Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-07 / 32. szám

2007. FEBRUÁR 7.. SZERDA 7 PANORÁMA A jelentés mindenkit elmarasztal zavargások A Gönczöl-bizottság szerint a rendőrségi vezetők is hibáztak Közzétette jelentését a Gönczöl-bizottság: a poli­tikusok saját igazukat keresik a mindenkit el­marasztaló szövegben. Vég Márton - Tibay Gábor Hivatalosan tegnap tette közzé jelentését a szeptember-októberi zavargásokat vizsgáló, Gönczöl Katalin volt ombudsman vezeté­sével működő kormányzati bizottság. A lényeges elemek azonban korábban nyilvánosság­ra kerültek. Az anyag mind a kor­mány- mind az ellenzéki oldalt felelőssé teszi a tavaly őszi ese­ményekért, a rendőrségi vezetők súlyos szakmai hibáit sem hall­gatva el. A miniszterelnök a munka füg­getlenségét méltatta (a bizottság kormányzati megbízásra jött lét­re, tagjai között több kormányza­ti tanácsadó foglalt helyet). „Ala­pos, harag és részrehajlás nélkü­li munka a bizottsági jelentés, amely felelős keresése helyett a felelősség kérdése körül fogal­mazza meg az álláspontját” - mondta Gyurcsány Ferenc. A kor­mányfő hangsúlyozta, hogy a ka­binet le fogja vonni a konzekven­ciákat; ezek mibenlétéről azon­ban nem árult el többet. A jelentés szerint „az ellenzék egy része által folytatott, az or­szággyűlési választások eredmé­nyét megkérdőjelező és a kor­mány megbuktatására irányuló utcai-érzelmi politizálás veszély­be sodorta a parlamentáris de­mokráciát”. A Fidesz azonban azt emelte ki, hogy a Gönczöl-bizott­ság legfontosabb megállapítása, hogy a Kossuth téri kordon indo­kolatlan. Ezért a párt frakcióigaz­gatója, Répássy Róbert felszólí­totta a kormányt, hogy azonnal számolják fel az alkotmánysértő helyzetet, azaz a kordont. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnö­ke örült a szinte mindenkivel szemben kritikus jelentésnek, hi- ( szén az szerinte visszaigazolta, hogy a liberális párt „az egész fe­szültségnek a kirobbantásában” semmilyen szerepet nem játszott. Az MDF örömmel nyugtázta azt a megállapítást, hogy a zavargá­sok kialakulásáért és az erőszak fokozódásáért mindkét nagy párt hibáztatható. „Súlyos hiányossá­ga azonban a dokumentumnak, hogy nem beszél a rendészeti Petrétei József igazságügy-miniszter, Gyurcsány Ferenc kormányfő és Gönczöl Katalin, a jelentést készítő bizottság vezetője tegnap a Parlamentben miniszter felelősségéről, pedig Petrétei József felelőssége a leg­kirívóbb” - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) addig nem véleményezi a munkacsoport Sólyom Lászlót érintő politikai állásfoglalását, míg a miniszterelnök egyértel­művé nem teszi a kormány ezzel kapcsolatos véleményét - hang­súlyozta Kumin Ferenc, a KEH főosztályvezetője. Tegnap este a Kormányszóvivői Iroda azt közöl­te: a bizottságot nem tekinti kor­mányszervnek (és így jelentését sem kormányzati véleménynek), feltehetően a KEH sem kommen­tálja a dokumentumot, amely sze­rint az államfő is hibásan cseleke­dett: mivel „hatásköre határait feszegető, egyoldalúságtól sem mentes kísérletei alkalmasak vol­tak hamis képzetek keltésére, és nem járultak hozzá az alkotmá­nyos helyzet javulásához”. A rendőrség újra nekifutott a múlt pénteken a Kossuth téri kor­dont lebontó képviselők ügyé­nek: rövid időn belül elküldik a kiegészített feljelentést az azt hiá­nyosságok miatt elutasító bíró­ságnak. A bontásban résztvevő­ket beazonosítják. A rendőrség ugyanakkor nem kommentálta a Gönczöl-bizottság jelentését, Gergényi Péter budapesti rendőr- főkapitány sem beszélt a zavargá­sokról tegnapi évértékelésében. Rogán Antal V. kerületi fide- szes polgármester továbbra is azt szorgalmazza, hogy a Kossuth tér kerüljön át a belvárosi önkor­mányzathoz a fővárostól. Rogán az ország legmodernebb és legna­gyobb gyermekjátszóterét alakí­taná ki a Parlament előtt. A felnőt­teknek egy speciális területet je­lölne ki valahol a városban, ahol nem kellene betartani a demonst­rációk bejelentésére vonatkozó 48 órás határidőt. Kolláth: a gyülekezési jog fontos szabadságjog, de nem korlátozhatatlan petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter nem szigo­rítaná, mindössze egyértelműb­bé tenné a gyülekezési törvényt. A tárcavezető tegnap közölte: a jogszabálytervezet eljárási ré­sze a maihoz képest precízebb, pontosabb és egyértelműbb fogalmakat használ annak érdekében, hogy elkerülhető le­gyen a gyülekezési jog „jelenlegi többes értelmezése”. KOLLÁTH GYÖRGY alkotmány- jogász lapunknak azt mondta: szükséges a jogszabály felülvizs­gálata, ám ehhez elsősorban bátor politikai döntésre lenne szükség. Hozzátette: a jelenlegi gyülekezési törvényt azonban nem módosítgatni kellene, hanem egészében újraalkotni: ebben az esetben valóban sza­bályozni lehetne a részleteket. az alkotmányjogász szerint a gyülekezési jog fontos szabad­ságjog, de korántsem korlátoz­hatatlan. „A német alaptörvény például leszögezi, hogy aki a gyülekezés szabadságát a sza­bad, demokratikus alaprend elleni küzdelemre, visszaélésre használja fel, az ezt az alap­jogát elveszti” - idézett egy európai példát A német minta szerint az alkotmánybíróság hozhat tiltó döntést. Az al­kotmányjogász szkeptikus a do­kumentum további sorsát ille­tően, mivel „egy dolog az, amit egy tudós mond, s más az, amit a politika akar”. a társaság a Szabadság- jogokért feljelentette a miniszter- elnököt. Indokuk: a kormányfő a jogvédő szervezet kérése elle­nére mindeddig nem adta ki a gyülekezési törvény terveze­téhez készített jelentést A bizottság javaslatai • A tüntetések kezdete és befe­jezése között 24 óra telhet el • A gyűlések bejelentése és megtartása közötti időtar­tam 6-8 órára csökkenjen • Az Országházat környező területen tilos gyűlésezni • Határozzák meg a tömeg­oszlatás módszereit és a bevethető eszközöket • Gumilövedék használatá­nak szigorítása, tiltása • Jogorvoslati lehetőség a rendőri túlkapások ellen • A kormány dolgozzon ki át­fogó rendészeti stratégiát KÜLFÖLD Lopás és fosztogatás miatt lemondott párttagságáról a drávapiski polgármester, Mali Zoltán lemondott SZDSZ-tagságáról, mivel tavaly pénzbírságra ítélték, mert egy gyermelyi vendég­látóhelyen kávéfőzőt, csoko­ládét, fémtermoszt lopott, kiürítette az üzlet kasszáját és egy játékgépet. Mali Zoltán szervezte a baranyai toborzást a liberális párt számára, amely után 800 új taggal bővült az SZDSZ lét­száma a megyében. Május 19-20-án tartja kongresszusát a Fidesz A legnagyobb ellenzéki párt elnöksége a május 19-2(Fi időpontot javasolta a Fidesz választmányának a párt tisztújító kongresszusa megtartására. Az SZDSZ nem támogatja Kiss újraválasztását A PARLAMENT két hét múlva szavaz Kiss László és Trócsányi László alkot­mánybíró-jelöltről. A sza­bad demokrata párt nem ért egyet az újraválasz­tással, így nem támogatja Kiss László márciusban le­járó mandátumának meg­hosszabbítását. Az MSZP nem ért egyet az iskolaátszervezésekkel a szocialista párt nem ért egyet azzal, hogy csupán jogi érveléssel a magas színvonalon működő peda­gógiai műhelyeket fel­számolják - jelentette ki tegnap Tatai-Tóth András szocialista honatya. Tatai-Tóth András tiltakozik @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REGGEL.HO A finanszírozás dupláját követelték gyűlésükön a háziorvosok tiltakozás Több mint háromezren adtak be. szerződésmódosítási indítványt az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak Kormányellenes hangulatban zajlott a háziorvosok és ápolók nagygyűlése tegnap, ahol hiába követelték jelenlegi finanszírozá­suk dupláját és az amortizációs támogatás visszaállítását. A Ma­gyar Orvosi Kamara által szerve­zett „szakpolitikai továbbképzé­sen” 1500 orvos és egészségügyi szakdolgozó jelent meg. (Arende- lőktől távol lévő háziorvosok be­tegeiket vagy a központi ügyelet­re küldték, vagy helyettesítést kértek kollégáiktól.) 3200 szerző­désmódosítási indítványt adtak át az Országos Egészségbiztosí­tási Pénztár (OEP) főigazgató-he­lyettesének. Székely Tamás be­szédét hangos füttykoncert torzí­totta szinte érthetetlenné. Rövid reagálásában nem hagyott sok reményt: közölte, hogy az idei költségvetési keret nem ad lehe­tőséget a háziorvosok finanszíro­zásának növelésére, és az amor­tizációs támogatásra sincs fede­zet. Abban viszont nem látott ki­vetnivalót, hogy legközelebb a ka­marák is kifejthessék véleményü­ket a büdzsé tárgyalásakor. Éger István MOK-elnök szerint „csődközeli helyzetbe jutottak” a háziorvosok, hiszen választaniuk kell: a rezsiköltséget fizetik ki vagy a bért. A kamaraelnök el- | mondta: egy átlagos háziorvosi 2 praxist jelenleg havi 480-550 | ezer forinton finanszíroz az OEP, J viszont közepes közalkalmazotti 2 fizetéssel számolva csak a bérek A háziorvosok nem palástolták érzelmeiket a tárca képviselőivel szemben és járulékok 572 ezer forintra rúgnak. A fogorvosok sem elége­dettek: őket 650 ezer forinttal lát­ja el a biztosító, miközben kiadá­saik 610 ezer forintra rúgnak. Ba­logh Zoltán, a Magyar Egészség- ügyi Szakdolgozói Kamara elnö­ke felmérésekkel igyekezett alátá­masztani: a diplomás nővérek, ápolók gyakorlatilag adminiszt­rációs és takarítói munkát végez­nek, papírozással 4,5 órát tölte­nek naponta, erre jön majd a vi­zitdíjak könyvelése. A nagygyűlésre meghívták a kormányfőt és az egészségügyi minisztert is, de a szaktárca ré­széről hivatalosan nem jelent meg senki. Néhányan úgy érez­ték, szórványos bekiabálásokkal kell „biztatniuk” megjelenésre Molnár Lajos tárcavezetőt és Hor­váth Ágnes államtitkárt, így az előadások lélegzetvételnyi szüne­teiben „hol bujkálsz, Lajos?”, illet­ve „hol vagy, Horváth Ági?” fel­kiáltások hallatszottak. Az államtitkár külön sajtótájé­koztatón cáfolta a nagygyűlésen elhangzottakat. Horváth Ágnes szerint nem igaz, hogy nő az ad­minisztrációs teher. Szemléltetés­képpen fél perc alatt kitöltött egy vizitdíjnyomtatványt. Közölte: tavaly havi bruttó 626 ezer forin­tot kapott egy háziorvos, ez idén csaknem 629 ezerre nő, ehhez jön a vizitdíjból származó, praxi­sonként 150 ezer forintos be­vétel. ■ Bánky Bea

Next

/
Oldalképek
Tartalom