Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-16 / 63. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 16., PÉNTEK 11 DÉL-SOMOGY Gyereklábak papucsokban a tanévnyitón kicsengettek A jövő tanévtől a szomszédos Darány iskolájába járnak majd az istvándi gyerekek Szeptembertől megszűnik az Istvándi kisiskola. A gyerekek a szomszédos Darányba járnak át majd reggelente. Nagy László A falu képviselő-testülete annak ellenére voksolt a bezárásra, hogy Istvándiban több a gyerek, mint a környező falvakban együttvéve.- Hiába a sok gyerek, ha a szülők máshová viszik - fakad ki Bencsik János polgármester.- Harminc gyerekünk jár a bar­csi Szivárvány iskolába, és leg­alább ennyit visznek kaposvári speciális iskolába. Sokat járat­nak a darányi iskolába is. Ide­haza csupán 37-38 iskolás ma­radt, s ez a szám is egyre csök­ken. Harmadikban már csak négyen vannak, negyedik osz­tályban pedig öten. =- Ilyen osztálylétszámokkal | nem lehet működtetni egyetlen g intézményt sem - dohog a falu í első embere. - Mi mindent el- 1 követtünk, hogy megtartsuk az iskolát. Felújítottuk és bővítet­tük. Helyreállítottuk a szolgá­lati lakást is. Nem azért költöt­tünk rá annyi pénzt, hogy utá­na bezárjuk. Mégsem tehetünk mást; még a cigányönkormány­zat elnöke is elvitte innét a gye­rekeit. Szeptembertől buszra ülnek. Az iskola egyik terméből várótermet csinálnak, a másikat az óvodának adják Bencsik lános szerűit az a baj, hogy ebben az iskolában ma csupa cigánygyerek tanul, akik hatalmas szegénységből, súlyos családi problémákkal ér­keznek. Egy ilyen iskola csak rátermett és elhivatott pedagó­gusokkal működhet jól. A fiatal pedagógusok nem bírtak a diá­kokkal, szaporodtak a konflik­tusok és több szülőnek erre az volt a válasza, hogy elvitte innét a gyerekét. Körülbelül negyven felső ta­gozatos jár ma Istvándiból a szomszédos Darány iskolájába. Szeptembertől az alsósokkal együtt ez már a nyolcvanat is meghaladja majd. Ez új helyze­tet teremt a szomszéd faluban is. Egyesek szerint félő, hogy Parkolópályán ISTVÁNDIT NEM SZERETI A JÓ­ISTEN - mondogatják a falu lakói. Az őslakosok azért, mert a hajdan jómódú, vi­rágzó település mára sze­gény, zömmel cigánylakta faluvá változott. Az itt élő romák pedig azért gondol­hatják ezt joggal, mert az évek múlását jóformán csak az jelzi számukra, hogy egy­re kopottabb a kocsma fala, aminek a hátukat támaszt­ják. Évek, évtizedek telnek el, de a soruk nem fordult jobbra. S gyerekeik jövője ma éppolyan kilátástalan, mint szüleiké. A 6-os főút mentén fekvő falu adottsá­gai révén virágzó település lehetne. Hogy mégsem vált azzá, azt a helyiek szerint a politikának köszönheti. A körzetesítés elvitte a hivata­lokat, a megyehatárok újra­írásával peremfaluvá vált, az üres parasztházakba pe­dig romákat telepítettek. sok darányi szülő a közeli Barcs iskoláiba menekíti majd emiatt a gyerekét.- Biztosan lesznek olyan helybeliek, akik emiatt a városi iskolákba viszik át gyereküket - mondja Radics József darányi igazgató. - Azonban illúzió azt hinni, hogy ott kevesebb a ro­ma. A szülő felelőssége eldönte­ni, hogy megéri-e emiatt iskolát váltani, utaztatni a gyerekét nap mint nap. Az istvándi gye­rekek elhelyezését megtudjuk oldani, hiszen most épül emelet az iskolánkra két új tanterem­mel 42 millió forintért. Érkezé­sük gazdaságilag előnyös az is­kolának, mert több állami nor­matívát jelent. Ugyanakkor ko­moly kihívást jelent majd a sok tanulási problémával küszkö­dő, magatartás-zavaros kisgye­rek. Nem várom nyugodtan a szeptembert, de tudomásul Vet­tem, hogy ebben a helyzetben kell jól végezni a munkánkat. Ezek a gyerekek súlyosan hát­rányos helyzetűek, szegénység, szülői alkoholizmus húzza le az iskolatáskájukat. Sokuknak nincs rendes ruhája, láttam olyan kisgyereket, aki papucs­ban érkezett az évnyitóra. Leg­inkább az iskolakerüléstől tar­tok. Most is van olyan istvándi gyerekünk, akit már hónapok óta hiába próbálunk becser­készni. Szeptembertől ez a helyzet tovább romolhat. Egy­szerre két fronton kell helytáll- nunk: meg kell küzdeni a helyi előítéletekkel, és a legtöbbet ki­hozni ezekből a gyerekekből. A darányi tantestületet azonban maximálisan alkalmasnak tar­tom rá. a Az Ön márkakereskedője $ Karvalics & Karvalics Kft­............................................ ka rvalics@axelero.hu Barcs, Bajcsy-Zs. u. 86. Tel.: 06-82/461-442 Most százezreket spórolhat! VÁLASSZON! akár 1,99% THM, vagy könnyített hitel vagy használt gépkocsiját emelt áron számítjuk be jis Jöjjön el, válasszon kedvére, f*j ^ tippeljen és nyerjen \ egy SX4-et! Éh* öocsátSr: ÜujmfeiAÍSItfc ■*.»£«> Az **< 15-től iwár&tes 31-J& íífwvft 8 késiét íaftraár www.toyota.hu YARiS kedvező finanszírozással vagy ajándék klímával Minél több NAGYszerű érvet sorakoztatunk fel a Yaris mellett, végső kisNAGY döntéshez: a Toyota kedvezményes finanszírozá­annál kisebbek lesznek a megvásárlásához vezető döntések. si ajánlata - 3,95%-os THM mellett, akár havi 25 ezer forint Csak hogy néhányat említsünk: síkra dönthető hátsó ülések, 5 alatti törlesztőrészlet - vagy készpénzes vásárlásnál ajándék csillagos eredmény az Euro NCAP törésteszten, ABS+EBD+BA légkondicionáló. Az első kisNAGY utat tegye meg egy tesztve- alapfelszereltség, akár 9 légzsák. Még egy választási lehetőség a zetésen márkakereskedésünkben! S 'jl ________I TODAY TOMORROW TOYOTA Ko to Autóház Kft. Kaposvár, Dombóvári u. 9. Tel.: 82/529-530, Fax: 529-539 Nyitva: H-P: 8-18; Sz: 9-13. Nagykanizsa, Balatoni u. 2. Tel./fax: 93/310-811 Nyitva: H-P: 8-17; Sz: 9-12. Hitelajánlat: maximális akciós hitelösszeg 2.500.000 Ft. Az ajánlat a Toyota Pénzügyi Zrt. CHF alapú konstrukciója. Magasabb hitelösszeg esetén a THM változhat. Klímaajánlat: készpénzes vásárlás esetén érvényesíthető Yaris, Yaris Terra és Yaris Sol modellekhez. A Yaris Exe változatok ajánlatairól érdeklődjön értékesítőinktől! Az ajánlatok 2007. február 27-től visszavonásig érvényesek! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! TAVASZI HITEL kezes vagy ingatlanfedezet mellett 1.000.000,- Ft összeghatárig^!?------ Bővebb felvilágosítást a kirendeltségeken kaphatnak. *» Á Eg yütt tovább jövet-menet: Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet Zalakarosi Gránit Gyógyfürdőben étterem + cukrászda bérleti jog átadása. Zalakaroson a strand területén, közvetlenül a strand főbejárata mellett étterem és cukrászda bérleti joga teljes berendezéssel, üzemkész állapotban átadá. 2005-ben teljesen felújított melegkonyhás vendéglátóegység és cukrászda: új gépek, berendezések, pultok, fagylaltpultok, komplett saválló konyha, cukrászmühely és fagylaltkészítö műhely, berendezések, bevezetett HACCP rendszer. 108 négyzetméteres konyha, cukrász- és fagylaltkészítő műhely, 300 m2-es terasz (250 ülőhely!). ÉRDEKLŐDNI: 93/340-610, 30/993-4115. HIRDETÉS Már e-mailon is megrendelheti! E-mail címünk: somogy.terj@axels.hu Ingyenesen hívható tetefonszámunk: 06-80-200-434 SS HIRDETMÉNY Az SCA Hygiene Products Kft. (Budapest 1021 Budakeszi u. 51) TORK termékeket gyártó és forgalmazó divíziója tájékoztatja a Tisztelt Vásárlókat és Érdeklődőket, hogy Kaposvár és vonzáskörzetében a TORK termékek hivatalos márkakereskedője a FERENCZI ÉS TÁRSA KFT. (Kaposvár 7400 Kócsag u. 8. Tel.: 82-416-637 Bemutatóterem: Kaposvár Dombóvári u. 1.)! Nagy Géza Fülöp Gábor SCA Hygiene Products Kft. Divízió Igazgató Területi Vezető Budapest, 2007. 03.11. FordFiesta már havi 18969 Ft-tól* Ajándék metálfénnyel már 2199000 Ft-tól \ ' Válaszd az intelligens FordFiestát MP3 csatlakozóval!* Ha igazán szór akoztató tár sat szeretnél, most akár havi 18969 Ft-tól a FordCredit finanszírozásában megkaphatod Ráadásul 2199000 Ft-tól ajándék metálfényezéssel (ehet . a Tiéd egy FordFiesta. FordFiesta Feel the difference AUTÓHÁZ BARCS KFT. Barcs, Erkel F u. 5. Tel.: 82/565-355 Nyitva tartás: H-P: 8-17-ig, Szó.: 8-12-ig www.fordbarcs.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom