Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-14 / 62. szám

11 SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 14., SZERDA AUTÓ&MOTOR Nyugdíjas autócsodák Barcson értékmegőrzés Felújításra vár egy Ford Capri, egy Porsche és egy Peugeot is Amikor a 6400-as motor hangja megszólal, arra odafigyel az ember. A jár­mű - Cadillac Seville - persze már külsőre is olyan, amin megakad a szem. Nagy László Ugyanez elmondható a szom­széd garázsban álló laguárról is. Pedig nem mai járgány egyik sem. A laguar 1973-ban került le a gyártósorról 4200-as mo­torral ellátva, a Cadillac pedig ‘79-es évjáratú. Ez az első olyan, amit már elsőkerék-meghajtás- sal készített a General Motors. Mindkét kocsi a barcsi su- zukisok büszkesége; Karva- lics Ottó tulajdonos kedvencei a csodaszép járgányok. - Ak­kor persze még egyáltalán nem így néztek ki, amikor ide­kerültek. Volt velük munka bő­ven - mondja ifj. Karvalics Ot­tó. - A festés, a teljes karosszé­ria-munka ránk várt. Több éven át készültek; amikor volt egy kis szabadidő, akkor elő­vettük, amikor más munka jött, addig félretettük ezeket. Mindent magunk csináltunk, egyedül a Jaguár XJó újrabőrö- zését végezték Budapesten. A járműveket ritkán hasz­nálják. Gazdáik néha megszel­lőztetik őket, de az év nagy ré­szét garázsban töltik. Egy-egy Jaguár a garázsban. Bár a kocsik már túl vannak a nyugdíjkorhatáron, még mindig csodálatos látványt nyújtanak, vezetésük pedig igazi élmény ismerős kölcsönkéri, egy-egy falunapra elviszik bemutatni. Egyik munkatársuk esküvőjén is a Cadillac szállította az ifjú párt. Olyat még nem láttak ad­dig Barcson.- Autóbolondok vagyunk, és az ember bármerre jár, nem tud kibújni a bőréből. Ha lát egy különlegesebb kocsit vagy olyat, aminek a helyrehozása izgalmas feladat lehet, akkor megpróbáljuk megszerezni. Ma már legalább tíz idős au­tónk van. A Jaguár és a Ca­dillac az a kettő, amelyiket már teljesen sikerült helyreállíta­ni. Felújításra vár egy koros Ford Capri, egy 928-as Por­sche, egy Peugeot, egy Wolks- vagen és egy 1946-os Chevro­let Fleetmaster is. Ez utóbbi fi­atal korában a méhészeti mi­nisztériumban szolgált, és bor­dó metál fényezése is különle­gessé teszi a szemünkben. Akkoriban ugyanis ez rendkí­vül ritka volt. HIRDETÉS Háromajtós kombi a Renault Clióból A TAVALY ÉV AUTÓJÁNAK vá­lasztott, harmadik generá­ciós Clio volt a kiindulási alap a Renault új koncep- cióautójának elkészítése­kor. Az eredetileg 399 cen­ti hosszú kisautó a meg­növelt hátsó túlnyúlásnak köszönhetően 420 centis­re nőtt. Új népautót tervez a Volkswagen EGY OLCSÓ KISAUTÓT kíván piacra dobni két éven be­lül a Volkswagen, amely­nek alapára bőven kétmil­lió forint alatt lehet. Hetes­sel kezdődhet az a négyje­gyű (euró)szám, amennyi­be a Volkswagen új kisau­tója fog kerülni. Az új ko­csi a szó legjobb értelmé­ben népautó, és nem olcsó autó akar lenni. Egyedi formákkal rukkoltak elő a tervezők A SKODA MEGPRÓBÁLJA meglovagolni a divathul­lámot, így a nagyobb test­vér Audi Allroad quattró- nál már sikeresen alkal­mazott trükkhöz folyamo­dott: elkészítette az Octa- via 4x4 alapjaira a Scout verziót. Az egyediséghez mindössze néhány mű­anyag védőburkolatra és megemelt hasmagas­ságra volt szükség. Kevesebb ágy, jobb ellátás Mindannyian megérdemeljük, hogy modern és jól felszerelt kórhá­zakban, komfortos körülmények között méltóságteljesen gyógyuljunk. Ennek azonban ma még számos akadálya van. Például az, hogy az ellátórendszer pazarlóan működik. Jelenleg minden negyedik kór­házi ágy kihasználatlanul áll, miközben évente 5 és fél millió forintot költünk fenntartására. Ezen változtatunk, amikor április 1-jétől csök­kentjük az ágyak számát, megszüntetjük a párhuzamos osztályokat, a megtakarított pénzt pedig a kórházi és a járóbeteg-ellátás, valamint az ápolás minőségének fejlesztésére fordítjuk. Ez az első lépés ahhoz, hogy valóban jobb ellátást kapjunk. További részletes információkat kaphat háziorvosától, a Dr. Info telefonszámán (06 40 374636) vagy a www.terapia2007.hu honlapon. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM

Next

/
Oldalképek
Tartalom