál vehemen­sebb étteremkritikusoknál vér­nyomásnövelő hatással is járt volna. Ebből amúgy nyilvánvaló­vá vált számunka az egy pin- cér-egy séf felállás, amely a sze­zonon kívüli minimálforgalom függvényében némiképp érthető is. A tárkonyos raguleves finom fűszerezettsége amúgy követte a levini hagyományokat, a brus­chetta pedig kellemes meglepe­tést okozott bazsalikomos, pa­radicsomos, olívás ízkombináci­ójával. Ezek után úgy döntöt­tünk, hogy tovább kell lépni a hely specialitásának tűnő ola­szos vonalon, de közben meg kell vizslatnunk, mit tud a hely az alapízek nyelvén. így válasz­tottunk be egy csirkemellet piz­zatésztába csavarva friss vegyes salátával és krokettel, valamint egy szimpla brassóit. Nos, vagy digó családi kapcsolatai vannak a séfnek, vagy ős-MUan-fan le­het, mert ebben a felállásban is kiütéses győzelmet aratott a spe­cialitás. Kellemesen omlós csir­kehús került a friss tésztába, s bár a saláta egy kissé kevésnek bizonyult, az ezersziget-öntet édeskés ízével igencsak harmo­nizált. A tálalás szintén igen íz­lésesre sikerült, hiszen az egy­szerű, de nagyon szép tányéron valóban jól mutatott a könnyű­nek tűnő, ám mégis laktató étek. A brassóira sok szót nem veszte­getnék: a burgonya túl nagyra volt vágva, s a hússal együtt nem is volt túlságosan megpirít­va, így csak a hagyma és a fok­hagyma mentette erős közepes­re a nagypapa kedvencét. Összességében egy kellemes kis helynek tűnt a bogiári Novák étterem, s ilyeténképpen nem csak a srévizavé helyet foglalt le­ányzó vérvörös lábbelije miatt lesz emlékezetes számunkra. Az eléggé szezonális árakon dolgo­zó vendéglő német-magyar nyel­vű étlapja igazán azoknak fed­heti fel rejtett titkait, akik a Gar- da-tó partjára vágynak még a Ba- laton-parti fövenyről is. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom