Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)
2007-03-21 / 67. szám
■■■E39MMI NAPKELTE 5.46 - NYUGTA 17.57 HOLDKELTE 6.31 - NYUGTA 21.36 A TAVASZ KEZDETE 1.08 BENEDEK napja BENEDEK. A latín Benedictus többszörös rövidülése során vált melléknévből keresztnévvé. Jelentése: áldott. Védőszentje: Nursiai Szent Benedek, a bencés rend megalapítója, Európa patrónusa. Rokon név a Bene. így nevezték el azt a honfoglalás kori magyar vitézt, akinek a csontvázát a XIX. században találták meg. Benedek a tavaszt váró, meleghozó időjósló névnapok egyike. A paraszti munkákból erre a napra esett a hagyma, fokhagyma ültetése, amelyet Bertalan napján, augusztusban szedtek fel, hét nap, hét éjszaka a háztetőn hagyták és gyógyító hatást tulajdonítottak neki, ezt hívták benedeki hagymának. NAPI IGÉK. Katolikus: íz 49,8-15; Zs 144; Jn 5,17-30. Református: Lk 21,25-33; Zak 6. Evangélikus: Jn 15,9- 17; Róm 11,11-16. Mikor-hová? KAPOSVÁRON az Együd művelődési központban 15 órától a Bojtorján együttes gyermekelőadása. NAGYATÁDON a művelődési házban 19 órától a Cotton Club Singers koncertje. CSÜTÖRTÖKI PROGRAM KAPOSFÜREDEN a sport- csarnokban 18 órától dr. Csernus Imre pszichiáter előadása. PALACE KAPOSVÁR PREMIER! _ Hasutasok kapós™ (12) (m) 15.00, 16.45, 18.45, 20.45 Hannibál ébredése (16) (f) 16.00, 18.30. 21.00 Dream- girls (12) (f) 20.30 Step up (12) (f) 20.15 A szellemlovas (12) (sz) 15.45,18.15 Noé bárkája (12) (m) 18.00 S.O.S. Szerelem! (12) (m) is.30 CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ g 14.30 HAGYMÁCSKA D-bérlet; 19.00 A WINDSORIVÍGNŐK Táncsics bérlet Tarka sorok- Tanító bácsi, tessék engem hazaengedni, nagyon rosszul érzem magam!- Hol, kisfiam?- Hát itt, az iskolában!- Láttad a Rizmajer új feleségét? Úgy néz ki, mint a bányarém! - áskálódik Mari néni.- Mit csodálkozol ezen? Nem hallottad, hogy vak a szerelem? Aforizma A változatosság fűszerezi a gyönyört. (Schiller) Nem középiskolás fokon. Ezzel a címmel nyílt kiállítás a kaposvári Toldi Galériában a művésztanárok alkotásaiból, a kaposvári tavaszi fesztivál programsorozatának részeként. A sokszínű bemutatón olyan művészek alkotásai láthatók, akik középiskolában tanítanak rajzot, képzőművészetet a gyerekeknek. A megyeszékhely tanárai mellett marcali, fonyódi és csurgói alkotók is elküldték legszebb munkáikat a különleges tárlatra. A receptet DÉTÁRl KATALIN ka- posfői olvasónk küldte. Töltött halfilé HOZZÁVALÓK: 8 szelet halfilé, 4 tojás, 6 dkg vaj, 1 evőkanál tejföl, 1 evőkanál reszelt hagyma, őrölt bors, só, citrom, 5-6 dkg reszelt sajt. ELKÉSZÍTÉS: A halat megsózzuk, citromot csepegtetünk rá, és állni hagyjuk. A töltelékhez a kemény tojásokat apróra vágjuk, elkeverjük 2 dkg vajjal, a tejföllel, a reszelt hagymával. Sóval, borssal ízesítjük. Minden halfilé közepére teszünk 1 evőkanál tölteléket, a szeleteket félbehajtjuk és összetűzzük. V I jazott tűzálló tálba tesz- szük, tetejére vajdarabkákat rakunk, és kb. 20 percig sütjük. Meghintjük reszelt ö sajttal, amit | aztán ráol| vasztunk. Pá| rolt zöldséggel «f körítve tálaljuk. Továbbra is várjuk kedves olvasóink receptjeit. Kérjük, hogy a receptjeikkel együtt küldjék le címünkre (7401 Kaposvár, Postafiók 31.) nevüket és pontos címüket is! A pályázók tudomásul veszik, hogy ez általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti. A recept alapján az etelt Schlith Péter, a Kaposvári Turul Étterem és Panzió szakacsa készítette el. Az étterem címe: Kaposvár, Kisfaludy u. 9. Asztalfoglalás a 82 417 014 es telefonszamon. www.kargmobil.hu SIMPLY CLEVER * EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ EGYÉRTELMŰ VONZALOM! Az Ón Skoda márkakereskedője: Havi törlesztés 10% önerő esetén. Karg Mobil Kft 7400 Kaposvár, Árpád u. 37-39. Tel.: 82/529-580 V. már 21.990 Ft-tói THI\A 5,99°/0'tól Fox:82/529-589 E-mail: kara(3>karqmobil.hu 7500 Nagyatád, Hunyadi u. 2/a. Tel.: 82/553-095 Fax:82/351-288 KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA Gyenesei István országgyűlési képviselő (Somogyért) fogadónapot tart március 22-én (csütörtökön) 9 órától a SOMOGYÉRT Egyesület Irodájában (Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/l.). Ugyanezen a napon délután 15 órától Barcson szintén fogadónap a Városháza Pöttyös termében. Á fogadóórákra bejelentkezni a 06/20/349-4440-es telefonszámon lehet. KEVESEBB CSAPADÉK C#RJS|EJ2. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 243.0000 249.0000 USD 182.0000 187.9900 GBP 353.5000 366.5000 CHF 149.5000 155.5000 SKK 7.2100 7.7500 HRK 32.0000 35.0000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: március 20. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig HOROSZKÓP www.astronet.hu KOS (III. 21—IV. 20.). A tavaszi napéjegyenlőség idején a Kosjegybe lép a Nap, elkezdődik a nappalok uralma. Erre az időre esik a Hold növekvő fázisa is, minden most születendő terve sikerrel jár. BIKA (IV. 21—V. 20.). A tavaszi napéjegyenlőség jeles napján a bolygók jótékony hatást gyakorolnak. Szerencsecsillaga magasan ragyog, bármit tesz, minden sikeres. IKREK (V.21-VI. 21.). A tavaszi napéjegyenlőség ideje az újrakezdések és a remények időszaka. A hosszú távú tervek - még ha kis kitérőkkel is — megvalósulni látszanak. RÁK (VI. 22—VII. 22.). A tavaszi napéjegyenlőség napján válaszút elé kerül. El kell döntenie, hogy a munkáját vagy a magánéletét helyezi-e előtérbe. A családja legyen az iránytű. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezi. Nincs szüksége több kellemetlen pillanatra, hagyja hát, hogy a sors irányítsa ezt a napot. SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.). Napéjegyenlőség van, és döntenie kell. Hogyan tovább? Ne kapkodjon, inkább lopjon pár órát magának, és üljön be egy cukrászdába. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.). ígéretes a Hold és a Vénusz helyzete. Mintha lesben állna. Vár valamire vagy valakire. Talán egy jelre ahhoz, hogy nekiláthasson a megvalósításnak. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). A csillagászati tavasz kezdetén biztosra akar menni. A hite szerint cselekszik, mégis úgy érezheti, hogy korlátok közé szorítják. NYILAS (XI.23-XII.21.). Lehet, hogy csak a tavaszi fáradtság az oka kimerültségének, de az is lehet, hogy lappang Önben valami. A szép idő ellenére ágynak dőlhet. BAK (XII. 22-1.20.). A tavaszi napéjegyenlőség napján optimizmust sugároznak a bolygók. Eljött a szerelem ideje, semmi sem zavarja meg a romantikus perceket, amit kedvesével tölt. VÍZÖNTŐ P. 21-11.20.). A természet ébredése Önt is jó kedvvel tölti el. A kommunikáción, megbeszéléseken lesz a hangsúly. Anyagiak terén nagyszerű megállapodásokat köthet. HALAK (II. 21-111.20.). Reményeket és az újrakezdés lehetőségét kínálja a tavasz ébredése. Az Ön bolygója, a Jupiter a Neptunusszal együtt biztató optimizmust sugároz, jobb évet jelez a tavalyinál. BOLTVEZETŐ- és üzletvezető-képzés. KISOSZ 30/6202-205. *195253* reggelihömérsékle, + déli,elhözet l&M&k •Fonyód 'ílab -a3*** • 5-rv. 4 Ifire Csurgó n *KaP0Svar Cswf0\ ® c 7 *C i 7*0 Nagyatád 2 >c Készíttette: ews ***** (wzones s Somogy megyében ma reggel kód lesz. Majd élénk, az éjszakai órákban gyakran erős, északi szél fúj. Csak kevés eső esik. Véko- nyodik, délután átmenetileg felszakadozik a felhőtakaró. A jel- vr,h4m4re4iíiot lemző hőmérséklet kora délután 6, csütörtökön reggel 1 fok körül • yEnomeréeniei alakul. Duna 7-10 °C A legvalószínűbb folytatás: Tisza 9 °C csütörtökön és pénteken kissé csökken az időjárás-különbség. Balaton 9 °C Szeles idő várható, ismétlődő esővel, Nyugat-Magyarországon néha Velencei-tó 10 cC havazással Ferid 8°C Hétvégén nagyrészt napos, szeles, és újra kellemes meleg időre ■n«j!a_|A 9 % van kilátás. Orvosmeteorológiai hullámzó fronthatás várható. Hójelentés Közlekedés-meteorológia: balesetveszélyt a reggeli köd és a le- ... , , hullott sok csapadék okozhat. Hmtertuxer 20-200 cm Az előrejelzés bizonytalansága: „NAGY". Kaprun 0-190 cm Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő UVigno 30-1U0 cm előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ).