Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-22 / 68. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTTÖK 15 HIRDETÉS / v Somogy Temetkezési Kft l '■ ' (imsíirjtisií. • Ugifelet: 82/528-518 • 0WI/S3ÍW3O i FELVEVŐ IRODA: Kajiosváf, Fő a. 57. • 82/511-505 • teaetkez@axelK‘B,l|, „Elment csendesen, zajtalan, Mosolygó arccal némán, hallgatag, Elnémult, sivár, üres a helye, Az élet derű elszállott vele. Utána sóhaj, égő könny fakadt, Mint árny, csupán az emléke maradt. Elvitt magával örömet, mindent, Elment, örökre elment" Mély fájdalommal és megrendültén tudatjuk, hogy MAJOR ZOLTÁN kaposmérői lakos életének 56. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése már­cius 24-én 14 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Minden külön értesítés helyett. Ez­úton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Szerető felesége, gyermekei, bánatos édesanyja, anyósa, testvérei és családjuk MEGEMLEKEZES „Megállta szív, mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott, Nélküled üres és szomorú a házunk, Nem hisszük el, hogy téged hiába várunk." Soha el nem múló szeretettel emlé­kezünk ZÁMBÓTIBORNÉ somogysárdi lakos halálának 1 éves évfordulóján. Szerető férje, fia, édesanyja és anyósa Megrendültén tudatjuk, hogy szere­tett kollégánk, barátunk, az AGRO- GÉP Kft. alapító tagja, a Felügyelő Bi­zottság elnöke, MAJOR ZOLTÁN kaposmérői lakos 56 éves korában elhunyt. Temetése március 24-én 14 órakor a kaposmérői temetőben lesz. Emléke szívünkben örökké él. AGRO-GÉP Kft. ügyvezetése és dolgozói t Fájó szívvel tudatjuk, hogy VOLFFERENC fonyódi lakos 51 évesen elhunyt. Te­metése március 23-án, 15.30 órakor a fonyódi temetőben lesz. Gyászoló család f Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. HORVÁTH IMRÉNÉ kisbajomi lakos 81 éves korában el­hunyt. Temetése március 22-én, ma 14 órakor a kisbajomi temetőben lesz. Gyászoló szerettei T Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY KÁLMÁNNÉ kaposmérői (volt magyaregresi) la­kos 95 éves korában elhunyt. Teme­tése március 24-én 16 órakor a kaposmérői temetőben lesz. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy BARANYAI SÁNDOR balatonfenyvesi lakos 80 éves korá­ban elhunyt. Temetése március 24- én, 11 órakor a balatonfenyvesi te­metőben lesz. Ezúton mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei A hirdetések szövegét minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal & [p B (S> IH Q S© B* 1lí d S B Q INGATLAN KAPOSVÁRON zöldövezeti kiváló állapotú, nagyméretű családi ház azonnali költözéssel eladó. Lakásbeszámítás lehetséges. Irányár 23,8 M Ft. 30/3369-804. •190947* KAPOSVÁR, Zaranyi Itp-en 1,5 szobás tégla, gázos 1. em-i lakás eladó. 30/341-5832. ”------ • 191323­KA POSVÁRON az ÉNy-i részen, 600 m2-es tel­ken, 3 szobás 110 m2-es cs.ház, 35 m2-es ga­rázzsal eladó. 30/4617-060. •191450’ NÉMET-HOLLAND-KÍNAI ügyfeleink részére el­adó ingatlanokat és lakásokat keresünk So­mogy megye területén. 06/20/9509-176.- *193132* BALATONMÁRIAFÜRDŐN, a Balatontól kb. 150 m-re, 592 nm-es telken, kétszintes, 159 nm hasznos alapterületű, összkomfortos cs. ház áron alul, sürgősen eladó! Ár: 17,5 MFt. Érdek­lődni: naponta 17 óráig: 70/501-7153---------------------------*194654* KA POSVÁRON 1,5 szobás felújított panel lakás eladó. Ár: 6,85 M Ft. 20/584-5050. •195036* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 •195077* KAPOSVÁRON a Kisfaludy u-ban jó elosztású, többgenerációs családi ház kedvező áron el­adó. 30/815-2247. „Édesanya nem halt meg, . Csak a szíve elfáradt és pihenni tért." ^ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS FERENCNÉ mezőcsokonyai lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése március 25-én, azaz vasár­nap 14 órakor a mezőcsokonyai temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Küzdöttél, de már nem lehet, , Átölel a csend és a szeretet ” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉTER FERENC mozdonyvezető sántosi lakos 77 éves korában hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése március 24-én, szombaton, a 10.30 órai gyászmisét követően lesz a sántosi temető­ben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló szerettei Fájdalommal tudatjuk, hogy GYASZHIR SZŰCS CSABA boldogasszonyfai lakos 44 éves korában tragikus körülmények között elhunyt. Temetése március 23-án 11 órakor lesz a boldogasszonyfai temetőben. Gyászoló család KAPOSVÁR, Pipacs u.-ban 2,5 szobás, I. eme­leti, egyedi gázfűtéses, erkélyes, felújított la­kás eladó. 06-30/271-2911. *195406* MEZŐCS0K0NYÁN 3500 m2-es telken, 100 m2-es, 3,5 szobás, konyhás, fürdős, garázsos, gázközponti fűtéses családi ház 40 m2-es rak­tárral, úszómedencével eladó. Irányár: 12 M Ft. 06-20/333-1654. •195418* KAPOSVÁR, Léva közben III. em-i 2 szobás, tégla-gázos lakás eladó. 30/641-9078. _________JÁRMŰ_________ NY ÁRIGUMI-AKCIÓ! Vörös Gumi Kaposvár, Raktár u. 23. Tel.: 70/212-7871, 82/435-534. •190312* HASZNÁLT autóját készpénzért megvásárolom 2000-s évjárattól, lehet hitellel terhelt is. Tel.: 06-20-9448-228. •191366* TÖRÖTT, totálkáros autóját megvásárolom 0 éves kortól. Tel.: 06-20/9448-228. •191366* RENAULT Thalia D 1.5 1,5 éves, extrákkal el­adó. 30/481-3407. •194163* ELADÓ Rába-15 traktor. 20/470-8682. *194187* GÉPKOCSIJÁT megvásárolom elszállítom, hogy ne fizessen a forgalomból való kivonásért. For­galomból kivontat is. 06-20/379-4072, 06- 30/286-5268. •195200* ASTRÁT és Corsát vennék. 06-70/576-4017.---------------*195237* AL UFELNI nyári gumi, Pneus Expert garancia. Műgaker Kft. Kaposvár, Fazekas M. u. 150. •195272* PEUGEOT 306 1.9 D, 2000.12. havi, eladó. 30/2262-405. ÁLLÁST KÍNÁL NAGYBAJOM külterületén 32 ha-os erdőből 5 ha osztatlan közös rész eladó. 30/815-2247-----------:-----*195176* KA POSVÁRON, a Csillagvizsgálónál, a Diófa u- ban gyümölcsös, szőlő, alápincézett, fűthető 1 szobás tégla lakással eladó. Ár: 3,9 M Ft. 82/320-902, 82/424-974, 30/394-9644. •195249* KAPOSMÉRŐ központjában családi ház eladó. 30/298-0220. *195326* HETESEN az Ezüstjuhar Nyugdíjasházban föld­szinti kétszemélyes apartmanban egy női férő­hely azonnal elfoglalható. Érdeklődni: Kéh- lerné Baracsai Piroska 82/485-956 •195342* IGALFÜRDŐHÖZ közel, Büssüben kis paraszt­ház vízzel, telefonnal, 1877 m2-es telken el­adó. Irányár: 2 M Ft. 70/376-6424. *195358* I. emeleti, 110 m?-es, 4 szabás |40 m2-ss nappali + 3 szoba), légkondicionált, színvonalas lakás, beépített bútorokkal, gépekkel, mosókonyhával, gardrób szobával, 2 garázzsal, terasszal, udvarral, pincével E L A P Q MUNKATÁRSAT keresünk a Somogyi Hír­lap kézbesítésére Balatonkeresztúr terü­letére. A kézbesítő feladata, hogy az új­ságot eljuttassa az előfizetőinkhez, be­szedje az előfizetési díjakat és új előfi­zetőt szervezzen. A munkát teljesít­ményarányos díjazással ismerjük el. Megváltozott munkaképességűek je­lentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet: Boros Róbert. Telefonszám: 06-30/ 2378-057. *190348* ÉRETTSÉGIZETT, számítógépen jól gépelő pénz­tárost felveszünk. Festék-vegyiáru ismeret előny. Jelentkezni levélben, részletes szakmai önéletrajzzal leheL Kaposfesték Kft., Kapos­vár, Kócsag u. 54. •190794* ZALAEGERSZEGRE betanított munkásokat ke­resünk. Szállást biztosítunk. 30/238-2877, 70/559-8984. •192460* FRANCHISE rendszerű ingatlaniroda nyitásá­hoz, vezetőket keresünk átképzéssel, finanszí­rozással! 06-1-210-4673. •195088* BÖHÖNYE Községi Önkormányzat Képviselő­testülete pályázatot hirdet a megüresedett böhönyei háziorvosi körzet betöltésére. Érdek­lődni: 85/522-004, 06-30/640-6377. •195148* AVON munkatársakat keresek. 30/426-0624. •195153* FONYÓDI könyvelő iroda könyvelői végzettség­gel, gyakorlattal rendelkező munkatársat ke­res. Tel.: 85/560-135. Tizennégy éve Magyarországon működő kereskedelmi társaság hálózatának bővítéséhez új munkatársakat keres előre leszervezett előadások megtartására. Legjobb előadóink havonta 800.000 -1.000.000 Ft-ot keresnek. Feltétel: középfokú végzettség, jő kommunikációs készség, vállalkozói igazolvány, személygépkocsi. Érdeklődni: a megjelenés napján 8-15 óráig a 96/523-538-as telefonszámon lehet. A NEMZETKÖZI Holland Csoport 16 éve sikere­sen működő csapata felvételt hirdet független, kreatív, sikerre vágyó, diplomás személy részé­re, ingyenes átképzéssel. 30/903-5925. •195165* Az AGR0GRAIN Zrt. keres 1 fő lakatost hegesztő vizsgával. Jelentkezés: a TMK üzemvezetőnél 82/528-771 ieleionszámon KAPOSVÁRI gyorsétterembe keresünk női pul­tost gyakorlattal. Helybeliek jelentkezését vár­juk. 30/227-1300.---------------- *195189* PÁ LYÁZATI FELHÍVÁS! Felsőmocsolád, Ecseny és Polány községek vál­lalkozói engedéllyel rendelkező házi orvosok pályázatát várja. Szép környezetben 2 szintes gázfűtésű, összkomfortos lakást biztosítunk. A pályázat részletei az Egészségügyi Közlönyben! A pályázat beérkezési határideje: 2007.04.02. Cím: 7456 Felsőmocsolád, Rákóczi u. 35. Tel: 82/704-679, 30/477-1675. —---------*---------------------- -195190* TA RGONCÁS vizsgával rendelkező raktárost ke­resünk Dombóvár környékére. 30/505-9434.----------------*195236* M0 DELLKEDNI szeretnél a szabadidődben? Fotózásokra várunk hölgyeket és urakat. 06- 30/479-7770, abemarkets@t-online.hu ;----------- *195238­KA POSVÁRI büfé önálló üzemeltetéséhez mun­katársat keresünk. 20/965-7585, e-mail: info@cortinaservice.hu •195243* KAPOSVÁRI presszóba helybeli pultos hölgyet keresünk. 20/661*5389,10-15 óra között. *195254* ANGOL oktatót felveszünk Dunaújvárosban. 20/926-4135. •195258* SZEMÉLYI és vagyonőrök jelentkezését várjuk áruházi munkára Siófokra. 30/489-1169, 8- 18 óráig. *195268* GYAKORLOTT üzletkötőt sleptúrás értékesítésre azonnali kezdéssel felveszünk. 06-20/464-2917.---------------*195273* MU LTINACIONÁLIS cég magyarországi piac építéséhez keres közép és felsőszintű vezető­ket. Alkalmassági beszélgetésre időpont egyeztetés 20/557-2682. NÉMETORSZÁGI étterembe önállóan dolgozni tudó fiatal szakácsot felveszek. Nyelvtudás. előny! 30/209-3969,16-20 óra között.------ *195290* PÉ KET, betanított péket keresek 82/489-267 *195292* FÉRFI munkaerőt keres kőfaragó Kaposvár környéké­ről. Utazást fizetünk. 82/458-020,20/571-1394.- ------ *195294* NÉ METORSZÁGBA karajcsontozásra és -kivá­gásra, hentes szakmunkásokat és gyakorlat­tal rendelkező női és férfidolgozókat keresünk. Tel.: 06-1/450-1298. •195301* NÉMETORSZÁGBA lapockacsontozásra hentes szakmunkásokat keresünk azonnali kezdés­sel. Tel.: 06-1/450-1298. •195303* MAGYARORSZÁGI munkahelyre lapocka- és karajcsontozásra henteseket keresünk. Tel.. 30/371-5240, 30/647-2611. •195357* TRENKWALDER-MULTIMAN Kft. keres autóipari megbízója részére betenított munkásokat hosz- szú távra Győr-Moson-Sopron megyébe. Dolgo­zóinknak versenyképes jövedelmet, ingyenes ét­kezést és szállást biztosítunk! Jelentkezni lehet a 06-96/516-080-as telefonszámon. Munka­ügyi iktatószám: 37961/2001-0100. *195368* KAPOSVÁRI irodánkba keresünk olyan kollégát, aki nem fél a kihívásoktól, dinamikus, átlagon felüli kommunikációs készséggel rendelkezik, európai szintű jövedelemért képes európai színvonalú munkát végezni. Magyar Telemar- keting Társaság 30/815-7744.------— *195413* SZ ÁMÍTÓGÉPEN önállóan dolgozni tudó (Word, Excel, PowerPoint), jó problémamegoldó kész­séggel rendelkező, gyors- és gépírásban ta­pasztalatot szerzett kollégát keresünk admi­nisztrátor munkakörbe. Kérjük önéletrajzát „Gépírás” jeligével a kaposvári Tesco Média Ponjába eljutattni. *195413* KAPOSVÁRI varroda felvesz gyakorlattal rendel­kező varrónőket 82/417-785, 30/235-0934-------------------------*195436* NA GYKERESKEDELMI cég gyakorlott üzletkötőt és gyakorlott áruszállítót keres. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal március 30-ig a 195440. számra a kiadóba lehet. •195440* AUSZTRIÁBA keresünk erdő-mezőgazdaságba szak és segédmunkásokat akár nyelvtudás nél­kül is. 06-70/216-0228. •195445* KAPOSVÁR, Plázában lévő Woodoo ruházati üz­let szakképzett eladót keres, 20-25 év közötti­eket. Tel.: 30/682-8309. •195452* KAPOSVÁRI munkahelyre felszolgáló pultost felveszünk. 06/30/219-1374. •195470* KAPOSVÁRI Italnagykereskedés túrakiszállító gk. vezetőket keres. Fényképes önéletrajzokat 195487 számra a kiadóba kérjük. ________OKTATÁS________ VI LLÁM ANGOL, NÉMET, olasz. Nyelvtudás feleidö alatt. Universitas: 30/2688-207. •190442* TESTÖRMESTER Kft. vagyonőr-tanfolyamot in­dít Kaposváron 46 000 Ft-ért hétvégén, OKJ vizsgával, részletfizetéssel. Tel.: 06/30/283- 7686. Ny.tsz.: 08-0161-04. *194453* SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyamok ECDL-bizonyítvánnyal, kedvezmé­nyekkel. ABISÁI Okt. Közp. Kaposvár, 82/415- 681 (Nysz 14-0084-05). •195224* BOLTVEZETŐ- és vendéglátó üzletvezető (vállal­kozó) képzések (AL 0773) indulnak Kaposvá­ron, Siófokon, Nagyatádon és Fonyódon. KISOSZ 82/510-666 vagy 30/6202-205.------—------------- *195245* SZ EMÉLY- és vagyonőr-tanfolyam Kaposváron 25.000 Ft-ért, hétvégenként, munkalehető­séggel, részletfizetéssel, OKJ vizsgával. 30/422-7651 Nytsz: 01-0730-06- ------ *195262* OK LEVELET adó masszőrtanfolyamot indít a Stúdium Iroda Kaposváron március 30-án. OKÉV eng.szám: 14-0032-06. Ára 40 e Ft. 06- 70/537-4955. •195296* MAGYAR-korrepetálásra tanárt keresek felsős mellé. 20/419-5561. VIVACE Nyelviskola Kaposvár, Fs i. I?„ Merte tel.: 82/512-178,30-29W959 ANGOL, FRANCIA, SPANYOL* NYELVTANFOLYAMOK |- kezdő, háládé nyelvvizsgára felkészítő ° 3-5 fos csoportok 1 KEZDD A LITE-NAL! Angol kezdő tanfolyam indul 04. 05-én dél­előtt, délutáni időbeosztással. Vizsgaelő­készítő tanfolyam 04. 16-án kezdődik. www.lite.hu Bethlen tér 415-920 LITE, ahol a minőség számít! *195318* KEDVEZMÉNYES OKI-s képzések: dajka, gyer­mekvédelmi képzések, kereskedő és vendéglátó vállalkozó, logisztikai tanfolyamok,, marketing és reklámügyintéző, személy és va^onör, magán- nyomozó, elektronikus és mechanikus vagyonvé­delmi rendszer szerelő. 0k-tat-60 Kft Akr.: 0104, Nysz.: 04-0034-04. Tel.: 06-20/357-5733. •195361* SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyam nyugdíjasok­nak. Tel.: 82/529-294. Nysz.: 14-0002-06.------ —------- *195436* SZOLGAL TATAS REDŐNY-SZALAG FÜGGÖNY javítás is 82/413-556------------- •190273* KE RÍTÉSLÉC, LAMBÉRIA hajópadló, szegélyléc folyamatosan kapható. Kaposvár, Szent L. u. 5., 82/419-819. •190711* METSZŐOLLÓK ÉLEZÉSE korcsolyák, kések, ollók értékesítése Kapos­vár, Somogy pavilonsor •193906* PALATETŐ FELÚJÍTÁSA, színes-mintás zsindely- tekercs ragasztása. Lapostető-szigetelés. 06- 20/553-2800. •193947* TETŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli felújí­tása mintás bitumenlemezzel. 20% tavaszi kedvezmény, 15 év garancia! Telefon: 06- 20/9959-700. www.tetoklinika.hu *194056* ASZFALTOZÁSI munkák! Autóbejárók, telephe­lyek, járdák aszfaltozása és kátyúzása. Ár: 2300 Ft/m2. 06-70/565-3311. •195013* ZUHANYKABIN, kádkabin gyártása bármilyen méretben tetőterekbe is! 20/4544-552. •195288* ÉPÜLETBONTÁST vállalok tereprendezéssel ha­táridőre, engedéllyel rendelkezőnek árenged­mény, precízen. 30/851-3126. HŐSZIGETELÉS tetőterekben utólag is, pályázati pénzek fel- használhatók. 30/9562-134, 70/592-3558. •195384* TETŐSZIGETELÉS garanciával 30/9562-134, 70/3899-727. ^ PALATETŐK bontás nélküli felújítása 30/9562-134. ________PÉNZPIAC________ HI TELEK gyors ügyintézése 5941 Ft/hó/1 M Ft THM 7,99%. BAR végrehajtás nem akadály. La­kás lízing is! 06-30/258-0233.------——, *194584* HI TELEK ügyintézésé! Mindenre van megoldás! Jelzáloghitel, személyikölcsön, adósságrende­ző hitelek. Tel.: 30/9970-725. *195415* I RÉGI HITELÉT. FORINT vagy DEVIZA. VÁLTSA KI I I NAGYOBB HITELLEL, AKAR A MEGLÉVŐ HITEL KÉTSZERESÉT 18 FELVEHETI ?!!- aoóssÁGfteNoező-. lakás-, és szasad­FSLHASZNALÁSU HfTtUKt SZtUÉLf! KOlCSÓtl, FfWjrrAs, ami autó mezem! Nálunk DRÁGA életbiztosítás NEM kötelező!! I A HITEL KÖLTSÉGEIT MEGELŐLEGEZZÜK!!! Hitelbírálat 1 nap, folyósítás 2 hét alatt! Például: Í10 évre 15 évre 20 évre |1.000.000 R 9.507 8.007 ­3.0 00 000 Ft 31 043 24.043 20 043 5.000.000 Ft 51.405 39.405 34.405 THM: 6,88% 6,87% 6.86% uiMwrnn.4. iaks á hu»bem a i-jA vf 4 Ja'J Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Lapszerkesztő: CZENE ATTILA, GÁLDONYI MAGDOLNA, TAKÁCS ZOLTÁN Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Hirdetésfelvétel: Siófok, Fő u. 55. Tel.: 84/310- 861. Fax: 84/510-096 Készült: AS-Nyomda Kft. Déli Üzem Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Sprin- ger-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Telefon: 82/528-120. Fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120 Telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz­besítőinél közvetlenül, postautalványon és átuta­lással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés dija: 1 hónapra 1750 Ft, negyed évre 5250 Ft, fél évre 10 500 Ft, egy évre 21 000 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző ver­senyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akció­kon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms- ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat meg­adva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználá­sával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok he­lyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve tör­lését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom