Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)

2007-03-14 / 62. szám

Gyurcsány parkosítaná a Kossuth teret „előreláthatólag finanszí­rozható a központi költség- vetés terhére a Kossuth tér rendezése” - olvasható Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök Szili Katalin házel­nöknek címzett válaszleve­lében. A kormányfő elfogad­ta a házelnök által javasolt, 1,2 milliárd forintos állami hozzájárulást, és támogatta, hogy közpark létesüljön az Országház körül. Nem lesz fennakadás a légtérzár miatt „NEM BEFOLYÁSOLJA a légi forgalmat a március 15-ei budapesti állami ünnepsé­gek kapcsán elrendelt lég­térzár” - közölte tegnap az Országos Rendőr-főkapitány­ság (ORFK) szóvivői irodája. A korlátozás nem érinti a nemzetközi közforgalmi légi járművek repülését, ezért az utasforgalomban semmiféle fennakadás nem lesz. Petrétei: soknak tűnt a kevés rendőr „LEHET, HOGY tÚlbiztOSÍtOtt- nak tűnik utólag Illés Lajos temetése” - mondta tegnap Petrétei József a honvédelmi és rendészeti bizottság előtti meghallgatásán. Az igazság­ügyi és rendészeti miniszter szerint a kisbuszokkal és csapatszállító járművekkel kiszálló 63 rendőr azért tűnhetett soknak, mert a vártnál kevesebben vettek részt a gyászszertartásán. @ további hírek: www.reggel.hu Sólyom, a kalapos elnök vizit Az államfő a nemzeti egységet hangsúlyozta Erdélyben A Fidesz nem akar pártzászlókat, transzparenseket az ünnepségen Megható volt a vízzel elárasztott bözödújfalusi templom látványa, finom a gyulafehérvári érsek­ségen a kőfaltorta, a torockói Székelykő meg­mászása is simán ment. Az erdélyi látogatáson tartózkodó Sólyom László ünnepi helyettesítése eközben belföldi presz­tízskérdéssé vált. T. Benedek László, Kolozsvár A magyar nemzet egységét hangsúlyozta Sólyom László ma­gyar köztársasági elnök, aki többnapos erdélyi látogatását úgy időzítette, hogy a nemzeti ünnep napján Kolozsváron tar­tózkodjék. Az államfő és kísére­te tegnap reggel Fehéregyházán folytatta hétfőn elkezdett, nem hivatalos erdélyi látogatását. A hivatalosságok mellett az el­nök küldöttségét Szombatfalvi József székelykeresztúri unitári­us lelkész fogadta, aki több tu­cat kokárdát adott át. Ezekre azért volt szükség, mert a kül­döttség protokollfelelősei aggód­tak, hogy kevés kokárdával kel­tek útra. Bözödújfaluban a köze­li szalmakalap-múzeum ajándé­kával a fején jóváhagyólag felelt arra a kérdésre, hogy „hozza egy kalap alá a nemzetet”. Sólyom László kijelentette, hogy Fehéregyházát tartja a leg­hitelesebb helyszínnek, ahol a segesvári csatában elesett Pető­fi és az 1848-as forradalom áldo­zatai előtt egy magyar államfő fejet hajthat. „Azért jöttem Er­Bözödújfaluban, a kalapmúzeumban a köztársasági elnök azt mondta: egy kalap alá hozza a nemzetet délybe, hogy együtt ünnepeljük március 15-ét - hangoztatta Só­lyom László. - Ez egy szimboli­kus aktus, amellyel a nemzet egységét szeretném kifejezni. Szeretnék a magyar alkotmány kötelezettségének is eleget ten­ni, miszerint az anyaország fele­lőséggel tartozik a határon túli nemzetrészekért.” Fehéregyháza után Gyulafe­hérvár következett, ahol a Szent István által alapított érsekséget látogatta meg. Itt Tamás József római katolikus segédpüspök és Potyó Ferenc általános érseki helynök fogadta a magyar köz- társasági elnököt, több más egy­házi és világi méltósággal együtt. A helynök elmondta: az elnököt közvetlen hangvételű be­szélgetés keretében tájékoztat­ták a romániai magyarság és az egyházak általános problémái­ról. Az ebédnél a kispapok szol­gálták fel a húslevesből, vadas­ból és kőfaltortából álló ünnepi menüt. A vendégnek alkalma nyílt megkóstolni az érseki hi­vatal borait és pálinkáját is. Tőkés László megkövette az egységet és összefogást képviselő elnököt MARKÓ BÉLA RMDSZ-elnök kö­zölte: bízik abban, hogy a ma­gyar államfő az egység, és nem a megosztás üzenetével érkezik Erdélybe. Tőkés László tegnap így fogalmazott: „Az erdélyi magyarság nevében megköve­tem Sólyom László elnök urat, hiszen akár februárban, szá­munkra ő most is az egységet és az összefogást képviseli ” Eközben Budapesten nézetelté­rést okozott, hogy erdélyi távol­léte során ki helyettesítse Só­lyom Lászlót az ünnepi zászló- felvonáson. Szili Katalin házel­nök leszögezte: nem lehet poli­tikai, vagy más jellegű presz­tízsvita tárgya, ki helyettesítse a köztársasági elnököt a zászlófelvonáson. Sólyom László helyettest jelölt ki maga helyett, Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. „Határozottan arra kérjük a ren­dezvényre érkezőket, hogy sem­milyen pártzászlót, transzpa­renst, önkényuralmi jelképet ne hozzanak magukkal” - jelentet­te ki tegnap A Fidesz elnöki ka­binetfőnöke. Deutsch-Für Tamás közölte, szabad március 15-ét szeretnének, egy olyan nemzeti ünnepet, ahol minden jóakaratú és békés magyar polgár nyugod­tan ünnepelhet. Reményét fejez­te ki, hogy a rendőrség felnő a feladathoz, és semmilyen körül­mények között nem fog bekövet­kezni „a néhány hónappal ezelőtt megtapasztalt botrány”. A legna­gyobb ellenzéki párt megemlé­kezésén, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél több száz önkéntes rendező segíti a békés lebonyolí­tást. Sem a Fidesz, sem a KDNP nem vesz részt március 15-én reggel a Kossuth téren az állami lobogó felvonásán, mert elfogadha­tatlannak tartják, hogy „a Gyur- csány-kormány börtönbe zárja az állami lobogót”, s nem asszisztál­nak alkotmányellenes állapothoz. „Mintegy 100-150 külföldi ál­lampolgárt várunk Budapestre március 15-ére, akik egy nem­zetközi emberjogi megfigyelő­hálózat tagjaiként figyelik az ut­cai eseményeket, kitüntetett fi­gyelemmel az esetleges rendőri beavatkozásra” - jelentette be Morvái Krisztina, a tavaly októ­ber 23-ai rendőri beavatkozás vizsgálatára létrejött Civü Jogász Bizottság (CJB) társelnöke. Leve­let küldtek Gyurcsány Ferenc­nek, Bene László országos rend­őrfőkapitánynak, amelyben ar­ra várnak választ, hogy a rend­őrség milyen tömegoszlatási módszerekre készül. ■ É. S. OCÖ: botrányos lökdösődés az elnökválasztáson Botrányba fulladt az Országos Cigány Önkormányzat alakuló közgyűlésén az elnökválasztás a budapesti Duna Palotában. Far­kas Flórián, a kisebbségi válasz­tásokat megnyerő Lungo Drom elnöke számított előzetesen esé­lyesnek, mivel az 53 tagú testü­letben 28 mandátumra számít­hatott. A Lungo Drom színeiben mandátumot szerzett, idősebb Kozák János azonban ellenjelölt­ként indult Farkas ellen. Idősebb Kozákot a Magyarországi Cigá­nyok Országos Fóruma (MCF) támogatta. Kozák fia is átállt az MCF-hez, így már az ellenjelölt­nek lett 27 mandátuma. Az MCF és a Lungo Drom kép­viselői között lökdösődés alakult ki. A két szervezet között az MCF szimpatizánsai álltak sorfalat, hogy megakadályozzák Kozák visszarángatását a Lungo Drom soraiba. A korelnök, Drágos Jó­zsef berekesztette az ülést, de az MCF képviselői megválasztották elnöknek az átállt Kozákot. Farkas Flórián kijelentette, hogy erőszakkal és törvénytele­nül választottak elnököt, a kor­mány, s nem a cigányság akara­tára. ■ É. S. Demszky ma tisztára mossa a 4-es metrót Demszky Gábor főpolgármester­re ma nehéz feladat vár a sajtó- tájékoztatóján: egyrészt el kell oszlatnia a gyanú ködét, mely szerint a 4-es metró építése egy hatalmas panama. Másrészt az utolsó szögről is el kell monda­nia, hogy a tervek szerint ki, mi­ből, mikor és ho­gyan finanszírozza. Jelenleg ugyanis tel­jes a káosz. „Ha a budapesti 4-es metrót a ma­gyar tárgyalópartnerek tervei­nek megfelelően finanszíroz­zuk, úgy az elviszi a Magyaror­szág számára rendelkezésre ál­ló teljes keretet a közlekedési program városfejlesztési kate­góriájában. Brüsszel arányosab­ban kidolgozott költségfelosz­tást akar látni ennél” - nyilat­kozta a Népszabadságnak Ana- Paula Laissy, az Európai Bizott­ság illetékes szóvivője. Mindez azért érdekes, mert a Pénzügy­minisztérium tavaly nyáron döntött úgy, hogy a föld alatti be­ruházás 350 milliárd forintos költségének az államot terhelő részét, nagyjából 250 milliárd forintot uniós pályázati támoga­tással váltja ki. A metrót ezért ki is húzták a Brüsszel által jóvá­hagyott konvergenciaprogram­ból. Ez a tény persze nem zavar­ta tegnap Dancs Gábort, Demsz­ky közlekedési tanácsnokát ab­ban, hogy leszögezze: nincs ve­szélyben a 4-es metró finanszí­rozása, mert az biz­tosítva van a kon­vergenciaprogram­ban. „Én eddig úgy tud­tam, hogy a Buda­pest közlekedésének fejleszté­sére vonatkozó uniós keretet meríti ki a metró. Nem hiszem, hogy az egész országét, hiszen folyamatban vannak autópálya­építések és vasútfejlesztés is” - mondta lapunknak Katona Kál­mán. Az MDF közlekedéspoliti­kusa azonban hozzátette: rész­letes elszámolással tisztázni kell, hogy mennyibe kerül a be­ruházás, mert az unió addig egy fillért sem fog kifizetni. Katona nem gyanúsítgatásként, de le­szögezte: a még csak látvány­terveken létező 4-es metró el­húzódó építése közben eddig súlyos tízmilliárdok tűntek el. ■ Vég M. ■ A metró elvinné az egész magyar közlekedési uniós keretet? HIRDETÉS--------------------■...........................|....■■■■■■■■■ gg CITROEN HASZONGÉPJÁRMŰVEK Megérkezett az új, formabontó Jumpy! ÚJ CITROEN JUMPY RAKTÉR: 5-7 Ms * ^ MÁRCIUSBAN Tágas, átgondolt rakterével az új Jumpy 5-7 m’-nyi rakományt képes elszállítani BEVEZETŐ ÁRON! alacsony fogyasztás mellett, és teherbírása 1 tonna, sőt egyes változatoknál 1,2 . tonna is lehet. Az új lumpy utastere a vezetőt személyautós kényelemmel segíti . MÁK .--j •‘SiVÖ munkájában. Rendelhető motorok: 1.6 HDi 92 LE. 2.0 HDi 120 LE. 2.0 HDi 138 LE. CITROÉN JUMPER v. RAKTÉR; 8-17 W ÍV 1 000 000 íTTÓ 3 427 000 FT-TÖL' A kedvezmények az akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2007. március l-jétöl a készlet erejéig, de legkésőbb 2007. marciu^l-ig bezárólag; a természetes személyek által leadott ügyfélmegrendelésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk. Jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogát fenntartjuk. A kedvezmény mértéke az aktuális árlista áraiból értendő. Az árak a kedvezményt tartalmazzák. 'Bruttó árak: jumpy: 4 078 800 Ft-tól, lumpen 4 352 400 Ft-tól, Berlingo: 2 661 600 Ft-tóL "Az ár az 1.6 HDi 75 LE motorizációjú modellre vonatkozik, kizárólag magyarországi készletről történő rendelés esetén. BUDAI AUTÓHÁZ KFT. _ . _ _ _ « „ . mrj. 7400 Kaposvár, Vár u. 16. C I T R O E N 523 Tel.: 82/528-888 a SU4 TUtHA tíMHI#, nb«T ÖŐSt A CUMCM

Next

/
Oldalképek
Tartalom