Somogyi Hírlap, 2007. március (18. évfolyam,51-76. szám)
2007-03-01 / 51. szám
SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2007. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK MBHHMHMNE 11 A Kaposvölgye és a Barcs is nyert labdarúgás Nagyberkiben már az első félidőben kialakult a végeredmény A remekül játszó hazai csurgóiak alaposan kitömték összes ellenfelüket FELKÉSZÜLÉSI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSEK: Kaposvölgye Vállalkozók SC Nagyberki-Marcali 4-0 (4-0) Nagyberki, 100 néző. V.: Somogyi. KAPOSVÖLGYE VSC: StrubÜCS (Kutasi) - Szabó Sz. (Jagodics), Becéri, Vaskó (Vinicius), Kapitány - Huzmi (Gellér), Hock (Kővári), Lakatos (Keresztes), Dede - Horváth Gy., Kerek, edző: Horváth Lajos. marcali: Jánosa - Bazsonyi, Virág, Somogyi, Sebestyén (Fekete) - Mixtai, Laki, Törtei T. (Törtei ].), Búza - Kiss, Egle. edző: Németh Tstván. Gólszerzők: Horváth Gy. (3), Huzmi. A mérkőzés első félidejében gólra törően és jól is játszott a másodosztályú Kaposvölgye csapata az NB III-as Marcali ellen. A második játékrészben a sok csere miatt kissé megbomlott a hazaiak játéka. Ekkor kevésbé volt veszélyes Horváth Lajos együttese. A Marcali tetemes hátránya birtokában is becsülettel küzdött, de szépíteni ennek ellenére sem tudott. bóna károly Barcsi SC-Komló 2-1 (1-0) Barcs, 100 néző. V.: Pájer BARCS: Kuczkó (Banitz, Werk- man) - Horváth Á. (Halászi), t dr. Matus, Horváth P., Kónya - f Miskovics (Kordé), Horváth A. | (Gyaraki), Fónai, Vass (Rácz) - N. | Nikolics, Márton (V. Nikolics). § edző: idősebb Dárdai Pál. Horváth Gyula (középen) háromszor volt eredményes a Marcali ellen Gólszerzők: Márton, Fónai, illetve Kalmár. Idősebb Dárdai Pál együttese is harmadosztályú ellenféllel mérkőzött szerdán. A végig mezőnyfölényben játszó hazaiak sok helyzetet alakítottak ki a mérkőzésen, melyekből kettőt értékesítettek. A Barcs megérdemelten nyerte újabb felkészülési mérkőzését. mezei József * * * A Barcsi SC szombaton a Szentlőrinc együttesét fogadja a március 10-i bajnoki rajt előtt. A mérkőzés 14 órakor kezdődik. A Kaposvölgye Vállalkozók SC Nagyberki pedig vasárnap játsz- sza bajnoki főpróbáját. Huzmi Gáborék 14.30 órakor a Tamási gárdáját fogadják. A házigazda csurgóiak sikerével zárult a IV. korcsoportos megyei diákolimpiái kispályás teremlabdarúgó-döntő. a végeredmény (9 csapat): 1. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola, 2. Kaposvár, Zrínyi Ilona Általános Iskola - a döntőben 8-3 -, 3. Marcali, Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola, 4. Kaposmérő, Hunyadi János Általános Iskola - a bronzmérkőzésen 8-4. A március 11-én és 12-én Kecskeméten rendezendő országos diákolimpiái döntőben a megyei bajnok csurgói Eötvös József Általános Iskola csapata (a felkészítőjük Sótonyi László) képviselheti majd a somogyi színeket. ■ Fenyő G. Uj győzteseket avattak Nagyberkiben a tekézők Csendes Róbert és Kovács Eszter győzelmével ért véget Nagyberkiben a II. K&H Biztosító Kupa amatőr női-férfi tekeversenyen. A Kaposmenti Sportszervezői Körzet viadalán harminchat tekéző vett részt. Az erős mezőnyben a tavalyi bajnokok ezúttal „elvéreztek”. A férfiak versengésében sok esélyes már az előcsatározások során elköszönt a további küzdelmektől. Végül Csendes Róbert győzött az élete első dobogós helyén végző Vígh János ellen. A nőknél Horváth Magdolna egészen a döntőig magabiztos teljesítményt nyújtott, ám a fináléban Kovács Eszter megtréfálta, és meglepetésre két fával legyőzte. A II. K&H BIZTOSÍTÓ KUPA VÉGEREDMÉNYE: (férfiak) 1. Csendes Róbert (Kaposvár), 2. Vígh János (Kaposvár), 3. Varga István (Kaposvár), 4. László Nándor (Kaposvár), 5. Barczi Imre (Nagyberki), 6. Kovács András (Kaposvár), (nők) 1. Kovács Eszter (Kaposvár), 2. Horváth Magdolna (Kaposvár), 3. Csendesné Rózsa Diána (Kaposvár), 4. La- patné Kővári Renáta (Kaposvár), 5. Babák Istvánná (Nagyberki), ó. Lászlóné Vörös Mária (Kaposvár). ■ T. I. Már szervezik az idei megyebajnoki viadalokat Évadnyitó gyűlésen értékelték az elmúlt esztendő eredményeit és vázolták az idei feladatokat Somogy megye távlovasai és táv- hajtói. Szabó László, a szakág megyei elnöke kiemelte Tóth József távlovast és Molnár Lajos távhajtót, akik megyebajnoki címet szereztek. A gyűlésen elhangzott, hogy már szervezik az idei megyebajnokság fordulóit. Arra is komoly esély van, hogy a somogyi távlovasok világversenyeken is szerepeljenek a következő években. A Pannon Lógyógyászati Szolgálat képviseletében Kiss János állatorvos is részt vett a gyűlésen, aki a sportlovak korszerű takarmányozásáról, a fizikai állapotuk felméréséről, a túledzettség jeleiről, valamint a lovak egészségi állapotának védelméről, megóvásáról tartott előadást. Szabó László köszönetét fejezte ki a Somogyi Rendőr Sportegyesületnek, amely felkarolta a megyei távlovaglást és távhajtást. ■ Temesvári I. Magabiztosan győztek Tamásiban Mézgáék Egy tornagyőzelem és egy harmadik helyezés volt a Mézga Peugeot Kampf Wolf System Focisuli mérlege a dombóvári, illetve a tamási teremtornán. A tizenkét évesek Dombóváron a Piknik Kupán szerepeltek. Mézgáék fiataljai a Komló ellen szoros mérkőzésen (1-0), a Tamási ellen valamivel biztosabban (2-0), míg a Kaposszekcső ellen (3-0) simának mondható győzelmet arattak. A házigazda Dombóvárral megosztoztak a pontokon, míg a Tabtól vereséget szenvedtek, így a harmadik helyen végeztek Horváth János tanítványai. A Piknik Kupa legjobb kapusának Balogh Barnabást, a focisuli növendékét választották. A Mézga Focisuli tizennégy évesekből álló csapata Tamásiban, a Farsang Kupán remekelt és lett tornagyőztes. A Lajos- komárom gárdáját 6-0-ra, a Pincehely együttesét 11-0-ra, míg a házigazda Tamásit 4-2-re múlták felül Mézgáék. A gólkirály a nyolc találatig jutó kaposvári Bogdán Márton lett. ■ Temesvári Iván március i törtöktől Friss [tri! Pulyka alsócomb Friss szeletelt sertéskörei Milbona Szeletelt tájt ntix • Edami/tilsilí/ emenláii • 250g • 1196Ag Ostyaszeletek • 400g, 748/kg Mini növényház • 3 szintes stabil fémcső váz • UV-álló és víztaszító takarófólia cipzárral • Mérete: kb. 129x69x49cm ‘Március' 1 karton I rvényes; 03.01 -fői 03.07-íg vagy a készlet erejéig! Kaposvár Bércek S. u., Előd vezér u., Barcs Erkel Ferenc u., Nagyatád Árpád u., Balatoniéi!© Rákóczi Ferenc út MVM “ maximálisan vásárolható mennyiség Az akciós termék ©setében előfordulhat, hogy a gondosan tervezett készlet ellenére már az első akciós napon elfogy üzletünkből. Kérjük megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket is, nem vállalunk felelősséget. Áraink tartalmazzák az áfát ós forintban értendők. wwrw.ildl.hu Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest,