Somogyi Hírlap, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 5. szám

2007. FEBRUÁR 4., VASÁRNAP 7 INTERJÚ A Wonderful Work) Amerikában nem volt nagy siker, csak Satchmo halála után kapták fel, s igazán a Jó reggelt, Vietnammal futott be Louis Armstrong verhetet­len. Karácsonykor került az amerikai piacra egy nagyszerű album két CD- vel és egy DVD-vel. Joe Murányi, az utolsó éló' zenész, aki még játszott Satchmóval, azóta sorozat­ban adja az interjúkat. A Vasárnap Reggel munka­társának, aki New Yorkban hívta fel, elárulta, hogy évek óta írja a könyvét Louról. Dalia László- Ősszel Salzburgban tartott előadást, ahol Mozart- Satchmo-fórumot rendeztek. Most meg e nagyszerű album­ról nyilatkozik. Néha szokott játszani is?- No, 79 éves vagyok, de még nem csomagoltam el a klarinéto­mat. Holnap is játszom New Jer­seyben néhány remek muzsi­kussal egy nagy bulin, ahol a kö­zépkorú közönség swinget és dixielandet vár tőlünk. Megkap­ják. Viszont Satchmóért bárhova elmegyek, rádióstúdiókba és Salzburgba is. Öt évig játszottam vele, így van mit mesélnem...- Ám ahogy tudom, Satchmo- könyve csak nem akar el­készülni, pedig már húsz éve várják.- Ja, de nem vagyok író. He­mingway és a többiek nyolc órát írtak, nyolc órát ittak és nőztek, s nyolc órát aludtak. Amikor megkérdezik, mikor leszek kész, mindig azt mondom, hogy én zenész vagyok, nekem az írás nehezebben megy. Szerencsére megtaláltam a régi naplómat, amit egy évig vezettem, miköz­ben Louval játszottam. S az utób­bi hónapokban naponta több órát töltöttem a komputerem­mel, így 120 oldalt már biztos megírtam. Semmit sem akarok ki­hagyni, ezért olyan fejezetcímeket találtam ki, mint az „Armstrong, a fekete sztár”, .Armstrong, a trom­bitás”, „Armstrong és a szex” vagy „Én és Armstrong”. Szóval most már keményen dolgozom a könyvön, csak a koncertek zökkentenek ki, vagy néha egy kis szórakozás, ahogy jövő hé­ten is elmegyek Floridába a barátomhoz egy kicsit hor­gászni. Két hónappal a Beatles érkezé­se után Louis Armstrong Hello, Doltyja állt az amerikai sláger­listák élén. Amikor Armstrong visszament New Yorkba, és egy este erejéig a Metropole-ban játszott, jókora transzparens fogadta a 48. utca egy zené­szek által kedvelt helyénél, a Copper Railnél: „Legyőzted a Beatlest”.- Mit mondott Salzburgban Satchmóról, szívesen játszott volna Mozarttal?- Mindketten zseniális zené­ket írtak és játszottak. Mozart is imádott improvizálni, hallgassa meg a 21. piano-koncertjét, Ray Charles fel is dolgozta. Egyéb­ként, ismerve Mozartot, biz­tosan kedvelte volna a dzsesszt, mások meg azt mondják, hogy rocksztár lett volna...- Beszéltek Satchmóval Mozartról?- Ahogy emlékszem, nem. Viszont volt egy 1937-es dala, ahol azt énekelte, hogy nekem, szegény trombitásnak, miért kell hot zenét játszanom, amikor inkább Mozartot fújnék.- Ma már mindenki, fehér és fekete muzsikosok, rock-, dzsessz- és komolyzenészek is áradoznak Louis Ármstrong- ról. A minap Magyarországon is megjelent Jazz Történet fele róla szól. Amikor együtt ját­szottak, akkor is így volt ez?- Nem is lehet másképp, ő a dzsessz maga. Hihetetlen játékos volt, sosem játszott szabályosan, utánozhatatlan volt. Több nagy zenész mondta, hogy Lou után nem érdemes trombitálni. A hetvenedik születésnapján mindenki ott volt, aki számított. Dizzy Gillespie azt mondta: „nél­küle én sem vagyok”. Duke Ellington szerint Lou „szegényen született, gazdagon halt meg, és útközben sosem ártott senki­nek”. Utólag egyébként azok is megtisztelték, akik életében nem. Akkoriban ugyanis a fiatal fekete zenészek nem szerették, azt mondták, hogy a fehér em­ber seggét nyalja. Félreértették a Satchmo-vigyort. Ma már ők is tisztelik.- Pedig ahogy én tudom, Armstrong a kormányt is leszól­ta, amikor Arkansasban nem akartak nyolc diákot beiskolázni.- Meg is kapta a magáét, mert déli disznóságról beszélt. Sokan azt mondták, elintézte magát, a turnémenedzsere is azt hitte, hogy tönkretette a karrierjét, több rádió nem játszotta a dalait, és még a barátai is azt tanácsolták, hogy ne beszéljen így fehér embe­rekről. Egyébként csak egy kansasi koncertjét mondták le, pedig a Hearst-lapokban bojkott­ra szólították fel az embereket. Akkor derült ki, hogyan gondol­kodik a testvéreiről, a feketékről, bár a barátai ezt addig is tudták. Hajdan Queens munkásnegye­dében vettek egy házat, s bár megtehette volna, sosem költöz­tek el onnan. Ha ráért, kiült a lép­csőre és mesélt a srácoknak, sőt a trombitáját is kivitte. A közön­ségét imádta. Megtörtént, hogy már mindenki a buszon ült, men­tünk volna a repülőtérre, de ő még az öltözőjében mesélt a ra­jongóknak, autogramokat és fényképeket osztogatott. Ha pe­dig bárhol meglátott egy öreg, rongyos zenészt, mindig adott neki pénzt is. Úgy is mondtuk, hogy „mély a zsebe”.- Európában sokan azt tart­ják, hogy a feketék játsszák az igazi dzsesszt, Satchmo viszont nem így gondolkodott, hiszen akkor ön sem játszha­tott volna vele évekig.- Nagyobb ember volt ő annál, meg egyébként sem volt hülye. Amikor nekem szólt, néhány per­cet játszottunk csak együtt, s bó­lintott, ezzel benne voltam az All Starsban. Nagyon jó orra volt az emberekhez. Engem hamar meg­szeretett, látta, hogy nem csak ját­szom, érdekel is a dzsessz. Én is­mertem a régi zenészeket, így mindig odahívott, ha találkozott velük... Ez a fekete-fehér dzsessz meg egy nagy hülyeség. Velem is megtörtént, hogy azt kérték hoz­zak egy New Orleans-i bandát, de lehetőleg feketéket, pedig ez nem fekete zene, hanem amerikai. A századfordulón rengeteg ír és olasz játszotta, mert ők is szegé­nyek voltak, mint a feketék, s ugyanúgy a töltés túloldalán lak­tak. Az angolok, franciák operá­ba jártak, meg az akadémiára, míg a bevándorlók a kocs­mákban zenéltek.- Szereti még a dzsesszt?- Azt már nem, amit ma j annak hívnak. Lou azért volt a legnagyobb, mert ő nem cifrázta, követte a dalla­mot, de úgy senki nem tudta. Egy szer, talán 61-ben, egy tévéfelvéte­len megzavarta egy légy. Nem tud­ta elzavarni, hát bevette a játékba, követte, mintha Bing Crosbyval énekelne. Zseniális volt, de a rendezőnek nem tét- v szett, felvetette még egyszer a szólót Amikor pedig 1964-ben fel- játszottuk a Helló, Dollyt New York­ban, nem tetszett neki, ám a kon­certeken követelte a közönség, és hamarosan feltűnt a slágerlistán is, sőt hetekig vezette, pedig akkor érkezett a Beatles Amerikába. Ki is tettek egy táblát a 48. utcában: „Legyőzted a Beaüest”. Joe Murányi SZÜLETETT: 1928. január 14. PÁLYAFUTÁS: Öt évig játszott Louis Armstrong All Stars zenekarában, azóta szabad­úszóként játszik a legjobb zenekarokkal, de szólóban is fellép. Amerikában született, de jól beszél magyarul, s 1989 óta gyakran fellép itthon, töb­bek között a Benkó Dixieland Bandáéi, a Joe Laux Swing- policeszal és a Bohém Ragtime Bandáéi Joe Murányi: Én és Armstrong OTTHON Ha ráért, kiült a lépcsőre és mesélt a srácoknak, s néha játszott is Kazimir Anna Mária: anyukámról én tudom a legtöbbet film Édesanyjáról, Takács Marikáról forgatott dokumentumfilmet, akit harminc év után mellőztek a tévében Édesanyja, az egykori tévé­bemondó, Takács Marika emlé­két idézi róla készített és a Filmszemlén bemutatott doku­mentumfilmjével Kazimir An­na Mária, akinek édesapja a le­gendás színházigazgató, Kazi­mir Károly volt.- Ritkán jelenik meg, illetve csak fényképeken látszik édesanyjáról készített filmjé­ben. Miért?- Akik látták A nevetés és fe­lejtés filmje - Anyukám emlé­kére című dokumentumfilme­met, szóvá is tették, miért csak néha vagyok benne látható, mert ezáltal kevésbé sikerült személyesre. Ez utóbbival nem értek egyet, hiszen csak én tud­hattam, kiket kell megkérdez­nem anyukámról, és kiknek a véleménye lenne még fontos az ő számára is. A televízióból való távozásának hiteles történetét is csak én ismerhettem, ami fontos és drámai fordulat volt az életében: harminc év munka után mellőzték hirtelen. Beszél az én kései születésemről, ar­ról, mit jelentett neki negyven­két évesen a gyerekvállalás, be­mutatom a karrierjét, és szó esik kapcsolatáról az édes­apámmal is. Ötvenkilenc éves volt, amikor elvesztettem, de mindenkinek a szemében mo­solygós, fiatal televíziósként maradt meg. Önálló tévéműsora is van már- Kiknek a segítségével idézi Takács Marika alakját?- Megszólal az MTV első prog­ramigazgatója, Sándor György, aki kereste az első bemondókat. Ő azt mondta, semmi kétség nem volt benne, hogy a legjobbat vá­lasztották az anyukám személyé­ben. Ráadásul nehéz feladata le­hetett, hiszen senki nem akart átmenni a rádióból a tévéhez be­mondónak, mert akkor még nem tudták, mi az. Sok archív felvétel szerepel a filmben, így szólal meg például a barátnője, Tamási Eszter, s éppen e részletek miatt mondhatni egyfajta televízió­történetet is készítettem. Meg­szólal többek között Horváth Ádám vagy Gálvölgyi János, aki nagyon jó barátja volt a család­nak, és anyukám gyermekkori barátnője, Radnóti Zsuzsa is.- Ezt az ötvenperces produk­ciót diplomamunkaként készítette. Hol?- A Színház- és Filmművésze­ti Egyetem Horváth Ádám és Vitray Tamás által vezetett tele­víziós osztályába jártam, és ez a munka volt a vizsgafilmem.- Családi hátterét ismerve azt gondolná az ember, hogy színésznek készült.- Szüleim annak idején úgy döntöttek, hogy zenei pályára megyek. Utólag éreztem csak, hogy mintha szándékosan tar­tottak volna távol a televíziós, il­letve a színészi pályától, igaz, ezt így sohasem mondták ki. Édes­apám halála után viszont érez­tem, hogy a komolyenei pálya csupán kompromisszum volt ré­szemről, szerettem a komolyze­nét, de nem gondoltam, hogy a ennek a műfajnak rám van szüksége. Ezért inkább jelent­keztem a Színház- és Filmművé­szeti Egyetemre, de szerencsére nem vettek fel, utána próbálkoz­tam - sikerrel - a televíziós osz­tállyal. Tavaly diplomáztam, mostanában az ATV-n vezetem a Generációk című magazint, és riportokat készítek az MTV A té­vé ügyvédje című műsorába. ■ Csontos Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom