Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)
2007-03-25 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 12. szám
2007. MÁRCIUS 25., VASÁRNAP 8 UTAZÁS Bevásárlás a mesterséges édenkertben dubai csodái Aranyból és műszaki cikkekből az útiköltség jelentős hányada megtérülhet Ha a nyaralóhelyeket az édenkerthez való hasonlóságuk alapján pontoznák, Dubai valószínűleg előkelő helyezést érne el. Dián Tamás Öt óra. Körülbelül ennyi idő kell, hogy az ember repülővel eljusson a Föld talán legfantasztikusabb szegletébe. Az Egyesült Arab Emirátusok 1971-ben jött létre hét család szövetségeként, miután öt évvel korábban felfedezték az első olajlelőhelyet, s az addig szerény arab kikötővárosból a világ legfényűzőbb turistaközpontja lett. Az ember lélegzete már a reptérről bevezető négysávos úton elakad: a gigánHÍRSÁV Március 29-én nyílik az Utazás 2007 kiállítás NÉGY NAP MÚLVA, március 29-én nyílik és április 1-jéig tart az Utazás és Karát kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Az Ahol nyílik a nyár jelszóval hívogató rendezvény mintegy 920 hazai és külföldi kiállítóval és több mint 19 ezer négyzetméteren várja a látogatókat. Az Utazás 2007 kiállítás díszvendége idén Csehország lesz. Eldugott pihenőhelyeket keresnek a gazdagok A MILLIOMOSOK eldugott helyeken szeretnek nyaralni. A Travel and Leisure utazási magazin szerint a tehetősebbek körében egyre kedveltebb utazási célpont a Szahara, Mongólia vagy Bhután. A nem mindennapi pihenés nem mindennapi árat is jelent: az extrém helyszínek legolcsóbbika 4 ezer dollárnál, vagyis 800 ezer forintnál kezdődik. Átlagosan 15 ezer forint egy szállodai szoba az Év első két hónapjában a három- és ötcsillagos szállodák 42,5 százalékos szoba- kapacitás-kihasználtsággal működtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Január-februárban egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára 15 300 forint volt. A vendégéjszakák száma országos átlagban 2,4 százalékkal emelkedett, a fővárosi szállodákban csökkent. Szépül a Pannonhalmi Főapátság környezete megújult a világörökségi rangot elnyert Pannonhalmi Főapátság környezete. A megszépült belső udvart, a monostor főbejárata előtti teret, továbbá a szabadtéri rendezvények helyszínét és a várat övező körsétányt a napokban avatták fel. Hortobágyi Cirill perjel elmondta, hogy szeretnék felújítani az arborétumot és a kolostorkertet is, és egy rendezvény- központot is építenének. tikus, futurisztikus formájú épületek és a csillogás az első percektől tudatosítja, hogy olyan helyen járunk, ahol nem ismerik a „lehetetlen” szót. Itt pénzért valóban minden kapható. Nem véletlen, hogy a világon itt épült az első hétcsillagos szálloda, a Burj al-Arab. A vitorlás alakú komplexum egy mesterséges szigeten áll, díszítéséhez rengeteg 24 karátos aranyat használtak, királyi lakosztályának ára pedig meghaladja a kétmillió forintot - éjszakánként. Szerencsére a magunkfajta turista is megszemlélheti, ám ennek is ára van: száz dollárért készséggel körbekalau- zolnak, s még teát is kapunk! Persze a pénzt sokkal hasznosabban is el lehet költeni errefelé. Akármilyen furcsa, Dubai A Burj al-Arab a gazdagoké, de 100 dollárért a turisták is kaphatnak itt teát Dubai meglepően olcsó Arany ékszer: 3700 Ft/gramm Esti hajózás vacsorával: 13 000 Ft Városi buszjegy: _______________82 Ft 1 li teres ásványvíz:___________100 Ft Ham burger:_________________220 Ft Ara b kávé: 270 Ft ideális helyszín a bevásárlóturizmus számára. A fizetőeszköz a dirham, 3,67-ért adnak egy dollárt. A műszaki cikkek nagyjából 40 százalékkal olcsóbbak mint otthon, de a magyarok között volt, aki a gyerekruhákra esküdött. A hölgy állította: már harmadszor jár itt, s eddig mindig megtérült az útiköltség jelentős hányada. Az aranyat is szinte bizsuárban kínálják, de márHIRDETÉS Szeretjük a kihívásokat MKB Lakásvásárlási Hitel 2 héten belül Két héten belül készen állunk arra, hogy folyósítsuk hitelét, ha Ön megfelel az Akció és a Bank hitelbírálati feltételeinek. Ha vállalásunkat nem teljesítjük, elengedjük az első évi kamatot. MKB fiókok: Kaposvár Széchenyi tér 7. Tel.: (82) 527 940 Siófok Sió u. 2. Tel.: (84) 538 150 Amennyiben a Bank teljesíti a vállalását: 5,83%-14,78%THM Amennyiben a Bank nem teljesíti a vállalását: 5,73%-12,92%THM A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) érték meghatározása az aktuális feltételek, ijletve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel árfolyam- és kamatkockázatát. A részletes THM értékeket a vonatkozó hatályos Kondíciós Lista tartalmazza, amely elérhető a www.mkb.hu honlapon, illetve fiókjainkban. ATHM forintban történő folyósítás és forintban történő törlesztés alapján került meghatározásra. Az akció részleteit „Lakáshitel két hét alatt" Akciós Lakáshitel Kampányának Szabályzata és Részvételi Feltételei, valamint a Bank vonatkozó aktuális Kondíciós Listája és Üzletszabályzatai tartalmazzák, melyek a bankfiókokban és a www.mkb.hu oldalon érhetők el. Emellett az MKBTeleBANKár munkatársai készséggel nyújtanak felvilágosítást a nap 24 órájában a 06 40 333 666 telefonszámón. A hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek. www.mkb.hu kás napszemüveget is megéri venni, bár ez itt szinte kötelező, hiszen a Nap valósággal éget. Ha például egy gyereken nincs fejfedő vagy napszemüveg, a helybéliek figyelmeztetik is a szüleit. A családosok egyébként szeretnek idejárni, mivel a tengerparton a víz lassan mélyül, s már januárban lehet fürdeni. A közbiztonság legendásan jó: nem sok helyen láthatunk járó motorral parkoló Ferrarit, miközben gazdája épp fagylaltot vásárol. Közlekedni taxival a legolcsóbb: akár húsz kilométert is elvisznek tíz dollárért, de érdemes 80-100 dollárnak megfelelő összegért egész napra kibérelni. Ebben az esetben a sofőr személyében a helyi viszonyokban jártas idegenvezetőt is kapunk. Sikeres filmek is fellendíthetik egy vidék turizmusát A nagy sikerű mozi- és tévéfilmek érezhetően fellendítik annak a vidéknek az idegenforgalmát, ahol az adott történet játszódik - állapítja meg az a nemzetközi tanulmány, amelyet a milánói nemzetközi turisztikai vásáron mutattak be. A szakértők felmérése szerint ugyanakkor a filmek által generált teleturiz- mus árthat is azzal, hogy megváltoztatja, időnként eltorzítja az egyes helyszínek igazi értékét. ■ Casablanca vonzerejét is növeli Kertész Mihály filmje, bár köztudottan nem a marokkói városban forgatták. A moziőrültek persze már korábban is elzarándokoltak a filmek szent helyeire: elábrándoztak a londoni Waterloo-híd szerelmesein, akik eljutottak a kaliforniai Halál Völgyébe, felidézhették a Zabriskie Point sivatagi szeretkezéseit, de lehetetlen úgy betérni a párizsi Montmartre Les Deux Moulins kávéházába, hogy ne jusson a látogató eszébe a csodálatos Amélie. Ma is áll Párizsban a „Külvárosi szálloda”, a Hotel du Nord, működik a Biciklitolvajokból ismert római ócskapiac, a Porta Portese, és Casablanca vonzerejét is növeli Kertész Mihály halhatatlan filmje annak ellenére, hogy köztudottan nem a marokkói nagyvárosban forgatták. A tanulmány szerint az egyik olasz sorozat nyomán például az epizódokban szereplő helység turistaforgalma hatszorosára növekedett. Ez különösen a vendéglátásnak kedvez, és az érintett éttermek, kávézók ügyesen ki is használják a lehetőségeket: egyes ételek már a sorozat szereplőinek nevét viselik, és szerveznek olyan sétákat is, amelyek nyomon követik a fikció szereplőinek útját. A tanulmány megállapítja: mindez egyrészt kedvező az adott város vagy régió idegenforgalmára nézve, van azonban a dolognak negatív oldala is, főként olyan helyeken, ahol valódi történelmi vagy művészeti értékek is találhatók. Ezek ugyanis esetenként egészen háttérbe szorulnak. ■